Hát megjött a várva vart folytatás! Elozmeny 1 ----> Elozmeny 2. -----> Elozmeny 3. ------> Előzmény 4. ----> Elozmeny 5 -----> Előzmény 6 -----> Előzmény 7.

Másnap 13 óra 30 perc-ugyan ott… ( La Jonquera-Spanyolország )

Ma sem sok minden történt eddig. De ugyan mi történhetett volna? Tegnap vagy éjjel egy óráig hallgattam igen-igen jó kedvű lengyel és román kollégáim ricsajozását a kocsi mellett, amibe néha egy-egy női sikkantás is belevegyült. Idetaláltak a pillangók… nyilván nem a fényre jöttek, sokkal inkább az ingyen pia vonzotta őket. Szerencsére velem mar nem törődtek, lehet, maguk közt mar elkönyveltek valami impotens alaknak. Mindegy, nem is érdekel, fő, hogy nem zaklattak.

Jót aludtam végül is, valamikor hajnalban ébredtem arra, hogy billeg a fülke, és a résnyire nyitva hagyott tetőablakon fütyül a szél. Erős szélvihar volt kint, de nem zavart különösebben, így miután az állófűtést bekapcsoltam, ismét álomba zuhantam. Még álmodtam is, tehát nem aludtam mélyen. Otthon voltam… Megint hallottam az otthoni hangokat, éreztem az otthoni szagokat. Húha! Eltelt három hét, jön a honvágy. Ez ellen nem tudok mit tenni, ez van. Ugye tegnap beszéltem az otthoniakkal, nyilván az agyam most ezen „agyal”,(kis képzavar, de nem tudom jobban kifejezni) és ezért álmodtam velük.
Jóval nyolc után úgy döntöttem, ami nem megy, azt nem kell erőltetni, felkeltem, elágyaztam, és a reggeli kávét feltéve a következő napirendi pontokon kezdtem el gondolkodni. Közben bekapcsoltam a laptopomat, próbából rákattintottam a netre, és tökéletesen bejött, volt jelerősség rendesen, nem úgy mint tegnap este. Igaz, a nejemmel azt egyeztettem le, hogy valamikor délután lövöm el a második kártyámat, de úgy gondoltam, nem várok addig, így felcsengettem a családot, és egy órán át „velük voltam”.

Ez újra annyira feltöltött valamiféle „otthon hormonnal”, (tudom nincs ilyen, de mégis…) hogy reggelizni is elfelejtettem. Küldtem haza képeket, naplót, legyen mit csinálniuk, nézelődtem kicsit a hálón, jó volt, na. Később elmentem sétálni, kicsit fényképeztem is, aztán meg filmeztem. Nem sok mindent lehet itt kezdenie magával az emberfiának, ha nem akar (tud) vásárolgatni. Azért nem régen én is elkísértem kollégámat az egyik marketbe a hátunk mögött, szalámit meg kenyeret akart venni, nem ismerte meg itt a járást, szólt, hogy nem mennék-e vele.

Amíg ő nézelődött, én lehorgonyoztam a hordós kiszerelésű borok mellett, fogtam egy kis poharat, és nekiálltam „kóstolgatni”, mint potenciális vevő. Ezt a fakultatív lehetőséget tavaly annyira kihasználták néhányan, hogy egy időre be is szüntették, eltűntek a kis poharak a hordok mellől, de úgy látszik, most év elején még bíznak benne, hogy megváltozik a hozzáállás, és nem nézik sokan ingyen kocsmának a boltot. Pedig dehogy nem! Mindegy, mi is elszopogattunk néhány pohárka jóféle bort, így venni már nem is akartunk. Ettől viszont marhára megéheztem, csak azt nem tudtam, hogy mi legyen az ebéd. Végül úgy gondoltam, hagymát, babot, tojást ütök össze, amolyan Bud Spenceres kaját csinálok. Aztán alighanem szundi lesz, éjjel kettőkor tervezzük a tovább indulást, muszáj lesz pihenni.

Most én nekiállok ebédelni, Bud Spencer meg nézi. Illetve én nézem közben ott és állandó társat Hill-t. Ha tehetném, meg talán meg is kínálnám, bár ő a hagymás babot szereti. Nálam az lesz az ebéd, majd üzenek neki… Jó étvágyat!

18 óra 00 perc-ugyan ott…

Amilyen alak vagyok, végül is nem hívtam meg Bud-ot ebédre, ugyanis meg arra is lusta voltam, hogy főzzek valamit. Szétnéztem hát a „kamrában”, (hűtő alatti rekesz) és találtam ott egy 80 dekás lencsefőzelék konzervet, virslivel, meg egy jókora darab füstölt hússal. Meg Olaszban vettem, teljesen meg is feledkeztem róla. Nagyon megörültünk egymásnak, „ő” már úgyis unatkozhatott ott egyedül, nekem még nem kellett hagymát pucolnom, meg ilyenek, hanem egyből a gázra tehettem a cuccot melegedni. Mondjuk, ezért készételkonzerv…

