2019. március 25., hétfő

Gyorskeresés

Irány a mozi...

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ha valamikor érdemes moziba menni, még azoknak is, akik amúgy se szoktak, akkor az idén biztosan. Rengeteg jó film lesz, én összeszedtem párat a magam részéről, amit várok. Van köztük kérdéses is, vagyis nem biztos, hogy mozi lesz belőle, de majd meglátjuk hogy alakulnak a dolgok. Meg kell venni ismét a klubkártyát! :)

[link]

1.A visszatérő

A visszatérő előzetesét meglátva – főleg a 2.-t – azt éreztem, hogy ezt látnom kell. A bíró (Judge) meg a Hajsza a győzelemért (Rush) óta érdekelnek a komolyabb filmek. Egy szóval erre is kíváncsi leszek, már csak azért is, mert két nem is kis nevű szereplő Tom Hardy, illetve Leonardo DiCaprio játssza a szerepet. Vajon Leo kap idén oscárt?

[link]

2.Aljas nyolcas

Tarantino film. Hát mit is mondjak. A kezdetek itt is elég nehezek voltak, főleg, amikor kikerült a placra a film forgatókönyve, meg se akarta csinálni a rendező úr, végül belevágott. Egy jó barátom és testvére már megtekintették, persze angol nyelven, szerintük jó lett, én se akarom kihagyni.

[link]

3. Megjött apuci!

Will Ferel és Mark Wahlberg miatt ülök be rá, semmi másért. A Pancser Police tetszett tőlük, nem tudom ebbe miféle színvonalat hoznak majd, de úgy vélem lesz olyan jó. Remélhetőleg.

[link]

4. Deadpool

Egyértelmű, hogy 2016 egyik legvárósabb filmjéről beszélünk. Én megkockáztatom, hogy sokkal jobb lesz, mint a múlt évi Star Wars. Igen, tudom, hogy a kettő két külön univerzum, meg az egyik folyatás, míg a másik valami új, de attól függetlenül az Star Wars. Biztosan jobb filmet kapunk a pénzünkért, mint ami a Star Wars volt. Másrészről mivel a Foxnál vannak még mindig a jogok, ahogy az X-men is, lehetséges, hogy a jövőben feltűnhetnek egymásba a karakterek. Nem vagyok benne biztos, hogy premier napkor ott fogok állni, de nem bánnám.

[link]

5. Sérülés /kérdéses/

Nos a Sérülés Will Smith egyik régi énje lehet, nem egy Föld után dolog. Megtetszett az előzetes, tetszett a téma holott nem vagyok nagy sport rajongó. Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgaim, ha esetleg úgy, akkor a moziszékben fogok rábámulni.

[link]

6. Batman Superman ellen

Denevérember kontra szuperember. Érdekes lesz, különös, meglátjuk mit hoznak ki belőle a készítők és vajon Affleck tényleg ki hoz e annyit Batmanből, hogy az megérte még neki azt is, hogy a felesége elhagyja :D De örülök neki, hogy pl. csodanő is benne van. Várjuk.

[link]

7. Amerika kapitány 3 – Polgárháború

Nos, én inkább Marvel rajongó vagyok, szóval én jobban várom ezt, mint a Batman VS Supermant. Örülnék neki, ha jobb is lenne. Rengeteg lehetőség lesz a filmben, hisz itt lesz pókuci is – elvileg – fekete párduc is. Új hősök és hát vasember és amerika kapitány bunyó. A Russo testvérektől elég sokat várok, most, hogy ők rendezhetik majd a Végtelen háborút is, de főként azért, mert a A tél katonája a máig talán egyik legjobb önálló Marvel film, amivel találkoztam.

[link]

8. Warcraft

Őszinte leszek. Egyszer próbáltam a WoW-t, de rájöttem, hogy nagyon nem az én világom. Van egy Warcraft képregényem, azt hiszem Legendák a címe, azzal alapvetően semmi problémám nincs. Nagyon érdekel a film, mert ha a játék maga nem is, de a világa mindig izgatott. Nagyon látványosan néz ki, nagyon város, reméljük a Blizzard és a stáb jó munkát végzett.

