Egy filmszerető ember számára nincs jobb, mint egy jó film. Egy zenekedvelő ember számára nincs is jobb, mint egy kellemes muzsika. És mit csináljon az, aki a filmeket és a zenét is szereti? Nos, nekik is van egy műfaj, amit inkább a filmek közé sorolhatnánk, és ez a musical. Mivel itt mindkét műfaj nagyon hangsúlyosan jelen van, nem vitás, hogy jó zenés filmet készíteni nehéz, hiszen egyszerre kell megfelelni a jó film és a jó zene követelményeinek. Ennek ellenére sokan sokféleképpen megpróbálkoztak vele, többnyire sikeres színpadi előadásokat átültetve filmes közegbe. A jobban sikerültek közül ajánlanék néhányat, különös tekintettel a szerintem legjobb dalokra. Vágjunk is bele!

-----

Felvezetésnek itt van mindjárt a Muzsika hangja (1965 - The Sound of Music), ami zenéjével, romantikus történetével és bájos szereplőivel bemutatása óta leveszi az embereket a lábukról (azokat, akik hagyják). A rendező Robert Wise, a két főszereplő pedig a gyönyörű Julie Andrews és sármos partnere, Christopher Plummer. A történet szerint Maria, a meglehetősen szertelen apácanövendék azt a megbízást kapja a főnökasszonytól, hogy vállaljon nevelőnői állást az özvegy tengerészkapitánynál. Akinek szüksége is van rá, hiszen nem kevesebb, mint hét gyerek fölött kell(ene) őrködnie. A feladat problematikusságát mutatja, hogy nem Maria az első, aki megpróbálkozik vele. A kezdeti nehézségek ellenére sikerült elfogadtatnia magát a szigorú kapitánnyal és a gyerekkel egyaránt. Közben persze szerelem szövődik, náci ármány készül, és nem hiányzik a vetélytársnő sem. Emellett háttérnek ott a csodálatos osztrák táj, Salzburg és környéke. Minden adott tehát egy igazi Holywood-i romantikus filmhez, azonban a Muzsika hangja mégsem ragad le a szirupban. Erről gondoskodnak a humoros dialógusok, és természetesen a kiváló zene.

Az interneten ma már elképesztő mennyiségű információ lelhető fel, és ez a folyamat tovább gyorsul. Nem csoda, hogy az Interneten történő barangolásra használatos programok, a böngészők által kezelt adatok mennyisége is megnőtt, gondoljunk csak a könyvjelzők, keresők, előzmények, hírcsatorna üzenetek hosszú listájára. Az olyan nagy tudású programok, mint az Opera ráadásul további információkat is tárolnak, mint például a jegyzetek, minialkalmazások, chat vagy éppen a levelezés.

A nagy információmennyiségből következik, hogy a mai böngészőknek nem csak az adatok kezelését kell a lehető legtökéletesebben megoldania, hanem lehetővé kell tennie a hasznos adatok minél könnyebb rendszerezését is. Az sem mindegy, hogy a felhasználó az információk tengerében milyen hamar találja meg a számára fontos dolgokat.

Ez a cikk azt hivatott bemutatni, hogy hol és hogyan találhatjuk meg legkönnyebben a számunkra szükséges adatokat az Opera böngésző segítségével. Főképp az új, magyar nyelvű 9.5-ös változatra koncentrálok, de az itt leírtak nagy része ugyanúgy érvényes a korábbi verzióra is.

Kezdetben vala a Drágán add az életed! [link], ami a maga nemében klasszikusnak számít. Megteremtette John McLane figuráját, a rendőrét, aki rosszkor van rossz helyen, de a feladatát minden körülmények között elvégzi. Örökké nyúzott és másnapos, házasélete is eléggé zaklatott. De jaj annak a bűnözőnek, aki pont az ő karácsonyát keseríti meg! Sajátos stílusával módszeresen végez a gazfickókkal, miközben véres atlétatrikóban mászkál és velős egysorosokkal szórakoztatja magát és hallgatóságát.

A film nagy sikernek bizonyult, természetes tehát, hogy nem kerülhette el a folytatást. Még drágább az életed [link] cím mellett a Nakatomi tornyot repülőtérre cserélte, de a körülmények, és John McLane nem változott. A film szerintem nagyon jó lett, de beárnyékolta a klasszikus előd és az újdonság hiánya.

