Először is, szeretném eloszlatni a cím körül felmerülő esetleges bizonytalanságot, itt most egy fejhallgató tesztje következik. Méghozzá egy tartós teszt, ami annyit tesz, hogy elsősorban a huzamosabb használat (jelesül >5 év) során szerzett tapasztalataimat osztanám meg veletek. Azaz a bemutatás mellett kitérek arra, hogy az adott attribútumokat hogyan befolyásolta az évek könyörtelen múlása. Sőt, még némi összehasonlításra is sor kerül, de egzakt mérésről szó sincs.

Megkíván

2001 őszén komoly igény merült fel bennem egy személyes zenehallgatást lehetővé tevő (értsd: többieket nem annyira zavaró) készülék beszerzésére. Persze ilyenkor az ember elmegy egy megfelelő helyre és végigpróbálgatja a variációkat. Én is így cselekedtem és egy nagy műszaki áruház megfelelő osztályán véltem megtalálni az ''ideális'' helyet (hihetetlen, hogy milyen sok mindent nem lehet rendesen kipróbálni, pedig általában nem két fillér az áruk). Az elvárásom egy ''jó'' hangzású, ámde nem túl drága füles volt (10e Ft környéke). Ez a típus azonnal megtetszett, 12 ezer forintért vesztegették. Meg is vettem volna, csakhogy a kiállított példány volt az utolsó. Meglehetősen sok helyre ellátogattam, mire találtam egy megvásárolható példányt (Panasonic-Technics márkakereskedésben), eközben más fülesekkel is megismerkedtem, így a látóköröm is szélesedett valamelyest.

Akik figyelemmel kísérték a korábbi ajánlókat (előzmények a cikk alján), azok tapasztalhatták, hogy előnyben részesítem azokat a programokat, amik a maguk területén nagy tudásúak, mégis egy adott területre specializálódtak. Ezen kívül törekszem olyan alkalmazásokat használni, amik kevés memóriát foglalnak el, és gyorsan, gördülékenyen működnek, ráadásul, de nem utolsó sorban ingyenesek. Ha te is hozzám hasonlóan gondolkodsz és nem vagy teljesen elégedett a jelenlegi képnézegető programoddal, akkor íme az én ajánlatom:

A címszereplő IrfanView ([link]) egy kiváló, ingyenes képnézegető és konvertáló program. Legnagyobb riválisa az ACDSee, ami azonban nem ingyenes, ráadásul én feleslegesen nagynak és lassúnak érzem erre a célra. Miért is jó tehát az IrfanView?



- kis méretű (telepítő 1MB), ingyenes program (legalábbis otthoni használatra), ami telepítés után akár egy pendrive-ról is működtethető

- rendkívül gyorsan betöltődik, ideális különálló képek megnézéséhez. Tiszta (kicsit talán ósdi), egyszerű kezelőfelület, csak néhány hasznos kezelőgomb az alap funkciók elvégzésére

- támogatott fájlformátumok: ANI, AVI, AWD, B3D, BMP, CAM, CLP, CPT, CRW/CR2, CUR, DCM/ACR, DCX, DDS, DIB, DJVU, DLL/EXE, DXF/DWG/HPGL/CGM/SVG, ECW, EMF, EPS/PS/PDF, FITS, FPX, FSH, G3, GIF, HDR, ICL, ICO, IFF/LBM, IMG, JP2, JPG/JPEG, JPM, KDC, LDF, LWF, MED, MID, MNG/JNG, MP3, MrSID, NLM/NOL/NGG/NSL/OTB/GSM, OGG, PBM, PCX, PDF, PGM, PIC, PhotoCD, PNG, PPM, PSD, PSP, PVR, RAS/SUN, RealAudio, RAW, RLE, RMI, SFF, SFW, SGI/RGB, MrSID, SWF, TGA, TIF/TIFF, TTF, TXT, WAD, WAL, WAV, WBMP, WMF, WMA, WMV, XBM, XPM, (DNG, EEF, NEF, ORF, RAF, MRW, DCR, PEF, SRF, X3F. Ezek egy részét plug-in-ek segítségével kezeli. Ezen felül számos (video) formátum is támogatott a megfelelő programok megléte esetén (amint látható, a támogatott fájlok nem korlátozódnak kizárólag a képekre).