Így hát barátomat kihagytam az ebédből, remélem, megbocsát érte, meg tudtommal ő a babot respektálja ugye. Miután bevágtam az egész dobozt, még néhány szelet kenyeret, azzal a szent elhatározással álltam neki a semmittevésnek, hogy ebből most hatalmas alvás lesz. Gyomor tele, a szél is elállt, nem billegtette a fülkét, a nap kellemes meleget varázsolt a kabinba, úgy éreztem, az atya úristen sem akadályozhat meg egy kiadós szunyában. Csak a mellettem parkoló román kollégákra nem számítottam. Ők ugyanis nem tartottak sziesztát, hanem rendkívül hangosan minden más egyebet csináltak, legfőképpen több tíz méterekre állva egymástól, „beszélgettek”, még az ajtókat csapkodtak előttem rejtélyes okokból, kb. 20 másodpercenként. Ja, még a kocsikat indították be néhány percre, néha ráléptek a gázra, aztán leállították. Tették ezt órákon keresztül, dicséretre méltó kitartással.

Miután beláttam, hogy itt bármi történhet az alváson kívül, felkászálódtam, felöltöztem „szép ruhába”, és elindultam sétálni egy kicsit. Igazából ez a tettem sem volt teljesen cél nélküli, mivel erős késztetést éreztem a Shell kúton lévő illemhely meglátogatására, lehetőleg minél hamarabb. A lencse dolgozott… Miután engedtem a természet hívó szavának, sétáltam egy kiadósat, körbejártam vagy három terminált, főleg magyar kollégákat keresve. Találtam is néhányat, de cégbelit, aki hazafelé tart nem, pedig szerettem volna hazaküldeni a járataimat. Mindegy, majd csak leadom valahogy. Muszáj lesz, mert nem lesz fizetés másképpen.

Most ketyeg a motor alattam, muszáj kicsit tölteni az aksikat, mert bár éjjel nem fűtök, de a hűtő is megy, meg az inverter is csapolja az áramforrásokat, és jobb felni, mint megijedni. Mint már írtam, éjjel kettőkor indulunk, Figueresben, innen 16 kilométerre meg kell állni tankolni, ott van a kijelölt Petromirales kút, ott terveink szerint fürdés-borotválkozás is lesz, mivel a tankolásért az a „bónusz”, aztán onnan végig az Autopista-7-es autópályán tűz dél felé. Nyomni kell neki, 600 kilométer van még hétra. Kicsit tartunk attól a vidéktől, nincs jó híre kamionos berkekben, biztonság szempontjából. Azt is tervezzük, hogy lerakunk, és lehetőség szerint tüzünk vissza észak felé, de ez függ a felrakótól is, hogy mit kapunk, meg attól is, hogy mennyi vezetési időnk marad, miután leraktunk. Sok nem fog, az biztos.
Azt hiszem, mára ennyi elég a naplóírásból, kifogytam újfent, legközelebb holnap jelentkezem.
Jó éjt család, jó éjt Magyarország!

Március 1. 17 óra 40 perc Gandia-Spanyolország

Végeztem! Ez a fuvar is letudva, az égiek vigyáztak rám eddig, nem volt semmi probléma útközben. Röviden így is összefoglalhatnám a mai nap történéseit, de nem teszem, idő mint a tenger, ráérek, így megint írok pár sort.
Reggel 2 órakor kezdtük ma a napot, ezért a reggel szót akar idézőjelbe is tehetném, hisz úgy gondolom, ez meg sokkal inkább éjszaka, mint reggel. Fél kettőkor ébresztett a telefonom, bár nem volt nehéz dolga,mert nagyon éberen aludtam, többször is felébredtem. Mivel a kávét még az este lefőztem magamnak, így csak meghúztam a termoszt amúgy parasztosan, nem bajlódtam a pohárral. Kolléga is felébredt, háromnegyedkor beütöttük a munkakezdést, és két órakor kigurultunk a parkolóból. Nem különösebben bántam a korai órát, már nagyon mehetnékem volt, halálra untam magam a hétvégén.
Első megállónk onnan 16 kilométerre, Figueresben volt, ott a kijelölt kutunk, és megitattam a lovakat. Szomjasak voltak, mert 740 liter „abrakot” nyelt be a két tank. Miután megtankoltam, ott meg is fürödtem, borotválkoztam, kimostam a szennyesemet. Ingyen van, és azon a fél órán nem múlt semmi, naná, hogy kihasználtam. Aztán a lovak közé csaptunk, és nekifeszültünk a távnak. Tolni kellett a vasaknak, közel 600 kilométer volt a megteendő táv, és úgy kellett beosztani, hogy az esetleges átállásra maradjon meg időnk. Most már tudom, időnk maradt volna, de az előbb beszéltem a főnökömmel, aki mondta, hogy ma már nem lesz feladat, nyugodtan pihenjek. Mondjuk a munkaidőm is lejárt közben, így beütöttem a műszak végét a tachoba, ezzel gyakorlatilag lezártam a napot. Amin aggódtam, hogy a járatot hogy juttatom haza, is megoldódott, miután kollégánk, akivel itt futottunk össze, pesti lerakót kapott, így ő hazajuttatja a papírjainkat, így a fizetés már meglesz, innentől annyira nem sietek, akar mehet tovább a vurstli.

