2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Tarol a Tomb Raider sorozat GOG-on

    Egy héttel ezelőtt, pontosan 2024.02.14-én jelent meg az első három Tomb Raider felújított változata, amely Steam-en és GOG-on is elérhető. Ez a friss Remastered csomag úgy tűnik egy váratlan mellékhatással is járt a GOG platformon, ugyanis annyira fellendítette ott a sorozat eladásait, hogy az eladási top10-es listát a TR sorozat uralja. Jöjjön a kép, ami többet mond ezer szónál:

    Arra szerintem nem nagyon számított a Remastered trilógia kiadója, hogy GOG-on az összes többi TR játékból több fog fogyni, mint a friss alkotásból. Az meg külön döbbenetes, hogy az Anniversary lett a platform legkeresettebb (legtöbbet eladott) játéka. Azt sajnos nem tudom, hogy ez az eladási lista pontosan milyen időintervallumot takar, de ettől függetlenül az eredmény brutális, még ha mondjuk csak pár óráról vagy pár napról van szó. Önmagában az a tény, hogy volt/van egy olyan időintervallum, amikor a 2007-es Anniversary-ból többet adtak el, mint a platform legnagyobb és talán legkeresettebb címéből (Cyberpunk 2077: Phantom Liberty), már önmagában váratlan és elgondolkodtató jelenség, ahogy az is, hogy a sokak által (én nem!) rossznak titulált Angel of Darkness megelőzte a Witcher 3-at.

    Folytatás...

    huskydog17 1 hónapja 22

  • Váratlan: Sons of the Forest még a Harry Potter játéknál is népszerűbb

    Ki gondolta volna megjelenés előtt, hogy pont a kanadai székhellyel rendelkező Endnight Games új játéka mindent le fog söpörni az asztalról?

    Ahogy a gamepod - sok más híroldallal egyetemben - is már beszámolt róla, a játék annyira népszerű, hogy 24 óra leforgása alatt több, mint 2 millió példány kelt el. Ilyen mennyiséget még a nagyon sok millió dolláros költségvetésű AAA címek is megirigyelhetnek.

    Jelen írás pillanatában a Steam eladási toplistáját vezeti, ami azt jelenti, hogy a szintén igencsak népszerű Harry Potter univerzumban játszódó Hogwarts Legacy-t is leelőzte. A kiváló PC porttal rendelkező Atomic Heart a lista 4. helyét tudta megszerezni. Ez a lista értelemszerűen idővel változni fog, de jelen pillanatban így néz ki az eladási top10-es lista:

    Folytatás...

    huskydog17 1 éve 0

  • Új Tomb Raider játék UE5 alapokon - Biztosan jó ötlet?

    Vigyázat, erősen szubjektív vélemény következik!

    Bejelentették az új Tomb Raider játékot, pontosabban azt, hogy elindult a fejlesztés és UE5-re fog épülni.

    Annak nagyon örülök, hogy a Crystal Dynamics készít új TR játékot, ez nagyon jó hír, úgy tűnik rájöttek a brutálisan nagy Marvel Avengers nevű bukás után, hogy nekik azt kéne csinálniuk, amihez értenek, tehát visszatértek oda, amihez értenek és ez jó dolog, aminek viszont nagyon nem örülök az a technikai része. Megpróbálom röviden összefoglalni mi a problémám ezzel az extrém mértékben túltolt UE őrülettel.

    Az Unreal és Unity motorokat a célból fejlesztették ki, hogy olyanok is tudjanak játékokat készíteni, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak saját motort készíteni, leginkább az indie fejlesztőknek szólnak, pontosabban szóltak. Ezek a motorok úgy lettek tervezve és megalkotva, hogy mindenen működjenek és minden fajta játékot lehessen velük készíteni, cserébe viszont a sebesség tetű lassú, autós hasonlattal élve egy sportkocsiból átülsz egy lomha terepjáróba. Ezen felül teljesen kontrollod sincs, hiszen nem a tiéd a motor, nem te írtad és itt jön be a képbe a fő probléma: spórolás

    Folytatás...

    huskydog17 2 éve 4

  • Búcsú a Radeonoktól 10 év után

    Mi késztethet egy egyszerű felhasználót arra, hogy bő 10 évnyi piros oldal után átmenjen a zöldekhez?

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Vélemény 3 éve 78

  • Továbbra is nagyon népszerűek a single player játékok - Frissítve!

    Szubjektív elemzés és vélemény következik!

    Továbbra is nagyon népszerűek a single player játékok, ezt egyértelműen bizonyítja sok dolog, köztük például a legfrissebb Steam eladási toplista, ahol több egyjátékos módra kihegyezett játék is a top10-be jutott.


