Már egy ideje dolgozom egy nagyobb anyagon, az úgynevezett ózdi kultúrgyár a téma, a tervezett nagy magyar digitalizációs központ. Örülnék, ha lennének olyanok, akik onnan helyből tudnának némi információval támogatni.

Ha bárkinek, aki ott lakik, van véleménye, információja, kérem, hogy keressen meg a szerkesztőségi e-mailen: dajko [a] itcafe [.] hu

Előre is köszönöm mindenkinek!
Dajkó Pál
IT café

Annak idején az IT café is többször beszámolt az igen nagy port felvert PPO-ügyről. Igyekeztünk folyamatosan követni az eseményeket, és elkészült egy exkluzív anyag is, ám ez utóbbit az akkor folyó eljárás miatt nem közölhettük.

Most, hogy lecsengett a botrány, úgy döntöttünk, írunk egy követő cikket, és ehhez kérjük az olvasóink segítségét.

Arra kérünk mindenkit, aki érintett volt, hogy írja meg nekünk tapasztalatait, főként azokat, amelyek a kártérítés módját, mértékét illetik, kíváncsiak vagyunk a bankok viselkedésére, az elindított perek sorsára stb.

A leveleket a következő címre küldjétek: dajko@itcafe.hu

Előre is köszönjük mindenkinek!

Hát bizony ez is vicc

„Mindezt majd megírom még pontosabban is”, lopom el Esterházy Pétertől a súlyos mondatot, de tényleg: oroszokról és háborúról még szeretnék majd egyszer hosszan-hosszan írni. Most nagyon röviden, inkább csak dalokat és képeket akarok mutatni.

Csak egy szeletet, szeletkét, vagy még annál is kevesebbet, olyan dalokat és klipeket, melyeket szeretek valamiért.

Valahogy azok közé tartoztam, akik az orosz nyelvet és a kultúrát a Kádár-rendszerben a szocialista/kommunista ideológiától függetlenül szerették meg – persze nem volt ránk hatástalan az akkori nyomás, de nem ez volt a lényeg –, azóta is régi szerelem. Aztán a 80-as évek magyar operetthadseregében a Bakonyban három hétig együtt voltam olyan fiatal „szovjet” kölykökkel, akik nem azzal töltötték az időt, hogy vágták a centit, hanem a kiképzés végén indultak Afganisztánba, ahonnan legalább harmaduk soha nem jött vissza. Egy leningrádi mérnökhallgatóval naponta együtt mosogattam a tisztikar edényeit (és a rohadt hidegben alig vártuk, hogy a magyar és az orosz tisztek vajon mit hagynak a tányéron, mivel az uborkasaláta kincsnek számított, bizony nem dobtuk ki...). Nem a dadogós orosztudásom akadályozott meg abban, hogy megértsem Nyikolajt. Azt a hűvös elszántságot, azt a határozottságot és ugyanakkor végletes szomorúságot, ahogy arról beszélt, hogy harmadévben kellett bevonulnia, s ha túléli a háborút, akkor is két év, amikorra visszakerül; ahogyan könnyes szemmel mutogatta azoknak az évfolyamtársainak a fényképét, akik már elestek a fronton, és ahogy eszébe sem jutott megkérdőjelezni, hogy mindez jól van úgy, ahogy van.

A hősöm volt. Akkor is, amikor nem szerettem. Nagyon a miénk volt.
Hiszem, hogy a magyar indián eltalált az Örök Vadászmezőkre.

A jobbik részem

Az index.hu blogja tette közzé azt az ítéletet, melyben dr. Gál Péterné bíró elmarasztalta Uj Pétert egy, a Népszabadság glosszarovatában közzétett, bizonyos elemeiben gasztro-, illetve kultúrkritikaként megfogalmazott kijelentéseiért.

