2019. augusztus 22., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Az érzés 2.rész

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Miközben süllyedt, egyre mélyebbre és mélyebbre, kétségbeesetten próbált volna levegőt venni...

[ ÚJ TESZT ]

…Miközben süllyedt, egyre mélyebbre és mélyebbre, kétségbeesetten próbált volna levegőt venni, de még tudatánál volt és nem akart megfulladni. A halálon már többször gondolkozott, de a vízbefulladás sose szerepelt a lehetséges módok között.

Hirdetés

Mikor szervezete nem bírta tovább az oxigén hiányt, a lány elájult, szája kinyílt és tüdeje automatikusan szívta volna be a friss levegőt. Elkezdett lélegezni. Tüdejében a léghólyagocskák kitágultak és újra meg újra megteltek levegővel. Hirtelen magához tért és látta, hogy eltűnt körüle a víz,…vagy talán soha nem is volt ott. Helyette csillagok ezrei, sőt százezrei vették őt körül. Szikráztak és csillogtak a parányi vagy nagyobbacska távoli égitestek az üres, sötét Univerzumban. A lány is pont így érezte magát, egy nagy, sötét és véget nem érő térben, mely kihalt és rajta kívül nincs más élet. Eleinte csak szemlélődött, nézte a körülötte elterülő világot. Emlékezett, hogy kiskorában mennyire szeretett volna csillagász, vagy űrhajós lenni, és minden vágya egy új, ismeretlen, más ember által érintetlen világ felfedezése volt. Erről, persze ahogy nőt mindenki lebeszélte, mondván, ezek csak álmok, de nincs rá semmi esélye. Kislányként még hitt az ufókban és az Univerzumokat átszelő hiperszonikus sebességű űrhajókban. Hirtelen ezekre a gondolatokra valami, már régen érzett melegség öntötte el szívét.

Élete jelenleg nem úgy alakul, ahogy azt kislányként elképzelte. Pontosan nem is tudta merre tart, mi lesz, ha nagy lesz, mit szeretne kezdeni az életével, hányadán áll magával és másokkal, és főleg ezekre a kérdésekre hogyan kaphatna választ. A lány elméjében teljes volt a zűrzavar. Néhány perce mikor beleesett a folyóba, lepergett előtte az élete, és most itt áll tényleg egyedül egy helyen, ahonnan nem tudja, miképp kerülhet ki.

Valahonnan a távolból halk zene szólt. Kedves, dallamos, bár egy-egy résznél érezhető volt a feszültség. Talán Csajkovszkij lehet – gondolta a lány – és elindult a zene irányába. Miközben ment, alatta és körülötte továbbra is az üres, és mégis teli Univerzum terült el. Azon gondolkozott közben, hogy vajon észrevették e már hiányát, és ha észreveszik, fog e bárkinek is hiányozni léte. Hirtelen észrevett egy kényelmesnek tűnő fotelt, és leült. Úgy érezte, már órák óta itt van, és még egy percre sem állt meg. Ekkor vette észre a mellette álló projektor szerű szerkezetet. Nagyon meglepődött, de jogosnak érezte…végül is ha már az űrben sétálgat, meghazudtolva minden emberi és fizikai törvényt, miért is ne nézhetne TV-ét. Erre az abszurd megállapításra a zene elhallgatott. Egy pillanatig kézzel fogható volt a csend. A semmi csendje. A lányban és a körülötte elterülő térben is.

A kivetítő bekapcsolódott, és mint egy jelenetválasztós filmnél, kis képkockákként jelentek meg eddigi élete eseményei. Megérintette az elsőt. Egy rövidke emlék volt kiskori önmagáról, miközben a ház egyik sarkában anyukájától elcsent macis kendőjével takarja be magát, hogy senki se lássa – olyan volt ez nekem, mint a láthatatlanná tévő köpeny Harrynek – gondolta magában. Aztán sorra végignézte őket. Barátairól, játékairól, álmairól, iskoláiról, táborokról, jó- és rossz dolgokról szóltak. Majd mikor végzett, kiírás jelent meg a képernyőn: „a többi rajtad áll”. A lány talán még órákat ült egyhelyben, szinte mozdulatlanul. Légzése lelassult, szemében apró könnycseppek jelentek meg.
Rájött, az életét csak ő alakíthatja, és ha nem szíve szerint cselekszik, hanem a társadalom, barátai és szülei elvárásainak megfelelően, az már nem az ő élete lesz. Tudta, hogy az írott és íratlan szabályokat be kell tartania, a társadalmi normáknak megfelelnie. Már így is a „furcsa” jelzővel illették. Tudta, hogy bizonyos szocializálódási feltételeknek meg kell felelnie, de azt is tudta, hogy egyénisége csak saját döntései által fog fejlődni. Először magában szerette volna tisztázni a dolgokat….. elhatározásra jutott, soha többé nem tesz le álmairól, és beteljesíti gyermekkori álmát, űrhajós lesz. Barátaival mostantól az őszinteségre törekszik, de nem enged sok embert közel magához. Visszagondolva, azok a „barátok”, akik mindent tudtak róla, ők támogatták legkevésbé, és döntötték egy-egy szavukkal magányba, és hagyták egyedül a bajban. Mindig csak arra kellett nekik, hogy legyen kin nevetgélni, gúnyolódni egy-egy beszélgetés alkalmával.
Miután ezer meg ezer hasonló gondolatot tisztázott magában, úgy érezte, felkészült egy új életre, amelyben önálló, nem szorul másokra a döntéshozásban, és ő, csakis ő irányítja életét. Szép, okos, intelligens ambiciózus, és érzékenyebb, mint az átlag tizenévesek, Ezt tudta magáról, és ezt hangosan ki is mondta, majd hozzátette: „- idézve egyik kedves tanáromat, ez nem egoizmus, de az életben más úgysem fog dicsérni, így legalább mi értékeljük magunkat. „
Az eszmefuttatásai végére rájött, hogy mindent elérhet, amit szeretne, semmi sem lehetetlen, és semmi sem történik ok nélkül. Még nem tudta hogy fog kikeveredni ebből a helyzetből, de már az új, boldog, saját maga által irányított életén gondolkozott. Egyszer csak megint megszólalt a zene, de ez most más volt ……. a zene szíve dobbanásait követte. Fölállt és mellkasában újra szúró fájdalmat érzett, lába ismét összecsuklott és elvesztette eszméletét.

Mikor magához tért, és kinyitotta szemét, tekintete egy mellette guggoló fiú tekintetével találkozott. Mikor körülnézett látta a Margitszigetet, és pont ott feküdt, ahol először összeesett. A fiú csillogó barna szemeiben aggódás tükröződött. Mindkettőjükben hirtelen fellobbant valami. A fiú felsegítette a lányt, aki még mindig az apró kavicsokon feküdt néhány lépésre a futópályától.
A Nap egyre magasabbra emelkedett, a folyó lassan, csendesen folydogált, A harmat már kezdett felszáradni, már nem a vízcseppek csillogtak, hanem az irodaházak ablakai. De valami már teljesen megváltozott addigra. Az élethez már nem úgy állt, mint régen, és bár nem értette mi volt ez a testétől elszakadt kitérő, nagyon hálás volt érte valami felsőbb erőnek.
A fiú és a lány együtt sétált tovább – valamerre, amerre csak az emberi képzelet jár…….

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.