Már nagyon kéne írnom valamit, de nem fogalmazódott meg bennem konkrét történet, és nem is gondoltam, hogy címlapra írnék… csak úgy magamnak, pár kusza gondolat. Valószínűleg rajtam kívül senki nem fogja érteni, vagy talán még én sem.
Aki ismeri József Attila: Szabad-ötletek jegyzékét, az előnyben van, mert ezek a kusza asszociációk nem besorolhatók máshova. Persze nem vagyok őrült, csak picit fáradt, szomorú és vidám, megújuló és múltba tekintő.
Hát, csirke... egy csirke, akinek ki van írva, hogy csirke. Lehet találó is a név. De lehet, hogy mégsem. Szerintem gonosz. De hát ki nem az. Én is az vagyok... miatta vagyok az… és ő miattam. Igazságtalanság. Pedig még szép is lehetett volna.
Volna, ha az a volna ott nem volna.
Néha látom. Csak nézem, nem látom. Látni nem merem. Nézni nem fáj.
Néha Hallom, de érteni nem értem. Nem is akarom, jobb ez így.
Egyszer éreztem. Csak egy szellő volt. Ismerős, bármikor felismerem. Most még sincs sehol.
Ember nincs, hiány van. Tényleg hiány… üresség, néha. Pedig csak egy karnyújtás. Nincs olyan hosszú kar már. Az ár messze sodorta a két palackot. Majd egyszer kihalásszák azokat, de máshol. A segélykérő üzenetet más olvassa, nem a két hajótörött levelezése lesz.
Ing, haj, smink, gitár, piros, napszemüveg, cseresznye… sun shine.
Az én palackomban az üzenet elégett, a palack még lebeg… kifoghatják, de már csak hamut találnak. Az élet ettől még lehet happy… csak lehet, hogy nem ever after. De persze ebben sem lehetünk biztosak.
A palackot az ember születésénél ereszti vízre, és ki tudja azt majd követni. Én sem láthatom, elképzelhető, hogy az üzenet még épp. Áh, nem hiszem, de a remény hal meg utoljára.
Egy mosoly vagy egy köszönés néha jólesik az embernek. Van, hogy már csak a cinikusság marad. Egész élvezetes. Rájöttem én is… magamat szórakoztatom. Gyászos.
Régen nem voltam cinikus. De régen 8centivel és évekkel fiatalabb voltam.
Vagy csak régen nem láttam, nem értettem, és éreztem.
Mindjárt nyár… juppi. Elszáll majd, de a hiány marad.
Minden elmúlik majd, a suli, az élet. Én boldog leszek… egészen boldog. Nem fog felrémleni semmi a múltból. A palackot majd kihúzzák, és fekszem majd az ágyon. Fekszem. Már öreg vagyok, minden elmúlt. Szép volt. Csend van… na és most mi lesz. Egy emlék tűnik majd fel. Újra látlak. Te nyújtod a kezed. Én majd felállok, és feléd indulok. Mosolyogsz… még mindig cinikus vigyor. Még mindig mindenki fölött állsz?
Most már biztos. Ez volt a vége. Fényes helyen, mindenki fölött, ketten. Az élet lepergett. De a vég csak egy lehetett. Ott talán újra érezlek.

Nem kell szó, sem pillantás, sem érintés. Egyszer a vizek valahol, úgyis összeérnek, és a két palack találkozik.

Hát ebből mégis lett valami. Még nem történet, de így visszaolvasva tetszik. Csak egy csöppet vagyok őrült. Néha mások életét élem, néha a magamét, néha meg csak képzelem az életet. Álmodozva élni jó. Hogy ez valóság, vagy képzelet, vagy több ember élete, nem fontos. Talán pár ember értheti… főleg csirkék, gitáristenek, és hősök.