T-Mobile Pulse: Android olcsón

Külcsín

Nézzük előbb a nyers vas tulajdonságait. A gépben a Qualcomm 528Mhz-es ARM architektúrájú processzora teljesít szolgálatot, amely ugyan nem kiemelkedő, viszont az árcímkéhez képest elfogadható teljesítményt nyújt. A telefon egy 3.5”-os HVGA (480x320 pixel) érintőképernyőt tartalmaz amely pontosan az a felbontás amelyhez az operációs rendszert elsősorban tervezték. A képernyő tűéles és gyönyörű színekkel rendelkezik, a fényereje tág tartományban állítható. Mivel verőfényes napokban mostanság meglehetősen rosszul állunk így a napsütésben való olvashatóságról nem tudok nyilatkozni, de borítékolni merem hogy ezzel sem lesz gond. Az első hiányossághoz el is érkeztünk, a panel ugyanis látszólag nem ismeri a multi-touch-ot. (fórumokon felmerült hogy csak talán maga a telepített rendszer nem képes kihasználni ezen tulajdonságát, egy esetleges Android 2.0 frissítéssel bekerülhet ez a funkció. Ezt azonban közel se vegyük készpénznek, főleg hogy a későbbi frissíthetőségről a hazai T-Mobile sem tudott nyilatkozni) A neten ellentmondó információkat találhatunk a panel típusáról, az alapján azonban hogy kijelző teljesen érzékelten stílusra, textilre, stb. egyértelműen kijelenthető hogy kapacitív fajtáról van szó. A készülék gyárilag kijelzővédő fóliával érkezik, amely véleményem szerint nagyon minimálisat ront az érzékenységén, viszont olyanról is olvastam már aki egyből megszabadult tőle. Tény hogy fóliával a képernyő széleinél kicsit nehezebb dolgunk van, én viszont úgy gondolom ennyit megér hogy a kijelző karcmentes maradjon.

A mobilban a magyar kézikönyv tanulsága szerint 192 MB RAM, és 512 MB Flash ROM kapott helyet, amelyet microSD foglalaton keresztül maximum 16 GB tárhellyel egészíthetünk ki (én egy 8 GB-os Kingston Class4-es modult vásároltam hozzá, USB kábelen a gépre kötve meggyőző 8 MB/mp-es tempóban voltam képes fájlokat mozgatni). A telefon képes GPS jeleket is fogni a beépített A-GPS vevővel. Próbálkozásaim alapján kültéren vagy ablak közelében néhány másodperc alatt rátalál a neki szükséges mennyiségű műholdra. Nem maradt ki a WiFi adóvevő sem, amely segítségével titkosított vezetek nélküli hálózatokhoz is csatlakoztathatunk és internetezhetünk. Természetesen a Bluetooth sem hiányzik a repertoárból (2.1+EDR), és az Android Cupcake-nek hála az A2DP sztereó hangátvitel és az AVRCP média távvezérlő protokoll is támogatott, így vezeték nélküli sztereó headset-et is használhatunk. Ha nem vagyunk lokális hálózat közelében, akkor sem kell szégyenkeznie a mobilnak, hiszen 7.2Mbps-es HSDPA és 5.76Mbps-es HSUPA kapcsolatokat is támogat, de ha a szükség megkívánja a régebbi GPRS/EDGE mobilhálózatokon is szót ért. Aki esetleg az eldöntésre orientációt váltó kijelzőkép szerelmese, jó hír hogy a mobilba gyorsulásmérő is beépítésre került.

A telefon külseje elegáns fekete, a hátlapon karbon mintázatot utánoz, egyben iszonyatosan gyűjti az ujjlenyomatokat, néhány nap után szerintem biztosan feladjuk az állandó tisztogatási kísérletünket. A hazai csomagból sajnos kimarad az egyébként máshol tartozéknak számító fehér hátlap. A mobil minden szélénél lekerekített, sehol sem találkozhatunk szögletes élekkel. Formailag kellemesre sikerült a készülék, öröm kézbe venni, ugyanakkor nekem kicsit szokatlan volt a hagyományos candybar formájú telefonról való áttérés után hogy nem kezelhető maradéktalanul egy kézben tartva, leginkább a tepsi formája miatt amelyet a nagy kijelző megkövetel. Talán azt is érdemes megjegyezni hogy a Pulse-t háttal asztalra téve egyáltalán nem reagál a képernyő tapicskolására amíg nincs a Micro USB porton át csatlakoztatva a töltő vagy a gépünk.

