Ötödik oldal
Csak hepiend a vége. Amíg a kapszulámat szétcsavarom és kiszámolom a pénzt, elfordulok, Zsu pedig beszél hozzá. Jobb, ha nem látja, hogy még van nálunk dolcsi bőven, mert akkor itt alszunk! Pontosan kiszámolva adom oda a pénzt, mert visszaadni sosem tudnak, hanem inkább a nyakadba sóznak még egy csomó vackot a visszajáró helyett. Soha nem menj nagy címletekkel vásárolni a bazárba!
Ötöst adunk egymásnak a fizetés után (Gimmi a fájv!). Az arca ismét felderül, megint régi jó barátok vagyunk, hiszen az üzlet megköttetett.
Bal oldalon Ali, egy hétpróbás marketing terrorista a helyi ABC-ből.
Gyanítom, hogy legalább dupla áron adta így is el nekünk a cuccot… Csinálunk fotót is vele a boltban. Ő megkérdezi a nevünket, illetve bemutatkozik. Ráírja arabul a karomra a nevemet, illetve Zsuéra az övét. Cserébe én is ráírom a karjára az ő nevét (Joseph Fouad). Bájbáj, stb. Megyünk tovább. A matrac megvan.
Kalap kell nekem. Kis érzékeny bőröm nem bírja a napot. Pár árust lepattintva eljutunk egy olyan csecsebecséshez, ahol kendők, sapkák, kalapok is vannak. Nagyjából hasonlóan zajlanak a dolgok, azzal a különbséggel, hogy most én akarok venni, Zsu pedig az angolul nem beszélő feleségem, aki nem akar nekem sok pénzt adni.
Ez egy nagyon jó taktika, mivel a feleségek által sanyargatott férfiak jobban összetartanak, mint a középkori szabadkőművesek. Akik a bazárban melóznak, szinte mind családos emberek. Esetenként halmozottan hátrányos helyzetűek, azaz több asszony is van otthon! Igaz, náluk az asszonynak hallgass a neve, de azért megvívják otthon ők is a saját kis harcukat nap mint nap. Képzelhetitek, hogy túlteng bennük az empátia, mikor egy elnyomott férjjel találkoznak...
Az alku szépen halad félár alá, kalapom mégsem lesz. TÚL NAGY A FEJEM, NINCS RÁ MÉRET! Olyan 56-os méret lehet minden jó kis szalmakalap, az én burám meg legalább 63-as… Hiába szaladgál körbe a soron Musztafa, mindenhol ugyanakkora a tökfödő. Szomorú vagyok, de közben azért csodálkozom azon, hogy itt szeretnék fizetni, de az áru meg onnan is jöhetne?! Vagy egy tulajé az összes bót, vagy soha nem leltároznak. Ha már jó árat alkudtunk ki, megragadjuk a lehetőséget és Zsunak veszünk olcsóért egy jó kis kalapot, elvégre mi kalapra alkudtunk, nem pedig a Tomi kalapjára.
Ez hát az a kalap, ami Zsut elkíséri innentől kezdve mindenhová.
Hirdetés
Ezután visszaindulunk a szállodába, mert közeleg a 6. pont ideje: utas-tájékoztató a recepciónál 13:00-kor. Zsu árnyékban megy kalappal a fején, én meg szomorúan a tűző napon. Milyen fess magyar turista lehettem volna, ahogy szalmakalappal a fejemen iszom a söröket a medence partján! Ó, jaj!
Összeülünk a recepción, ott van az egész sereg, akik tegnap velünk együtt csekkoltak be. Mindenki beszámol a szobájáról. Többen panaszkodnak. Megemlítem nekik a 20 dolcsis trükköt. Úgy néznek rám, mint egy apagyilkosra… Pár öreg tyúk panaszkodik a partra, hogy nem tudnak strandolni. Nos, kicsit utána kell nézni a szállodának, mielőtt kiválasztjuk az utat, mondom nekik csöndesen. Kiderül, hogy tavasszal(!) az utazás kiállításon vették az utat kb. 3x annyiért, mint mi. Visszafojtom: nem röhögök.