- alapműveletek (kivágás, forgatás, tükrözés, átméretezés, képinformációk megjelenítése, alapvető szűrések, módosítások...)

- képes képek szkennerből történő fogadására, feldolgozására

- sokféle formátumot ismer, és sokukba menteni is tud, konvertáláshoz kiváló

- kötegelt műveletek is végrehajthatóak vele (átméretezés, kivágás, konvertálás, forgatás...) egyszerre számos képen

- plug-in-ekkel tovább bővíthetők a képességei

Egyszóval remek képnézegető program, az ''alapprogramjaim'' egyike, tipikus ''egyszerű, de nagyszerű'' szoftver. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

A film a modern kor egyik legismertebb művészeti ága. Mint minden művészetnél, itt is létre lehet hozni mindenfélét, a silány szeméttől a jó iparosmunkán át a valódi művészeti alkotásokig, műfajtól függetlenül. Ebben a sorozatban olyan filmeket szeretnék - tematikus rendszerben - ajánlani, amelyek leginkább az utóbbi kategóriába esnek. Mivel - véleményem szerint - ezeket az alkotásokat mindenképpen érdemes megnézni, ezért a bemutatásnál és az értékelésnél törekszem arra, hogy a film fordulatait, csattanóját, ''poénjai'' ne lőjem le. Előre bocsátom ugyanakkor azt is, hogy jómagam nem vagyok sem esztéta, sem filmkritikus, értékelés gyanánt a saját benyomásaimat osztom meg veletek, nem muszáj egyetérteni vele.

A mai lista szereplőnek némileg különbözik a stílusa, de ami közös bennük, az a remekül megkomponált atmoszféra, illetve az általuk közvetített üzenetek mélysége. Ezek az alkotások magukkal ragadják a nézőt, és sokáig nem eresztik, egyszóval: hatnak ránk. Azt hiszem, ez a legnagyobb dicséret, amit egy jó filmről el lehet mondani...

Leon, a profi (1994) - [link] (Léon - [link])

Leon (Jean Reno) igazi profi, kiválóan végzi a munkáját. Bérgyilkos. Ennek ellenére egy együgyű, analfabéta, de szeretni való figuráról van szó, akinek vannak elvei is (''Nőt és gyereket soha!''). Meg szomszédai, akik nem is sejtik valódi foglalkozását. A baj akkor kezdődik, amikor a korrupt rendőr, Stansfield (Gary Oldman) bizonyos drogügyletek kapcsán szabályosan kivégzi az egyik szomszéd családot. Az egyetlen túlélő a 12 éves Mathilda (Natalie Portman), aki éppen Leonhoz kéredzkedik be, hogy a biztos halált elkerülje. A talpraesett, eddig sanyarú körülmények között, gyakorlatilag valódi család nélkül felnőtt kislány, és a profi, ám magányos, és egyszerű életet élő bérgyilkos furcsa párt (családot?) alkot. A találkozás mindkettejük életét megváltoztatja. Innentől kezdve Mathildát a családja (főleg az öccse) miatti bosszú, Leont pedig a kislány védelme foglalkoztatja.

Eddig az alaptörténet. Úgy gondolom, ez önmagában is elég érdekes keret, ráadásul - a rendezőt, Luc Besson-t dicsérendő - szépen ki van dolgozva. Ami viszont szinte egyedülállóan jó, már-már ''ütős'' alkotássá teszi, az a szereplők jól felépített jelleme, és a kiváló színészi játék. Ha kicsit rosszmájú lennék, azt mondanám, hogy Jean Reno-hoz tökéletesen passzol az analfabéta, mégis kedvelhető bérgyilkos karaktere, de valóban meggyőzően alakítja a szerepét. Aki eddig azt hitte, hogy Natalie Portman = Padmé Amidala (a maga nem túlságosan komoly színészi követelményeivel), az sürgősen nézze meg ezt a filmet. A kis Portman ugyanis figyelemreméltó alakítással tűnik ki még ebből az erős színészi teljesítményekkel megáldott filmből is (apró kitérő: hasonlóan meglepő volt számomra Brittany Murphy remek alakítása a Ne szólj száj! című filmben). A harmadik karaktert Gary Oldman formálja meg, meggyőző hitelességgel mutatva be a ''kissé'' idegbeteg rendőrtisztet. Úgy vélem, ezt a filmet mindenkinek látni kell, lehetőleg kellő nekikészüléssel (sötét szoba, este, lelki ráhangolódás) és szűk társaságban (esetleg egyedül!). A hatás garantáltan nem marad el...