A kijelző alatt találhatjuk a hanyatt egérre hasonlító pöcköt, amely sajnos az elvárásaimhoz képest alul teljesít, legalábbis igen nagy görgetési távolságot kell vele megtenni hogy egységnyit léptessünk, illetve az egér görgő racsnis léptetési elvéhez hasonló tényleges mozgatás is kicsit kiábrándítónak hatott (jóval precízebb vezérlésre számítottam). Ez különösen böngészőben zavaró ahol elég fárasztó „végighengerelni” vele egy egész oldalt. Leginkább így a menükben és a kezdő képernyőn használható megfelelően, de én ezeken a helyeken is inkább a kijelző taperolását preferálom. A pöcköt meg is nyomhatjuk, ez az aktív elem megérintésével megegyező eseményt váltja ki. A hanyatt egeret két hardveres gomb veszi körül; egyikőjük a lokális menüt hozza elő, még a másikkal egyet léptethetünk vissza, vagy hosszan nyomva a főképernyőre ugorhatunk. Az utóbbi összevonás az eddigi Android-os mobilokhoz képest újdonság, de jól használhatónak bizonyult. A két szélen egy-egy LED-el hátulról megvilágított hívás felvevő és lerakó csík gombot találhatunk, szerintem pont megfelelő helyre helyezve. A kijelző felett találhatjuk a videóhíváshoz használható VGA felbontású kamerát, amelyet a fényképező alkalmazásban másodlagos kameraként tudunk elérni; videó hívással ezeddig nem próbálkoztam. E-mellett találjuk a hívás hangszóróját is, amely megosztja a tulajdonos tábort minőség szempontjából, az elégedetlenek konzervdoboz szerű hangzásról számolnak be. A k750i-m után én úgy gondolom teljesen rendben van a hangminősége, legnagyobb hangerőn talán még túlzottan erőteljes is. Partnereimet tisztán hallottam, ahogyan ők is engemet; véleményem szerint ez a része rendben van a telefonnak. Talán a mikrofon került egy kicsit szerencsétlen helyre, ez ugyanis a telefon bal alsó peremén van, ha szemből nézzük a kijelzőt. Jobb fülhöz tartva úgy tűnt megvan az esélye hogy a csukló elfedi, ezzel rontva a saját beszédhangunkat, ennek ellenére mint írtam nem volt partnereimnek problémája a hallhatóságommal.

Maradjunk az éleknél, a bal oldalon találjuk a ki-bekapcsoló gombot, amelyet bekapcsolt állapotban hosszan nyomva a Phone Options menübe jutunk. Itt némítani, kikapcsolni, repülős üzemmódba tenni tudjuk a telefont, illetve a futó programok listáját is innen érhetjük el. Ugyancsak a bal oldalon helyezkedik el a microSD kártya foglalata amelyet egy gumiszalag végén ülő műanyag ajtó fed el. Memória kártyánál maradva, a hazai csomagból sajnos valamiért szintén kimarad az egyébként tartozék 2GB-os microSD kártya is. Az ellenkező oldali élen találjuk meg a hangerő növelő-csökkentő gombokat, amelyek mindig az aktuálisan hallható hangtípus rendszercsúszkáját állítják, pl. ha csengő hangot választunk akkor a Ringer hangerőt, zene lejátszás esetén a Média hangerőt, telefonálás közben a többi telefonhoz hasonlóan a beszéd hangszóró hangerejét szabályozhatjuk. A jobb oldali élen kapott helyet a kamera két állású gombja is, amellyel előbb fókuszálni majd elsütni tudunk. A rendszer csatlakozókat a Sony Ericsson új hóbortjához hasonlóan nem a telefon alján, hanem a tetején találjuk, szintén egy gumiszalagos fedőcsík mögött. Ez az elrendezés egyből értelmet nyer ha megvizsgáljuk a tartozék szilikon-bőr kombinációnak tűnő tokot, ugyanis a telefont belehelyezve is lehet fejhallgatót csatlakoztatni vagy tölteni a mobilt. A telefon Micro USB-t használ mind adatátvitelhez és töltéshez is, fejhallgatót pedig a 2,5mm-es jack aljzathoz köthetünk. Mivel a legtöbb fejhallgató 3,5mm-es dugóval rendelkezik, a csomag részét képezi egy lengő aljzatos konverter is. Kár hogy nem alapból 3,5mm az aljzat, én az A2DP támogatás miatt e-felett szemet tudok hunyni. Ugyancsak a csomagban található egy USB-ről Micro USB-re konvertáló kábel, illetve a töltő is úgy van kialakítva hogy az USB kábel véget belé dugva ugyanazon kábellel tölthetjük a telefont amellyel a számítógépre csatlakoztatjuk. Ezt nagyon ügyes megoldásnak gondolom, ha bár e-mögött is költség csökkentési megfontolás állhat. A mobil szerencsére etethető számítógépről is, munka közben a laptopomról szívja magába a szükséges naftát.

A hátlapon találjuk a 3,2Mpixeles autófókuszos kamerát, amelyet feladatában azonban semmilyen segédfény nem segíti. Ismervén a LED-es megvalósítások hatékonyságát ez talán nem is annyira baj. Legfeljebb a zseblámpa funkció miatt panaszkodhatnánk, de egy a kijelzőt teljes fehérben működtető programmal talán még jobb eredményt is el lehet érni. A szolgáltatói logó másik oldalán találhatjuk a rendszer hangszórót, amely elég erőteljesen képes megszólalni. Nyilván falat rengető mély hangzást ne várjunk tőle, ám a közép és magas hangokat szépen adja vissza.

A mobilhoz 1500mAh-s Li-polymer akkumulátort kapunk, amely aktív nyúzás mellett közel egy napos üzemidőt biztosít. A Pulse esetében is az akkumulátor alatt találjuk meg a SIM kártya becsúsztatós fiókját.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!