Az elkövetkező cikk arról fog szólni, hogy mit meg lehet csinálni egy ügyféllel 2012-ben. Annyi negatív tapasztalat ért az elmúlt egy évben, hogy kezdem elhinni, hogy egyes cégek mindent megengednek az ügyfeleikkel szemben akikből élnek.
Nem arról van szó, hogy ért 1 vagy 2 negatív tapasztalat, de elhatároztam, hogy nem hagyom szó nélkül, a szolgáltatót sem különösebben érdekelte, hogy ezt beígértem nekik szóval kerüljön csak nyilvánosság elé.
Az előzményekről szól egy személyes blogbejegyzés, ezt nem írom le újra akit érdekel, elolvassa: Internetszolgáltatók és a kisember
Szóval megtörtént a szolgáltatóváltás zökkenőmentesen. Tényleg nem volt semmi gond, kiesés sem, felhívtak, feldiktálták a felhasználónevemet/jelszót, hazaértem már működött is.
Utána a Bteltől még 2 hónapig kaptam a számlákat, utolérhetetlenek voltak telefonon, e-mailekre volt hogy 1 hónap után válaszoltak! Végül a májusi szerződés megszűnésekor fennmaradt összeget augusztus vége felé "pikk-pakk" sikerült visszautalniuk, de legalább visszakaptam.
Eközben az Enternetnél...
Megkaptam az első számlát amin szerepelt a májusi részhónap, a június meg a július egyben. Nem értettem, de nem is nagyon foglalkoztam a dologgal, gondoltam legalább 2 hónapra le van tudva a dolog be is fizettem még aznap netbankon keresztül. Szeretem az ilyet azonnal elintézni, mert elfelejtem.
Másnap jött a meglepi postán egy storno számla képében és mellette egy új, 1 hónappal kevesebb havidíjjal...
Leírtam az ügyfélszolgálatnak, hogy én befizettem a számlát amit stornoztak, mi légyen?
Semmi probléma ők látják a rendszerben, ne foglakozzak vele. Rendben.
Eltelt egy hónap, kaptam egy magasabb összegű számlát amit ismét nem értettem. Ismét levél, hogy most mi legyen? Azt a választ kaptam, hogy mivel a múltkor többet fizettem így most annyival kevesebbet fizessek be nekik. Mindez e-mailben levezetve. Kicsit furcsálltam, írtam neki, hogy rendben van, de remélem ezt ők is tudják ott követni (mint később kiderült nem tudták...).
Helyreállt a rend, augusztusban már jó havidíjas számlát kaptam. Fizettem is őket legtöbbször a megérkezés napján.
Eljött a szeptember vége. Csütörtök este épp használom a gépet, elmegy az internet. Van ilyen mondom, nem is foglalkoztam vele gondoltam visszajön. Nem jött. Felhívom az Enternet ügyfélszolgálatot, természetesen senki nem vette fel, de hagyhatok üzenetet a kollégák munkanapon 8-16 óráig szívesen meghallgatják. Mondom magamban nagyon jó, de nekem most nincs internetem.
Eljött a péntek. Bemegyek dolgozni, látom ott sincs internet, gyorsan párhuzamot is vontam a két dolog között biztos ADSL központi gond van. Eltelt pár óra, a cégben kiderült, hogy hardver probléma van. Hívom is az ügyfélszolgálatot, hogy akkor nálam miért nincs net.
Ügyfélszolgálatnál felveszik majd rövidesen közli az ügyintéző, hogy azért nincs internetem, mert korlátozás van a vonalamon. Meglepődve kérdezem, hogy az mit jelent és miért van rajt.
Számlatartozás miatt. Itt még egész nyugodt voltam, közöltem, hogy nincs számlatartozásom, szeretném ha visszakapcsolnák. Küldjem be akkor a csekk másolatát faxon. Közöltem, hogy netbankon utalok és mivel kikapcsolták az internetem bármiféle előzetes tájékoztatás vagy figyelmeztetés nélkül, ami szerintem jogellenes így elég nehezen tudom elküldeni nekik az utalásról a bizonyítékot.
Nem nagyon érdekelte.
