Hirdetés

Tarol a Tomb Raider sorozat GOG-on

Hirdetés

Egy héttel ezelőtt, pontosan 2024.02.14-én jelent meg az első három Tomb Raider felújított változata, amely Steam-en és GOG-on is elérhető. Ez a friss Remastered csomag úgy tűnik egy váratlan mellékhatással is járt a GOG platformon, ugyanis annyira fellendítette ott a sorozat eladásait, hogy az eladási top10-es listát a TR sorozat uralja. Jöjjön a kép, ami többet mond ezer szónál:

Arra szerintem nem nagyon számított a Remastered trilógia kiadója, hogy GOG-on az összes többi TR játékból több fog fogyni, mint a friss alkotásból. Az meg külön döbbenetes, hogy az Anniversary lett a platform legkeresettebb (legtöbbet eladott) játéka. Azt sajnos nem tudom, hogy ez az eladási lista pontosan milyen időintervallumot takar, de ettől függetlenül az eredmény brutális, még ha mondjuk csak pár óráról vagy pár napról van szó. Önmagában az a tény, hogy volt/van egy olyan időintervallum, amikor a 2007-es Anniversary-ból többet adtak el, mint a platform legnagyobb és talán legkeresettebb címéből (Cyberpunk 2077: Phantom Liberty), már önmagában váratlan és elgondolkodtató jelenség, ahogy az is, hogy a sokak által (én nem!) rossznak titulált Angel of Darkness megelőzte a Witcher 3-at.

Kicsit próbáltam elmélkedni, hogy mi állhat eme váratlan eredmény mögött, de természetesen én is csak találgatni tudok. Az Anniversary-t még meg tudom érteni, ugyanis szerintem sokan a Remastered mellett meg akarják nézni a másik felújítást, ami viszont nem Remaster, hanem Remake, így talán sokan azzal is össze fogják hasonlítani az új verziót, illetve talán most sokan egymás mellett akarják kipróbálni mindkettőt, hogy melyik fajta felújítás jön be neki a legjobban, a 2007-es Remake (Anniversary) vagy a 2024-es Remaster.
A többi TR rész hatalmas érdeklődésére viszont nem tudok semmilyen magyarázatot, tippelni se tudok. Ironikus azonban, hogy szinte az összes régebbi TR játékból több fogyott, mint az új Remastered-ből. Mindenesetre ezt egy nagyon érdekes jelenségnek véltem, amit itt szerettem volna megörökíteni. Egy kicsit talán elgondolkodtató is.

Az új Remaster egyébként jelen bejegyzés írásának pillanatában a 16. helyen szerepel az eladási listában.

  • tlac

    nagyúr

    válasz huskydog17 #5 üzenetére

    Ha figyelembe vesszük, hogy mennyire félkész a PC port (nem létező grafikai beállítások), szerintem ez biztosra vehető.

    szerintem egyáltalán nem félkész a remastered, nagyon ügyesen megcsinálták, még az eredeti glitch-eekt is átvették, azokon kívül nem sok problémával találkoztam
    tény, a modern irányítás nem jött be, de van egy olyan sejtésem, hogy azzal nem is nagyon lehetett mit kezdeni, mert az eredeti pályák teljesen más alapokra lettek tervezve, nem úgy mint egy anniversary

    próbáld ki -novsync parancssori kapcsolóval elindítani a játékot
    lesz legalább 1000 fps-ed, szerintem pont ezért nem is raktak bele semmilyen grafikai beállítást, mert kb. minden mai modern hardveren hasít

  • huskydog17

    addikt

    válasz Shing #6 üzenetére

    Igen, valóban a social media is masszívan hozzárak, ez ki is ment a fejemből.

    Mindenben egyet értek. A TR4 akkoriban egy nagyon masszív motorfejlesztésen esett át, azért is volt fényévekkel szebb, mint az első három rész és ott már nem volt annyira grid alapúak a pályák. Ott sokkal több effortra lesz szükség, ha látványos felújítást akarnak, mert a jelenlegi kevés lesz.