    2018.10.28.

    A kép többet mond ezer szónál, de kicsit talán meglepő látni, hogy az immár 2,5 éves Rise of the Tomb Raider vezeti a toplistát, ezzel a legkeresettebb játék lett a Steam áruházban, ha csak kis időre is. Közvetlen alatta láthatjuk a legújabb AC epizódot, aminek talán az új RPG vonal hozta meg a sikert.

    A Kingdome Come Deliverance pedig rögtön két kiadással képviselteti magát a listában, továbbá a 3,5 éves Cities Skylines legújabb DLC-je is befurakodott a top10-be.

    A hónapokon át első helyen tanyázó PUBG a 6. helyen tanyázik úgy, hogy egy 2,5 éves single player játék, illetve egy nála kétszer drágább single player játék is megveri. Ha megnézzük a játékosbázis folyamatosan zuhanó létszámát, nem túlzás kijelenteni, hogy a PUBG éra leáldozóban van.

    Folytatás...

    huskydog17 5 éve 32

  • Megjelent a The Forest

    4 éve néhány lelkes kanadai fejlesztő Endnight Games néven elkezdett fejleszteni egy túlélő horror játékot, amely a The Forest címet viseli. A program óriási fejlődésen ment keresztül, a készítők rendszeresen szállították a nagyobbnál nagyobb frissítéseket az Early Access fázisban. A 73. nagy frissítés után a csapat - mely idővel alaposan megnőtt - úgy döntött, hogy 4 év korai hozzáférés fázis után kiadják a játék végleges, azaz 1.0 verzióját.

    Gyakorlatilag az 1.0 kiadás az induláskor, azaz a mai napon már óriási siker, hiszen a mai napig több millió példány fogyott belőle, amit még egy AAA cím is megirigyelhetne. A Unity 5 grafikus motorra épülő játék ára kicsit megemelkedett, ahogy minden más játék ára is emelkedik, ha kijut az Early Acces-ből. Az eddigi 15 dollár helyett 20 dollárba kerül, ami nálunk 16,79 eurót jelent.

    Természetesen a fejlesztés itt nem áll le. A készítők folyamatosan figyelik a visszajelzéseket és további javítások és frissítések várhatóak.

    huskydog17 6 éve 5

  • Letasztították a trónról a PUBG-t

    A PLAYERUNKNOWN'S BATTLEGROUNDS nevű játék hónapok óta tanyázik a Steam eladási toplista élén. Ez volt az eddig az egyetlen cím, ami hosszú ideig meg tudta verni eladásban a GTA V-t. A PUBG azonban hónapok óta tanyázik az élen, semmi nem tudta megszorongatni, még a -50%-os GTA V sem. A hónapok óta tartó rekordnak most egy indie játéknak sikerült véget vetnie, ami nem más, mint a Kingdom Come: Deliverance című RPG, amit a cseh Warhorse Studio készített.
    Bár mostanra a PUBG ismét visszavette első helyét, néhány nap erejéig azonban sikerült a friss RPG-nek letaszítania a trónról az eladási toplistában, még ha csak pár nap erejéig. Ebből egyrészt világosan látszik az, hogy a PUBG nem legyőzhetetlen, másrészt a hagyományos single player játékok iránt továbbra is óriási az igény. Külön öröm, hogy a világ jelenleg legnépszerűbb játékát egy indie single player játék tudta megszorongatni, még h csak ideiglenesen is.

    huskydog17 6 éve 10

  • Problémás az Earth 2160 című RTS az AMD kártyák esetében

    Az Earth 2160 ugyan nem mai darab, de ez a 12 éves RTS játék korához képest még mindig jól tartja magát, hiszen több százan játszanak vele a mai napig. A Reality Pump stratégiája DirectX 9-re épül, de az idei évben az AMD videokártyát használó játékosok nagyon kellemetlen dologra lettek figyelmesek: a 2017-es AMD driverek (számozásuk 17-tel kezdődik, vagyis 17.xx) sajnos hibásan jelenítik meg a játékot, rengeteg grafikai effekt egyszerűen nem kerül megjelenítésre.
    Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a lézerfalak, a lövedékek, a füst, a robbanások és a tűz mind hiányoznak a játékból, ami finoman fogalmazva is megöli a játékélményt. Steam-en ez ügyben már több topic is született és szerencsére van megoldás, bár az nem épp túl elegáns. (topic1, topic2)

    Folytatás...

    huskydog17 7 éve 8

  • Szintet lép grafikában a Reset

    A Reset című puzzle játékból a napokban érkezett egy új, 13 perces gameplay videó, amiben bepillantást nyerhetünk a játékmechanikába. Ez a rövid írás a Reset technikai oldalára koncentrál, ugyanis ebből a szempontból nemcsak példa nélküli látványt, de forradalmi, sosem látott realisztikusságot hoz el a játékosoknak.

