Bevezető mese

A sors szeszélye folytán beléptem a Cumigyár munkásainak táborába.

Az egyik műszakvezető bevitt az étkezőbe. Kaptam egy rövid kiképzést, hogy mit nem szabad, és mi az, ami tilos.
Fél füllel hallgattam, egyetértően bólogattam, tetszett neki. Közben lehetetlen volt nem észrevenni, hogy kihasadt műanyag burkolatú székeken ültünk, és aki nem disznó emlőin nevelkedett, nem szívesen étkezik ilyen koszos körülmények között.

Takarító személyzet nem volt, a melósnak meg nem volt kedve fizetés nélküli túlórában takarítani. Sokan mégis ott ettek, viszont velem együtt akadtak olyanok is, akik soha. Nos igen, ez származás, neveltetés kérdése.

Miután átestem a minden szükséges tudást kimerítő oktatáson, beosztottak egy szaki mellé, hogy eltanulhassam tőle a magas kvalifikációt igénylő tudást.
- Benyomod, bezárod, megnyomod a zöld gombot. A másik gép nyit, kiveszed, leteszed, benyomod a másikat, bezárod, megnyomod a zöld gombot. Amit kivettél, azon van a cucc, lekeféled róla a sorját, letologatod róla a terméket, aztán van időd levegőt venni. A másik gép nyit...

Két nap múltán egyedül melóztam, két gépet kellett kiszolgálnom. Mint minden friss belépőt, engem is lestek, aztán közömbössé váltam. Tettem a dolgom, beleszürkültem a melóba.

Pár napig csendben voltam, aztán előtört valós énem. Váratlanul elkezdtem hangosan kornyikálni, hogyaszongya...
- Ha meghalok, ne szólj hozzááám...

Elképedt arcok, fakó tekintetek. Aznap csodámra jártak. Nem szóltak hozzám, nem babráltak, de minden melós megfordult a közelemben, és a szemükben látható volt a szánalom.
Kiderült, hogy bolond vagyok. Később megerősítettem társaimat hitükben. Arra viszont nem számítottak, hogy ez ragadós. Eljött az az idő is, amikor a közelemben lévő gépeknél mindenki gajdolt, no persze mindenki mást. Élmény volt.

Egyszer megállt egy vezír a gépnél, és megpróbált lebeszélni a danászásról. Elmondtam neki, hogy a többiek már megszokták, sőt, kontráznak, és nem ártunk vele senkinek. Elgondolkodott, legyintett, aztán ment dolgára.

Az is élmény marad, amikor a mindenható főnökasszony megkérdezte, hogy tetszik-e a meló. Visszakérdeztem. Őszintén válaszoljak, vagy azt mondjam, amit hallani akar. Kitalálható, őszinte választ akart hallani. Röviden előadtam, hogy talán a világon nincs, aki erre a büdös, lélekölő, meg nem fizetett, egészségre káros munkára vágyna, nem tetszik. De munka, elvégzem becsülettel.
Paff lett a nő, és szó nélkül távozott...

Egyelőre ennyi. Tolulnak az emlékek, majd beosztom.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)