    A modern irányításnál működnek az általad említett mozgások, csak kizárólag akkor, ha Lara kezében tartja a fegyvereket, ami elég gáz. Egy az egyben csak át kellett volna emelni az Anniversary irányítását, ami már adott volt, de ez nem sikerült.

    Szerintem az Anniversary iránti óriási érdeklődés részben amiatt is lehet (talán pnot ez a fő oka), hogy sok olyan játékos van, akik még nem játszottak az első résszel és most szerették volna megismerni, de a tank irányítással nem tudnak megbarátkozni és hát a modern irányítás egy katasztrófa, így emiatt sokan inkább az Anniversary-ra mennek rá, ahol jól működik a modern irányítás, továbbá a jóval komplexebb és részletesebb pályadesign miatt jóval realisztikusabbnak is tűnik. Egyébként ha valaki megkérdezné, hogy melyiket ajánlanám olyasvalakinek, aki még nem játszott az első résszel, én is az Anniversary-t ajánlanám, hogy őszinte legyek. :)

    #7 Narxis: Ízlések és pofonok. Nosztalgia GOG-on szerintem nem véletlen erős, hiszen ők pont arról híresek, hogy régi játékokhoz jó supportot adnak, azaz sokan a régi játékokat a GOG-on veszik inkább, ami teljesen logikus, hiszen minden játék DRM mentes is. Steam-en nyoma sincs ennek a jelenségnek, amiről a bejegyzés szól, mivel teljesen más a felhasználói bázis, illetve Steam-en nagyságrendekkel több felhasználó is van.
    Én is nagyon szeretem a TR sorozatot, minden részt végig toltam, nagyon vártam a Remastered trilógiát, de én sajnos csalódtam benne, nekem is inkább az Anniversary-hoz hozta meg a kedvem. :)

  • RandomName

    senior tag

    válasz Narxis #7 üzenetére

    2021 végén ingyen adta az Epic a Rise of the Tomb Raider: 20 Year Celebration-t.
    Ezt sokan bezsákolták, és elkezdték streamelni. Ez hozott egy kis nosztalgiát, na meg azért be kell vallani, hogy nem rossz játék.
    Meg kijött még valami ingyen játék amit most meg nem mondok, illetve felkerült a franchise a Game Pass-ba is, hogy "ingyen" is lehessen tolni....
    Tehát így pár év alatt elkezdték visszatenni apránként a vonatot a vágányra... Ennek oka volt, ahogy most látni a remake(remaster?) változatokat.

  • Narxis

    nagyúr

    Vicces ez a Tomb Raider láz. Sose értettem, hogy mit esznek rajta annyira. Ennyire erős lenne a nosztalgiázás?

  • Shing

    őstag

    Van egy kis TR láz most szerintem. A social media hatása. Bár a GOG annyira egyedi platform, hogy nehéz az alapján ítélkezni.

    Az Anniversary meglepő, hogy még mindig mennyivel szebb. Persze az eredetiben a blokkokból álló pályadizájnon nehéz segíteni. Talán apró tárgyakat/növényzetet jobban elszórhattak volna a pályákon.

    Egy TR4 remastert mindenképp megnéznék. A legszebb klasszikus rész, a pályák sem voltak annyira kockákból összepakolva. Sokat nyerne egy remasterrel.

    Btw, modern irányítás egy kalap kaki. Konkrétan kikapcsol mozgásokat, pl. oldalra/hátra ugrás.

