A film a modern kor egyik legismertebb művészeti ága. Mint minden művészetnél, itt is létre lehet hozni mindenfélét, a silány szeméttől a jó iparosmunkán át a valódi művészeti alkotásokig, műfajtól függetlenül. Ebben a sorozatban olyan filmeket szeretnék - tematikus rendszerben - ajánlani, amelyek leginkább az utóbbi kategóriába esnek. Mivel - véleményem szerint - ezeket az alkotásokat mindenképpen érdemes megnézni, ezért a bemutatásnál és az értékelésnél törekszem arra, hogy a film fordulatait, csattanóját, ''poénjai'' ne lőjem le. Előre bocsátom ugyanakkor azt is, hogy jómagam nem vagyok sem esztéta, sem filmkritikus, értékelés gyanánt a saját benyomásaimat osztom meg veletek, nem muszáj egyetérteni vele.

A mai lista szereplőnek némileg különbözik a stílusa, de ami közös bennük, az a remekül megkomponált atmoszféra, illetve az általuk közvetített üzenetek mélysége. Ezek az alkotások magukkal ragadják a nézőt, és sokáig nem eresztik, egyszóval: hatnak ránk. Azt hiszem, ez a legnagyobb dicséret, amit egy jó filmről el lehet mondani...

Leon, a profi (1994) - [link] (Léon - [link])

Leon (Jean Reno) igazi profi, kiválóan végzi a munkáját. Bérgyilkos. Ennek ellenére egy együgyű, analfabéta, de szeretni való figuráról van szó, akinek vannak elvei is (''Nőt és gyereket soha!''). Meg szomszédai, akik nem is sejtik valódi foglalkozását. A baj akkor kezdődik, amikor a korrupt rendőr, Stansfield (Gary Oldman) bizonyos drogügyletek kapcsán szabályosan kivégzi az egyik szomszéd családot. Az egyetlen túlélő a 12 éves Mathilda (Natalie Portman), aki éppen Leonhoz kéredzkedik be, hogy a biztos halált elkerülje. A talpraesett, eddig sanyarú körülmények között, gyakorlatilag valódi család nélkül felnőtt kislány, és a profi, ám magányos, és egyszerű életet élő bérgyilkos furcsa párt (családot?) alkot. A találkozás mindkettejük életét megváltoztatja. Innentől kezdve Mathildát a családja (főleg az öccse) miatti bosszú, Leont pedig a kislány védelme foglalkoztatja.

Eddig az alaptörténet. Úgy gondolom, ez önmagában is elég érdekes keret, ráadásul - a rendezőt, Luc Besson-t dicsérendő - szépen ki van dolgozva. Ami viszont szinte egyedülállóan jó, már-már ''ütős'' alkotássá teszi, az a szereplők jól felépített jelleme, és a kiváló színészi játék. Ha kicsit rosszmájú lennék, azt mondanám, hogy Jean Reno-hoz tökéletesen passzol az analfabéta, mégis kedvelhető bérgyilkos karaktere, de valóban meggyőzően alakítja a szerepét. Aki eddig azt hitte, hogy Natalie Portman = Padmé Amidala (a maga nem túlságosan komoly színészi követelményeivel), az sürgősen nézze meg ezt a filmet. A kis Portman ugyanis figyelemreméltó alakítással tűnik ki még ebből az erős színészi teljesítményekkel megáldott filmből is (apró kitérő: hasonlóan meglepő volt számomra Brittany Murphy remek alakítása a Ne szólj száj! című filmben). A harmadik karaktert Gary Oldman formálja meg, meggyőző hitelességgel mutatva be a ''kissé'' idegbeteg rendőrtisztet. Úgy vélem, ezt a filmet mindenkinek látni kell, lehetőleg kellő nekikészüléssel (sötét szoba, este, lelki ráhangolódás) és szűk társaságban (esetleg egyedül!). A hatás garantáltan nem marad el...

Játsz/ma (1997) - [link] (The Game - [link])

Nicholas Van Orton (Michael Douglas) gazdag üzletember, akinek életét teljesen betölti a munkája. Ennek megfelelően nincs se felesége, se (igazi) barátja, apja öngyilkossága és öccsének távozása után rokona se, egyetlen bizalmasa idős házvezetőnője. Egy napon azonban felbukkan az elveszettnek hitt testvér, és Nicholas közelgő születésnapja alkalmából egy meghívást kap tőle a rejtélyes Játszma nevet viselő szolgáltatásra. Eleinte vonakodik ugyan, de aztán mégiscsak felkeresi a szervező céget (CRS - Consumer Recreation Services). Egy egész napja rámegy a sok fizikai és szellemi teszt elvégzésére, amit a maga mogorva, türelmetlen módján vesz tudomásul. Ezután azonban szinte teljesen el is feledkezik a dologról, mígnem egyik nap kezdetét veszi a Játszma. Innentől kezdve nincs megállás, hősünk egyre veszélyesebb helyzetekbe sodródik, és megállíthatatlanul sodródik a teljes (anyagi, fizikai) összeomlás felé...

A kerettörténet és a csavarok érdekesek ugyan, de ezek alapján akár tucatfilm is lehetne. De nem az, és ez elsősorban a film befejezésének köszönhető, ami az általam látott legütősebb lezárások közé tartozik. A megfelelő hangulati felkészülés kötelező a film megnézéséhez (én egyedül néztem meg, éjfél körül, fejhallgatóval - ütött is rendesen...). Természetesen egy filmalkotás élvezeti értékét nagyban meghatározza a szereplők játéka is. Úgy gondolom, Douglas-ban nem kell csalódnunk, és a mellékszereplők (Deborah Kara Unger, Sean Penn) is jól teljesítenek. A történet izgalmas és fordulatos, a lezárás csattanós, a színészek jók, minden adott tehát egy elsöprő filmélményhez.

Akinek a fenti filmekkel kapcsolatban véleménye van, esetleg látott egy hasonlóan elemi erejű filmet, az kérem írja meg a fórumban.