Megjön a kihelyezett idegenvezetőnk. Nem sokat lacafacázik: körbead egy listát, amin programok szerepelnek lehetséges dátumokkal, árakkal dolcsiban és ájuróban. Zsuval nézegetjük a listát. Hm… hajókirándulás + merülés (intro diving) = 130 dolcsi fejenként. Kettőnknek 100 dolcsi volt olyan 500 méterre innen. Még mindig nem röhögök…
Páran befizetnek Mózes-hegyi túrára. Én erről nagyjából ezt olvastam az indexen: turisták buszba be, turisták buszból ki, mászás fel a bazi nagy kopár hegyre, fényképezés, mászás le a bazi nagy kopár hegyről, buszba be, szállodánál buszból ki. Ezt a leírások szerint kb. 2 olyan nap követi, amikor még az étteremig sem tud elmenni a kedves turista, olyan izomláza van. Mindez 40 dolcsi körül fejenként. Kösz, én nem.
Színes kanyon. Jól hangzik. Kérdésemre az idegenvezető azt mondja, hogy a túra nem engedélyezett, mert arrafelé a beduinok megvadultak mostanában. Kár…
Szent Katalin kolostor. Nem gyere be. Képen láttam, elég volt. Tavaly előtt a piramisokban is csalódtam…
Lovaglás a tengerparton a naplementében. Mindjárt hányok!
Üvegfenekű hajó, vagy tengeralattjáró. Ez nyugdíjasoknak való.
Kairo busszal, vagy repcsivel horror áron. Kösz, nem. 12 óra buszozás 4 órás programért…
Delfin show. Úszhatsz együtt is velük, de akkor te egy nagyon gazdag ember lehetsz... Ez sem kell tehát.
Betlehem. Gondolkodunk rajta, aztán inkább nem.
Van viszont egy quad túra a sivatagban. Azt tavaly is élveztük. Befizetünk arra. 2*35 dolcsi, ha egyszemélyes quadon akarunk menni. Mi úgy akarunk. Miért nem gondoltunk erre a Travel Agency-nél. Ott 40 dolcsiból is kijött volna kettőnknek.
Még hirtelen felindulásból befizetünk egy Tiran szigeti hajókázásra is, mert az itt is olcsó. Végeztünk. Köszönünk nagyot és elvágtatunk. Mikor már nem látnak, akkor kezdek el röhögni. Vicces, hogy átvágják az utazási irodák a turistákat.
Ezt kifejtem, mert lehet, hogy nem mindenkinek egyértelmű, miről is van szó. A kihelyezett idegenvezető mindig a becsekkolást követő leghamarabbi időpontra hívja össze az utastájékoztatót, nem hagyva időt arra, hogy kimenj egy helyi irodába és ott fizess elő a szervezett utakra féláron. Szimpla lehúzás. Ha legalább pár szót beszélsz angolul, vagy németül, és van olyan szerencséd, mint nekünk, hogy nem az érkezést követően egyből akarják kivasalni a pénzed, akkor irány a szállodák előtti üzletsor, jobb esetben a bazár. Akár este is kimehetsz, mert még éjfél után is nyitva vannak az üzletek... Alkudj, küzdj - ott fizess be fakultatív kirándulásokra. Nem vernek át, mert csak előleget kell fizetni (50%). Eljönnek érted és a maradék 50%-ért a szálloda elé, onnan visznek, illetve ugyanide hoznak. Azon se lepődj meg, ha ugyanazzal a busszal mész és tök ugyanazt kapod, amire a többiek a szállodában fizettek be dupla áron! Az átverés rizikója kicsi, de a megtakarítható pénz száz dolcsikban mérhető.
Megyünk ebédelni a Palmerába, majd vissza medencéhez. Ott is vagyunk mindaddig, míg el nem jön a 9. pont: megyünk a partra megkergetni a halakat.
Búvár cuccunkat ideje megnedvesíteni. Megmarkoljuk és indulunk. Zsu harci sisakba kontyozza a sörényét, hogy könnyebben tudja magára rakni a búvárszemcsit. A stég tele van, de a hullámok elültek. Az igazi lifeguard srác felváltva üvölt és sípol.
Szintén illusztráció, mivel ő nem üvölt és hadonászik.
Kicsit már hisztérikusnak tűnik. Mikor kiérünk a stég végére, megértem, mi a baja. Orosz szavakkal megtűzdelt angol nyelven próbálja elérni azt, hogy a sok idióta orosz ne a stégről levezető létrába kapaszkodva nézze a halakat, mert más is szeretne bejutni a vízbe. Ezt sajnos ők nem hallják, mert a fejük és a fülük víz alatt, ahogy bámulnak be a stég alá.
Van egy másik csoport, akik a korallpad szélére felállva integetnek annak a több tucatnyi tajgalakónak, akik csak azért jöttek ki a stégre, hogy őket fényképezzék elölről, hátulról, oldalról, alulról, majd felülről, néha fejjel lefelé. Muszáj, na! Ki hiszi majd el Novoszibirszkben, hogy Szergej Egyiptomban volt nyaralni, ha nem töltenek meg legalább egy 1,5 TB-os memóriakártyát azzal, ahogy szerda délután pancsolt a tengerben? A rögtönzött paparazzi sereg szintén arra jó, hogy még annyi helyünk se legyen, hogy felhúzzuk a békapacskert.
Jogosnak tartom Lifeguard Musztafa felháborodását, ahogy nyálát fröcsögtetve üvölt a korallon pózoló idiótákra: „Nem szabad hozzáérni, ne állj rá!”. Mi sem örülnénk itthon, ha a szilvásváradi pisztrángtenyésztő medencékbe engedné ki Hans-Jürgen a lakókocsija budijának zamatos tartalmát, mikor nálunk nyaral.
A korallállatka érzékeny jószág, ha hozzáérsz, elpusztulhat, ha ráállsz békpacskerrel, kifejezetten megdöglik. Döglött korall nem pálya a halaknak, ha nincs hal, akkor nincs sznorkeling. Ha nincs sznorkeling, nem jönnek a turisták. Ha nincs turista, nincs dolcsi, meg ájuró, ezáltal Lifeguard Musztafa és népes baráti köre elveszti a munkáját, mehet haza Kairóba, hogy fillérekért gürcölve tartsa el porontyait.
Na, ez egy ilyen szép láncreakció, amit persze Szergej, Szerjózsa, Nyína, meg haverjaik még nem gondoltak át sohasem. Az ő nemzetük soha nem arról volt híres, hogy a fenntartható fejlődést és környezetvédelmet, mint taktikai lehetőséget mérlegelik, lásd kivonulásuk után itt maradt orosz laktanyák – a minimum mindegyiknél a talajcsere, mert minden mérget és szart csak szépen eltemettek, akárcsak otthon, Szibériában.
Zsuval kicsit habozunk, mert elég nehéz projektnek ígérkezik a vízbe jutás. Én vagyok a kevésbé türelmes. Olyan három ekszkjúzmi után szétcsapom két könyököm (2 orosz paparazzi felhördül kétfelől), ledobom magam elé a pacskeromat (megint felhördülnek ketten, akiknek a lábára csattan a cájg), előre hajolok, hogy felhúzzam a békapacskert (hátul hördül fel valaki, akit seggel arrébb tessékelek).
Pacsker rajtam, szemcsit is fejemre húzom, pipa kalimpál az arcom mellett. Magasra húzott térddel lépegetve megindulok a létra felé, rugdosom az uszonnyal az előttem álló paparazzikat, közben persze mondom a magamét angolul: „Ekszkjúzmi! Let mi intú dö vóter plíz!”, illetve magyarul: „Ó, hogy mi a francért nyüzsögtök ennyien ezen a telefingott stégen, ha nem is akartok bemenni a vízbe!”
Eljutok a létráig. Közben Zsu is megindul mögöttem hasonló stílusban. Amint az első fokra teszem a lábam, megindul valaki felfelé. Jó, megvárom, nehogy megfulladjon. Ezt párszor megismételjük, majd rájövök, hogy ez így reménytelen. A létra alján fürtökben csimpaszkodik a sok hülye, nem lehet tőlük lemenni. Na, ekkor fogom magam, és a stég tetejéről, olyan 2m magasról teszek egy szép nagy lépést előre, közben egyik kezemmel tartom az arcom előtt a szemüveget – magyarán beugrom a vízbe, ahogyan búvárkodásnál a hajóról szoktak.