Játsz/ma (1997) - [link] (The Game - [link])

Nicholas Van Orton (Michael Douglas) gazdag üzletember, akinek életét teljesen betölti a munkája. Ennek megfelelően nincs se felesége, se (igazi) barátja, apja öngyilkossága és öccsének távozása után rokona se, egyetlen bizalmasa idős házvezetőnője. Egy napon azonban felbukkan az elveszettnek hitt testvér, és Nicholas közelgő születésnapja alkalmából egy meghívást kap tőle a rejtélyes Játszma nevet viselő szolgáltatásra. Eleinte vonakodik ugyan, de aztán mégiscsak felkeresi a szervező céget (CRS - Consumer Recreation Services). Egy egész napja rámegy a sok fizikai és szellemi teszt elvégzésére, amit a maga mogorva, türelmetlen módján vesz tudomásul. Ezután azonban szinte teljesen el is feledkezik a dologról, mígnem egyik nap kezdetét veszi a Játszma. Innentől kezdve nincs megállás, hősünk egyre veszélyesebb helyzetekbe sodródik, és megállíthatatlanul sodródik a teljes (anyagi, fizikai) összeomlás felé...

A kerettörténet és a csavarok érdekesek ugyan, de ezek alapján akár tucatfilm is lehetne. De nem az, és ez elsősorban a film befejezésének köszönhető, ami az általam látott legütősebb lezárások közé tartozik. A megfelelő hangulati felkészülés kötelező a film megnézéséhez (én egyedül néztem meg, éjfél körül, fejhallgatóval - ütött is rendesen...). Természetesen egy filmalkotás élvezeti értékét nagyban meghatározza a szereplők játéka is. Úgy gondolom, Douglas-ban nem kell csalódnunk, és a mellékszereplők (Deborah Kara Unger, Sean Penn) is jól teljesítenek. A történet izgalmas és fordulatos, a lezárás csattanós, a színészek jók, minden adott tehát egy elsöprő filmélményhez.

Akinek a fenti filmekkel kapcsolatban véleménye van, esetleg látott egy hasonlóan elemi erejű filmet, az kérem írja meg a fórumban.

A megkezdett sorozat folytatása következik, azonban ezúttal más vizekre evezünk. A mai cikk témája két regény lesz. Mindkettő kedves olvasmányom, amit csak ajánlani tudok másoknak is. Egyikük kifejezetten ismert, míg a másikról nem hiszem, hogy sokan hallottak volna. Ami közös bennük az a nem túl régi eredet és a történelmi jelleg.

Az első mű világsiker lett. Nem csak a könyv, hanem a szerzője is sikeressé vált. Olyannyira, hogy az író 1905-ben, ''kiemelkedő epikai munkásságáért'' irodalmi Nobel díjat kapott. Részint a korábban írt Trilógiájával (Tűzzel és vassal, Özönvíz, A kislovag), részint a most ajánlásra kerülő műve alapján érdemelte ki ezt az elismerést. A lengyel Henryk Sienkiewicz-ről [link] van szó, művének címe pedig Quo Vadis [link].

