2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Számtech rovat

S3 Chrome S25 és S27

Chrome S20: Az utolsó DX9.0c/SM2.0 termékcsalád az S3-tól

[ ÚJ TESZT ]

Bevezető

Bevezető

Éveken át tartó vadászat után végre elérkezett az a pillanat, amikor kezemben tarthattam két PCI-Express csatolós, DirectX 9-es S3 Chrome kártyát. Eredetileg megelégedtem volna a nagyobbikkal, de módomban volt hozzájutni a kisebbik verzióhoz is, így hát nem haboztam, rögtön két kártyát vontam vallatóra.

A bemutatni kívánt teszt nem teljes, fogyasztási tesztet nem végeztem, és OpenGL játékokkal sem teszteltem (jó, kipróbáltam a DOOM 3-at, de erről nincsenek teszteredmények). Teljes mértékben gamer szempontok szerint közelítettem meg a kártyákat, csakis a mérhető 3D teljesítményük érdekelt, azonban talán még így is elég érdekes tesztet sikerült összehoznom. Remélem, hogy minden hardver enthusiast (rajongó?) örömmel (v)eszi a munkám gyümölcsét, és lesz akkora élvezet a teszt elolvasása, mint annak létrehozása.

A kártyák bemutatása előtt jöjjön egy rövid történelmi áttekintés!

S3 Graphics múltja és jelene

Az S3 cég 1989-ben alapult, és a '90-es évek első felében piacvezetővé vált, köszönhetően az újonnan fejlesztett videóvezérlő chipek magas fokú integrációjának és az ebből fakadó olcsó előállíthatóságuknak. A grafikus kártya piac 80%-át uralta akkoriban az S3 cég, melyben a legnagyobb szerepet az S3 Trio chipek játszották. Talán nincs is olyan számítástechnikával foglalkozó szakember, de még talán felhasználó sem, aki a '90-es években kezdve kapcsolatát a PC-kkel, ne találkozott volna valamilyen S3 Trio deriválttal.

Az aranykor és a piaci dominancia a 3D gyorsítók megjelenésével véget ért az S3 számára. A Voodoo Graphics, az Nvidia Riva 128 és társaik megjelenésével a cég sokadrangúvá vált a piacon. A késéssel megjelent S3 Savage3D chip képességeiben ugyan megfelelőnek számított (sőt, az S3TC textúratömörítéssel ipari szabványt vezetett be), de a sebességével és meghajtó programjaival problémák voltak. Az utód, a Savage 4 is hasonló gondokkal küszködött, képességei alapján korszerű, de a megjelenítési sebességével csak a belépőszinten volt versenyképes. A textúratömörítés (UT'99 és Quake 3), valamint a saját API, a MeTaL (Unreal, UT'99) ugyan segített a konkurens megoldásokhoz felzárkózni ezekben a szoftverekben, de gyenge teljesítményével Direct3D-ben elvérzett a kártya.

Savage 2000: Diamond Viper II Z200 32MB

Az S3 utolsó próbálkozása ebben az érában a Savage 2000 chip volt, amely kizárólag csak az időközben felvásárolt Diamond Multimedia zászlaja alatt jelent meg. (Később aztán Manli és Inno3D márkájú S2k kártyákat is lehetett kapni.) A GPU az előzetes hírek szerint rendelkezett T&L egységgel, és bár közel feleannyi tranzisztorral rendelkezett, sebességét az S3 az Nvidia szintén megjelenés előtt álló GPU-jához, a GeForce 256-hoz hasonlította, azzal egyenrangúnak tekintve.
A megjelenése után kiderült, hogy a beharangozott S3TL egység (ahogy a T&L-t az S3 hívta) nem működött, és a kártya sebessége sem ért fel a versenytárséval. Az S3TL bár bekapcsolthatóvá vált driverből manuális úton, sosem vált működőképessé, sőt kiderült, hogy ez inkább egy terheléskiegyenlítő egység, semmint egy valós transzformációs és megvilágítási motor. A Savage 2000-t szintén sújtották a driver gondok, ez pedig nem tett jót az eladásoknak, a cég a csőd felé robogott. Az S3 politikát váltott, eladta a grafikus részlegét, amely a VIA égisze alá került és megalakult ma ismert formájában az S3 Graphics.

S3 DeltaChrome S8

Az S3 egy ideig hallgatott, termékei a VIA chipsetekben kerültek piacra. Aztán 2003. elején az S3 Graphics feltámadt, mint főnix a hamvaiból, és bejelentette első DX9-képes GPU-ját, a DeltaChrome-ot.
2 hónappal később a cég újra bejelentette az új GPU-t, de most már egész kártya-családról beszélt. A DeltaChrome F1 a csúcskategóriában, a DeltaChrome S8 a középkateóriában, az S4 verzió pedig a belépőszinten indult volna. A megjelenés azonban sok-sok hónapot csúszott, és a termékpaletta is átalakult időközben: a csúcskategóriába szánt F1 kártyát törölte az S3, helyette az S8 verzióból készítettek egy S8 Nitro kártyát, ami csak GPU- és memória órajelében különbözött az alap S8 verziótól. A belépő szinten maradt a DeltaChrome S4, ami elég jól teljesített az ellenfelekkel szemben, de a komoly partnerkapcsolat hiányában a Deltachrome család nem tudott elterjedni a világon, és így az S3 nem tudta visszaszerezni korábbi pozícióját a grafikus megjelenítők piacán.

