Az eltérő véleményeket a talált dolgok körül a saját tapasztalatommal színesíteném. Gyakran megfordulok egy bizonyos vasútállomás forgalmi irodájában, és már legalább 10-15 cuccokat elvesztett ember kétségbeesett könyörgését hallgattam végig passzív szemlélőként, hogy mit lehetne most tenni, kinél lehetne keresni, amit a vonaton hagytak. A szolgálattevő ilyen esetben hivatalból is igyekszik segíteni, telefonál, intézkedi, szervez. Ritka mikor megvan a cucc, ilyen a világ. De az emberek öröme annál nagyobb, minél idősebbek, és minél kisebb a tárgy értéke, ahogy én észrevettem. Egy vonaton hagyott pulóverért képeset 30km-t utazni a tárgy után, hogy visszakapják. És hálálkodnak, többször megköszönik, zavarban vannak, és sajnálkoznak, hogy kellemetlenséget okoztak.

Amiket én láttam eseteket, ott mindig az utas a hibás, hiszen leszáll, a cucca meg tovább utazik, szóval eleve úgy indul, hogy be kell ismernie idegenek előtt, hogy béna volt. Lehet, hogy csak emiatt, de egész más a véleményem, én is visszaadnám a talált cuccot, viszont azt lehet elvárnám, hogy érte jöjjenek, ha már ingyen és becsületesen őrzöm.

És ha én vesztenék el valamit, én is ajánlanék pénzt, értéktől függően, mert racionális ember vagyok, az igazolványaim elvesztése már csak az időmet számolva is többen van, mintha felajánlok 10k-t a megtalálónak. Telefonszámokról, laptop adatokról nem is beszélve, amik pótolhatatlanok.

"Negyvenkettő - mondta Bölcs Elme végtelen méltósággal és hidegvérrel."