  • huskydog17

    addikt

    válasz Samus #2 üzenetére

    +1

    Én a 2. résszel kezdtem a sorozatot, de mára mindegyiket végigtoltam. Én is jobban örültem volna egy újabb Remake-nek vagy mondjuk egy Anniversary Remasternek, de ennek a csomagnak van egy hatalmas előnye: végre elérhetőek digitálisan a kiegészítők, eddig azok nem voltak, mert kizárólag dobozos (CD) formában léteztek, ezt most bepótolták

    Én is kicsit parkolópályára tettem ezt az új kiadást, mert vannak vele gondok, még nincs kész, legalábbis a PC verzió jelenleg egy vicc.

    Igen az új textúrák nagyon sokat dobnak a látványon és kombinálva valóban érdemes még egyszer végigtolni, mert azért így picit más hangulatot ad. Sajnos sok hiányosság roncsolja a játékélményt, mint a katasztrofális modern irányítás, de sajnos a régi tank irányításól kivették a Delete/Page Down billentyűket, amelyek eredetileg a sidestep-ért feleltek, és jobban kézre álltak, mint a shift+nyíl kombó. Ezen felül még néhány dolog hiányzik belőle. Olyan benyomást kelt, mintha pár modern csinálta volna az egészet és nagyon nem is van messze ez a feltételezés a valóságtól.

    A 4. rész szerintem azért maradt ki, mert az egyetlen engine programmer a mindössze egy év fejlesztési idő alatt csak az első három részhez tudta megoldani a kompatibilitást. Másképpen fogalmazva: arra már nem volt idő. Ha figyelembe vesszük, hogy mennyire félkész a PC port (nem létező grafikai beállítások), szerintem ez biztosra vehető.

    #1 bitpork: Nem hiszem, hogy az alacsony árnak bármi köze van hozzá, hiszen ennél sokkal drágább játékok szokták uralni az eladási listát, továbbá rengeteg ilyen alacsony árú játék van még a GOG kínálatában. Én is azt gondolom, mint Dilikutya kolléga, vagyis a Remaster sok ember kedvét meghozta a régebbi részekhez, pontosabban a régi részeket jobban érdekli az embereket, mint a Remaster, így ez a megjelenés kicsit fordítva sült el, legalábbis GOG-on.

  • Dilikutya

    félisten

    Igazából egy meglepő lehet, valóban az, hogy a Remastered-nél az összes jobban fogy. Az, hogy kijött a Remastered, így esetleg a héten többen vesznek Tomb Raider-t, mint Witcher 3-at, nem meglepetés, ráadásul utóbbit folyton akciózzák, nekem is megvan, pedig az első kettővel se játszottam még. A régi TR részekhez meg jó kedvcsináló a Remastered 1-2-3.

  • AddyKing

    tag

    válasz Samus #2 üzenetére

    A modern irányítás helyett ott van a klasszikus, tank stílusú. Teljesen jó még ma is. :DDD

    A negyedik résszel kapcsolatban a játékosok nemrég találtak egy apróbb Easter Egg-et így valószínűsíthető, hogy "dolgoznak" a Last Revelation újrakevert kiadásán. :)

  • Samus

    addikt

    LOGOUT blog

    Nagy TR fan vagyok, bár bevallom, hogy én igazából az Angel of Darkness résszel kapcsolódtam be a sorozatba. A Remastered kiadással volt szerencsém játszani, de én várok még vele, mert akadnak még problémák a modern irányítással...én egyébként egy Anniversary szerű felújításak jobban örültem volna (nem véletlen van a lista élén szerintem). Bár ahhoz képest, amit videóban láttam még megjelenés előtt, kellemes csalódás volt, mert tényleg azt hittem, hogy csak lecserélték a karaktert, de egyből beugrott az eredeti első rész (valamikor 2000 elején játszottam vele), és határozottan szebb lett.

    Azt viszont nem értem, hogy az aránylag sikeres TR IV miért maradt ki...

  • bitpork

    nagyúr

    LOGOUT blog

    Csak egy apróság: 1€ alatt van mind ami nagyot fut- de max 2 €. Így nem annyira nehéz :)

Még van hozzászólás! Tovább