Előre is szeretnék elnézést kérni minden autóstól, aki ismeri a KRESZ szabályait, és be is tartja azokat. Ez a cikk főként azt a réteget célozza meg aki… ön-, és közveszélyes módon száguld az utcán, minden létező szabály áthágva, vagy épp a BMW–ből nézi a pórnépet, és azt hiszi neki mindent lehet.
’92 óta élek Budapesten. Először a Normafa környékén, és most a harmadik kerületben. De rendszeresen járok a városban, és sajnos az évek folyamán, a közlekedés terén csak romlott a helyzet.
Gondolom, legtöbben nézitek a Napló című műsort, és láttátok azokat a részeket, amelyekben megkérdezik a rossz helyen parkoló embereket, hogy miért is parkolnak ott. De még említhetném a dugó adóról készült riportot is. Ezek mind ékes példái a mai magyar autóskultúra milyenségének, és intő jel arra, hogy itt tényleg valami nagy probléma van.
Az utóbbi években többszörösére nőtt a kocsik, teherautók, kisbuszok száma, és ez a szám folyamatosan nő, mert hát drága apuka mit is vegyen pici fiacskájának a jogsi megszerzése alkalmából. 1 kocsit. (Nem mintha nem lenne elég már így is az utcákon).
Ezeknek a kocsiknak, természetesen parkolniuk kell valahol, és mivel Budapest nem bővelkedik a garázs épületekben, ezért nagy része az utcán parkol. Gyakran tilosban, vagy a járdán úgy, hogy szegény gyalogos nem csak 2 jól megrakott bevásárlószatyorral, de még oldalazva is alig fér el.
Itt Óbudán, a Szentendrei úton kifelé az Auchan áruházhoz, a járdára fel van festve 1 bicikli út. Sajnos sok autós úgy veszi ezt a sárágával felfestett vonalat, hogy addig állhat föl a járdára. De ez csak 1 példa arra, hogy milyen problémák vannak.
Manapság már az is megszokott jelenséggé vált, hogy 1 lezárt útszakaszon dudál rá az autós a munkagépre, hogy menjen arrébb.
Sorolhatnék még kihágásokat, balesetveszélyes helyzeteket, és még sok mindent, de szerintem a legtöbben tudnak mesélni arról, hogy 1-2 „nagylegény” milyen közlekedési stílust enged meg magának. Sajnálatos mód ezek ellen nem tudunk – mi gyalogosok – védekezni, mert másfél tonna vas ellen az emberi test igencsak törékeny. Nem segít, ha a rossz helyen parkolók autóit „megjelöljük”, vezető iskolás szórólapokat helyezünk el rajta, vagy bármi mód felhívjuk a figyelmét arra, hogy vétett a fennálló forgalmi szabályokkal szemben.
Ezek a szabályok azért vannak, hogy megvédjék az autósokat, a gyalogosokat, a biciklistákat egymástól, és önmaguktól is, illetve ha probléma adódik, szolgáltasson 1 rendszert, ami megkönnyíti a vitás kérdések békés megoldását (persze ha van rá lehetőség… mind2 fél életben marad). Csak annyiban van különbség, hogy az autósokra vonatkozik a legtöbb szabály, mert övék a legnagyobb felelősség is.
Szeretnék 1 olyan városban élni, ahol nem kell aggódnom attól, hogy valami műmájer csávó nem csinál a Szentendrei valamelyik kereszteződében egy 180as kanyart, mindezt 120as tempó mellett, és csap el a járdán.
Környezetvédelmi kérdés is felmerül, de az autós szokások megváltoztatásával ez is változik. A környezetnek, és a pénztárcának is barátságosabb, ha munkába menet nem 1 ember megy, hanem fölszedi 2-3 kollégáját, és együtt mennek dolgozni. Vagy nem kocsival megy az ember a sarki közértbe.
Köszönöm, hogy végigolvastad a cikkemet, várom visszajelzéseidet!