    A brutális látvány elsősorban a nagyon részletesen és pontosan szimulált égboltnak és fényviszonyoknak köszönhető. Mikko Kallinen az égboltra teljesen dinamikus felhőrendszert írt, melyhez a Horizon Zero Dawn adott inspirációt neki, a Reset azonban a technikát tovább csiszolja, a saját fejlesztésű Praxis grafikus motor több rétegű felhőrendszert képes szimulálni úgy, hogy figyelembe veszi a nap pontos helyzetét, valamint a különböző felhő típusokat. A felhők a mozgásukkor méretüknek megfelelően árnyékot vetnek a talajra. A megvilágításkor a motor figyelembe veszi a Nap és a Hold helyzetét és fényerejét, valamint a Föld mozgását és a csillagok helyzetét a lehető legpontosabban szimulálja hivatalos csillagászati adatokra támaszkodva. Természetesen minden felhő megfelelően van megvilágítva, ami a végeredményben fantasztikus és egyben realisztikus látványt nyújt, olyat, amit ma még egyetlen játék sem alkalmazott.

    Folytatás...

    huskydog17 7 éve 4

  • A War for the Overworld rengeteg új tartalommal ünnepli 2. születésnapját

    2015. áprilisában jelent meg kizárólag PC-re a War for the Overworld című RTS játék, ami az egykori Dungeon Keeper 2 szellemi örököse. A mindössze 8 főből álló, parányi Brightrock Games (korábbi nevén Subterranean Games) a Unity Engine segítségével egy olyan Dungeon Management jellegű stratégiát alkotott, amit a műfaj rajongói már másfél évtizede várnak, mivel azonban a Dugeon Keeper-t az Electronic Arts - szokásához híven - megölte, így ismét egy független stúdión volt a sor, hogy helyrehozzon egy olyan sebet, amit egy nagy pénzéhes stúdió okozott. Mivel jogi okok miatt az akkor még Subterranean Games név alatt futó mini stúdió nem használhatta fel a Dungeon Keeper nevet, így alternatív név után kellett nézni, ami a War for the Overworld lett.

    A 2015-ös indulás sajnos nem volt zökkenőmenetes, a játék sok hibától hemzsegett és a sebesség sem volt megfelelő. A 8 fős csapat azonban a megjelenést követően rendszeresen és sűrűn hozta a tapaszokat, a kezdeti problémák ellenére a játék sikeres lett, nagyobb sikert ért el, mint amire a fejlesztők számítottak, ezért is tudtak 2 éven át folyamatosan javításokat és új tartalmakat hozni.

    Folytatás...

    huskydog17 7 éve 0

  • Mass Effect Andromeda: tricks & traps

    Mass Effect Andromeda rajongók számára NEM ajánlott olvasmány!

    Tovább dübörög az EA érzelem nélküli úthengere és ezúttal a Mass Effect franchise esett áldozatul neki, az új epizód nálunk még meg sem jelent (Amerikában tegnap jelent meg), de már most óriási bukás, legalábbis a játékosok többsége szerint és teljesen jogosan. Azt már megszokhattuk az elmúlt évek során, hogy az EA - és több másik nagy pénzes stúdió - pénzéhsége határtalan és feneketlen, valamint mindent ennek rendelnek alá, nem fontos hogy adott játék milyen minőségben érkezik a játékososokhoz, a lényeg, hogy a név és marketing (mely utóbbiba irdatlan mennyiségű dollármilliókat ölnek) eladja a játékot, legyen az bármilyen rossz állapotban. A Mass Effect Andromeda is ebbe a kategóriába esik, annyi különbséggel, hogy ennél a címnél kiderült, hogy miért lett kritikán aluli a minősége. Ez általában - főleg nagy stúdiók esetében - nem derül ki, de szerencsére független újságírók és a közösség együtt fényt derített az igazságra. Sokan azt hinnék, hogy egyszerűen túl szűk volt az időkeret vagy kevés ember volt a projektre, de a kép sajnos sokkal szomorúbb.

    Folytatás...

    huskydog17 7 éve 10

  • Bőséges új tartalommal bővül a Shadow Warrior 2

    A tavalyi év egyik legnagyobb dobása és sikere kétség kívül a Shadow Warrior 2, ami többszörösen felülmúlta elődje sikerét. Ezt megünnepelvén a Flying Wild Hog úgy döntött, hogy plusz tartalommal kedveskedik a játékosoknak. Az új tartalmak a Bounty Hunt DLC Part 1 nevű DLC-ben kaptak helyet, a játékosok 14 új küldetést, 2 új fegyvert, valamint 4 új képességet kapnak és mindezt teljesen ingyen! A DLC-ről egy trailer is készült:

    A Bounty Hunt DLC Part 1 nevű ingyenes DLC mától elérhető kizárólag PC-re.

    huskydog17 7 éve 0

  • Cities Skylines: túl a 3,5 millión!

    A svéd Paradox bejelentette, hogy a Cities Skylines nevű város építős játék a 2. szülinapján 3,5 millió eladott példánnyal büszkélkedhet. Ez egy PC exkluzív rétegjátéktól több, mint lenyűgöző eredmény, melyet kereken két év alatt sikerült elérni. A játékhoz a fejlesztő Colossal Order a mai napig készít tartalmakat, a 2. szülinap alkalmából pedig minden játékos újabb ingyenes DLC-t kap "Pearls from the East" néven, melyben különböző kínai épületet találhatunk.

    Gratulálunk a Colossal Order/Paradox párosnak a gigantikus sikerhez!

    huskydog17 7 éve 0

  • Kellemes meglepetések a stratégia rajongóknak

    Két sikeres valós idejű stratégia játék kap folytatást, illetve nagy kiegészítőcsomagot.

    A Kalypso Media bejelentette a Dungeons széria 3. főepizódját, amely alcím nélkül szimplán a Dungeons 3 nevet viseli. Az első rész vegyes fogadtatása után a müncheni Realmforge Studios egy kiváló, élvezetes folytatást tett le az asztalra a 2. résszel. A sikeres második epizód után csak idő kérdése volt, hogy mikor lesz trilógia a szériából, ez pedig ősszel fog megtörténni. A hivatalos előzetest alább látható (még a teaser trailer-t több nyelvre leszinkronizálták, a többi változat a kiadó YT csatornáján megtekinthető).

    Nem csak a Kalypso Media, hanem a Paradox is kedveskedni akar a városépítő rajongóknak. Bejelentették a Cities Skylines új nagy kiegészítő csomagját, amely a Mass Transit névre hallgat és ahogy az a nevéből már kikövetkeztethető, ez a csomag leginkább a tömegközeledés lehetőségeinek kiszélesítésére fókuszál. A játékban lesz lehetőség komp, nyeregvasút (monorail), léghajó és felvonó használatára is. A Mass Transit megjelenési dátumáról nem közöltek konkrétumot, csak a szokásos "hamarosan érkezik" szlogent, így várhatóan még tavasszal befut.

    Folytatás...

    huskydog17 7 éve 1

  • Serious Wednesday update: Serious Sam:VR és Vulkan minden mennyiségben

    A mai napon a legendás horvát csapat, a Croteam egy óriási bejelentést tett „Serious Wednesday update” néven, amiben brutális mennyiségű új tartalmat ígér a játékosoknak.

    Mindössze szűk 4 hónappal ez előtt jelent meg a Serious Sam VR: The Last Hope nevű VR lövölde, amely Early Access-ben státuszban kezdte pályafutását és ott rengeteg visszajelzés érkezett a játékosoktól, akiknek többsége a co-op lehetőségének a hiányát rótták fel negatívumnak. Annak ellenére, hogy a játékosoknak mindössze apró töredéke használja a co-op funkciót, a horvátok úgy gondolták így is érdemes belevágni. A másik probléma az volt, hogy a Last Hope epizódban csak kötötten lehetett mozogni, az eredetileg egy árkád szerű VR lövöldének készült. A játékosok igényeit figyelembe véve azonban a fejlesztők elkezdték átírni a kódot úgy, hogy a pályákon szabadon lehessen mozogni, de ez nem egyszerű, hiszen gyakorlatilag mindent elölről kell kezdeni. A mozgás lehetőségét aztán elhozták a Serious Sam VR: The First Encounter című újabb VR játékban, ami szintén Early Access-ben érhető el. Érdemes megjegyezni technikai oldalról, hogy a két VR játék sokkal újabb, modernebb és fejlettebb grafikus motort (Serious Engine 2017) használ, mint amit a Talos Principle (Serious Engine 4). Az új tartalom majdnem teljessé teszi a franchise-t VR területen, ugyanis érkezik a Serious Sam VR: The Second Encounter és a Serious Sam 3 VR: BFE!

