2022. május 21., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Akármi rovat

Orosz srácok, a halál jegyesei

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Vajon mi értelme van mindennek?

[ ÚJ TESZT ]

„Mindezt majd megírom még pontosabban is”, lopom el Esterházy Pétertől a súlyos mondatot, de tényleg: oroszokról és háborúról még szeretnék majd egyszer hosszan-hosszan írni. Most nagyon röviden, inkább csak dalokat és képeket akarok mutatni.

Csak egy szeletet, szeletkét, vagy még annál is kevesebbet, olyan dalokat és klipeket, melyeket szeretek valamiért.

Valahogy azok közé tartoztam, akik az orosz nyelvet és a kultúrát a Kádár-rendszerben a szocialista/kommunista ideológiától függetlenül szerették meg – persze nem volt ránk hatástalan az akkori nyomás, de nem ez volt a lényeg –, azóta is régi szerelem. Aztán a 80-as évek magyar operetthadseregében a Bakonyban három hétig együtt voltam olyan fiatal „szovjet” kölykökkel, akik nem azzal töltötték az időt, hogy vágták a centit, hanem a kiképzés végén indultak Afganisztánba, ahonnan legalább harmaduk soha nem jött vissza. Egy leningrádi mérnökhallgatóval naponta együtt mosogattam a tisztikar edényeit (és a rohadt hidegben alig vártuk, hogy a magyar és az orosz tisztek vajon mit hagynak a tányéron, mivel az uborkasaláta kincsnek számított, bizony nem dobtuk ki...). Nem a dadogós orosztudásom akadályozott meg abban, hogy megértsem Nyikolajt. Azt a hűvös elszántságot, azt a határozottságot és ugyanakkor végletes szomorúságot, ahogy arról beszélt, hogy harmadévben kellett bevonulnia, s ha túléli a háborút, akkor is két év, amikorra visszakerül; ahogyan könnyes szemmel mutogatta azoknak az évfolyamtársainak a fényképét, akik már elestek a fronton, és ahogy eszébe sem jutott megkérdőjelezni, hogy mindez jól van úgy, ahogy van.

Borzasztó nehéz bármi érvényeset mondani arról, ami engem különösen érdekel, az orosz srácok és a háború viszonyáról. Nagyon egyszerű, de ugyanakkor számunkra szinte felfejthetetlen.

Hirdetés

Nem tudom, mi lett Nyikolájjal, megadta a címét (az otthonit), de én persze aztán nem kerestem. De sűrűn eszembe jut, és valahogy azóta is úgy gondolom, hogy egy 21 éves leningrádi mérnökhallgatónak sincs semmi keresnivalója egy háborúban.

Ahogy azoknak sem, akik az alábbi filmeken láthatóak. Bőven lehet válogatni olyan videókból a YouTube-on, ahol vagy az orosz srácok számára ma is mindennapos háborúk mellett, vagy éppen ellenük szólalnak meg előadók. Akár így, akár úgy nézik ezeket az eseményeket, még a szöveget sem kell értenie egy magyarnak, hogy felfogja a képeket. Mindhárom videó roppant nyers, a valódi háborút bemutató felvételeket tartalmaz, különösen a második, ahol csecsen háborúban harcoló kölköket látva összerándul az ember gyomra. Ez nem a hollywoodi filmek háborúja, nem a videojátékok mesevilága, és nem is a gőzös agyú masírozók fantazmagóriája: ez az igazi, a mocskos háború, amelyben semmi, de semmi nem méltó az emberhez.

Egyet, egy számomra kedveset, az elsőként mutatottat (Умирали пацаны) csekély orosztudásomat felhasználva lefordítottam, mert fontosnak ítéltem (természetesen – egy kicsit turbózott – nyersfordítás, egyszer majd megcsinálom rendesen):

A srácok borzasztó mód haltak meg,
A srácok egyszerűen csak meghaltak,
És nem voltak mind szépek ám a halálban,
És tetemként sem volt mindenki szép szál legény.

Ám amikor halott szemükbe néztem,
A halál homálya fedte tekintetek emberiek voltak,
Nem madarak, nem bárányok szép szemei,
Az előbb még volt ember lelkét láttam meg bennük.

És hiába énekeltem nekik rock and rollt,
hiába mondtam, hogy minden rendben lesz.
Ordítottam, hogy együtt leszünk,
Bár ez annyira banálisan hangzott.

Minél közelebb a halál, annál tisztábbak az emberek,
Minél messzebb a hátország, annál kövérebbek a tábornokok.
Itt megláttam mindent, mi lehet,
Moszkvától Ukrajnáig és az Urálig.

Tizennyolc év – ez bizony nem sok,
Főleg ha üres zsebbel jártad a Tverszkaját,
De nem is kevés, ha megáll a szív,
Egy ország, egy műanyag seprű.

Az ország rock and rollt énekel neki,
mindenki mondja: minden rendben lesz.
Az ország azt mondja: mi mind együtt vagyunk,
ám mindez banálisan hangzik.

A srácok borzasztó mód haltak meg,
A srácok egyszerűen csak meghaltak,
És nem voltak mind szépek ám a halálban,
És tetemként sem volt mindenki szép szál legény.

Hirdetés

Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.