Hirdetés

2024. május 7., kedd

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#75) #56474624 válasza g0dl (#72) üzenetére


#56474624
törölt tag

Én egy vagyok a 200 ezer kádárista közül. ;]
Komolyra fordítva: azt hiszem, elég érv elhangzott az olimpia mellett és ellen is, ha valaki jobban belemélyült. Az ellenérvek sokkal ütősebbek voltak. Bocsáss meg, de én képesnek érzem magam rá, hogy az információk birtokában eldöntsem, ne pedig gondolkodás nélkül bólogassak mindenre, ami valójában a politikai elit érdekeit szolgálná leginkább.
Nézd, én rászántam az időt, átnéztem azt az 1300 oldalas megvalósíthatósági tanulmányt. A közlekedési infrastrukturális fejlesztések nem hogy nem győztek meg, de sok területen visszafejlődésnek tartom már rövid távon is, és akkor még nem beszéltem hosszú távról, mert közlekedést úgy illene fejleszteni, évtizedekre előre gondolkodva. Több független közlekedési szakember, közlekedési szervezetek, pl. Metróért egyesület, VEKE is kritizálta a tervezett "fejlesztések" több pontját. Nem indult ezekben az ügyekben semmiféle társadalmi konzultáció, nem egyeztettek, nem változtattak, kötötték az ebet a karóhoz, hogy az úgy jó lesz, azt úgy kell; elképesztően demagóg érvekre futotta csak pl. a csepeli villamosnál. Egyébként is kockázatos egy olimpia egy magunkfajta gazdasági súllyal bíró országnak, de ha tényleg olyan fejlesztéseket tartalmazott volna, melyek szakmai szempontból olimpia nélkül is prioritást élveznek, sokkal inkább nehezemre esett volna "reálisan" gondolkodni.
És azt hiszem, hogy ezzel nagyon sok "kádárista" budapesti lett volna így. Demszky idején még 5-ös metrót ígértek az olimpiára (ami tényleg egy nagyon fontos viszonylat lenne, a 3-ashoz hasonló jelentőségű lenne kb.), most meg előálltak egy olyan villamosos tervvel, ami már önmagában sem működne. Annyira azért nem jó Budapest tömegközlekedése, hogy visszafejlesszék (egy két hetes eseménynek alárendelve).
Szóval hiába is dicsérik a kormánypártiak meg a bom-osok, mob-osok ezt a pályázatot, ez a pályázat több ponton is gyenge, én majdnem biztos vagyok benne, hogy egy erősebb pályázattal nem sok babér termett volna az "aláírásgyűjtőknek". Szóval ezért a kudarcért legalább ennyire hibás a kormány is, akik magasról tesznek hatástanulmányokra, szakértői véleményekre, nincs valódi konzultáció.

[ Szerkesztve ]

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.