    Folytatás...

    huskydog17 7 éve 0

  • Megérkezett a tél a Planet Coaster-be is

    A brit Frontier Developments néhány héttel ezelőtt egy új sikerterméket tettek le az asztalra Planet Coaster cím alatt, amely joggal vette át a virtuális koronát a Rollercoaster Tycoon szériától. Az új, független, PC-exkluzív fejlesztés a tegnapi napon egy nagyobb frissítést kapott, amely egyszerűen a "téli frissítés" (Winter Update) névre hallgat. A csomag elhozza a játékosoknak a téli témákat, illetve rengeteg új tartalmat. Ezek mellett jó-néhány optimalizálás is helyett kapott és ami talán a legfontosabb, hogy az egész frissítés teljesen ingyenes. A csomag teljes változtatási listája itt és itt is elolvasható.

    Folytatás...

    huskydog17 7 éve 0

  • Vidámpark-építősdi: meghalt a király, éljen a király!

    Az elmúlt napokban a vidámpark-építős játékok rajongói több címet is kaptak különböző fejlesztőktől, azonban ez a két cím csak témában hasonlít egymásra, a fogadtatás viszont ellentétes.

    2016.november 16-án az Atari hivatalosan kiadta a RollerCoaster Tycoon nevű franchise legújabb darabját, amely a World alcímet viseli és a kanadai Nvizzio Creations nevű fejlesztőgárda fejezte be a fejlesztést, ugyanis ennek a projektnek nagyon hányatott sorsa volt, ugyanis elég sokszor cserélt fejlesztőgárdát. A RollerCoaster Tycoon név óriási, hiszen gyakorlatilag egyeduralkodónak számított a vidámpark-építős játékok között, legalábbis eddig. Az új epizód finoman fogalmazva nagyon gyengébb sikerült, és a fogadtatás is ennek megfelelően nagyon negatív lett, ez jól tükrözi a Steam és Metacritic értékelések. Sőt mi több, az a program olyan érdektelenségbe fulladt, hogy a megjelenés után több nappal gyakorlatilag még egyetlen hivatalos teszt sem született róla. Ennek többek között talán az is egy ok lehet, hogy ugye ez a játék még márciusban rajtolt Early Access-ben, de múlt héten ebből kilépett. Az EA fázis alatt azonban olyan rossz hírnevet szerzett magának, hogy mára - talán túlzás nélkül is mondhatjuk - kutyát sem érdekli.

    Folytatás...

    huskydog17 7 éve 4

  • Megjelent a Solus projekt

    A Teotl Studios a mai napon kiadta a The Solus Project című játék 1.0, azaz végleges verzióját, ezzel pedig kikerült a 3 hónapnyi Early Access státuszból. A svéd csapat egyébként korábban olyan alkotásokat tett le az asztalra, mint például a The Ball (2010) vagy az Unmechanical (2012). Legfrissebb termékük, a Solus Project egy belső nézetes túlélő kalandjáték, melynek története röviden, tömören így hangzik:
    A Föld nevű bolygó pusztulása után a megmaradt emberiség egy kis űrhajón van a Plútó körül. A játékos egy felfedezőt alakít, akinek az a dolga, hogy egy távoli, lakhatónak tűnő exobolygót kutasson fel. Ennek a bolygónak a neve Gliese-6143-C. Miután főhősünk megérkezik az idegen planétára, az űrhajó sajnálatos módon megsemmisül a többi utassal és legénységgel együtt, így a játékos egyedül marad mindenféle külső segítség és kommunikáció nélkül. Miközben a játékos megpróbálja felvenni valahogy a kapcsolatot az anyaűrhajóval, a Gliese sötét titkaira is fény derül. Az emberiség sorsa tehát a főhős (játékos) kezében van.

    Folytatás...

    huskydog17 8 éve 2

  • E3 rendezvényen végre bemutatkozik a Serious Sam 4

    A tegnapi napon a Devolver Digital nevű kiadó elhintette a hivatalos Twitter csatornáján, hogy az idei E3 rendezvényen a Shadow Warrior 2 mellett egy új Croteam játék is leleplezésre kerül. Nos, mivel a Croteam a Talos Principle és annak DLC-jének megjelenése óta kizárólag a Serious Sam 4-re fókuszálja minden erejét, így nem nehéz kitalálni, hogy itt bizony Komoly Samu 4. kalandjáról van szó. Az összes kételyt eloszlatta a horvát csapat bejegyzése a hivatalos FB profilján, ami megosztotta a Devolver Twitter üzenetét az alábbi szöveggel:

    "Get excited! Things are getting serious...."

