Hirdetés

Kerítésléc fail.

Kerítésre ráfért a felújítás ezért neki is kezdtem tavaly.

Natúr léceket vettem amiket először vizes ronggyal áttöröltem és csiszoló szivaccsal átcsiszoltam.
Utána ismerős tanácsára hallgatva vettem Lazurin Aqua UV+ natúr vékony lazúrt, és azzal kétszer átkentem. Ez volt tavaly.
Tavasszal kényszerszabin volt is időm és kedvem is ezért a kétharmadát fel is szereltem.
Mostani esős idő meg rávilágított hogy valamit elrontottam.
[kép1]
[kép2]

Mit tanácsoltok, mivel kezeljem?

Ami biztos hogy ha leszedem utána a léc és a zártszelvény találkozásánál kap majd valamilyen szigetelő pasztát hogy ne tudjon mögé folyni a víz. Előző is főleg ott és a felső élén kezdett elrohadni/elkorhadni.

Fél éves fogyás kukába

Eddig egész jól halad a diétám,de idén már nem tudom tartani. Nem mintha eddig nem lett volna elcseszve a vége felé.

Áprilisi max 126kg volt izgulva a közelgő vizsga miatt. Itt már éreztem hogy több a kelleténél a súlyom, januárban még 120kg voltam.
A flexible dieting-et pedig 121kg-ról kezdtem május végén.
Október közepére sikerült a 93kg-t elérnem, a cél pedig 90kg volt november végére.

Az egészséges táplálkozás sose volt rám jellemző, ezért tudtam egyáltalán eddig folytatni ezt a diétát.
Nyár elején kezdtem a diétát 1980kcal napi kerettel, amit 3-4hétig tudtam tartani. Utána pedig többlet mozgással növeltem a keretet. Szerencsére a Myfitnesspal és a Runkepper szinkronizálható és a tekerések kb 10perc után már hozzáadódtak a napi kalóriakeretemhez. Végére már 50km-t is tekertem egyhuzamban. Igaz erre kellet 2.2óra.

Első megtorpanásom 104kg körül volt, sokszor gyengének éreztem magam. Ekkor kezdtem pluszban fehérjét szedni.
Következő 98kg környékén. Itt emeltem a fehérje arányát a diétámban. 20% -> 30%-ra. És csökkentettem a heti fogyást 0,5kra az eddigi egyről.
Ekkor határoztam el hogy muszáj lesz súlyzós edzéseket csinálni. Ez addig jó is volt még volt edzőtársam. Mostanra pedig már 3 hete nem is voltam teremben.

480km motoron

Új sisakban nem fun. Mondjuk 200km után már nem volt az. :W
500ccm néha kevés, de élvezetes volt még így is.
Élesd-Zilah gyönyörű táj. Visszafele a királyhágó is szép volt, csak itt már nagyon untuk mint első nyaras amatőrök.
De a legjobb az volt mikor letértünk az útról és a Google-re bíztuk magunk. Szerinte a 108A jó út.
Hát qurvára nem. Klasszikus horrorfilm és a keleti zsákfalú kombó. Hegyen csak azért volt aszfalt hogy jobban csússzon rajta a kavics.
Jó buli volt, csak soha többet 11óra nyeregben.

It‘s a city of dreams...

Na meg az új kedvenc youtube-erem. (hogy kéne hejesen írni)

Mate 20 Pro 2 hónap után. +UI

Rizsa az elején.
Két év viszonylag gondtalan telefonozás után sikeresen beáztattam a HTC-m, pedig a kutya vizestáljából is szólt a zene. :) Sürgősen kellet egy telefon mert a tartalék Lumia 950 az egyetlen komoly igénybevételemnél elvérzik ami nem más mint a Spotify.

Korábban nézegettem a lehetséges utódokat de siralmas a kínálat. Note 9 nem tetszett, kézben fogva se volt az igazi. Az U 12 Plus támogatásában nem voltam biztos, a 10 frissített androidjára sokan panaszkodtak. Szerencsére nekem nem volt bajom vele és az akkumulátor se volt olyan gyenge mint a legtöbb kommentelőnek.

Mate 20 Pro fórumát olvasva egyedüli hibának a kijelző tűnt. Mindegy, majd cserélik.
Telekom honlapra fel, rendelés. És már csak el kellet menni érte.
Elég sok várakozás után (0,5-1 óra) sorra kerültem ahol ismét 1 óra cumi után megkaptam a telefont.
Biztos folyamatosan frissítik a Telekom online rendszerét, honlapokat és alkalmazásokat.
Szerintem, és a legtöbb általam látott komment szerint is egyre rosszabb.
Mindegy, egy sor egy sortűz…..

Camille and Kennerly Hárfa

Guzheng cover mellet ajánlotta.

Iron Man

Send Me an Angel és a Fear of the Dark már nem jöttek be annyira, de azok se rosszak.
Talán a "normál" méretű hárfa hangzása miatt tetszenek jobban a fentiek, vagy csak jobban sikerültek.

ütőhangszeres együttes + Tom és Jerry

Senzoku Gakuen Zenei Főiskola ütőhangszeres együttese by:Google translate

Yannie Tan