Eljöve a harmadik rész is (Az élet mindig drága [link]), amely több szempontból is szakított az előző két résszel, miközben szerencsére hozta azok hangulatát. Magányos hősünk ezúttal társra lelt, immáron ketten szórták az aranyköpéseket is. A szín is kitágult, már egy egész várost kellett megvédeniük. Az akció pörgős, a jelenetek látványosak, John McLane pedig.... tudjátok. Véleményem szerint ez a trilógia legjobb része.

Teltek, múltak az évek, és a 80-as, 90-es évek akcióhős sztárjai egymás után érezték úgy, hogy régi sikereiket le kellene porolniuk (Schwarzenegger: Terminator 3, Stallone: Rocky, Rambo). Bruce Willis is úgy gondolta, John McLane-nek még van (legalább) egy dobása. Eme gondolat materializálódása az általam megtekintett Die Hard 4.0, avagy Legdrágább az életed [link].

A bevezető talán kicsit hosszúra sikeredett, de látnunk kell, hogy ez a film nem előzmények nélkül való. Ez lehetőséget ad arra, hogy ne csak magát a filmet tekinthessük, hanem összehasonlíthassuk a korábbi részekkel is. Nézzük tehát, hogy mi változott a jó öreg McLane-el kapcsolatban.

Nos, ami a házasságát illeti, semmi, hiszen a feleségével szokásos együttélünk, külön élünk hullámzásból most éppen az utóbbin van sor. A differencia csupán annyi, hogy az első részbeli aranyos kislánya már felnőtt nő (vagyis majdnem), aki ''természetesen'' nem is maradhatott ki az események sodrásából. Az időtényezőnek megfelelően McLane is öregedett, nem is keveset, de azért még mindig jól áll neki a hősködés.

Amire ezúttal is szüksége van, hiszen mindenre elszánt ''kiberterroristák'' feltett szándéka, hogy leamortizálják az USA számítógép-vezérelte infrastruktúráját. Harcában most sincs egyedül, társa egy szintén ''külsős'' számítógép hacker, akinek ''begyűjtésével'' a film elején megbízzák. A ''régi korok emberének'' látszólag nincs esélye a modern technika ellen, de hősünk megmutatja, hogy rátermettséggel, kitartással és némi szerencsével még mindig ő a nyerő...

Először is szeretném leszögezni, hogy szerintem a film önmagában, akciófilmként megállja a helyét. Csakhogy a címben szerepel a ''Die Hard'' szókapcsolat, és mint tudjuk, a név kötelez. Méltó lett-e a folytatás az elődökhöz? Summázva: NEM! Az első három részben a főhős esszenciája a ''rossz ember a rossz helyen és időben'', és ő ennek megfelelően is cselekszik. Belekerül egy szituációba, amit képességeihez mérten igyekszik megoldani, és közben persze túlélni. Nem ő az egyetlen ''játékos'' a pályán, de a többiek bénáznak, és azért neki kell bevetnie magát. Fontos szempont továbbá, hogy miközben átvágja magát az ellenfél sorain, mindezt többé-kevésbé hitelesen és hihetően teszi.

Ebben a filmben azonban nem ez a helyzet. Itt már a kezdetektől ő a rutinos öreg róka, míg mindenki más (rendőrség, FBI...stb.) csak statisztál, összvissz egy elkésett kommandós akcióra futja az erejükből a film legvégén, míg az előző filmekben legalább próbálkoztak valamivel (persze rosszul). A heroizmust fokozandó ebben a filmben minden nagyszabású. A bűnözők az egész országot veszélyeztetik, lebénítják a teljes keleti partot. Az üldözések nagy része is kifejezetten nagyszabású és rendkívül látványos, de éppen emiatt gyakran hiteltelen (a tűzcsappal lefröcskölt helikopter ötlete mondjuk remek volt!). Az ellenfelek viszont nem nőttek fel a feladathoz, hacsak a mindent túlélő (elütik, kocsival betonfalnak nyomják, mindhiába) karatés csajt nem számítjuk.