    Ennél több utalás nem is kell. Szeretettel várjuk Komoly Samu 4. kalandjának bemutatóját!

    huskydog17 8 éve 1

  • Minden idők egyik legjobb FPS-e idén érkezik

    Na kérem szépen, ÍGY kell JÓ FPS-t készíteni:

    A lengyel Flying Wild Hog ismét megmutatja, hogy hogyan is kell igazi, jó FPS-t csinálni. Ez a zseniális remekmű mellett a AAA-nak csúfolt sok szemét csak ovis bohóckodásnak tűnik. A nagypénzes, rókabőrt gyártó stúdióknak még rengeteget kell tanulniuk ettől a lengyel csapattól, hogy egyáltalán megközelítsék ezt a minőséget.
    Az elmúlt egy évben a repülő vaddisznók bár nagy csendben voltak, de most akkora bombát robbantottak ezzel a 12 perces fantasztikus gameplay videóval, hogy mellettük végtelenül béna amatőr bandának tűnik az összes nagy stúdió. smile hangulatjel
    Köszönjük a FWH-nak ezt a fantasztikus trailer-t és szeretettel, tűkön ülve várjuk a megjelenés napját, ami valamikor idén lesz!

    huskydog17 8 éve 11

  • 15 éves a Serious Sam franchise

    A Croteam az alkalomhoz több meglepetéssel is kedveskedik nem csak a játékosoknak, de a fejlesztőknek is.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 8 éve 49

  • Így verik át a világot az E3 rendezvényen a nagy kiadók!

    Mindenféle kommentár nélkül:

    Csak annyit mondok, hogy ez E3 teljesen elvesztette a hitelességét. A rendezvény már csak arról szól, hogy melyik pénzes nagy stúdió tud nagyobbat hazudni. Bár ez a tapasztalt játékosoknak nem újdonság, de most már azt is tudjuk, hogy az E3 demót miért mindig az egyik fejlesztőnek kell játszania és miért nem hívnak senkit a közönségből a kontrollerhez!

    huskydog17 8 éve 10

  • A Firewatch fantasztikusan kezdi pályafutását

    A mai napon jelent meg a Firewatch című játék, melyet egy amerikai és független kis stúdió, a Campo Santo készített. A program PC-re és PS4-re jelent meg és előbbi platformon fantasztikus rajtot vett, hiszen a Steam eladási toplistán rögtön az első helyre tornázta fel magát, maga utasítva ezzel az X-COM 2-t, a GTA 5-t és a szintén ma megjelent Dying Light: The Following-t, vagyis még a legnagyobb és legfrissebb AAA címek sem tudták megszorongatni. Ez egy kis, független fejlesztőtől példaértékű és szenzációs teljesítmény!

    A játékban egy erdőőrt alakítunk, akinek figyelnie kell a rendre, hogy ne történjen tűzeset. Az egyedi koncepcióhoz egyedi, de ugyanakkor fantasztikus látvány is társul, melyet a Unity 5 grafikus motor tár elénk. Bár a Campo Santo bejelentette, hogy semmiképpen nem lesz folytatása ennek a címnek, ugyanis lezárták a történetet, de reméljük, hogy ez a csapat nagy sikereket ér el és további remekműveket készítenek majd!

    A Firewatch február 12-ig 10%-os kedvezménnyel vásárolható meg Steam-en, így mindössze 18 euróba kerül, utána értelemszerűen visszaáll a 20 eurós listaárra.

    huskydog17 8 éve 3

  • Jó rajtot vett az American Truck Simulator

    A tegnapi napon, azaz 2016. február 2-án megjelent a cseh SCS Software által készített American Truck Simulator nevű játék. Ez a termék egy nagyon jól bevált receptre épít, ami nem más, mint az Euro Truck Simulator 2 (azonos grafikus motor és játékmechanika), mely utóbbi óriási sikert ért el. Úgy tűnik, hogy az amerikai verzió is szép jövő elé néz, hiszen egyetlen nap leforgása alatt több ezer felhasználói visszajelzés érkezett, ezek 90%-a pozitív, amire még egy AAA is csak irigykedhet. A jó rajt köszönhető részben annak is, hogy a megjelenéskor a Steam áruház háttere ezt a terméket reklámozta, így nagy valószínűséggel sok olyan játékos is beruházott rá, aki talán még sose próbálta vagy nem ismeri az ETS2-t.

    Az eladások olyan jól mennek, hogy a Steam eladási toplista 2. helyére kerül, megelőzve ezzel a legnagyobb AAA címeket, mint például The Division vagy a GTA 5.

    Folytatás...

    huskydog17 8 éve 13

  • Vulkan támogatást kap a Serious Engine 4

    A horvát Croteam 4 nappal ezelőtt bejelentette, hogy a Serious Engine 4-be Vulkan támogatást építenek be. Azt eddig is lehetett már tudni, hogy a híres csapat tervez low-level támogatást, de egész idáig nem volt egyértelmű, hogy mely technológia mellett teszik le a voksukat. A döntés teljes mértékben logikus, hiszen a különböző Serious motorok mindig tartalmaztak a DirectX mellett egy OpenGL leképzőt is, ráadásul a legutóbbi két címük, a Talos Principle és a Serious Sam 3 Linux és Mac platformokra is megjelent. Mivel a DirectX12 Windows 10 exkluzív technológia, így teljesen érthető a horvát csapat döntése, miszerint a Vulkan API-t választják, hiszen így minden platformon tudnak javítani a Serious Engine képességein, valamint teljes kontroll alatt tudják tartani.

