Voltam pénteken a Dumaszínházban. Direkt úgy vettünk jegyet, hogy Kőhalmi legyen.
Ő volt az utolsó.
Háromnegyed kilenckor kezdték, Csenki Attilával. Attila nem volt a helyzet magaslatán, egyszer-kétszer azért mosolyogtam (nem értem az Erste bank reklámját, hogy "mi az ön fejével gondolkodunk". Ezek tényleg mindig a dugásra gondolnak?), de összességében kissé unottan kavartam az elém rakott rettentően jó limonádét.
Aztán szünet, jött Benk Dénes. Én szeretem Dénest, kicsit mindig olyan, mintha maga is meglepődne azokon, amiket mond. Itt azért repkedtek már a marhaságok bőven, de még mindig inkább csak egy fix mosolyt kölcsönzött az arcomra, mint véres röhögést. Mindegy, Dénest szívesen hallgatom sokáig, mert kellemesen szórakoztat.
És aztán, végre, megjött Kőhalmi. Először is: ez az ember is tud mosolyogni, ami számomra új információ. És belekezdett, és én két mondat után már a földön feküdtem volna, ha nem ülök egy széken. Simán félrenyeltem a limonádét, vagy 10 poénról maradtam le, mert még az előzőn sírtam, emberek néha ököllel ütötték az asztalt, annyira készen voltak, ez a csávó egy ÁLLAT. Nekem viszonylag magas a humorküszöböm, de ez kiverte a biztosítékot, még akkor is röhögtem könnyezve, amikor mentünk ki (11:30), megabeszarás. És egyetlen olyan poént sem mondott, amit már hallottam, full friss volt az anyag és fergeteges. Az egészre meg rátesz egy lapáttal a fapofával előadott duma, meg a jellegzetes Kőhalmi szófordulatok és hangsúlyok. 10/10, nincs mit hozzátenni.
Egyszerűen azért nem érdemes egy Csenki Attilának Kőhalmival fellépni, mert megalázza. Klasszisokkal jobb, összehasonlíthatatlan. Ez a csávó egy zseni, kész, pont. Aki ezt nem érti meg, nem tud továbbjönni, úgyhogy ezt fogadjuk el.
A drágaszága... 
