A Toshiba, mint márkanév bizonyára sokak fülében megfordult már - ez az a tokiói központú, világméretű multinacionális vállalat, amely több mint 200.000 alkalmazottjával egyéb infrastrukturális szolgáltatásai mellett elektronikus, információs és kommunikációs eszközöket, valamint háztartási gépeket fejleszt és gyárt széles körben.

Történelme során igen nagy sikereket ért el az adattárolás terén is, többek között a DVD-lemezek tökéletesre fejlesztése is az ő nevükhöz kapcsolódik. Ugyanakkor ebben az ipari ágazatban igen nagy szeletet vállalnak a flash-meghajtók, a memóriakártyák és az USB-s meghajtók gyártására, amelyeknek a története egészen 1984-ig vezethető vissza, és amiket napjainkban is olyan forradalmi fejlesztésekkel bővítenek, mint például a FlashAir™ vezeték nélküli adatátvitelre alkalmas SD-kártyák vagy a villámgyors Hybrid merevlemezes meghajtók.

Viszont a szép eredményeknek és az ekkora hírnévnek sajnos mindig akadnak tudatos, de legtöbbször öntudatlan rosszakarói is. Rosszakarói, akik a társaságok árnyékában, gonosz vigyorral a képükön, fillérekből koppintják le azok termékeit, majd adnak túl rajtuk nagyságrendekkel magasabb összegekért, ezzel már-már ipari szintűre fejlesztve a hamisítási ágazatot, egyúttal rossz fényt vetítve a cégekre is.

Ezeket az eszközöket a legtöbb hétköznapi szempár szinte téveszthetetlenül összeegyezteti az eredetivel, ám a gyümölcs belül igencsak rohad - az esetek többségében ugyanis valamilyen mókolás áldozatává vált a termék belseje, mint ahogyan később a vásárló is.

Szerény személyemnek is volt szerencséje hozzájutni egy ilyen tárgyhoz, nevezetesen egy 32GB összkapacitással „rendelkező” Toshiba TransMemory márkájú USB-flash meghajtóhoz. Nem vettem, hálából kaptam, viszont aki hozta, sajnos az sem volt tisztában azzal, hogy mivel sikerült meglepnie valójában. És először én sem, amely azt eredményezte, hogy azonnal sikeresen megváltam az ugyancsak Toshiba TransMemory 8GB-os – eredeti – pendrive-omtól.

Szeretem a dizájnt, erősen termékszemléletű vagyok. Így ismét szemet szúrt nekem a Toshiba standard, megszokott csomagolása, pontosabban annak feliratai. Hozza a jól megszokott, a feltüntetett technológiákhoz cseppet sem passzoló betűtípusokat, a „WIN” és „MAC” egyszerűsítő jelzőkkel. Ez az eredetin is így volt, nem is filóztam rajta tovább. Kibontás után azonban jobban szemügyre véve az eszközt, rögtön három gyanús jellemző köszönt vissza.

Az első a terméken lévő márkajelzés, amely kissé mintha „megfolyt” volna. Nem szabályos, nem szimmetrikus – gagyi hatást kelt.

A második gyanús pont az átlátszó kupak fröccsöntési maradványa – úgy érzem ez egy neves gyártótól egy ilyen, nem egy-két forintos eszköz esetében kevésbé lenne megengedhető.

A harmadik dolog, ami felett bevallom, először elsiklottam, az a termék súlya, ugyanis feltűnően könnyű volt. Egy 32 GB-os pendrive-nak minimum 4 db 8 GB-os NAND-flash chipet kell tartalmaznia, amihez nem kis nyomtatott áramköri lapnak kell társulnia, és normális esetben ezek bizony nyomnak a latba.

Elsőre természetesen akkora volt a kísértés, hogy ezekre fittyet hányva vidáman vettem használatba a meghajtót - ha ilyen, hát ilyen... Ma már semmi sem tökéletes. Majd 3 napig használtam a meghajtót, amikor is megadta magát. A másolás megszakadt, az eszköz írhatatlanná, formázhatatlanná vált. Gondoltam, hogy a partíciós tábla újrakreálása megoldhatja a problémát, de sajnos itt sem jártam sikerrel. „Vissza a feladónak!” – az ismerős megjelent, közöltem vele a kudarcot. Tudomásul vette, a cuccot elvitte, majd másnapra ki is cseréltette.

De ami ilyen könnyen jön, az könnyen is megy. Igazán csak itt merült fel bennem a sanda gyanú, hogy mivel is állhatok szemben. A pár nap használat alatt feltűnt kotyogós, recsegős műanyag ház, a könnyen elhajló csatlakozó és a korábban észlelt anomáliák együttes felfogásának hatására jól homlokon vágtam magam: ez bizony hamis lehet. Utána is jártam a weben, ahol nem egészen 5 perc után rá is találtam erre a típusra és az igazamat bizonyító emberek hadaira.

Panaszkodnak, hogy adatok tűnnek el a meghajtóról, valamint a gépeik elérési hibákkal bombázzák őket. Egyúttal fel is kerestem a gyártó oldalát, ahol is a flash-meghajtókat felvonultató termékszekcióban rátaláltam eme gyöngyszem eredeti változatára, amely egészen hasonló kivitellel bír, ám rögtön szembe is tűnt, hogy mire próbált hajazni a gagyi felirat.

Mondom, ezt nem hagyom annyiban, ki kell próbálnom. Majd egy óra alatt telemásoltam a cseredarabot – 5 mappa, közel 32 GB, tele fájlokkal. A másolás vége felé kaptam is egy fájlírási hibát, de ezt mellőzve folytatódott és befejeződött a művelet.

Viszont amit ez után láttam, az volt igazán megdöbbentő: a mappák többsége az egy órás másolás ellenére üresen tátong, az összes felírt adatmennyiség aligha haladja meg a 8 GB-ot. Ezt utána alá is támasztottam egy olvasási teszttel, ez a kimutatás szemlélteti csak igazán a szomorú valóságot.

Hiszasige forog a sírjában.

A grafikont bámulván visszaköszöntek bennem az interneten korábban látott kamu pendrive-okat boncoló YouTube-videók egyike, miközben tarkómat vakarászva rá kellett döbbennem, hogy ebbe sajnos most én is belecsöppentem.

Igen, ez a világunk keserű igazsága, ahol gyártásból visszamaradó selejtekből, USB-csatolókból és nehezékeknek használt ormótlan csavarokból tákolt külső merevlemezeket, valamint olyan, magát 32 GB-osnak beállító, ám valójában csupán 8 GB-nyi írható bitet tartalmazó USB-s kütyüket sóznak emberekre, olyat, mint amit most éppen a kezemben tartok, és ami miatt vidáman túladtam a jól bevált sajátomon.

_________________________________________________

A főszerkesztő kommentje: