2019. július 17., szerda

Gyorskeresés

Programajánló: Opera böngésző

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Tulajdonképpen lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem a programajánló sorozatomat, hiszen...

[ ÚJ TESZT ]

Tulajdonképpen lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem a programajánló sorozatomat, hiszen ezt a programot használom legrégebben (kb. 2001 vége óta). Őszintén szólva nem tudom, hogy annak idején miért telepítettem fel, talán azért, mert eredendően nem zárkózom el az újítások elől. Ma már mindegy is, hogyan kezdődött, a lényeg, hogy így alakult.

Azóta sok minden történt a böngészők világában. Szinte teljesen eltűnt a Netscape, hogy aztán halottaiból feltámadjon (vagy - az eredmények alapján - inkább csak felkeljen). Egyre jobban elterjedt az Explorer, és az annak a motorjára épülő, sok plusz funkciót tartalmazó kiegészítések (pl. Maxthon). A Mozilla lecsupaszította böngészőjét és Firefox néven ''rászabadította'' a világra, az utóbbi évek egyik legnagyobb böngészős sikertörténetét indítva útjára. Mindeközben az Opera nem csinált mást, csak szépen, fokozatosan fejlődött. Az egyetlen komolyabb változtatás, hogy a böngésző 2005 ősze óta teljesen ingyenes, mindenféle reklám nélkül. Én pedig a fentiek ellenére - vagy talán éppen emiatt - végig kitartottam mellette, és a mai napig ezt használom, természetesen mindig az újabb és újabb változatokat.

Az Opera honlapja

Képernyő az Opera alapbeállításaival...

Miért Opera? A válasz erre a kérdésre elég sokrétű. Kezdjük a nehezebben megfogalmazhatóval. Az Opera tulajdonképpen egy ''életérzés''. Olyasmi, mint a Firefox, csak jóval előbb létezett, és attól alapjaiban eltérő a koncepciója. Az Operát ''internet suite''-nak is nevezik, ami arra utal, hogy ez afféle ''internetes mindenes''. Ezek a későbbiekben megemlítendő extra funkciók gyárilag be vannak építve, telepítés után azonnal elérhetők. Van, akiket ez zavar, pedig a nem használt funkciók szinte nem is látszanak. Nincs Hírcsatornák menü, amíg egyre sem vagyunk feliratkozva, és ha nem használjuk a levelezést, vagy a chat-et, akkor fel sem tűnik az az egy-két menüpont, ami a jelenlétükre utal (persze, ha például egy "mailto:" linkre kattintunk, akkor azonnal felajánlja egy új postafiók beállítását). A megvalósításban az a szép, hogy ennek ellenére a mérete és az erőforrás-igénye kellőképpen kicsi maradt, képességei pedig a legjobb böngészők közé emelik.

Amitől számomra ez A böngésző, az a rengeteg kisebb-nagyobb funkció és kényelmi szolgáltatás. Sportolóknál, a klasszisok esetében szokták mondani, hogy ''ez az, amit nem lehet tanítani'', ez az, ami megkülönbözteti a többiektől. Apró dolgok ezek, de ilyenekből lehet leszűrni igazán, hogy az Opera elsősorban a "power user"-eknek készült, akik egy szoftvert a lehető leghatékonyabban szeretnének kihasználni. Ez még mindig igaz, annak ellenére, hogy az utóbbi időben sok erőfeszítés történt a tömegek felé nyitás érdekében, lásd leegyszerűsített kezelőfelület, vagy a többi böngészőéhez közelítő ikonok és billentyűzet-kombinációk.

Az Opera készítőire szerencsére lehet számítani. Az évek során - az új funkciókat illetően is - kiemelkedően innovatívnak bizonyult a fejlesztőcsapat, számos nagy sikerű funkciót emeltek be a köztudatba (csak röviden: több ablakos felület, teljes oldalak nagyítása, egérmozdulatok, felugró ablakok blokkolása, beépített keresők...). Ez a számtalan apróság az, ami miatt újra és újra visszatérek az Operához, még ha egy időre a kíváncsiság más böngészők használatára ösztönöz is.

Ha egyszerűen vizsgálom a ''miért Opera'' kérdést, akkor a sok beépített funkció lesz a válasz. Ez az, amit ''mérni'', felsorolni lehet. Lássuk tehát a főbb képességeket:

- cross-platform böngésző: ugyanúgy használható Windows-on, mint Linux-on, vagy akár Mac-en (és akkor még a QNX-ről, BeOS-ról, OS/2-ről, Solarisról nem is beszéltem). A mobiltelefonokra szánt verziói (az Opera Mobile és az ingyenes Opera Mini) talán túlzás nélkül rendkívül népszerűvé tették a nevét. Ezen kívül a böngésző elérhető népszerű Nintendo Wii játékkonzolra (Internet Channel néven) és az Archos nevű játékgépre is.

