Hirdetés

etical hacknig és app!system kupon

Üdv,

Hozzám került eme két kupon, de nekem nincs rájuk szükségem. Akit érdekel jelentkezzen privátba. :)

Gramofon

Sok projektet a kickstarteren hülyeségnek tartok, de ez megtetszett.
[link]

Lassan egy negyed éve használok deezert, és sokszor a gépről hallgatom, nem a telefonról. Ezzel az eszközzel pedig a gépet ki lehetne váltani. Lassan már ott tartunk, hogy az asztali PC egy olyan tárgy lesz amit a múzeumban mutogatnak, mert mindenre lesznek cél eszközök. Érdekes, hogy erre tart a világ. Mindenesetre, nekem nagyon bejön a Gramofon, remélem sikeres lesz a projekt, és a deezer is bekerül a repertoárba. :)

Zentyal

Most újra elővettem a címben említett rendszert és meg kell mondjam nagyon jól és egyszerűen használható!

Könnyedén bekonfiguráltam rajta egy DHCP DNS servert. És egy tartományvezérlőt is, amire be is léptettem a virtuális gépen lévő xp-met. :)

Könnyű kezelhetőség, barátságos webes felület, ez jellemzi a Zentyalt.
Hátránya talán annyi, hogy a beállításoknál a finomabb részletekbe nem megy bele, csak a legszükségesebbeket ajánlja föl.

Valszeg ez lesz majd a NAS-on, persze tartományvezérlő nélkül. Igazából elgondolkodtam azon is, hogy itthon is csinálok egy tartományt (miért ne, ha már a lehetőségek adottak :D ) , de több bonyodalom lenne vele, mintha mindenkinek lenne egy felhős felhasználója.

Jelenleg megint úgy áll a szitu, hogy router is lesz a NAS. (ez még biztos fog változni párszor :D )

HP SMART ARRAY P400 W/512MB BBWC + új alaplap nyerő páros?

Üdv,

Annyit rugóztam már a jelenlegi kártyám gyorsításán, hogy elsiklottam egy dolog fölött:
- Amit ráköltök abból vehetek egy újat... A jelölt a címben említett kártya, de nincs tapasztalatom vele kapcsolatban, ezért először is az lenne a kérdésem hogy milyen?

Az új terv:
- lehet mégis marad külön külön a nas és a router, de a jelenlegi konfig le lesz adva, helyette lesz egy celeronos lap + a fenti kártya.

Az os valszeg OMV marad. A célterület szerintem a privát felhő lesz (seafile), mert nekem ez nagyon bejön.. :))

Atom processzorral "gigabit verő" configot építeni.. Lehetséges?

Üdv mindenkinek,

Az elmélet a következő:
Adott egy HW RAID kártya, ami ugye leveszi a processzorról a RAID műveletek számítását, de ha gigabit hálózaton keresztül küldjük a "naftát" a másik gépnek (mondjuk egy nfs copy) a TCP/IP csomagok számítását ugyanúgy a mi kis processzorunk végzi. Mi az eredmény? Lassú lesz az nfs copy. Jó annyira azért nem, 30Mbyte/s-et biztos ki lehet hozni, jobb napokon még többet is, de a "gigabit verésről" ne is álmodjunk..
Mi erre a megoldás? ELVILEG megoldást jelent olyan hálókártya beszerzése, ami tudja a TOE-t. (TCP offload engine) Mert így a TCP csomagok számítását átveszi a hálókártya, és nem a mi kis drága processzorunknak kell ezt végezni. Mi marad akkor? Hát ha jól tudom a fájlrendszer műveletek..

Konklúzió:
Talán lehet gigabit verő configot összerakni egy Atomos lapból is.

Maga a config:
- Bármilyen atomos lap aminek két PCI/PCI-e/mini PCI-e portja van
- Egy HW raid kártya
- Egy olyan hálókártya amit tudja a TOE-t a kívánt oprendszer alatt..

Nas kezelőfelület openwrt alá

Üdv!