A regény 1895-96-ban íródott, a történet azonban a jóval régebbi Római Birodalomban, Nero uralkodása idején játszódik. Vinicius, a gazdag római patrícius beleszeret a lígiai Kallinába, akit a regényben a származására utalva legtöbbször Lygiának neveznek. Azonban az áhított nő megszerzése nem egyszerű feladat, annál is inkább, mert - népe által Rómának ajánlott túszként - a lány ''jogi'' helyzete kényes, ráadásul ''családja'', és ő maga is egy furcsa szekta híve - keresztény. Az élvezeteknek és a kor szokásainak élő Viniciusnak nagy utat kellene megtennie fizikai és lelki értelemben is ahhoz, hogy elnyerhesse választottját, kérdés, hogy egyáltalán sikerül-e neki ezekben a vészterhes, őrült időkben. A könyv emellett átfogó és szemléletes képet ad a korabeli Rómáról, Neróról és a korai kereszténységről is. A gyönyörű és megható történet, valamint a remek történelmi háttér(kép) miatt különösen ajánlom a regény elolvasását. Szerencsére akár ingyen is letölthetjük Mészáros István csodálatos fordítását - e-book formájában - a Magyar Elektronikus Könyvtár jóvoltából: [link].

A regényből több filmfeldolgozás is készült, a leghíresebb az 1951-es Quo Vadis [link] Robert Taylor-ral és Deborah Kerr-el a főszerepben. Érdekesség, hogy olyan későbbi nagy nevek bukkannak fel kisebb szerepekben, mint Sophia Loren, Elizabeth Taylor vagy éppen Carlo Pedersoli (talán a Bud Spencer művésznév ismerősebb).

A második ajánlatom sokkal kevésbé ismert, ennek megfelelően sokkal kisebb karriert futott be. Noha irodalmi értéke nem mérhető a Quo Vadis-hoz, de attól függetlenül nagyon kellemes olvasmány: Hunyady József: A fekete lovag. A kalandregény Hunyadi János korába kalauzol bennünket. A címszereplő egy fiktív, dunaszentandrási legény, aki a törökök támadása miatt kénytelen elhagyni szülőfaluját. Az ifjú Hunyadi udvarában nevelkedik. Itt ismerkedik meg és szeret bele Nagyenyedi Kocogh Annába, aki azonban a származása miatt elérhetetlen számára. Azonban nem csak ez a problémája akad. A feltörekvő, tehetséges fiút nem mindenki nézi jó szemmel, és mivel az illető befolyásos, gazdag személy, hősünkre komoly megpróbáltatások várnak. Csapdát állítanak neki, és ő kénytelen elmenekülni. Barátaival együtt sok kalandban, fordulatban és nehézségben lesz része, a megpróbáltatások során férfivá érik, és a kardvívás mesterévé (is) válik. A mű csúcspontján, Nándorfehérvár ostrománál pedig minden szál elvarrásra kerül. Közben bepillantást nyerhetünk a kor mindennapjaiba, és politikájába, de persze ettől függetlenül ez a mű mégiscsak egy izgalmas, romantikus kalandregény marad.

Mindenkinek kellemes olvasást kívánok!

Mivel sokan feltettek már saját fotókat, nem maradhatok ki én sem. Kíváncsian várom a véleményeket:



Eredeti méretű kép:[link]

Hosszas szünet után újra jelentkezem. Elsőként: szeretnék minden kedves fórumozónak és szerkesztőnek boldog és sikerekben gazdag új esztendőt kívánni!

A mai olvasnivalókkal bizonyára nagyon sokan találkoztak. Nem csoda, hiszen mindkét vers kötelező olvasmány. Ugyanakkor a ''kötelező'' szó olyan rosszul hangzik, és általában elveszi a kedvét annak is, aki érdeklődik. Meg aztán érdekes az ilyen verseket később, érett(ebb) fejjel újraolvasni. Mert ha így teszünk, láthatjuk, hogy például Csokonai művét nem véletlenül tanítják minden diáknak. Könnyed és légies, élénk képekkel tárja elénk a csalódott szerelmes gyötrődését:

Csokonai Vitéz Mihály
Reményhez

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

A második vers sokkal komolyabb, témáját és hangulatát tekintve egyaránt (anélkül, hogy ezzel degradálnánk a szerelmi bánat lehetséges mélységeit). Így, az új év kezdetén, a fogadalmak idején különösen érdekes ehhez hasonló fennkölt eszmékről elmélkedni:

Vörösmarty Mihály
Gondolatok a könyvtárban

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
''Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait.''
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény -- véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.
Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? -- Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nemn ismert érdem hősei,
Kiket -- midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette -- csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek -- s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt -- a jók a rosz miatt --
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez ''ember!'' advák örökűl --
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
És mégis -- mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövűlnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!