- használhatjuk telepítve, de léteznek hordozható verziók is (Opera Portable, Opera@USB).

- a füles böngészés egyik úttörője, ennek megfelelően fejlett képességekkel rendelkezik

Az Opera és a füles böngészés

Füles böngészés Opera módra...

- a felugró ablakok (popup-ok) hatékony blokkolása

- rendkívül gyorsan tölti be az oldalakat, és általában a gyorsaság jellemzi a működését

- viszonylag egyszerű, de a mindennapok során nagyon jól használható, beépített levelezőkliens. Nem a megszokott módon, hanem nézetek alapján szervezi a leveleket, így azok gyorsan kereshetők és egyszerűen szortírozhatók ''mappákba'' (részletek).

- egyszerű, de szintén jól használható letöltésvezérlő, ami képes újra letölteni, vagy ideiglenesen megszakítani, és később folytatni a letöltéseket. A legújabb verzióban már Bittorrent kliens is található.

- integrált IRC (chat) kliens a csevegés szerelmeseinek

- gyorsan és egyszerűen létrehozható és tárolható jegyzetek (további infók)

- Wand, ami megjegyzi a jelszavakat, és helyettünk kitölti az adatainkkal a webes formulákat

- egérmozdulatok: egyszerűen zseniális, ahogy a főbb funkciók az egér bizonyos irányú mozgatásával elvégezhetőek (kicsit részletesebben)

- egyszerű, és könnyen használható tartalomblokkoló a zavaró reklámok eltüntetéséhez (részletesebben).

- az Opera olyan lehet, amilyennek te szeretnéd: talán a legkönnyebben és a legszélesebb körben, teljesen testreszabható böngésző: skin-ek (újraindítás nélkül alkalmazhatóak), gombkiosztás, egérmozdulatok, gombok elhelyezkedése (layout), funkciógombok (új gombok letöltése), mind szabadon állítgathatóak (pl. más böngészők utánzása).

- az Opera egyike a legbiztonságosabb böngészőknek, ami részint a gondos tervezésnek, részint a kis elterjedtségnek köszönhető. Az ok tulajdonképpen mindegy is, az eredmény a lényeg...

- "opera:" funkciók: opera:config - a Firefoxos about:config mintájára, haladó felhasználóknak; opera:plugins - a beépülők listázására; opera:cache - a gyorsítótár tartalmának megtekintésére; opera:history - a legfrissebb előzmények időrendben; opera:about - információk az aktuális Opera verzióról; opera:drives - a Sajátgép egyszerű böngészése.

- integrált, címsorból indítható keresések és két kattintással, pofonegyszerűen hozzáadható új keresőmotorok

- oldalon belüli gyorskeresés szövegre (''.'' vagy ''/'') vagy csak linkekre ('','') egyaránt

- azonosítók használata, amelyek segítségével még egyszerűbben és gyorsabban megnyithatjuk kedvenc weblapjainkat

- változtatható renderelési módok (stílusok), amik nagyon látványosak, bár inkább csak érdekességként szolgálnak (lásd kép). Szerzői és saját nézet.

Opera "C64-en"

Egy kis nosztalgia böngészés...

- gyorskereső a könyvjelzőknél, a lapon belül, a leveleinknél, a partnereknél, a jegyzeteknél, egyszóval tényleg szinte mindenhol

- phishing szűrő az ártalmas weblapok ellen (9.1-es verzió óta (részletesebben)

- példás szabványkövetés. Az Opera az elsők között teljesíti a webszabványok megvalósításának ellenőrzésére kifejlesztett Acid2 tesztet

- egyedi funkció az Illeszkedés, ami az oldal megfelelő átrendezésével lehetővé teszi, hogy az adott honlap szélessége ne legyen nagyobb a rendelkezésre álló helynél, azaz szükségtelenné teszi a vízszintes görgetősávot

- az oldal egészét (a szöveget és a képeket egyaránt!), széles határok között, egyszerűen nagyíthatjuk

- ha nincs elég helyünk a monitoron, akár teljes képernyőre is állíthatjuk a böngészőt (F11 lenyomásával)

- az alapvető beállítások (többek között popup-ok, cookie-k és beépülők engedélyezése) egy gombnyomással állíthatók (F12 lenyomásával)