Egy embernek félig a hátára érkezem, egy másiknak kiverem a pipáját a szájából a karommal (remélem, a fogával együtt!). Amikor ismét a felszínre bukkanok, Lifeguard Musztafa kifejezetten nekem üvölt: „No diving!” (Nincs ugrálás!) Én rámosolygok. Egyik másik orosz a saját nyelvén anyázik nekem. Mivel ők közel vannak, válaszolok nekik udvariasan: „Fák jú, ásszhól!”, majd hátat fordítok nekik, két lábtempóval talán még szájba is rúgom őket, de nincs választásom. Csak így tudok arrébb úszni a stég elől, nehogy összeálljak velük, mint sok kicsi legó a létra tövében.
5-10 méterrel odébb leparkolok, várom Zsut. Neki is meg kell vívnia a harcát. Ügyesen csinálja. Talán azért is, mert fele akkora mint én, könnyebben talál réseket. Szépen beleköpdösünk a szemüvegeinkbe, utána átöblítjük tengervízzel, pipa szájba és megindulunk el a stégtől, a korallfallal párhuzamosan. Nos, kérem szépen, ezért jövök Egyiptomba!
Ilyen a korallfal. A végtelenbe és tovább...
Gyönyörű, bár sok a halott korall, meg medúza is van jócskán, illetve igazán nagy halakat is ritkán látunk. Kicsit párásodik a szemcsim, sűrűn kell mosni. Talán nem ideális a nyál-sör aránya a dekondenzáló folyadékomnak. Zsu üvege nem párásodik, ő kólát ivott. Megint tanultam valamit...
Halrajok közt úszunk, a korallfal mentén nyüzsögnek a színes papagájhalak, bohóchalak, meg ezerféle más kis jószág. A nyílt tenger felé tonhalak is vannak - gyönyörűek a fémesen csillogó oldalukkal. A napfény pászmákra bomlik a vízben, ha a nyílt tenger felé nézel. Csodás látvány! Bevallom, a cápák miatt kuksizok arra én is, akárcsak Zsu, de nincsenek, na! Megfordul a fejemben az, hogy mit tennék, ha megjelenne egy 3 méteres pörölyfejű. Sok lehetőség nincs, valószínűleg jól becsurrantanék... Ezek a gondolatok hamar elszállnak, mert annyi a bámulnivaló. Zsu is felszabadult. Egy jó órát pancsizunk. Kiszúrunk egy kevésbé zsúfolt időszakot a stégen, és akkor mászunk ki nagy nehezen.
Ezután teljesítjük a 9. és 10. pontot is a tervből. A 10. pont után indulunk vacsizni. Elég nagy a nyüzsi. Ma francia napok vannak, tehát valami ragus trutymót készítenek online az egyik pulton, de nekem nem szimpatikus. Maradok a szokásos gyűjtögetésnél. 11. pontunk is megvalósul.
Irány a Nuni bár. Ma nincs élőzene, ezért a tajga denszing máshol alakul ki, nem ennél a bárnál. Ennek örülök. Megiszunk egy-két italt, csacsogunk, majd elindulunk a szoba felé. Mivel a kis gekkók taktikáját kifigyeltem tegnap, ma sikerül egyet elcsípni.
Nagyon jópofa. Vizsgálat után amnesztiát kap.
Zsu kicsit parádézik nekem a szobában. Meg kell csodálnom tökéletes barnaságát. Jókat nevetgélek rajta. Meg is kérem, hogy ne nagyon keveredjen majd az itteniekkel, mert nehezen tudnám már kiválogatni.
Ennek örömére előkerül az ócsóér' vett Pringles is:
- Basszus, ez hagymás! - mondja Zsu teli szájjal. Egy igazi nő: semminek sem tud igazán örülni...
Véget ért hát ez a nap is.