Itt jött az a manőver, hogy mobil netet telefonon megosztva a laptopról, csiga sebességgel bejeneltekztem a netbankba, képernyőmentést csináltam, bejelentkeztem a webmail fiókomba, elküldtem a levelet. Oda is csaptam a havi 100 megás keretemnek elég rendesen ezzel a manőverrel. Azt is odaírtam, hogy nem tudom milyen módszer ez hogy figyelmeztetés nélkül lekapcsolnak de nem szeretném ha ilyen még1x előfordulna.
E-mail küldés után hívom az ügyfélszolgálatot, megnézik az e-mailem, megtalálják a "rendszerükben" elnézést kérnek. Az e-mailemre jön egy automata válasz, hogy továbbították a megfelelő osztálynak és majd válaszolnak. Naivan vártam a választ, hogy legalább levélben is elnézést kérnek, de semmi nem történt.
Már itt fontolóra vettem, hogy megírom valahol az egész storyt, de végül ez elmaradt.
Sajnos nem lett vége az ügynek. Október végén kapok egy levelet a Creditexpresstől. Nem is hallottam erről a cégről, de gyanús volt, mert mintha egy csekket véltem volna felfedezni benne.
Kinyitom és a következő levél fogadott. Az Enternet Kft. megbízta a behajtó céget az elmaradt ~12 ezer Ft-nyi adósságom (??) behajtására, ha nem rendezem október 31-ig akkor a kollégájuk személyesen fog felkeresni ami nekem még plusz 5000Ft-omba fog kerülni. Nem titkolom, itt elborult az agyam...
Beléptem a netbankba, csináltam képernyőmentést az összes utalásomról, bescanneltem a levelet és nekiálltam megírni egy kevésbé sem baráti hangvételű levelet. Beígértem, hogy publicitást kap az egész, panaszt teszek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál és várom a választ hogy mivel kívánnak kompenzálni a sok kellemetlenségért. Nem túlzok, egy délelőttöm ráment a szkennelgetésre, hívtam a behajtó céget, természetesen senkit nem értem el és vissza sem hívtak, fogalmaztam a jó hosszú levelet és teljesen felhúztam magam, hogy ezt 2012ben büntetlenül megcsinálhatják egy ügyféllel.
Vártam a választ, ami az Enternet részéről ismét csak annyi volt, hogy továbbították a megfelelő osztálynak és majd jelentkeznek. Újabb 2 nap múlva kaptam egy két soros levelet, ahol szíves elnézésemet kértek és közölték hogy a behajtó cégtől visszavették az ügyet.
Nem hittem a szememnek. Írtam is egy gyors választ, hogy ennyi? Ennyire tellett tőlük? Anyagilag vagy bárhogy nem szeretnének esetleg kompenzálni, vagy bármi kis gesztus, hogy megtartsanak, mint előfizetőt?
Erre már nem is válaszoltak, nem érdekli őket, le sem szarják. Azaz ezt meg lehet csinálni büntetlenül egy 8 éve becsületesen fizető ügyféllel.
Mindenesetre nem lennék annak a kollégájuknak aki majd fel fog hívni mikor lejár végre a hűségidőszakom és ártatlanul megkérdezi, hogy ugyan miért akarok másik szolgáltatóhoz menni?
Elküldtem a panaszom a Hírközlési hatóság központi címére, mivel más működő címet vagy weboldalt nem találtam ahova elküldhetem a panaszt, ez is több mint 1 hete volt egy választ nem kaptam.
Ismét írtam az info címükre és megkérdeztem, hogy mit csinálnak ott vajon az adófizetők (köztük az én) pénzén, hogy annyit nem bírnak válaszolni a levelemre, hogy megnézik/feldolgozták/rossz helyre küldtem/menjek a fenébe. Magyarország én így szeretlek!
Még annyi történt, hogy az Enternettől megkaptam ugyanazt levélben is, amit e-mailben küldtek illetve a hírközlési hatóságtól jó 1 hetes késéssel kaptam egy választ, hogy ők nem tudnak foglalkozni az üggyel, ha nem tudom megoldani a szolgáltatóval akkor nyugodtan fordulhatok polgári bírósághoz.
Köszönöm.