Alapvetően hűséges típus vagyok, és ez vonatkozik a használati tárgyakra is, ami bevált, működik, használatra alkalmas, ahhoz ragaszkodom. Lehet ennek némi köze ahhoz is, hogy gyerekkoromban nem csak emberségből, szükségszerűségből is megbecsültük amink van.

Így volt ez a telefonjaimmal is mindig. Nem telefonvazs bejegyzés, csak felsorolás szintjén: valamikor, tán' '99-ben első telefonként egy Ericsson A1018, majd Siemens M35, később Me45 szolgált jó pár évig, valahogy nem fogott meg sem a színes kijelzős, sem a fényképezős-zenehallgatós korszak sem. Az Me45 jól kiszolgált, elwapolgattam vele ha kellett egy menetrend, az albérletben ez adta az internetet (szigorúan infraporton). Nem volt értelme a cserének, csak amikor már tényleg dübörgött az okostelefon korszak, lefutott az első majd a második kezdetleges széria is, és kezdett beállni egy olyan állapot, amikor már megtalálták a helyes utat a gyártók, de még nem pörgött fel az a daráló, ami most jellemző a piacra. Mivel a régi jó siemenshez már akksit sem lehetett kapni, és éreztem, hogy ez a mostani technológiai ugrás olyan, aminek minél előbb részese akarok lenni.

A hosszú hétvégén vendégeket vártunk (sőt mi több, jöttek is meglepő módon), és vendégváróként készítettem ismét töltött tojást. Mivel amúgy is jön a húsvét, szezonja van a tojásos hideg ételeknek, ezúttal fotóztam is a processzt, s leszen belőle gasztroböf. Nem egy gasztronómiai magasművészet az eredmény, inkább csak kisszínesnek szánom ezt a bejegyzést, kezdő kiskukták tudnak vele brillírozni alkalmanként, mert az eredmény finom és viszonylag látványos.

Tehát a töltött tikmony elkészítése nem bonyolult, akár kollégista körülmények között is elvégezhető, de a részletek tudnak hajtépést okozni, és nem árt, ha valakivel jó előre leboltolod, hogy elmosogat utánad, mert lesz csetres rendesen. Továbbá ahány család annyi elkészítési mód, variálható a recept, ez a leírás sem szent grál, lehet cifrázni a végletekig, én általában szeretem az egyszerűbb, rusztikus, kockás abroszos megoldásokat, ha egyébként az étel koncepciójába ez belefér.

Kezdünk. Indulásnak vegyünk mondjuk 12 tojást, ez 4 embernek kb. épp elég mutatóba, ha van mellette más is az asztalon, de mivel nagyon addiktív a cucc, ezért 2 közepes étvágyú ember is el tudja tüntetni valószínűtlenül rövid idő alatt.

Évtizedek óta (kunc) nem mozogtam sem rendesen sem sehogy sem, és mostanra, 34 éves koromra éreztem meg ennek a hiányát. Már a két emelet két nagyobb pakkal föld körüli pályára állítja a ketyegőt, érzem, hogy sorvadnak olyan izmok, amik eddig megvoltak, valahogy csökken az általános erőnlétem, nagyobbak a kilengések minden irányban.

Kellene valamit mozogni, de a mozgásforma kiválasztásánál mindig hendikeppes voltam. Kifogás alert, most kizárjuk, mi nem lesz:

Csapatsport nem jöhet szóba, nem vagyok oda a csapatsportokért. Egyébként csapatjátékos vagyok az életben, de a foci/kosár/stb.-vel járó primadonnázásra meg hisztire nincs szükségem, és mivel sem jól űzni nem tudom egyiket sem, sem gyakorlatom nincs, kihagynám.

Terembe nem fogok lejárni, mert a) nem az én világom, b) nem fér bele anyagilag.

Futás/kerékpár/egyéb szabadban űzhető magánysportok kizárva, Budapesten ezeket nem tartom értelmes alternatívának, túl szennyezett a levegő, semmi humorom ólmot lihegni.

Az Eredeti játékok topicban linkelte először zone fórumtárs a lehetőséget, mi szerint az ArtsCow oldalán lehetőség van kuponkóddal szállítási költséggel együtt mindössze 0,99 dollárért egyénileg tervezett egérpadot rendelni.

Erre a lehetőségre többen rákaptak-rákaptunk, a többségnek meg is érkezett már a rendelt pad (sajnos nekem három hét alatt nem ért ide, de ez lehet a posta bűne is, egyelőre kivárok).

Az eredeti topic tematikájába nem fér bele, hogy ezt az egérpados mókát bővebben kitárgyaljuk, a megtervezett és megérkezett egérpadokat posztoljuk, beszélgessünk, ezért hoztam létre ezt a topicot, itt elférünk.

Két dolgot szeretném ha figyelembe vennének az olvasók. Ez egy lehetőség, amivel nem kellene visszaélni. Megoldható több egérpad rendelése is ilyen áron, ez nem titok, de ha pár ingyenjános vérszemet kap, és tizesével kezd el rendelgetni, esetleg aprózni kezd a lehetőséggel, akkor nagyon hamar tiltólistára fog kerülni az ország, ami egyikünknek sem érdeke. Legyen kedves mindenki mértékkel és tartózkodással élni a lehetőséggel, ez itt már Európa, nem a balkán viselkedjünk is úgy. Köszönöm.

Figyelem, villámblogolás következik, kettőt pislantasz, lemaradsz.

