
Biztosan megfigyelted már, hogy kétféle ember létezik a tömegben. Az egyik típus azonnal kiszúrja az ismerős arcot, még akkor is, ha százan mennek körülötte. Folyamatosan szkenneli a környezetét: arcokat, mozdulatokat az apró változásokat. Rengeteg mikrodöntést hoz minden percben, mintha egy háttérfolyamat futna benne, ami sosem áll le.
A másik típus teljesen másképp működik. Egyszerűen csak megy előre, Safe mode ban. Nem figyeli az arcokat, nem szelektálja a környezetét, számára csak az számít, hogy eljusson A-ból B-be. Nála minden „hardcode defaults” - előre beégetett rutinok, minimális döntés.
Mindkét stratégia működőképes, de más árat fizetünk érte. Az első típus rengeteg energiát éget el a folyamatos feldolgozásra, a második viszont spórol az erőforrásokkal, de közben sok mindent nem vesz észre.
Stack Overflow a fejben: miért kezdünk 18:00 után lefagyni, és miért érdemes „hardcode olni” az életet - előre rögzíteni, beégetni döntéseket, hogy ne kelljen minden alkalommal újra lefuttatni a scriptet?












