- Elegem van! Én ezt nem akarom így csinálni. Megbántottál, és nekem most egy kis idő kell. Kérlek, adj egy kis időt! – a lány hangja elcsuklott, itt- ott, könnyeivel küzdött, de érezte, hogy folytatnia kell. - Muszáj gondolkoznom, nem dobhatom csak így el ezt a sok időt, amit együtt voltunk. Az a sok közös emlék, élmény, a terveink nem törlődnek csak úgy el. –megint szünetet tartott.- De az is lehet, hogy tényleg csak ennyi volt. Egy kis szárnypróbálgatásból, szeretet, barátság, szerelem lett. És most itt állunk, veszekszünk, és nem látjuk a dolgok végét. Bárcsak újra kezdhetnénk, nagyon sok mindent másképp csinálnék. –mondta a lány, majd hallgatott.
- Nem szakíthatunk! Azt nem lehet, nem tudok nélküled élni. Szeretlek. És én is érzem a problémák és az örökös veszekedéseket, de még minden jóra fordulhat. –a srác nyelt egy nagyot, és így folytatta: - Emlékezz vissza hányszor voltunk már hasonló helyzetben, és mindig megoldottuk, ez is olyan lesz. Nemsokára csak egy rossz emlék lesz. –mondta.
Ezután a lány sírós hangon elköszönt a könyörgő, és tartóztató fiútól, majd letette a telefont.
A szobában sötét volt. Az ablak tárva- nyitva állt, de az ajtó kulcsra zárva. A szobában semmi nem mozdult. Mindenre rátelepedett a nyomasztó hallgatás és a várakozás csendje. Már 11 felé járhatott, és minden elcsendesedett a környéken. Bebújt a takarója alá és onnan nézett szét a szobában. Könnyei csak peregtek, nagyon sírt. Lélegzete néha elhalt, az erőlködésben. Körülötte mindenhol a közös emlékek, virágok, fényképek a falon. Bárhova nézett, a fiú nézett vissza rá. Arcát a párnába temetve zokogott, mikor a hifi magától bekapcsolódott. Biztos csak rákönyökölt a távirányítóra, vagy lehet hogy nem. De ez nem izgatta különösebben. Egy kedves kis szám csendült föl…olyan megnyugtató féle, és a lány magát nyugtatgatva, hogy minden jóra fordul elaludt. 2009. március 12.-e volt.
Másnap reggel kómásan mászott ki az ágyából. Körül sem nézett csak a szokásos rutint csinálta. Megkereste kikészített, vagy tegnap ledobott ruháit, megfésülködött, rendbe hozta magát majd ,amilyen gyorsan csak lehetett elment otthonról. Mikor beért a suliba, próbálta nyitni a szekrényt,de abba meg sem mozdult a kulcs…
Volt osztálytársa felé jött és kérdőn pislogott rá: - Hát te miért a bések szekrényébe próbálsz bejutni?
A válasz gondolkodás nélkül jött: - Mert már fél éve ebbe az osztályba járok,ha nem tűnt volna fel.
- Mit beszélsz…dehogy jársz te a bébe, tegnap még ás voltál, nem emlékszel?....velem voltál egy csoportban a projektmunkánál.
- Andris, ne hülyéskedj! Nincs április elseje, ehhez most fáradt vagyok és tegnap nagyon rossz napom volt.
- Tudom , hogy nem április elseje van, mert ma lesz a 24 órás buli…és április 11.-e van.
- Április?! Még legalább egy hónap a 2009-es buliig.
- Zsófi….Úristen, mit történt veled tegnap óta?! 2008. április 11.-e van.
A lány hátrahőkölt, és elfehéredett.
- Az lehetetlen…és hol van Ákos? Látnom kell! –mondta nagyon feldúltan, idegesen.
- Ákos?...huha…szerintem,jobb lesz ha haza kísérlek. Lehet, hogy lázas is vagy. Amúgy milyen Ákosról beszélsz?
Ekkor a lány sarkon fordult és kirohant az udvarra. Elővette telefonját, ami még egy régi volt, amit tavaly ilyenkor használt, és kapkodva kezdte keresni a számát.
Semmi…mintha nem is létezett volna.
Leült egy füves sarokban, és összegörnyedve dülöngélt előre- hátra. Nem értette a dolgot. –Ez ,hogy történhetett?! Lehet, hogy az egész csak egy álom volt? –majd könnyeivel küzdve felállt, és visszament barátaihoz, mintha mi sem történt volna.
- Lehet, hogy csak álom volt, de lehet, hogy mégsem…egy évet végig álmodni azért nálam is durva….ugye, durva…hahó…valami jelt adjatok, hogy nem őrültem meg. Valakiiiii!!
Majd, mivel jel nem jött, eldöntötte, hogy belemegy a játékba. Érezte, hogy nem csak álom volt, hanem egy új esélyt kaptak.
Ekkor elsétált mellette Ákos, és továbbment egy másik csajt hajkurászni a nap további felében.
Zsófi ott állt, egyedül, a gondolatatival, és döntenie kellett…meghódítsa újra, vagy kapott egy lehetőség a szabad újra kezdéshez?

Hajnali 6 óra. Már kezd világosodni a szobában. Az ébresztő lelkesen csörög és minden kezd életre kelni. Zsófi is felébredt. Lenyomta ébresztőjét, nyújtózott egyet és mobiljára nézett: 2011. március 13. …..
- Jaj, neeee….nem emlékszem semmire….mi történt?!