2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Szalagavató

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Pár perce értem haza a sulim szalagavatójáról. Még csak 11.-es vagyok, így én tűztem a felettem lévőket. Semmi más dolgunk nem volt mint két órával előbb odamenni, mint a vendégek, helyezkedni, és várni az előadást. Mikor egymás mellett állt a két osztály, az enyém és a társosztályé, nagyon fura érzés kerített hatalmába. Éreztem, hogy ez már nem csak egy szimpla szalagavató lesz, hanem ebben nekem is szerepem lesz. A mellettem álló fiúk, lányok, mind szépek voltak, és könnyeztek...igen,könnyeztek. Azok a felsősök akikről mindig azt hittem, hogy erősek, nagyok és menők...sosem sírnak, most óvatosan törölgették ki a könnycseppeket a szemük sarkából. Elindult a sor, a neveket fölolvasták, és alatta szép zenék szóltak, majd felszólítottak minket, hogy tűzzük, fel a nagyokat. Szép volt és megható.
Amíg álltam, és csak vártam, hogy visszainduljunk, eszembe jutott, hogy 9.-ben voltam az első szalagavatón életemben. Akkor úgy mentem haza, hogy te jó ég, már csak három év és mi következünk...és mi lesz most velünk. Most már csak egy év. Egyetlen egy év, és mi fogunk könnyezni, táncolni,nevetni, és a végén végleg búcsút venni a gimnáziumtól és a barátoktól. Persze ha ebbe jobban belegondolok...barátok...abból csak kevés van, és aki igazán jó barát az megmarad, de az arcok akiket eddig 5 év alatt megszoktam a folyosókon, majd eltűnnek. Bevallom félek...már most félek a nagyvilágtól, az élettől.
De nem itatom az egeret, és nem írok nagy érzelgős belső monológokat,pedig igazán lenne hozzá kedvem :D . Egyelőre, még boldog, gondtalan gyerekkorom van, és drukkolok a nagyoknak.
A táncok nagyon királyka voltak, és az osztályvideók is. Tanár tánc-->skót néptánc :DD ...világ legjobbja
Az osztálytáncok közt voltak tánc vetélkedők,rocky, fűszoknyás ofőelrablós :)) ...és még sok más. A keringő pedig...varázslatos volt. Mint egy hullámzó víztömeg, egyszerre, szépen, úsztak a padlón. Már alig várom, hogy én is táncolhassak :P .
Igazából minden csodás lett volna, és az is volt, csak ült a nézők közt egy emberke, aki állandóan elvonta a figyelmemet...semmi extra, de mégis ha akkor, ott, életemben egy utolsó kívánságom lehet, az lett volna, hogy kérjen fel táncolni :( . Egyszerűen hülye vagyok...csak csak élénk a fantáziám:D...de sebaj, hiszen lesz tánc jövőre is :)) ...és nem az utolsó :)

Szépek voltatok, és ügyesek. Jó bulizást és sok sikert az érettségihez! :D

Hozzászólások

(#1) Daweee


Daweee
őstag

fuhh nekünk jövő pénteken tűznek szalagot, és már télleg erősen bennem van ez a pár hónap és az egésznek vége érzés... tetézve egy totális bizonytalansággal továbbtanulás ügyben... szép az élet na...:D vagy nem :U :DDD

(#2) mexicanraven


mexicanraven
aktív tag

Grat, de maradjunk szalagnál :)

when the sun shines, we'll shine together

(#3) barnam_ válasza mexicanraven (#2) üzenetére


barnam_
nagyúr

Mai tizenéveseknél (meg az idióta huszonéveseknél) divat lett mindent dupla L betűvel írni :F

szalagavatóhoz: a mienk is jó volt, meg minden; de nem volt olyan érzésem hogy jaj úr isten mi lesz most? Valójában alig vártam hogy vége legyen a giminek, nagyon nem éreztem ott jól magam.

(#4) talmida


talmida
Közösségépítő

Képeket nem csináltál? Jó lenne látni. ;)

IN GOD WE TRUST!

(#5) Bonyi96


Bonyi96
csendes tag

http://img98.imageshack.us/img98/5382/11440191690571305790561.jpg
itt van 1:)

EEE-> Erő, Erkölcs, Egyetértés. Since 1899...

(#6) Bonyi96


Bonyi96
csendes tag

És tényleg jók voltak a táncok, én is nagyon kedvet kaptam hozzá(ezért is mentem el végül az afterre:) ), csak még kérdés, ki lesz az, akivel keringhetek. :)

EEE-> Erő, Erkölcs, Egyetértés. Since 1899...

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.