    A Serious Engine 4 amúgy 2014. decemberében debütált a Talos Principle nevű játékban, amely egy FPP (first person puzzler). Az új motort az alapoktól építették újra DirectX11 alapokon, így a Vulkan támogatáshoz strukturális változásokra lesz szükség, de Alen Ladavac a Croteam egyik programozója azt is megerősítette, hogy a jelenlegi leképzők is mind megmaradnak.

    Folytatás...

    huskydog17 8 éve 0

  • Új stúdiót nyit a Flying Wild Hog

    A lengyel Flying Wild Hog nevű független fejlesztőcsapat a Facebok profilján jelentette be, hogy Lengyelországban megnyitják második műhelyüket, ami Krakkó városában lesz. A varsói stúdió mára túllépte a 100 főt is, pedig 4 évvel ez előtt, 2011-ben még csak 35-en voltak. Az eredeti bandát a People Can Fly-ból, CD Projekt Red-ből, és City Interactive-ből távozó fejlesztő veteránok alapították. Olyan kiváló alkotások fűződnek a nevükhöz, mint a 2011-ben kiadott Hard Reset, a 2013-mas Shadow Warrior vagy a 2014-es családi platformer, Juju.

    Az új, krakkói stúdió a város történelmi központjában lesz, ahová továbbra is toborozzák az embereket. A híres lengyel csapat jelenleg a Shadow Warrior 2-n és egy eddig be nem jelentett FPS címen dolgozik.

    huskydog17 8 éve 0

  • The Talos Principle: a kezdetek és PS4 megjelenési dátum

    Az idei Games Developer Conference rendezvényen a Croteam csapatából Alan Ladavac és Davor Hunski tartottak előadást arról, hogy a Talos Principle elkészítését mi előzte meg, honnan jött az ötlet, hogyan zajlott a megvalósítás és sok más dologról. A prezentációjukban nem csak az derül ki, hogy a Serious Sam 4 adta a kezdőlökést, de sok összehasonlító képet is mutatnak, ahol a fejlesztés korai és végső fázisait hasonlítják össze. Rengeteg érdekes információt osztanak meg a szűk egy órában. Többek között azt is elmagyarázzák, hogy mi a reaktív fejlesztés és mik az előnyei.

    Az 57 perces előadás megtekintése felvételről

    A The Talos Principle október 13-án fog megjelenni PS4-re, a Deluxe kiadás pedig a nemrég megjelent kiegészítőt, a Road To Gehenna-t is magában foglalja majd.

    huskydog17 9 éve 0

  • The Vanishing of Ethan Carter: PS4-en is óriási siker

    A 8 fős The Astronauts nevű lengyel fejlesztőgárda a tavalyi év egyik legnagyobb dobását dobta piacra, az akkor még PC-exkluzív The Vanishing of Ethan Carter című belső nézetes játék formájában. A program nem csak a sajtót, hanem a játékosokat is lenyűgözte. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az eredeti kiadás mindössze 24 óra alatt visszatermelte a teljes fejlesztési költséget, vagyis egy nap után a program már tiszta profitot termelt a lengyel srácoknak. Néhány hónappal ezelőtt már tudni lehetett, hogy készül a PS4 verzió, mely már az Unreal Engine 3 helyett az Epic negyedik generációs motorját használja. A PS4 kiadás elkészítése, illetve az Unreal Engine 4-re való átültetés a csapatnak 10 hónapjába tellett, míg végül idén július 16-án a Sony konzolján is elérhetővé vált világszerte.

    Bár sokan azt gondolhatnák, hogy egy újra-kiadás konzolon nem fog akkorát ütni, mint az eredeti PC kiadás és ez részben igaz is. Míg a PC változatnak 24 óra kellett, hogy profitot termeljen, addig a PS4 verziónak egy hétre volt erre szüksége, azonban még így is óriási siker a PS4 verzió, ugyanis az európai PS4 eladási toplista első tíz helyezettjébe is bekerült, egész pontosan a 7.