Mindemellett ott vannak a hiteltelen szereplők (pl. a ''Varázsló'') és egy semmire sem jó FBI vezető (volt egyetlen épkézláb gondolata a film során?). A valóban jó akciók keveredtek a ''hacker pillanatok alatt megcsinál bármit a kompjúterén'' elvont jelenetekkel, amike átszüremlik a flash-es animált kijelző és vírusra beremegő monitor fénye.

Egy szó mint száz, a film akciófilmként megállta a helyét, és időnként a vászonra csempészett valamit a Die Hard széria zsenialitásából. De összességében csak annak egy látvánnyal felturbózott, néha logikátlan cselekményű változatát kaptuk, egyfajta John McLane örömjátékot a bénák között. Értékelés: 7/10.

A minap úgy döntöttem, hogy mivel régen tettem ilyesmit, elmegyek moziba. A két esélyes, engem érdeklő film, a Die Hard 4. része és a Transformers című alkotás közül végül az utóbbira esett a választásom (mindkettő pozitív kritikákat kapott). A tegnapi megtekintés utáni benyomásaimat szeretném megosztani veletek.

Figyelem! Az alábbiakban számos filmbeli jelenetről fogok konkrétan írni (úgy is mondhatnám, hogy ''spoiler hegyek!''), szóval aki még nem látta, az rögvest ugorjon az Összegzés részhez! Én szóltam!

<em></em>

Előre is leszögezném, hogy régebben láttam a mozifilmet, és néhány képregényt is olvastam a témában. Ennek ellenére egyáltalán nem tartom magam ''szakavatottnak''. Az alábbiakban hangsúlyozottan kritika következik, a konklúzió azért nem lesz ennyire negatív...

No, tehát. Magát az alaptörténetet talán nem kell bemutatni senkinek, a fim elején röviden vázolják is. A lényeg, hogy értelmes robotok értelmetlen emberek módjára addig háborúznak egymással míg ez a bolygójuk pusztulásához vezet. A két szembenálló fél a jó Autobotok és a gonosz Álcák csapata. A film fikciója szerint egy rejtélyes Kocka hozta létre mindkét csoportot, ám a harcban ez a csodálatos valami eltűnt. A túlélő robotok a keresésére indulnak, hogy jó vagy rossz szándékuk szerint felhasználják. Mit ad Isten, a Kocka a Földre kerül, ahol az ember nevű faj tengeti mindennapjait, mit sem sejtve a bekövetkező eseményekből.

Az alábbi cikk célja, hogy összevesse pár népszerűbb Windows-os médialejátszó szoftver processzor- és memóriaigényét. Már az elején tisztázni szeretném, hogy mit nem kívántam tesztelni. Nem törekedtem a tesztelt lejátszók képességeinek részletes bemutatására. Idő hiánya, és a szubjektivitás miatt nem volt cél a képminőség elemzése, sem az egyes extra funkciók (pl. postprocessing) bekapcsolása hatásának vizsgálata. A tesztek esetében az objektivitásra törekedtem, és igyekeztem a programok és kodekek minél szélesebb körét bevonni, de természetesen a rengeteg variáció miatt sok alternatíva így is kimaradt.

A cikk két részből áll, az elsőben bemutatom a teszt alanyaiként szolgáló programokat, a tesztelés körülményeit és módszereit. A második részben olvashatjátok felhasznált filmrészleteket, a teszteredményeket, illetve az értékelést.

*****

A programok

A kiválasztott programok esetén - a teszt jellegéből adódóan - két csoportot különíthetünk el. Az egyik a ''mindenes'' lejátszók halmaza. Ebbe olyan programok tartoznak, amiket alkotóik integrált kodekekkel reklámoznak, ennek megfelelően egyben tartalmazzák a kezelőfelületet és a dekódoláshoz szükséges elemeket. A másik variáció, hogy adott a lejátszóprogram, és a dekódoláshoz szükséges függvényeket egy külön kodek készlet tartalmazza. Ez a megkülönböztetés jellemző a teszt egészére, a tesztek azonosak, de az elvárások különböznek. Kezdjük akkor a ''mindenevőkkel'', a korrektség jegyében ABC sorrendben:

Az előző részben elgondolkodtató, és szerintem nagyon hatásos filmeket mutattam be. Ezen tulajdonságokat megtartva folytatom a témát, ugyanakkor hozzáadok még egy feszültség-, és hangulatteremtő faktort: a kamara jelleget. Mit is takar ez az én értelmezésemben? Szűk (vagy legalábbis jól körülhatárolt) helyszín a klausztrofóbia növelésére, és kevés (lényegi) szereplő a részletesebb, kidolgozottabb jellemrajzokért. A fenti tulajdonságok miatt kifejezetten jó filmek születhetnek, feltéve, ha a rendező érti a dolgát. És, hogy a definíció ne csak levegőben lógó üres szó legyen, jöjjenek a pozitív, általam is látott példák:

A fülke (2002) - [link] (Phone Booth - [link])

Stu, azaz Stuart egy rámenős, egoista ''üzletember'', aki önnön fontosságának tudatában, folyamatosan ügyeskedve, tulajdonképpen emberek átverésével foglalkozik. Szinte le sem szakad a mobiltelefonjáról, de ha az ember félre akar lépni, és a feleség figyeli a telefonszámlát, akkor jól jöhet valami más kommunikációs eszköz. Itt jön képbe egy egyszerű telefonfülke, ahonnan a kényes hívások könnyen lebonyolíthatók. Amikor a telefon csörögni kezd, hősünk a lehető legtermészetesebb módon felveszi, és mivel a hívás ''téves'', mihamarabb le is tenné. De ezt már nem teszi, mert az ismeretlen közli vele, hogy ha így tesz, megöli. Rövidesen - a fenyegetésének nyomatékot adva - lelő egy helybeli stricit. A halott láttán persze kitör a pánik, és megjelenik a rendőrség, akik mit sem sejtve az orvlövészről, azt hiszik, hogy Stuart lőtt. Neki pedig a fegyverek és a kamerák kereszttüzében komoly megbeszélnivalója van a titokzatos idegennel, akiről alig tudunk meg valamit, viszont ő úgy ismeri Stu-t, mint a saját tenyerét, és feltett szándéka, hogy eddigi életéért felelősségre vonja.

Ezen a ponton érdemes megemlíteni a rendező Joel Schumacher nevét, hiszen a rendezés az, ami ezt a (és általában: egy ilyen) filmet nézhetővé teszi. Képes a feszültséget végig fenntartani, holott a főszereplőt játszó Colin Farrell a film 85%-át egy utcai telefonfülkében tölti, és a titokzatos telefonálónak (Kiefer Sutherland) is csak a hangját halljuk az idő legnagyobb részében. Tulajdonképpen ők ketten a film fő szereplői, a többiek csak kiegészítő, vagy statisztaszerepet játszanak. Külön emeli a feszültséget és a hangulatot a kommunikáció jellege: a telefon intimitást nyújt, és egyben távolságot is tartat. A főhősről is keveset tudunk meg az elején, a telefonálóról pedig semmit, tehát szinte minden információ a beszélgetésből derül ki.

Nagyon tudom ajánlani ezt a filmet mindenkinek, aki szereti az izgalmas, fokozott hangulatú, jól megrendezett, ''lelkizős'' alkotásokat, a látványos akciók hívei viszont csalódni fognak.

Manapság rengeteg háztartási eszköz vesz körül bennünket, ezek jó része a konyhában kap helyet. Ma már szinte mindenkinek van konyhamérlege, robotgépe, mikrohullámú sütője, szendvicssütője, olajsütője, és még sorolhatnánk... Nem tudom ugyanakkor, hogy hányan hallottak már a kenyérsütő gépről. Ebben az írásomban eme praktikus eszközre szeretném felhívni a figyelmet, bemutatva előnyeit és használatát.

Mi ez?

Amint a neve is mutatja, elsősorban kenyér (vagy kalács) készítésére szolgáló berendezés. A méretei és a formája az olajsütőket idézi. Egy hőálló, teflon bevonatú, fém tálat tartalmaz keverőkanállal, ezekhez egy felnyitható ajtón keresztül férhetünk hozzá. Tartalmaz még ezenkívül némi egyszerű elektronikát és kezelőfelületet - egy LCD kijelzőt néhány gombbal. A sütéshez szükséges továbbá egy fűtőszál, ami a tál körül helyezkedik el. Ennyi! Nincs benne semmi ördöngösség, viszont nagyon praktikus, és nem is túl drága: nagyobb üzletekben 10-20 ezer forintért juthatunk hozzá.