[link]

9. Öngyilkos osztag

Jön az új Joker és elég badass-nek néz ki. Ebbe a filmben Batman is benne lesz, legalábbis láthattuk a trailer egyik jelentében. Nagyon kíváncsi leszek, hogy fog alakulni DC-nél az univerzum, de a Jokerre és a többi szereplőre és a szerepükre még jobban.

[link]

10. Kungfu Panda 3 /kérdéses/

Az első rész nagyon tetszett, a 2. rész jó volt, de a 3. részről nem tudom mit várjak majd. Ha be is ülök rá, lehet kétségek között fogom végigülni a filmet, végül kellemes csalódással jövök el, vagy az ellentétével.

[link]

11. Függetlenség napja 2 /kérdéses/

A függetlenség napja egy elég frankó film volt, még a könyv is meg van belőle valahol. Ha eszünkbe jut a film, akkor valószínű, hogy Will Smith neve is felcseng. Sajnos a második részben már nem fog részt venni, mert eléggé nagy összeget kért, így inkább kinyírták a karakterét. Lehet jó döntés volt, hisz Smith nincs nagyon a csúcson mostanában. Elkoptak az aranynapok. A megnézése pedig sok mindentől függ.

[link]

12. Star Trek 3

Sosem követtem a sorozatot s engem hidegen is hagyott. Így a filmek különösebben nem okoztak csalódást számomra, a 2. részt moziba akartam meglesni, mégis dvd lett belőle, de a vége annak lehetett volna jobb is. Többen írtátok a SW posztom alá, hogy bizony JJ Abrams ezt is megpiszkálta rendesen, ha nem is tudom mennyire, de a keze nyomát én is éreztem a vásznon.

[link]

13. Assassin Creed film

Sok közöm nincs az orvgyilkosokhoz. A legújabb játékot majd a jövőben meg szeretném venni, eddig, amit láttam belőle, tetszik, bár ahogy elnéztem tele van ez is bugokkal jócskán... ha ez meg a Warcraft jó lesz, lehet elkezdődhet a játékuniverzum megfilmesítése is, amit nem tartok rossznak, hiszen valaki jobban szeret filmezni, mint játszani. Kíváncsian megnéznék egy The Last of Us filmet. Semmi tudomásom nincs róla, elvileg az idén jön

.
[link]

14. Star Wars Rouge One /kérdéses/

Nos, nem tudom, hogy álljak ehhez hozzá. Nem ismerem a hátteret, se semmit a sztoriból, nincsenek elvárásaim, kb. olyanra számítok, mint a mostani SW rész volt. Nézhetőre, de szigorúan csak egyszer. Remélem megüti ezt a mércét... az lenne a legjobb, ha túl is szárnyalná azt.

[link]

15. X-men, apokalipszis

Az elsőket azt hiszem a moziba néztük haverral, az nem volt olyan rossz, hasonlóra számítok. Nem mondom, hogy nem érte meg a pénzét, bár voltak benne érdekességek. Talán a Fox nem rontja el. Mindenesetre pozitívan várom.

[link]

16. Doctor Strange

Erről a karakterről aztán semmit se tudok, de csak azért is megnézem mert Marvel. Persze, ez attól is függ, milyen lesz a trailer stb... . És arra is kíváncsi vagyok, hogy fog kapcsolódni a többi szuperhős filmhez.

És nektek mi az a film, ami megérné a pénzetek? Mi az, amire költenétek? Egyáltalán, hogy álltok a mozival?

UI: A képeket nagyon elméreteztem :Y :K

Hozzászólások

(#1) lezso6


lezso6
(VARÁZSLÓ)
LOGOUT blog

Hmm, nézzük csak... moziba nagyon kicsi az esély, hogy menjek, ahhoz nagyon jónak kell lennie egy filmnek, mivel a veszprémi mozi minősége egy förtelem, illetve nagyon kevés kivétellel csak magyar szinkron van. :(

Mustsee listát nem tudok felhozni. Ami kifejezetten érdekel, azok nem idén lesznek. Persze biztos bőven lesz, ami tetszeni fog, de az csak a megnézés után fog kiderülni.

