2019. augusztus 22., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Telefónia rovat

Vernee Apollo X - több mint tíz

Barcelonában a Mobile World Congress (MWC 2017) kiállításon mutatkozott be a shenzheni gyártó új készüléke.

[ ÚJ TESZT ]

Bevezető, tartozékok

A Vernee történelem könyve mindössze 2016 óta íródik, de így is sikerült megmutatniuk, hogy miként lehet pillanatok alatt hírnevet szerezni. Elsőként a Vernee Thor-t ismerhettük meg, amely nagy vihart kavart, majd az Apollo Lite és a Mars folytatta a sikertörténetet. Hazai és nemzetközi szinten is igen jó összképet sikerült a fiatal vállalatnak felmutatnia.

Hirdetés

A köztudatba, mint „kínai az gagyi” ivódott be, azonban az elmúlt pár évben nem csak hogy kinőtték a távol-keleti gyártók ezt a minősítést, hanem szinte már minden téren felnőttek a mindenki által ismert márkanevek mellé, sőt, bizonyos szempontból meg is előzték a nagyokat.
Elég csak a lentebb lévő táblázatot megnézni, 10 gyártóból 7 bizony abban az országban található, ahol a világ legnagyobb ember által alkotott létesítménye is. Igen, ez a világ leghosszabb temetője, könnyek fala vagy ismertebb nevén a Nagy Fal, Kínában található.

A Vernee még nagyon messze van attól, hogy a TOP 10-ben szerepeljen, de eredményesen felismerték a piac változásai és igényeit, majd ezeket jól alkalmazták termékkínálatukban. Nem használnak egyéni rendszerfelületet vagy különleges extrákat, csak korrektül összerakott, normálisan működő telefonokat árulnak nagyon kedvező áron, amire az átlag felhasználónak szüksége van.

A bevezető után nézzük meg, mit tartogat nekünk a római mitológiából ismert Diana ikertestvére, a gyógyítás, a vadászat, a művészetek istenéről elnevezett Vernee Apollo X doboza. Az X egyébként Jacky Zou (a cég vezérigazgatója) elmondása alapján a „Do Better” (csináld jobban) jegyében született, vagyis felmérték a felhasználói igényeket és ez alapján újragondolták az Apollo szériát.

A tesztalany egyszerű, visszafogottan elegáns, fekete papírdobozban érkezett. Nincsenek látványos figyelemfelkeltő utalások arra, hogy mit is rejtegetnek odabent, mint az a Ulefone Gemini esetében. A főbb specifikációk természetesen megtalálhatók a masszív tárolóegység hátoldalán.
A fedelet leemelve elsőként a telefont pillanthatjuk meg, a készüléktálcát kiemelve pedig a szűkösen mért tartozékokat vehetjük szemügyre. Kapunk egy 2 amperes hálózati töltőfejet, Type-C USB kábelt, SIM-tűt és a használati útmutatóról sem feledkeztek meg. Amiről viszont megfeledkeztek, az egy jobb minőségű headset, ezzel is hangsúlyozni lehetett volna a prémium jelleget.
Egy fólia gyárilag is van az előlapon, ami pozitív, legalább ezzel sem kell bajlódnunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

  • ILIFE V5S Pro robotporszívó

    Porszívó minden háztartásban van, de feltételezem, hogy kevés ember van a világon, aki szereti is használni őket.

  • Vernee Thor E – utódomra ütök

    A gyártó első telefonjával gyorsan berobbant a köztudatba, most megérkezett a feljavított utód, ami ismét erős lett.

  • Vernee Mars Pro – a profi

    Mobiltelefon fémházba csomagolva, minőségi kidolgozással, 6 GB RAM-mal felszerelve, baráti áron.

  • Elephone P8 – a telefon

    A távol-keleti gyártó egy olyan készüléket alkotott, amibe nagyon nehéz belekötni, de mégis van némi rés a pajzson.

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.