    Folytatás...

    huskydog17 9 éve 0

  • Éjszakai élet költözik a Cities Skylines-ba

    Az idei Gamescom rendezvényen sok érdekességet láthatunk, közöttük az egyik kiemelkedő bejelentés a Colossal Order-től érkezett. A finn csapat bejelentette az After Dark nevű, fizetős kiegészítőcsomagot a Cities Skylines nevű városépítős játékhoz. Az alapjátéknál régóta várt funkció a nappal-éjszaka ciklusváltás. Az After Dark ezt végre elhozza a játékosoknak. Az éjszaka számos új játékmenetbeli újítást is bevezet, hiszen nem csak új épületek (főleg bárok és éjjeli diszkók) telnek meg élettel, hanem a forgalom és a bűnözés is jelentősen megváltozik. A hivatalos trailer:

    A napszakváltás nem csak a kiegészítőben lesz jelen, hanem az alapjáték is megkapja egy patch formájában, így a fizetős DLC nélkül is élvezhetjük majd az éjszakai életet. Az After Dark kiegészítőcsomag idén ősszel fog megjelenni, az árat viszont egyelőre még homály fedi.

    huskydog17 9 éve 0

  • Megjelent a The Talos Principle: Road To Gehenna

    A Croteam a mai napon tette elérhetővé minden idők egyik legzseniálisabb alkotása, a PC-exkluzív The Talos Principle kiegészítő DLC-jét, amely a Road To Gehenna nevet viseli. A 4 fejezetet felölelő DLC-ben a játékos Uriel-t, Elohim hírnökét testesíti meg. A célja, hogy felszabadítsa a csapdába esett lelkeket egy eddig ismeretlen, misztikus helyen. A DLC írója továbbra is Tom Jubert és Jonas Kyratzes, akik az alapjáték sztorijáért is feleltek. A launch trailer:

    A Road To Gehenna a megjelenéstől számított egy héten keresztül -10%-os akcióban vásárolható meg Steam-en, ez 9 eurót takar. Akinek még nincs meg az alapjáték, annak most egy óriási lehetőség lesz bepótolni, ugyanis ezen a hétvégén az alapjáték -66%-os leárazásban részesül. Az alapjáték akciója július 27-ig tart majd. Az alapjáték és kiegészítője Windows mellett még Mac-re és Linux-ra is elérhető.

    huskydog17 9 éve 0

  • Minden idők legjobb filmje, amely megszégyeníti Hollywood-ot

    A mai nap találtam rá egy fantasztikus akciófilmre, amely a Kung Fury címet viseli, és ugyan rövid, mindössze 31 perces, de cserébe olyan élményt ad a nézőnek, ami még Hollywood se tudott összehozni az utóbbi 15-20 évben. A svéd LaserUnicorns készítette a filmet miután Kickstarteren eredményesen elérte a 200.000 dollárt, pontosabban ennek a többszörösét, kerekítve 630.000 dollárt gyűjtött össze, vagyis ez a projekt közösségi finanszírozásból született meg.

    A megjelenés az idei évben, május 28-án volt és az azóta eltelt szűk másfél hónap alatt elképesztő sikereket ért el. Ha megnézzük a Steam adatlapját, jól látszik, hogy a szűk 14.500 néző 98%-a pozitívan értékelte, így rendkívül pozitív besorolást kapott. Nézzük meg azonban az IMDB adatbázist, hiszen ez mégiscsak relevánsabb egy film esetén, mint a Valve platformja. Az Imdb-n a több, mint 21.000 értékelésből 8,3-as átlag jött ki, amely brutálisan kimagasló, vagyis a legkisebb mértékben sem túlzás azt állítani, hogy minden idők egyik legjobb filmjével állunk szemben.

    Folytatás...

    huskydog17 9 éve 14

  • Magyar városokkal bővül az ETS2 Going East

    Az SCS Software a mai friss blogbejegyzésében egy kis betekintést nyújtott a hamarosan érkező 1.19-es frissítéshez. Úgy tűnik a csehek is úgy gondolták, hogy a Going East nevű DLC legfőképp a Skandináviához képest viszonylag kevés területet ad hozzá az alapjátékhoz, így az új verzió két új várossal bővíti a Going East magyarországi térképét. Ez a két város pedig nem más, mint Pécs és Szeged. A kibővített úthálózat térképét is közzétették, így jól látható, hogy az M5 és M6-os autópályákon is száguldozhatunk.


    Egyértelműen kivehető az M5 és M6 nyomvonala

    Pécs és Szeged városa minden olyan játékos rendelkezésére fog állni, akik megvették a Going East című DLC csomagot, vagyis a térkép bővítés egyfajta ajándék lesz, hiszen semmit nem kell fizetni érte. Az 1.19-es frissítőcsomag jövő héten léphet publikus béta fázisba, vagyis jó eséllyel heteken belül megjelenhet.

    Folytatás...

    huskydog17 9 éve 6

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.