Inverz mustsee listát viszont tudok, azaz hogy mi az ami biztos nem fog nekem tetszeni, de mások nagyon várják... ;]

Függetlenség napja 2: Pont ma néztem meg kíváncsiságból az első részt. Mármint hogy mai fejjel milyen. Hát, nagyon látszik, hogy Roland Emmerich volt a rendező, aki a katasztrófafilmek atyja, minden értelemben, s ez mindent elmond. Félelmetes, hogy lesz második rész. Meg harmadik. Te jó ég.

Warcraft: Hát ez nagyon nem az lesz amit vártam. Nagyon nem vagyok oda a WoW-ért (se a világ, se a játék-), ennek ellenére pozitívan álltam hozzá, hogy egy ekkora népszerűségű játékból azért csak kihoznak egy legalább közepesen jó filmet. De ez a trailer, ez valami huhh, jobbat vártam, sokkal.

Szemfényvesztők 2: Most komolyan? Ne, már az első is egy rossz vicc volt, de ezek szerint még van benne pénz. Nem tudom mit lehet kajálni a CGI-s "bűvésztrükkökön". Jaa, hogy Morgan Freeman, akkor csak jó lehet.

Primitív kérdésre nincs helyes válasz.

(#2) elektrotank válasza lezso6 (#1) üzenetére


elektrotank
(tag)

HÁZIGAZDA uram, hidd el, nem lesz olyan szörnyű a Függetlenség Napja, ha rögtön egy Halhatatlanok után nézed ;] Nem tudom láttad e már, de jobb, ha nem. A legszörnyűbb az egészben, hogy én moziban akartam megnézni még anno. Hála istennek, hogynem sikerült.

Warcraftra én kiváncsi vagyok, végülis elindíthatja jövőbeni játékadaptációk megfilmesítését. Pl. a Witcher-ből el tudnék képzelni egy filmet. Mondjuk olyan nagy a világa, hogy sorozatot is. Persze voltak már elég szörnyű filmek, amiket játékokból készítettek. Szerintem a Warcraft kidolgozottabb lesz a többinél, nem tavaly álltak neki, szal a mozi majd eldönti.

A szemfényvesztőket meg nem láttam.

Amúgy a mi mozink se annyira jó, de annyira nem panaszkodom én, legalább van a 20-25km körzetben, magyarul elérhető közelségben. Főként, hogy itt szoktam venni mozi által a kis gyűjteményemet is. Feliriatos filmek nálunk vannak hébe-hóba, mondjuk én most láttam először, de lehet csak nem olvasom el rendesen a tájékoztatót. Továbbá nálunk van klubkártya is. Tavaly volt valami akció, hogy 500 forint volt maga a kártya, de 500 forint rögtön minusz, amint használod. Magyarul én nem költöttem 3D-s filmre még 1150 Ft-nál többet, ha klubkártyát használtam. 2D-s filmekre meg 700 forint körül ültem be, magyarul olcsóbban megúsztam a 3D-s klubkártyás jegyet, mint a sima 2D-set klubkártya nélkül. Tavaly nagyon megérte, most meglátjuk mit tesz a mozi, főleg, hogy tömeg van ott... az én időmbe - :DDD - még pár évvel ezelőtt jó ha valaki volt, most meg... 1 órával előbb kell menni, mert a 50 méteres sor végén találod magad hirtelen.

Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok. - Isaac Asimov

(#3) prolad


prolad
(őstag)

Aljas nyolcas nagyon jó lett, Deadpool meg kötelező :D

(#4) blackrulz


blackrulz
(PH! nagyúr)

a deadpool jobban várós nálam mint szinte az összes 2016-os film együtt. a trailereket nagyon eltalálták hangulatra, az a lazaság, a humor, az nálam nagyon átjön. érzésre valami olyasmi mint a feláldozhatóak első része ami tényleg csak akció, humor, lazulás. iszonyat várós :D

Rohadtok egész nap a levegőn és labdáztok, vagy leültök a gép elé és csináltok valami értelmeset?

