Elég régóta foglalkoztat már a kérdés, hogy hogy az istenbe van az, hogy miközben fogy a lakosság, lassan minden parkot beépítenek lakásokkal, házakkal. A falunkban már 10 éve egymás után építik a bér- és öröklakásokat, és kb. rögtön el is kelnek. Egyetlen dologra tudok gondolni, ami ezt magyarázná, és az elég morbid: a nagy- és dédszülők élettartama kitolódott, és nem halnak olyan hamar, hogy utánuk örökölni lehessen.
Házdömping
-
Én ugyanezt tapasztaltam meg a 90-es évek végén Írországban.
Jártunk vidéken, és áthaladtunk pár olyan kis falun, ami tök kihalt volt, az egyszem kocsma-vegyesboltban
1 vevő, 1 ivó, 1 vásárló.Sógorom felvázolta, hogy mióta bejöttek a multik akik a felfutást hozták, egyúttal elszippantották a vidéki lakosság egyrészét is.
Pedig Írországban nagyon divat vidéken élni, ezerszer jobbak az utak, az utolsó tanyához is burkolatos utak voltak.
-
válasz
Feketelaszlo
#7
üzenetére
+1, erről van szó.
Hiába állnak üresen házak olyan helyen, ahol nincs semmi, ami a fiatalokat ott tartaná. És ez nem magyar jelenség, ugyanez a probléma a fejlett világ többi részén is. -
Feketelaszlo
senior tag
Ingatlanpopuláció természetes cserélődése - a modern energetikai és komfort szabványokat gyakran nem ütik meg a régi házak, sokszor olcsóbb és egyszerűbb újat rakni helyettük, mint felújítani. Ez normál esetben nem egy különösebben feltűnő folyamat, de mivel a válság utáni években az építőipar betérdelése végett kevés épületet adtak át, most hozza be magát a piac (bár múltkor olvastam egy cikket valami építész szakival, aki szerint még a mostani ütem is elég lagymatag).
A dologra még rájátszik, hogy ha tetszetős a környék, akkor az helyi szinten lakosságszám növekedéssel is járhat szellemfalvak rovására. Csincsén (BAZ megye) pl. rég óta senki nem épít semmit, mert mindenki arra számít, hogy 1-2 évtizeden belül egy 100 méter mély szénbánya lesz a község helyén, így az ingatlan nem túl jó befektetés (kivéve ha valaki már előre kártalanításra spekulál). -
Helyi építőanyagosak csak hónapokra vállalnak beszerzést, annyira pörög az építőipar is.
-
Ringman
félisten
- bp belvárosban elég sokan vesznek befektetési céllal ingatlant külföldiek, pl: [link], ez a letelepedési kötvényesek miatt is nőtt - akik meg eladnak, azok kijjebb költöznek
[link]
- mivel a banki kamatok alacsonyak, ezért kezdi megérni az, hogy veszel lakást és kiadod, mellesleg most már csak 15%-ot kell utána adózni (aki ezt sem akarja, azt meg szerintem jogosan rakja seggbe a nav)
- airbnb - főleg belváros
- ha megnézed a régiós átlagkereseteket, akkor látod, hogy megéri költözni sok esetben - hasonló a helyzet a megyeszékhelyek esetében is
- csok, lakásáfa (gondolom jópáran előrébb hozzák a vásárlást, mert ki tudja, hogy meddig lesz ez a lehetőség)az meg hogy parkokat építenek be, az sok esetben attól van, hogy korrupt és/vagy dilettáns a városvezetés, nincsenek városfejlesztési koncepciók.
---
egyébként bp jelenlegi lakásainak jó része siralmas élhetőség szempontjából (főleg a szétaprózott leválasztott lakások a bérházakban és építési minőségben a 90-es évek vadnyugati építkezései - amikor a szabályozás hagyott kívánnivalót maga után), és még nem is beszéltünk az ízléstelen gagyiról. -
válasz
cinemazealot
#1
üzenetére
Amit én látok, a házak/lakások 99%-a saját használatra van, és rendesen laknak benne.
-
szabonagyur
félisten
Az egy dolog, hogy fogy a lakosság, de 1 ember is ugyanúgy vesz magának házat/lakást, tehát nőni fog az építések száma, max nincs annyira kihasználva mint talán korábban.
Amúgy persze, hogy beépítik amikor sokszor jobban megéri újépítésűbe fektetni a pénzt mint venni egy használtat, és mindegy hogy saját használat vagy bérbeadás.
-
Mindenki megy a munka után.
Nem is csodálkozom. Heti 6-7 nap munka mellé akar a halál még 3 órát utazni. -
cinemazealot
addikt
Egyrészt van akinek csak befektetni kell, hogy aztán majd bérbeadja (hosszabb időre vagy airbnb-re), másrészt csak a magyar lakosság fogy, külföldről azért szép számban jönnek be a turisták, vagy a kivándorló magyar munkaerőt pótló vendégmunkások.

És van ugye a stadion jelenség is: rengeteg épül, de csak azért, mert jó üzlet. Aztán ott állnak kihasználatlanul.
Tovább a fórumba.
Hirdetés
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Kerti grill és bográcsozó házilag (BBQ, tervek, ötletek, receptek)
- BestBuy topik
- No Rest for the Wicked
- Huawei Watch GT 6 és GT 6 Pro duplateszt
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- Arc Raiders
- Forza sorozat (Horizon/Motorsport)
- Xbox tulajok OFF topicja
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- További aktív témák...
