2011.11.05. ECHO TV - Gazdafórum, a Szamos marcipán és a szerencsi csokoládéüzem.

10:00-tól:
(...)
"- Ami igazán számít az a vásárlók fejében lévő kép."
Hát persze, más nem is számít, csak az. Az önérzet már rég' nem.

(...)
"- ...és a mandulát honnan szerzik be?
- Kaliforniából." [video]

Pilisborosjenő, 1930.

(katt a képre!)

Nem mindig tudjuk megmondani, mi tart bennünket bezárva,
bebörtönözve, szinte eltemetve, de mégis érez az ember bizonyos
határokat, bizonyos kapukat. Bizonyos falakat. Mindez képzelet
lenne, fantázia? Nem hiszem. Aztán felmerül az emberben a
kérdés: Istenem! Sokáig tart ez még, mindig, mindörökkön-
örökké? Tudod, mi szabadít meg a fogságból?
A mélységes, komoly szeretet.
Ha vannak barátok, testvérek, szeretők, ez nyitja meg
természetfeletti hatalommal, mágikus erővel a börtönt.

Vincent van Gogh levele bátyjához, 1880. július

Így kezdődik Agassi írása. Két hónapja várok rá, ma nyithattam ki.
532 oldal az önismeretről, a depresszióról és a túlélésről.

Tegnap este egy munkamegbeszélésen voltam. Miközben a teám kortyolgattam és szikrázó szemmel nagy álmokról és tervekről beszélgettünk a lelkes régi ismerőssel, abszolút nem gondoltam a pénzre. Semmilyen pénzre. Tudom, hogy megkapom majd azt az összeget ami elég lesz az egyre csökkenő szükségleteimhez. ...és a legfontosabb, hogy magamat adhatom. Csak így vállalom el a megkeresések bármelyikét. Csak a saját feltételeimmel. Ezúttal a képességeim határain belül maradok, semmi olyannal nem foglalkozom majd ami nem az én asztalom. Rájöttem itt a dzsungelben, hogy nem vagyok manager, nem vagyok ügyvéd, nem vagyok bróker, nem vagyok bankár, nem vagyok fogyasztóvédő, nem vagyok marketing szakember, nem vagyok logisztikus, nem vagyok grafikus. Nem kell mindenhez értenem, csinálja más! Csak a szakmai munkára koncentrálok, csak a betegekkel foglalkozom majd. Nem matekozok, nem sakkozok, nem számítgatok ki után mennyi megy a kasszába. Nem hagyom magam kiállításokra, bemutatókra, újságírók, fotósok elé állítani. Elmondom mindenkinek amit tudok, minden kérdésre lelkiismeretesen és teljes tudásommal válaszolok és azután mindenki azt csinál magával, az egészségével a sorsával a jövőjével amit akar. Nem tudok mit kezdeni a 20 éves 45 kilós lánnyal aki cementeszsákokat cipel, a focistával, teniszezővel, squash-olóval, a balettáncossal aki nem látja be, hogy le kell álnia !CSAK EGY ÉVRE!, mert a lejtőre került és 60 évesen szenvedni fog, ha MOST nem kezd el úszni és gyógytornázni. Csak egy évig.
Ezentúl nem foglalkozom azokkal akik meg sem jelennek a megbeszélt időpontban és telefonálni sem képesek. Nem az én gondom lesz.

...az én dolgom nem az, hogy rágódjak időn vagy veszteségen, hanem az, hogy fogadjak el minden napot, menjek előre és higgyek abban, hogy itt valami sokkal nagyobb dolog működik, amely valaminek megvan a maga idő- és egyensúlyérzéke.

A silány fordítás ellenére ajánlom az önéletrajzot mindenkinek aki kicsit is csüggedtnek, reménytelennek érzi magát. Ez az ember (srác ...marad mindenkinek a Vissza a jövőbe trilógia óta) úgy dolgozott végig számtalan filmet és tv sorozatot, hogy közben a Parkinson-kór gyógyíthatatlan és visszafordíthatatlan tüneteinek békjóiba zárva rejtőzött, míg nem a szerettei segítségével a betegség sötét bugyraiból újra a fény felé tört. Az ember akit a végzet emelt ki az önzés, a felelőtlenség és szertelenség, az alkoholizmus mocsarából.

Mennek rá mint gyöngytyúk a tarhonyára...

(scroll jobbra, majd katt a képre!)

( ...katt!)

Vaterás igazmondás 1.

Tisztelet azon névtelen hősök előtt, kik életük árán harcoltak a hazáért!

EAST - '56

“This is Hungary calling! This is Hungary calling! The last remaining station. Forward to the United Nations. Early this morning Soviet troops launched a general attack on Hungary. We are requesting you to send us immediate aid [...] For the sake of God and freedom, help Hungary!"*

Ötvenhat izzó ősze volt,
Magyarország remény és pokol.
Gyűlt a tömeg és a harag nőtt,
Egy hazug világ szilánkokra tört,
Megmozdult a föld.

Zúgó szél - újra bontsd ki azt a tépett zászlót,
Tűz és vér - ősök vágya, ami bennünk lángol,
Hungary - szólít, hív a remény hullámhosszán,
Tarts még ki - érted élünk, érted bátran halnánk!

Európa mélyen hallgatott,
Most már késő, ezrek vére folyt.
Beleremeg, beleremeg a föld - félelem ébred:
A szabadság lánctalpakon jött,
Lánctalpakon jött.

Durván egy hónapja emlékszem tisztán és rendszeresen az agyam éjjeli képeire. Érdeklődve hallgattam az ismerősök ismeretlen történeteit lebegésről, menekülésről, színes vagy fekete-fehér filmekről, egy- és többszereplős, életszerű vagy szürreális, extrém vagy hétköznapi cselekményekről. Van aki kívülről látja magát egy díszletben, van aki belülről néz kifelé, mint ahogyan ébren. Én ezekből sehogyan sem részesültem. Októberig.

Hajnali álmomban megmentettem a testvérem életét.
Egy építkezésen dolgoztunk, közben beszélgettünk mindenféléről, többen. Ő egy árkot ásott mögöttem én fent álltam a szélén. Ráomlott a föld. Visszanéztem és lent feküdt élettelenül a hátán. Csak a felsőteste látszott. A munkavezető valami olyasmit mondott, hogy "Hagyjuk, nem tehetünk semmit, meghalt." Leugrottam - nem dühösen, nem rohanva. Felemeltem és a gödör szélére tettem. Furcsán feküdt, kifli alakban hátrafeszülve. A törzse kint, a lábai visszalógtak felém. Szívmasszázst adtam neki teljes nyugalommal. Ötöt nyomtam a mellkasán, ezután az orrlyukait a jobb kezem két ujjával összefogva, tüdejébe életet leheltem. Többen körülálltak, a hátamban éreztem a szomorú lemondást. Én bízva ismételtem a monoton mozdulatokat. Csend és hideg béke volt kettőnk közt. Lassan elkezdett szuszogni - de nem úgy mint a filmek drámai túlélője - és kábán megnyílt a tekintete. Széles mosollyal ébredtem. Nincs is ennél csodálatosabb érzés. Könny szaladt a jobb szememből.

"Turku és Tallinn között is kerekezik a pécsi holland művészettörténész
2011. június 28.

Vasárnap indult kerékpárral Pécsről és kedden érkezik Budapestre Simon Wintermans Pécsett élő, holland születésű művészettörténész, aki Turkut és Tallinnt, Európa két idei kulturális fővárosát köti össze bicikliútjával. (MTI)

A férfi tavaly 6600 kilométert kerekezett, hogy virtuálisan összekapcsolja Európa kulturális fővárosait: Essent, Pécset és Isztambult." kultura.hu

Kedves Simon!

Gratuálok a szép eredményekhez, a sikeres túrához! Az első dolog ami eszembe jutott mikor hallottam a teljesítményedről az az, hogy milyen típusú nyerget használsz? Melyik vált be, melyik kényelmes? Gondolom, hogy ez nem mindegy a több ezer kilométer során.