Talán írtam már, hogy ebben az ATI-s körben próbálom kicsit optimalizálni a folyamatot, azaz nem gyűjtöm be hörcsög módjára az összes kártyát, mint az NVIDIA-s cikk esetében, hanem igyekszek folyamatosan pörgetni őket (beszerzés, tesztelés, fotózás eladás). Ebből következik, hogy a tesztelés már javában tart. A képen épp az X1800 XT küzd az elemekkel, vagyis a számára nagy megterhelést jelentő újabb játékokkal. Az irritáló motorhangú ventilátor ellenére az X1000-es széria néhol egészen elismerésre méltó eredményekre képes, erre azonban rányomja a bélyegét a szörnyű drivertámogatás, ami miatt jópár olyan teszt egyszerűen el sem indul rajtuk, ami a GF7 szériával kiválóan futott. Ebből adódóan a végeredményük nem lesz olyan kiugró, de egy kártya minőségéhez véleményem szerint hozzátartozik a drivertámogatás minősége is.
Ruby izzad
-
Az NV-nél tényleg az van, hogy felrakod a legfrissebb drivert, és hibátlanul működik vele GF6-tól fölfele minden kártya. Az ATI-nál kis túlzással minden szériához másik driver kell, és még ez sem elég, mert azzal is sakkozhatsz, hogy melyik driverrel fut jól a kártya, mert pl a HD 4xxx szériás kártyák a 12.akárhányas driverrel sokkal lassabbak voltak, mint a 11.2-essel, amit végül használok hozzájuk. És a HD 3xxx szériához ez a driver se túl jó, mert azok továbbra is lassúak vele, csak már belefáradtam a keresgélésbe, úgyhogy azzal lesznek mérve. Szerencsétlen X1000-es szériánál pedig még nagyobb a baj, mert pl OpenGL támogatást adó drivert alig találtam hozzájuk, ugyanis a legfrissebbel nem megy! És ezen kívül is van jópár program ami el sem indul rajtuk, vagy elindul de bugos képet ad, pedig a hardware tudja azokat a dolgokat, amikre szükség van hozzájuk, és a GF6-7 szériás kártyákon hibátlanul futottak.
-
psyho85
aktív tag
Sose volt NV kártyám, így nem is nyilatkozok a drivereikről, csak azt tudom mondani, hogy nekem az ATi-val se volt különösebb bajom. Felraktam a drivert és csak a drivert, meg ha nagyon kellett az avivo kodeket, oszt' jó napot kívánok. A CCC csak lassította gépet, a beállításokat meg mindig is a játékokban szabtam testre.
Azét mondom, hogy különösebb, mert anno volt egy driver, ami totál kiakasztotta a Cubaseben a Waves-plugineket, de csak azokat. Nem tudtam elképzelni, hogy mitől van. Aztán egy hónappal később a driver frissítéssel javult.
A legacy meg egy utolsó alja dolog. A lapospmra (X2300) úgy kellett a mobility modderrel a 10.2-ből mobil drivert faragni, mert a HP csak valami 2008-as drivert csinált hozzá.
-
djculture
félisten
Semmit se ér ez a kártya manapság ahogy írod a legacy driver miatt. Már a mafia 2 -ben is villogó megvilágítás van ennek köszönhetően.
-
Иван
őstag
Hogyne, most van először ATi kártyám, igaz laptopon (egy HD6490), de a driverével nekem is el kellett bíbelődnöm. Bár nem tudom az NV-nek a laptop driverei milyenek, pár ismerősömnek van, és szerintük olyan, mint az asztalinak: felrakod és kész.
Szóval ATi driverekről első benyomásom nekem se valami jók.
-
bbazs96
tag
Mázlista! Bárcsak énalattam is megizzadhatna egyszer
Még van hozzászólás! Tovább
Hirdetés
- Futás, futópályák
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Milyen videókártyát?
- Elektromos autók - motorok
- Háztartási gépek
- Samsung Galaxy S25 Ultra - titán keret, acélos teljesítmény
- A lemondást javasolja az Intel vezetőjének Donald Trump
- LEGO klub
- RAM topik
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- További aktív témák...