Ha valaki nem akar kattintani, íme a per tárgyát képező szövegrész teljes egészében:

"Az ünnep legemelkedettebb pillanatában a degeszre zabált társaság valamely házigazda beosztású tagja kisettenkedik a spájzba, és onnét egy palack tokajit hoz elő, amelyet a népes társaság a legnagyobb áhítattal fogyaszt, a nők még nyelvüket is öltögetik, belenyalunk, vihogják, amitől, mondjuk, falnak tudok menni, de a férfiak is komoly arccal néznek össze és koccintanak, és ilyenkor tényleg a világ legsznobabb, legbunkóbb, legérzéketlenebb köcsögének érzem magam, mert nem tudom megállni, hogy ne szóljak: de hát ez szar! Tízből kilencszer a Tokaj Kereskedőház valamely ezer forint alatti palackáron hozzáférhető terméke reprezentálja a világ legjobb borvidékét, a Magyar Nemzeti Büszkeséget és Kincset a mi teljesen átlagosnak tűnő családi körünkben, minden borkulturális elvilágosító erőfeszítésem ellenére, és ettől sírni tudnék. Nem csak az íz miatt, pedig az is elég volna, simán, egy kiadós zokogáshoz: savanyú, buta, eloxidált izék, rossz minőségű, mindenféle resztlikből összehordott alapanyag, szürkerothadás plusz egy kis szerencsi cukor, dohos hordók, hanem hogy itt tartunk még mindig, tizennyolc évvel a kommerszek után, magyarok százezrei isszák büszkén, sőt, áhítattal a szart; ez van megetetve (itatva) a sokat szenvedett néppel, és legalább kétszer (vö.: állami vállalat) meg kifizettetve vele, be van magyarázva a legsuttyóbb demagógiával, jobbról és balról is, bőven, hogy ez a nemzeti kincs, ezt így kell csinálni, mindannyiunk pénzéből, és ez nekünk jó, nagyon jó, és végül még jó pofát is kell vágni hozzá, ünnepélyeset. Így alázza meg az ország lakóit (alattvalóit) a görénykurzus fél liter alkoholtartalmú italon keresztül.

Ha ez ilyen egyszerű lenne
Bár tudjuk, a nagy disznóságokra mindig akkor derül fény, ha megsértünk egy nőt, hiszen ők - hála a jóistennek - ilyenkor nem ismernek határokat.
De attól ez még április elseje : (És ezúton kérek elnézést a képen szereplő gyönyörű kínai hölgytől a visszaélés miatt, bár így legalább még többen megcsodálhatják )

Ingyen laptop... Kéne, mi?

(webérték) A Dunántúli Napló egyik publicisztikája hívta fel a figyelmemet egy honlapra, a Ciki a cigi elnevezésű projektre.

Mint a nevéből is kiderül, az oldal létrehozói a dohányzásra való rászokás megelőzése érdekében indították el programjukat. Önmagában ezzel a szándékkal – erős dohányos lévén – jómagam teljes mértékben egyetértek, s szívből támogatom is az ilyen kezdeményezéseket. Ám a módszereket illetően már vitatkoznék néhány megoldással – fenntartva azt a meggyőződésemet, hogy dohányzás démonizálása nem fogja visszatartani a felnövő generációkat a rászokástól (ahogy azt a saját esetemben is tapasztalhattam), ez azért bonyolultabb probléma.

A tiniknek és a felnőtteknek készített egységekkel most nem foglalkozom, ott nem is nagyon találni olyasmit, ami ne volna már ismerős valahonnan, s egyébként is, a kamaszok és a felnőttek befolyásolása más ügy, mint a kicsiké (5–8 évesek), akiknek szintén van egy külön részegységük a honlapon – s ennek néhány momentuma az igazán érdekes számomra.

Varró Dániel

Változatok egy gyerekdalra

A gyerekdal

Boci, boci, tarka,
se füle, se farka,
oda megyünk lakni,
ahol tejet kapni.



Tóth Árpád-os változat

Ó, láttatok-e már bús borjat őszi réten,
Ki rágva kónya gazt szelíden fancsalog,
Míg barna folt borong sápadt farán setéten,
Mit céltalan riszál, hisz rajta nincs farok?


