Így a hosszú hétvége után mindig elég furán érzem magam. Nem tudom miért, de mindig úgy érzem magam, mintha két világban élnék. Az egyik a munkahelyem, a másik meg a magánéletem. És amikor ilyen sokáig vagyok csak az egyikben, furcsa visszatérni újra a másikba. Talán azért, mert az emberek akik körülvesznek, egyáltalán nem keverednek a két világból. A munkatársaimmal sose megyek szórakozni, és magánéletem szereplőivel se vagyok sose munkakapcsolatban.

A hétvégén megint jól összezavarodtam. Ez biztos azért van, mert ha sokat vagyok otthon, és nem dolgozom, túl sok időm van gondolkodni. A munka szerencsére mindig elvonja a figyelmem a problémáimról.

Honnan a fenéből tudja valaki, hogy a megfeleő emberrel él-e együtt, vagy inkább keresnie kell valaki mást? Nem tudom, de én mostanában úgy érzem, nem a megfelelő emberrel élek együtt. De hogy lehetek ebben biztos. Tény, hogy amint társaságban vagyunk, és nem csak kettesben, egyből érzem, hogy én nem ilyen partnerre vágyom. Sajnos már többször előfordult, hogy szégyelnem kellett magam miatta, vagy a viselkedése miatt. Ettől eltekintve, azért aránylag jól kijövünk egymással. Addig nincs semmi gond, amíg a 4 fal között vagyunk. Mindenről tudunk beszélgetni, poénkodunk, nevetgélünk, de ahogy valamit közösen kell megoldanunk, vagy ki kerülünk emberek közé, onnan egy horror számomra az egész. Mégse zárkózhatunk be állandóan a lakásba. Tulajdonképpen az egész kapcsolatunkról elmondható, hogy se veled se nélküled. Nem csoda hát hogy össze vagyok zavarodva. Csak egyetlen dologtól félek. Hogy a szakítástól való félelmem miatt, egy olyan emberrel élem le az életem, akivel nem akarom. Remélem majd egyszer kitisztul a fejemben ez a bábeli zűrzavar és tisztán fogom majd látni a helyzetet.