A mai napon egy másik nagy magyar költő kerül ''terítékre''. A választás adott volt, ebben PeterkeT hozzászólása csak megerősített. Következzék tehát Tóth Árpád (1886-1928) három verse:

Tóth Árpád:
Elégia egy rekettyebokorhoz

Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve,
S tömött arany diszét fejem fölé lehajtja
A csónakos virágú, karcsú, szelíd rekettye,
Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka.
S én árva óriásként nézek rájuk, s nehéz
Szívemből míg felér bús ajkamra a sóhaj,
Vihar már nékik az, váratlan sodru vész,
S megreszket az egész szelíd arany hajóraj.

Boldog, boldog hajók, vidám lengők a gazdag
Nyárvégi délután nyugalmas kék legén,
Tűrjétek kedvesen, ha sóhajjal riasztgat
A lomha óriás, hisz oly borús szegény.
Tűrjétek kedvesen, ha lelkének komor
Bányáiból a bú vihedere kereng fel,
Ti nem tudjátok azt, mily mondhatlan nyomor
Aknáit rejti egy ily árva szörny, egy - ember!

Ti ringtok csendesen, s hűs, ezüst záporok
S a sűrű napsugár forró arany verése
Gond nélkül gazdagúló mélyetekig csorog,
Méz- s illatrakománnyal teljülvén gyenge rése;
Ti súlyos, drága gyöngyként a hajnal harmatát
Gyüjtitek, s nem bolyongtok testetlen kincs után,
Sok lehetetlen vágynak keresni gyarmatát
Az öntudat nem űz, a konok kapitány.

Én is hajó vagyok, de melynek minden ízét
A kínok vasszöge szorítja össze testté,
S melyet a vad hajós őrült utakra visz szét,
Nem hagyva lágy öbölben ringatni búját restté,
Bár fájó szögeit már a létentúli lét
Titkos mágneshegyének szelíd deleje vonzza:
A néma szirteken békén omolni szét
S nem lenni zord utak hörgő és horzsolt roncsa.

És hát a többiek?... a testvér-emberek,
E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák,
Kiket komisz vitorlák vagy bús vértengerek
Rettentő sodra visz: kalózok s könnyes árvák, -
Ó, a vér s könny modern özönvizébe vetve
Mily szörnyü sors a sok szegény emberhajóé:
Tán mind elpusztulunk, s nincs, nincs közöttünk egy se,
Kit boldog Ararát várhatna, tiszta Nóé.

Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon
Csak miriád virág szelíd sajkája leng:
Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon,
Egy néma ünnepély, ember-utáni csend,
Egy boldog remegés, és felpiheg sohajtva
A fájó ősanyag: immár a kínnak vége!
S reszketve megnyilik egy lótusz szűzi ajka,
S kileng a boldog légbe a hószín szárnyu Béke.

Tóth Árpád:
Láng

Eldobtam egy gyufát, s legott
Hetyke lobogásba fogott,
Lábhegyre állt a kis nyulánk,
Hegyes sipkájú sárga láng,
Vígat nyújtózott, furcsa törpe,
Izgett-mozgott, előre, körbe,
Lengett, táncolt, a zöldbe mart,
Nyilván pompás tűzvészt akart,
Piros csodát, izzó leget,
Égő erdőt, kigyúlt eget;
De gőggel álltak fenn a fák,
És mosolygott minden virág,
Nem rezzent senki fel a vészre,
A száraz fű se vette észre,
S a lázas törpe láng lehűlt,
Elfáradt, és a földre ült,
Lobbant még egy-kettőt szegény,
S meghalt a moha szőnyegén.
Nem látta senki más, csak én.

Tóth Árpád:
Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

Akinek a fenti versek felkeltették az érdeklődését, a költővel [link] és a verseivel [link] kapcsolatban, azok a megadott linkeken nézelődjenek.

