Végül nem bírtam ki, és gyakorlatilag teljes áron megvettem az IV-VI Remastered-et is a megjelenés után három nappal (ekkor végeztem az előző 3 résszel).
Az előző pakkba eddig 130.9 órát raktam bele, de mindhárom résznél vissza van még a speedrun és a New Game+ teljesítmény, illetve a TR2-ben a "Ma nem lesz cápaleves" és a Ben Hur (erre még nem találtam egyszerű megoldást). Gondolataimat leírtam az előző bejegyzésemben. Igazából gyűlöltem és imádtam egyszerre, de nagy örömmel töltött el, mikor teljesítményvadászat során több videóból és végigjátszásból sikerült összeraknom olyan módszereket, amik tovább tartottak, de nem kellett ritmusra ugrálni percekig...(ritmusérzékem az nincs, a Hellsinger sem megy)
Na, de a lényeg. Tomb Raider IV: The Last Revelation Remastered.
Ebben a játékban éreztem azt, amit az előzőekben valahogy nem. Ez egyben volt, vitt a történet, rengeteg átvezetővel. Lara mindent tudott, amik hiányoztak az előző részekből (például már párkányokon kapaszkodva át tudtunk mászni a mellettünk lévőre). Az elején egyszerűnek és átláthatónak tűnt a pályadizájn, de illúzióim hamar szerteszóródtak, mikor pályákon keresztül oda-vissza rohangáltam, mert a következő végén lévő cucc kellett az előző elején...de a harmadik részhez képest még így is egyszerűbb volt.
Maga a játék irtó könnyű az előző részekhez képest, már ha az ellenfeleket nézzük (alapvetően nincs one hit kill, csak ha a továbbjutást blokkoló dolog az). Csapdák akadnak bőséggel (az a forgó pengés akármi rettentő volt, a játék végére jöttem rá, hogy nem középen kell megpróbálni tigrisbukfencezni, hanem közel a széléhez, addig kb. 3 perc és millió quickload volt egy ilyen), nagy részüket mire meghallod, már jönnek és el is kaszáltak (szó szerint), annyiból könnyebb, hogy nincs időre menő csapda, talán egy, de ott meg bőven ráérsz.
Eltekintve a tipikus TR problémától, miszerint blokk közepe után már nem ugrik Lara, illetve egy rossz mozdulat, és ha nem mentettél bőszen, könnyen bukhatsz fél órát is. Emiatt az egyik leghosszabb pályán kimaradt 2 váza, mert visszatöltés után elfelejtettem őket. Szint repeat. +1 óra.
Apropó mentés. Van normális quicksave és load, egy gombnyomás, és egy dedikált slotba menti azonnal, nem kell kézzel babrálni, mint eddig. Rettentő kényelmes, főleg a köteleknél. Na azok szerintem szívatásként kerültek a játékba, de komolyan. Borzasztó és még annál is rosszabb. Ha meg nem egyenesen kell ugrani, hanem el kell fordulni menet közben, akkor még a rosszabbnál is rosszabb. Modern irányításnál három (!!!) gombot kell egyszerre nyomni, hogy le tudj ugorni róla.
Van egy alapból megölhetetlen ellenfél is (a Minotaurusz), ami rettentően megkeseríti az életed. Ezt egy glitch segítségével el lehet tenni láb alól, erre is elment öt percem, miután negyed órányi különböző videót megnéztem, hogy mégis mi a retket lehet tenni, hogy ne kelljen visszacsalni a pálya elejére, mert egyébként akadályozza a továbbjutást, ha nem megy kiválóan a kötélugrás, és lassú vagy (és erre a pályára vissza is kell jönni majd). A motor irányítása sem kimondottan egyszerű, de a kajakéhoz képest egy álom.
Sajnos akad pár negatívum is. Ebbe a szériába nem került magyar felirat. Már a negyedik részben is sokkal több volt a szöveg, de a hatodikban emlékeim szerint még több lesz. Illetve a színek megcsorbultak az eredetihez képest. Ezt észre sem vettem volna, ha nem olvasok erről, és menet közben kíváncsiságból nem váltogatok az eredeti és remastered között. Annyira sokat nem vett el, és kárpótol az, ami javult az előzőekhez képest. A textúrák itt még szebbek lettek, néha hihetetlen, mennyire aprólékos munkát végeztek.
Egyelőre az alapjáték az egy darab extra szint megvan, csak a New Game+ teljesítmény hiányzik, eddig 33.8 óra.
Ez a rész is kimaradt, pedig nem sokkal a megjelenés után kezdtem el játszani még annak idején.
Egyszóval részemről ez egy tartalmas élmény volt, nem mondom, hogy nem káromkodtam néhány résznél, de összességében nagyon szerettem.
Jöhet az ötödik rész is, majd jelentkezem...