Kellene nekem egy olyan valami, ami rögzíti a gondolataimat...
Péntek délután ahogy jöttem haza a busszal, Kiskunhalas és Soltvadkert közt nagyon szép felhőket láttam, és nagyon sok és szép gondolat megfogalmazódott bennem, amiket jó lett volna leírni, de akkor és ott nem volt mivel, mostanra meg már elfelejtettem őket...
Megfogalmazódott bennem, hogy gyönyörű ez a világ amiben élhetünk, és kétségtelenül nagy művész, aki a felhőket formálja. Sötétkék felhőhegységek és félszigetek nyúltak a rózsaszín égbolttengerbe... Az egész látvány egyszerűen lenyűgöző volt. Az égbolt többé már nem csak a nagy kék kupola volt a fejem fölött, hanem egy hatalmas térbeli tájkép, amire a legnagyobb Mester festette föl a látványt. A felhők egymás alatt és fölött és mögött és mellett voltak a grandiózus kompozícióban. Csak ültem, és bámultam ki a busz ablakán, pont úgy, mint aki még soha sem látott ehhez foghatót. Tényleg nem...
Nem vagyok sem költő, sem író, hogy át tudjam adni, amit éreztem, de...
Tisztának, kristálytisztának éreztem magam és körülöttem mindent. Nyugodtnak, hidegen szépnek és átlátszónak, mintha minden üvegből lenne.
Sokáig kerestem Google-n ilyen felhős képet, de hasonlót sem találtam... Próbáljátok meg elképzelni a második legszebb természeti csodát... Ez pont olyan volt.
Gyönyörűen leírtad a képet!