(#5) total90


total90
(PH! kedvence)

Hogy vissza találjak...

Ha nincs jó, ló a szamár is. Képeim: 500px.com/abenteuR Videóim: tinyurl.com/yb2nk3e6 Instagram @abenteuerkanal

(#6) greenity


greenity
(fanatikus tag)
LOGOUT blog

Az aljas nyolcast megnéztük még premiernapon, hát csak néztünk mikor kijöttünk a moziból. Tényleg nagyon jó lett :)

Nem minden az, aminek látszik.

(#7) nghost


nghost
(kvázi-tag)

Aljas nyolcast mindenképp moziban, főleg ha Tarantino fan vagy :)

.. aztán lássuk csak mi van még a fentieken kívül:
Anomalisa (ha lesz itthon szinkron nélkül)
az új Bourne film (ha nem lesz csúszás)
Gambit
Inferno (erős "talán")
Jack Reacher 2
A hét mesterlövész (erős "talán")

The only man who gets his work done by Friday is Robinson Crusoe..

(#8) Shinjike87


Shinjike87
(tag)

DiCaprionak nagyon tetszenek a filmjei, egész biztosan ott leszek az egyik vetítésen.

Viszont a Deadpool vegyes érzéseket vált ki, mennyire kapcsolódhat az eredeti változatokra? Gondolok itt a játékadaptációra, vagy képregényre (asszem)? Nézhető/érthető lesz nélkülük? Mert semmit nem olvastam eddig, játékot meg elkezdtem, de agyatlan hent az egész, unalmasnak találtam a vicceken kívül.

elektrotank Te meg hol élsz, hogy ilyen olcsó a mozi? Itt Pesten halál, havonta jó, ha egyre van pénze az embernek, 2000 felett van minden jegy. Még a legutolsó, legrosszabb bukott filmekre is.

[ Szerkesztve ]

(#9) elektrotank válasza Shinjike87 (#8) üzenetére


elektrotank
(tag)

Nálunk se tesznek különbséget jó meg rossz filmek között, árban. Tehát rossz filmek is ugyanannyiba kerülnek, mint a jók, nem értem miért lenne ez másképp.
Amúgy én Nagykanizsára járok moziba, ez nekem a legközelebbi. A mozi minőségéről nem mondok semmit, mert máshol nem ültem moziba, így sem szidni, sem isteníteni nem fogom. Itt Zalában sok munkalehetőség nincs. Itt is hébe-hóba drágulnak a jegyek, most pl. nem 1100 forint a klubkártyás jegy, hanem 1150 Ft. De nem vészes ez. Elvileg Pesten többet keres az ember, mint vidéken :P Szóval lehet ezért drágább. Vagy ott eleve drágább minden, s hiába keres többet, ugyanott tartunk viszonylag. Budapesten még nem éltem, 220 km-re lakom tőle. Úgy hogy valószínű, hogy nincs akkora választék itt, mint ott filmek terén, itt nincs is imax, és csak két moziterem van és ez az egyetlen mozi Nk-n. Szóval én egy egyszerű, vidéki moziba járok, de gondolom te nem, gondolom ezért ilyen drága ott a jegy :)

Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok. - Isaac Asimov

(#10) greenity válasza Shinjike87 (#8) üzenetére


greenity
(fanatikus tag)
LOGOUT blog

Pécsen az Urániában, ami egy aktívszűrős 3d mozi, a kedvezményes jegy 1090, a nem kedvezményes 1290 MIndegyik.
Kedvezményes, ha van diákod, vagy törzskártyád, a törzskártya 1000 Ft egy évre, szal megéri. Jobb élmény mint a cinema city és olcsóbb és kényelmesebb. Cserébe csak egy terem van.

Nem minden az, aminek látszik.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.