Majd 10 évig vállalati előfizetésem volt, ahol sok mindent nem engedtünk meg a dolgozóknak, csak külön engedélyek alapján, mert a flotta létrehozása után volt néhány csúnya eset (100k+-os számlák). Akkor lettek letiltva az emelt díjas hívások, és sms-ek, minden létező formája a flottán belül.
Volt is belőle problémám, mikor kiváltam a flottából, mert flottakezelői jogaim voltak, amivel a szolgáltató nem tudott mit kezdeni egy egy felhasználós szerződésnél. Ezért új hóbelebancot kaptam, hogy tudjak online számlát fizetni. Viszont a beállítások maradtak, ami nem is olyan nagy baj.
Amikor csinálták az új szerződésem, és át akarta rakni a csajszi az akkor új telefonomba a sim kártyát, azt mondta, hogy várjak már egy pillanatot, hátravinné megmutatni, mert már évek óta nem láttak ilyen régit.
Aztán 10 perc múlva mondta, hogy kész az új kártya, mert mikro sim kellett.
Minden apró probléma kis türelemmel, megoldhatatlan gonddá fejleszthető!