Egybe akarom olvasztani a routert a NAS-sal. A konfig, még változó, de valszeg nem Atomos gép lesz, mert egyszerűen nem éri meg abból építeni. Egyenlőre, egy integrált celeronos alaplapot néztem ki magamnak, 2 ethernet porttal.
A rajta lévő rendszer OpenWrt lesz, mert az nyerte el a tetszésemet a legjobban.

A kérdés:
Létezik OpenWrt alá, valamilyen felhasználóbarát UI amin kezelni tudom a NAS-hoz kapcsolódó feladatokat?
Nem zárkózom el a parancssortól, de ha van felhasználóbarátabb megoldás, akkor szívesen használnám azt. :)

ITX alaplap 2 slottal [Módosítva]

Sziasztok!

Ismer valaki olyan ITX alaplapot amin 2 slot van?
Ilyen alaplapot már találtam, úgyhogy ez nem gond.

Igazából az a célom, hogy egy atomos/brazosos lappal sikerüljön kihajtani a Gigabitet, és erre kaptam egy nagyon jó tippet, hogy olyan hálókártya kell, ami hardveresen gyorsított, vagyis a tcp forgalmat leveszi a CPU válláról.

Öt néztem ki magamnak (az 1 portos verziót). Szerintetek így sikerülhet?

Nemrég írtam itt, hogy keresek olyan alaplapot ami tudja a 66Mhz-es PCI sebességet. Ez a dolog megoldódni látszik egy kis trükkel. Itt a leírásban azt írják, hogy a 66Mhz támogatott. Vajon ez a gyakorlatban is így van? És sebességben is?

Seafile az "új" privát felhő

Sziasztok!

Találtam egy új Privát felhőt, ami nekem jobban bejött, mint az owncloud... A neve Seafile. Letisztultabb, és talán gyorsabb is mint az owncloud. Egyetlen hátránya van, hogy nem tudjuk benne lementeni az eseményeinket, és a névjegyeinket. Előnye viszont hogy a benne tárolt adatokat akár titkosítva is tárolhatjuk. Akitől ezt a felhőt hallottam, az vállalti környezetben használja, és nagyon elégedett vele. :)

DEMO

Ez a felhő szintén open source, mint a másik, de van egy üzleti része is, amit ha szükség van rá, meg is lehet venni.

Telepítés [Béta..]
Azért béta, mert én Zentyal-on teszteltem, igaz, hogy az egy ubuntura épülő OS, de lehetnek (vannak) benne eltérések..

0.
Tegyük fel a webservert.

itx alaplap 66mhz-es pci porttal

Több szem többet lát, ezért felteszem ide is a kérdésem:
Van olyan itx-es alaplap ami tudja a pci 66Mhz-es sebességet?

Aki nem tudná, a PCI portok általában 33Mhz-en mennek és így 133MByte/s-et tudnak kipréselni magukból.
Értelem szerűen 66Mhz-en ennek a sebességnek a dupláját tudják elérni. Sőt van ugye a 64bites PCI port (PCI-X) ami 66Mhz-en 4*133Mbyte/s-et tud, ugyanis a mezei pci portok 32bitesek..

Azért kérdezem ezt, mert van egy raid kártyám ami PCI-X-es, és nem szeretném eladni/eldobni. Működik 32bites PCI portban is, ami jó. Tud 66Mhz-en működni ami szintén jó.
A gond az, hogy a legtöbb (sőt ahogy olvastam mindegyik) ITX-es lap 33Mhz-et támogat. Egyszerűen nem találtam olyan alaplapot ami megfelelne az alábbi kritériumoknak:
- PCI port (66mhz-es)
- itx
- max 20-25-ezer forint legyen CPU-val együtt

Az is igaz, hogy a 133Mbyte/s nem olyan rossz. (A gyakorlatban ez 100Mbyte/s-en tetőzik) De hátha lehet még rajta gyorsítani, ha már a kártya támogatja. :)