Én láttam bús fejét a rét fölé hajolva,
Ó, szája szegletén buggyant a renyhe lé,
És fölbágyadt a légbe lelkem űrhajója,
S e könnyes, lágy sóhajt röpítettem felé:


Tehénke, lásd, egyformák vagyunk nagyon mi ketten,
Lehúzza nékem is nagy, csüggedt főm a bánat,
S úgy lóg fogam közül bús fényű cigarettem,
Mint szádból csillogón a megcsócsált fűszálak.


De lelkem innét milljom mérföldekre vágyik,
Szállnék a végtelen Tejútra, oda fel,
Hol el nem alvó csillag-kandeláber világít,
S ezer holdbéli borjú libegve lefetyel.


Ady Endre

Álltam a Pusztán, álltam állván,
Kérődzve, bőgve, búsan, árván,
Mikor, hahó,
Rámtörtek csülkös kis zeuszok.


Hej, szájas kis töpörtyü-borjak,
Mi kéne, hé, rátok tiporjak?
Ahol a Tej,
Oda szaladnánk lakni mi is?


Rátok dől e rozoga pajta,
S én ősi, szent, keleti fajta,
Én féljek, én?
Tudjátok ti, hogy én ki vagyok?


Nem holmi senkik tarka fattya,
A Mammon volt anyám ükatyja,
Hej, piszkosok,
Nekem aranyból van a fülem.


És kacagtam, rengett a Puszta,
Fülét, farkát gyáván behuzta,
S futott, hahó,
Futott a csülkös boci-sereg.



Faludy György-ös változat

Mikor Big Bill, a Bull megállt a Szajna
Partján, min ível át a Mirabeau,
Arra gondolt, minden tehén s üszőke szajha –
Csülkét szétrakja, aztán kirabó’.


Pedig kedvelte ó a ringó tőgyű nőket,
A sok pucsító, szeplős feneket.
Meghintáztatta, és szarvára tűzte őket,
Hogy fülük szétállt, aztán leesett.


S hogy végigment egy kékes árnyú allén,
Míg almabort szitáltak rá a fellegek,
Eszébe tűnt, hogy sírt egyszer Mallarmén,
Mert nem értette egy sorát se meg.


S eltűnődött, az alkonyt a nap mért festi rőtre,
Hogy eljön értünk úgyis a kaszás,
Mint egy versében ezt megírta Goethe,
S hogy jólesne egy kiadós baszás.


Elandalgott hát egy rosszhírű helyre,
Hol szűzlányként sikkant a harmonika fel.
Megnyílt neki egy kajla szajha kelyhe –
És folyt, csak folyt a forró bikatej.


Térey János-os változat

Bazmeg, boci, hiába múzol
Nem vagy más, csak egy pesti lúzer
Lehetsz felőlem tarkabarka
De a seggedbe rúgok készakarva
Nem veszlek be a testületbe
Mert nincsen, haver, egy füled se
Irtózom ettől az alkattól
És még nem beszéltünk a farkadról
Ne gondold, öcsi, hogy létezel
Amíg nem közölt le a 2000
Lecsap rád a Termann-attack
Anyád helyett is megszopatlak
Térj fölötte végre napirendre
Hogy én vagyok az igazi Ady Endre
A Zaj-herceg, a rappelő Vazul
Minden csaj az én rímeimre lazul
Csinálhatsz bármit, de rosszul te jársz
Hát bazmeg, boci, jobb lesz, ha tejelsz



Varró Dániel-es változat

Hol vagy fületlen ifjuságom, ó?
Ti tarka-barka búk, ti büszke lázak?
És hol vagy bölcsi, merre vagy dedó,
ahol nyuszit pusziltam uszkve százat?


Hol vagy szerelmem, kis bocivirág,
kit óvtalak, ne bántsanak bacik,
kit hívtalak macik becenevén,
ha hapciztál, varrtam neked nacit.


S most túl puszin, nyuszin, és túl focin,
itt állok partedlim levetve, pőrén,
s ha kérditek, hány bőr van egy bocin,
azt mondom: hány kis folt van még a bőrén…


Az egész világ egy nagy tehenészet –
én meg csak állok itt, és heherészek.