S3 GammaChrome S18

A PCI-Express csatlakozó megjelenésével az S3 is átköltöztette DeltaChrome-ját az új platformra, ezúttal már GammaChrome néven, amelyet 2004. márciusában mutatott be a nagyközönségnek. Az új GPU az előd 8 pipeline-os felépítésével szemben csak 4-gyel rendelkezett, de az S3 bizakodó volt a teljesítényével kapcsolatban. Végül ez a kártya sem váltotta be a hozzá fűzött reményt, az ellenfeléül kijelölt Ati Radeon X600 Pro-t jellemzően nem sikerült megvernie a játékokban, az élsimítás használata pedig egyszerűen nem volt javasolt, annyira lecsökkentette a kártya megjelenítési sebességét.

S3 Chrome S27

Az S3 nem adta fel, és továbbfejlesztette a GammaChrome-t, melynek eredményeként megszületett a Chrome S20 sorozat. A 2006-os hannoveri CEBIT-en már jelen volt néhány mintakártyával, és 2006. végére megjelentek az első tesztek.
A Chrome S20 család két tagból állt, az S25 és S27 elnevezésű kártyákból, melyekkel a belépőszintet és a középkategória alját célozták meg. Már kezdettől lehetett tudni, hogy mindössze SM2.0+ támogatottsággal fognak rendelkezni, az SM3.0 nem került beépítésre, azonban feldolgozást elősegítő továbbfejlesztések kerültek a GPU-ba.
A kártyák árban a GeForce 6600 és Radeon 1600XT szintjén jelentek meg, így ezeknek jelentettek konkurenciát.

A modern, 90 nm-es gyártástechnológia lehetővé tette a fogyasztás alacsonyan tartását, valamint egy nagyon kedvező performance/watt arány elérését (amelyet az S3 erősen reklámozott). Emellett a fejlett videó lejátszási képességek ideálissá tették az otthoni HTPC-kbe. Az S20 sorozat 8 pixel és 4 vertex feldolgozóval és igen rugalmas memóriabusszal rendelkezett, DDR, DDR2 vagy GDDR3 memória támogatással: lehetőség volt 32, 64 vagy 128 bites memóriabusz kiépítést megvalósítani, 32/64/128/256 MB GDDR3 memóriával, 32/64/128/256/512 MB DDR2 memóriával. Az S25 GPU-ja 600 MHz-en, az S27 700 MHz-en működött.

A legnagyobb újítás a multi-GPU képesség megvalósítása volt az S20 GPU-kban: az SLi és a CrossFire módhoz hasonlóan képes volt két S27 kártya együttműködni. A technológia a keresztségben a MultiChrome nevet kapta. Ezen funkció skálázódása viszonylag jól sikerült: ahol működött, ott több esetben 50% feletti teljesítménynövekedést mutatott.

Az S20 család megjelenésével az S3 bevezette az AcceleRAM technológiát, ami hasonló, mint az ATI HyperMemory és az Nvidia TurboCache megoldása, amely lehetővé teszi a VGA kártya számára a fedélzeti memórián kívül a számítógép rendszermemóriáját is használni, mintha a sajátja lenne. Így elegendő magán a kártyán kis mennyiségű helyi memóriát elhelyezni, ami olcsóbb előállítást eredményez. Ezzel a képességgel az S25 és a mobil verziókat, az XM25/27 GPU-kat vértezték fel.

Sajnos az S20 család sem árasztotta el a piacot: az S3 által a 2006-os CEBIT-en büszkén mutogatott partnerlista megmaradt papíron, a legtöbb kártyát az S3 a saját neve alatt gyártotta és értékesítette, elsősorban az Interneten működő S3 weboldalon. Az S25 még ilyen mértékben sem került piacra, 1-2 távolkeleti gyártó készített egy kisebb mennyiséget, amely Európát el sem érte. Így az S3 még mindig nem tudott valamirevaló desktop piaci részesedést szerezni.

S3 Chrome 430 GT

A következő fejlesztés, amely sokáig csak Destination Films néven volt ismert, S3 Chrome 400 sorozat néven látott napvilágot 2008-ban. Ezek a kártyák már DirectX 10.1 képességűek voltak, és kifejezetten a belépőszintet célozták meg. Ez látszik a teljesítményükön is, és azon legfőképp, hogy mindegyik kártya 64 bites memóriavezérlővel volt ellátva, és ez szintúgy érvényes a később érkező S3 Chrome 500 család tagjaira is. A legfiatalabb Chrome variáció az 540 GTX, amely 2009. februárjában jelent meg. Azóta az S3 hallgat, de kíváncsian várjuk, mi lesz a következő bejelentés?

S3 Chrome 540 GTX

Most pedig térjünk rá a teszt főszereplőire, az S3 Chrome S25 és S27 kártyákra!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.