- számos oldalspecifikus beállítást végezhetünk el, így megszabhatjuk például, hogy az xy.hu domainen nem engedélyezzük a Java-t és a Flash animációkat, míg egy másikon jöhet minden mennyiségben

- letölthető minialkalmazások (widgetek), amik a böngésző motorján futó kis programocskák. Némelyik közülük meglepően ötletes és/vagy hasznos (közülük néhányat magam is bemutattam itt és itt (a teljes felhozatal)

- rengeteg kisebb-nagyobb ötlet és apró funkció, amik megkönnyítik az életünket (részletesebben)

Minialkalmazások

Minialkalmazások minden esetre

Amilyen jól jön az alacsony elterjedtség biztonság szempontjából (tulajdonképpen senki sem veszi a fáradságot, hogy komolyabban kutasson biztonsági rések után), annyira rossz az oldalak megjelenítését tekintve. Sok honlap ugyanis egyszerűen mellőzi az Operát: közli, hogy elavult a böngészőm, és váltsak a ''sokkal modernebb'' IE5-re (sic!), vagy rosszabb esetben szándékosan rossz kódot küld neki, amit természetesen csak rosszul lehet megjeleníteni. Szerencsére az Opera elég régóta van a piacon ahhoz, hogy tisztában legyen ezekkel a kihívásokkal, és hatékony választ tudjon adni rájuk.

Az idők folyamán több módszert is kifejlesztettek ezen problémákra. Az egyik az a gyári JavaScript gyűjtemény, ami ''röptében'', az oldal betöltődésekor javítja a hibás, vagy elavult kódot. Ennek analógiája a UserJS, ami más Opera felhasználók által írt JavaScriptek összefoglaló neve. Ezek szintén az oldalak betöltődésekor hatnak, és a hibajavításon kívül plusz funkciókat is nyújthatnak, mint például a ''kattintson ide az eszköz aktiválásához és használatához'' nevű móka automatikus elvégzése. Ezen kódok egyik legteljesebb gyűjteménye itt található.

A másik lehetőség a böngészőt a szerver számára azonosító User Agent megváltoztatása. Ennek átállításakor böngészőnk a szerverek számára IE6-ként, vagy Firefox 1.5.x-ként azonosítja magát, mondhatni ''álruhában jár'', és így általában meg is kapja a korrekt adatokat. Szép példa erre ez a honlap. Nyissuk meg Operában. Jórészt teljesen kusza betűhalmazt kapunk, ha megnézzük a forráskódot, látjuk is, hogy miért. Állítsuk át az azonosítót (F12, Oldal beállításainak szerkesztése..., Hálózat fül, Azonosító rejtése Firefoxként), és lám, az oldal csodálatos módon megjavul (nézzük meg most a forráskódot)! Az a szomorú, hogy ezt sokan az Opera hibájának tartják, holott ha valami, akkor a böngésző nem tehet róla. Sajnos néha komoly cégek ugyanilyen negatív megkülönböztetéssel élnek (például a Google, a jelenlegi helyzetről és megoldásokról itt olvashatsz)

Az Opera elleni másik érv szokott lenni a kiegészítések hiánya. Noha van benne igazság, - hiszen a webeszközök nem érnek fel teljesen a kiterjesztésekkel, - de sok funkciót alapértelmezésként tartalmaz, sok másikat pedig a webeszközökkel és más kiegészítő funkciókkal valósíthatunk meg. Az alábbi linken olvashatunk egy listát, a legnagyobb rivális Firefox böngésző kiterjesztéseinek Operás megfelelőiről.

A fentieket összegezve, és a valóban meglévő hibái ellenére (néha túlzott processzor- és memóriahasználat, esetenkénti fagyásokkal) nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek. Úgy vélem, egy próbát megér. Érdemes hosszabb ideig (1-2 hét) intenzíven használni, törekedve a funkciók minél szélesebb körének megismerésére és a testreszabásra, mert az Opera valóban ''más'', és némi megszokást igényel (utána viszont függővé tesz).

Aki kedvet kapott a kipróbálásához, az a hivatalos honlapról mindjárt le is töltheti, akár magyar nyelven is (nemzetközi verzió). A Magyar Opera honlapon igyekszünk hírekkel, tippekkel szolgálni az Opera felhasználóknak. Ha pedig valaki nem szeretné elhagyni a PH-t holmi kérdések miatt, az a helyi (PH!-s) Opera topikban érdeklődhet megoldások után.

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.