A tegnapi írás témája, úgy vélem, meglehetősen ''velős'' lett. Ezért a mai napon egy sokkal könnyedebb stílus felé fordítom a figyelmet. Erre garancia a versek írójának személye. Ő nem más, mint a ''rímhányó'' Romhányi, azaz Romhányi József [link], akinek mesteri érzéke volt a szavak csűrés-csavarásához, művei szinte tobzódnak az ötletesebbnél ötletesebb rímekben. De nem csak verseket köszönhetünk neki, hanem többek közt a Flintstone család zseniális magyar szövegét is, ami a készítők szerint is a legsikerültebb fordítás. Következzen tehát a két kedvenc Romhányi versem:

Romhányi József:
A teve fohásza

Monoton
üget a süppedô homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szemekkel kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog baktat.
Az itató tava távol,
s oly rettentô messze még az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:

- Tevék ura!
Te tevél tevévé engem eleve,
Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Te terved veté a tevevedelô tavat tavaly távol,
de tévednél, vélvén,
vén híved neved feledve
elvetemedve
vádol.
Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
mivel levet - vert vederbe
feltekerve - nem vedelve
lett betelve
a te tevéd szenvedelme.
Te nevedbe
legyen eme
neveletlen tevetettem
eltemetve!

S evezzevel ava teve
levelkévét kivilevelhevelteve.

Romhányi József:
Nyúliskola

Erdőszélen nagy a móka, mulatság,
iskolába gyűlnek mind a nyulacskák.
A tanító ott középen az a nyúl,
kinek füle leghosszabbnak bizonyul.
Kezdi az oktatást egy fej káposztával,
Hallgatják is tátott szájjal.
- Az egymást tapasztó
táposztó
levelek képezte káposzta
letépett
levelein belül tapasztalt betétet,
mely a kopasztott káposzta törzse,
úgy hívják, hogy torzsa.
Ha most a torzsára
sorjába
visszatapasztjuk
a letépett táposztó káposztaleveleket,
a tapasztalt rendben,
akkor szakasztott, helyesen
fejesen
szerkesztett káposztát képeztünk.
Ez a lecke! Megértettük? -
kérdezte a nyúltanár.
Bólogattak a nebulók, hisz mindegyik unta már.
- Akkor rögtön feleltetek! -
Lapult a sok tapsifül,
füllentettek, dehogy értik, és ez most mindjárt kisül!
- Nos felelj, te Nyuszi Gyuszi! Állj kétlábra, s vázold hát,
mi történik, ha ízekre bontasz egy fej káposztát?
- Jóllakok! - felelte elképesztő képzetten
a kis káposzta-kopasztó ebugatta,
de a tanár megbuktatta.

Aki pedig kedvet kapott további Romhányi versekhez, azoknak még ezeket tudom ajánlani: [link] illetve [link]

A mostani írást szándékom szerint a továbbiakban sorozattá egészítem ki. A célom a számítógép rejtelmeibe belefáradt elme felfrissítése. Nyilván sokféleképpen viszonyul(t)unk az irodalomhoz, de talán sikerül olyan alkotásokat megemlítenem, amelyek a kevésbé érdeklődők figyelmét és érdeklődését is felkeltik. Elvégre a szaktudás még nem jelent kulturáltságot, muszáj egy kicsit a műveltséget is csiszolni néha. Előre hát a kifejlett szépérzékért!

Elsőként jöjjön egy mű, ami egyszerre szép, és provokatív. Szép, mert kifejezetten kellemes rímek, szókapcsolatok lelhetők fel benne, és provokatív a tartalma miatt. Elsőre talán erősnek is tűnhet az, amit a költője megfogalmaz benne, de gondolkodva olvasással dekódolhatjuk mélyebb, az igaz szerelem mibenlétéről szóló üzenetét:

Szabó Lőrinc:
Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Ha valaki szeretne többet megtudni a költőről: [link]
Itt pedig hosszabb elemzést olvashat a szóban forgó műről: [link]

Várom a véleményeket a verssel és a kezdeményezésemmel kapcsolatban .