Kellékek:

Egy kb. alkarnyi jóféle hal, pár szál rozmaring, pár narancskarika (4), kis olaj, kis halak fűszerkeverék (vagy kikevered magadnak).

Halba beteszed a zöldet meg a narancssárgát, a fűszeres olajjal kívülről jó alaposan bekened, sütőbe be, kis lángon fél óráig sül, kiveszed, fotózol:

Kép készült 13:08

Hátán a gerince mellett óvatosan bevágsz, nem éles késsel a csontokról oldalanként egyben letolod a húst, fogyasztasz.

Mutatom a maradékot:

Minden szubkultúrának megvannak a maga legendái, legendás alakjai. A PC játékosok számára az egyik, ha nem a legnagyobb szent grál a mai napon 20. születésnapját ünneplő DOOM című játék, és a két ikonikus fejlesztő: John Carmack és John Romero.

A történetet szerintem mindenki olvasta már több soron, nosztalgiázásképpen ezen a linken olvasható újra, én csak pár bekezdést emelnék ki:

Az Id Software már akkor hülyére kereste magát a játszható demókra épülő modellel, amikor azt még shareware-nek hívták, és már akkor rengeteg pénzt szakítottak a digitális terjesztéssel, amikor a Valve még meg sem alakult, hogy feltalálják a Steamet.

És csináltak valamit, amit addig senki más: ingyen adták a játék shareware verzióját. A boltokba eljuttatták a játékot, és azt mondták a tulajdonosoknak, hogy akár kereshetnek is rajta, de ők nem kérnek érte pénzt. Ők ezt el sem akarták hinni: más cégek részesedést adtak a shareware verzió eladásából, erre jön az Id Software, a shareware-piac királya, és ingyen adja az új játékát?

Mint ahogy azt már páran az egyes topicokban elkövetett sirámaimból ("jajjmerremenjek", "jajjszétesikazautó", "jajjnemleszjóakártya") tudjátok, az elmúlt hetet Krakkóban töltöttük feleségemmel kettesben. Erről írok most egy rövid beszámolót Nektek, hátha más is kedvet kap a város meglátogatásához. Az írás várhatóan több helyen lesz csapongó és messzemenően szubjektív, mert a célom elsősorban az, hogy az engem ért benyomásokat nyersen adjam át, ahogy jött. WYSIWYG.

Mivel egy totális véletlen okán Kalandorral egy napos csúszásban nyaraltunk ugyanabban a városban, bízom benne, hogy tőle megkapja a részletes és tárgyilagos beszámolót aki igényli, nem venném el a kenyeret a Kalandor-módszer elől. Mivel össze nem futottunk, össze nem beszéltünk, ezért a pártatlanság adott.

Türelmetleneknek lelövöm a poént előre: állat volt. Ez a város annyira szexi, akkora impulzusbomba, és mégis akkora lazaság járja át, hogy az minden idegrendszert két nap alatt kisimít. Nagyon sokat ijesztgettek vele, hogy közbiztonság így, nyelvi akadályok úgy, balkán még amúgy, ebből - tapasztalatom szerint - egy szó sem igaz.

Kis kreatív segítséget kérnék a nálam nagyobb fantáziával megáldott kollégáktól.

Rám szakadt a megtisztelő feladat, hogy az egyik nyugdíjba távozó kollégánk egyik búcsúajándékát elkészítsem.

Mivel ősidők óta itt van, szinte már önmagában egy darab történelem, és 10 vezérigazgatót is kiszolgált már, gondoltuk ezt megörökítjük valamilyen formában.

Az első ötlet egy családfa volt, arra valahogy felpakolni a pozíciókat, közvetlen és közvetett főnököket (csopvez, osztvez, vezérigazgató) meg esetleg az egyéb infókat. Mivel én használtam már egy családfa készítő szoftvert ezért bevállaltam, hogy összedobom vele, persze határidőre.

24 órán belül rájöttem, hogy maga a családfa koncepció valószínűleg hülyeség, legalább is nem tudom hogyan lehetne adaptálni erre a szituációra, és inkább más megjelenítési formát kellene találni a "fa" helyett. Rémlik valami, hogy láttam már ilyesmit, lehet valamilyen idővonal szerűen, lehet hogy nem is jó dologra emlékszem, de egyszerűen nem jutok vele dűlőre.

Nem szeretem a panaszbejegyzéseket, nem szeretem a mindenegyrerosszabb savköpő életbölcseket, de szeretem a tapasztalatok megosztását és az információáramlást. Ezzel indítunk.

A bolti csemegeáruk minősége egyre rosszabb. Nem vagyok szívbajos, inkább veszek jót, mint olcsót, de a reggelik és vacsorák alkalmával a szendvicsre kerülő felvágottak és sajtok közül már lassan egyáltalán nem tudunk választani.

Először csak az tűnt fel, hogy nem jövünk ki a kasszapénzből. Aki ismer, az tudja, hogy különösen perverz módon bánok a pénzzel, minden forintnak megvan a helye és története nálunk, így tudom, hogy a zöldségek és gyümölcsök után a kategória legnagyobb tétele a csemegeáru. Mivel zöldség-gyümölcsöt nem vettünk túl sokat mostanában, itt kell keresni az okot, és lám, látom, hogy elszálltak a költségek, mint a győzelmi zászló.

Miért? Azért, mert a szendvicsre, hogy "finom" legyen, kerül sajt is, felvágott is, meg még valami kis extra, mert végre egyszer már finomat is akarunk enni. De még így sem az igazi.