Ezen a részen meg sosem jártam Spanyolországnak, mindig Madrid, vagy attól lefele volt az uticélom, az ország belseje fele, az a táj olyan, mintha a Holdon menne az ember. Most viszont órákon át a tenger mellett vezetett a pálya, óriási narancsligetek között, ameddig a szem ellátott, sárgállott a sok narancs. A taj is sokkal változatosabb, mint Madrid fele, nem győztem fényképezni menet közben. A forgalom sem volt erős, egyedül Barcelona korul erősödött meg, de ott sem volt veszélyes. Ahogy haladtunk dél fele, a hőmérséklet is egyre emelkedett, 9 órakor már 20 fokot mutatott a computer, és egyszer csak azt vettem eszre, hogy mar nem tudok jobban visszavenni a fűtésből, majd nem sokkal később a klímát is bekapcsoltam kis időre.

Egy megállással, valamivel 11 óra után a célállomáson voltunk, a cég előtt álltam meg és kérdeztem meg egy benzinkutast, ugyan merre van ez és ez a firma. Rezzenéstelen arccal az utca túloldalára mutatott, ahol vészvillogóval állt a kocsi. Tényleg kb 3 méteres betűkkel volt az épület falán a cég neve, a kocsitól talán öt méterre… Bejelentkeztünk, leadtuk a CMR-eket, és vártunk a sorunkra. Két órával később már itt, egy parkolóban álltunk, néhány kilométerrel odébb. Azt már idefele elhatároztam, hogy én ma narancsot fogok enni. Azt is, hogy szedni fogok, fárol. A parkoló két oldalán is narancs és citrom ültetvények vannak, így kollégával egy-egy reklámszatyorral felszerelkezve, bevetettük magunkat a fák köze, és röpke fél óra alatt vagy 10 kilónyi mandarint, narancsot, illetve pár szem citromot zsákmányoltunk. Ezúton is elnézést kerek a tulajtól, maradt ott még annyi, hogy nem ettől fog tönkremenni… Persze közben a szánkba is tömtük derekasan, plusz én még fényképeztem is, hisz bevallom férfiasan, meg sosem szedtem fárol narancsot, sőt, ha belegondolok, meg narancsfát sem nagyon láttam „élőben”. Közben az is elgondolkoztatott, hogy ha már most, március elsején érett gyümölcstől roskadoznak a fák, akkor mikor érik? Vagy itt egyáltalán nincs tél? Komolyan mondom, nem tudom a helyes választ, de utána fogok nézni, ha internetközelbe kerülök. Mindenesetre degeszre ettük magunkat az alig gyerekökölnyi mézédes mandarinnal, meg naranccsal, pillanatnyilag úgy érzem, rá sem tudok nézni. Kezem-szám ragad tőle, egyelőre elég volt. Jó lenne, ha én is hazafele kanyarodnék, akkor hazavinnem a többit, biztosan megvan vagy 10 kiló.

Mellettem krumpli fől héjába, van még olasz pacalkonzervem, ez lesz a vacsora. A hátam mögött pár kilométerre kéklik a tenger, előttem a jellegzetes Spanyol vidék, előttem-mögöttem narancsligettel, azt hiszem, idilli az összhatás. Maga a parkoló is meglehetősen kultúrált, a szél lágyan fúj, a tenger felől, jelenleg 21 fok van, de délben verte a 25-öt, egyszóval fájintosak a körülmények. Kár, hogy a tenger olyan messze esik, gondolkodtunk rajta, hogy elmegyünk gyalog, de meg kellene kerülni a narancsültetvényt, és fene tudja, mennyit kéne kutyagolni. Így inkább nem vállaltuk be. Majd holnap, ha úgy visz az utam, pár kép erejéig megállok a parton. Kíváncsi vagyok, mit „lövök” magamnak, kolléga innen 120-ra rak fel, és Franciába megy. Nekem is jó lenne hasonló, akkor Dzsungiban betudnék vásárolni.

Azt hiszem ma nem lesz gond a szunyával, már most le akarnak ragadni a szemeim. Aligha nem, ma a mozi elmarad. Vacsi, aztán alvás. Fűteni sem kell, az is több mint valószínű.
Lassan megfől a krumpli, hangosan korog a gyomrom is, ennyit a narancstól történő jóllakásról…
Nejemmel már napközben váltottunk pár üzenetet, írta, hogy kolléganőjével jönnek, csináljunk nekik helyet, innen üzenem, „kivont karddal” várjuk őket! Kapnak mindent, jöjjenek! (Persze gyümölcsre gondolok…)
Jó éjt nektek otthoniak, szép álmokat Magyarország!

Március 2. 22 óra 00 perc. La Jonquera –Spanyolország

Azt mondják, minden jó, ha jó a vége. Akkor pedig összességében ez a nap ragyogó volt, mert a vége sikerült a legjobban. Pedig ahogy indult…
Ugye tegnap úgy zártam a napot, hogy hármunk közül egyedül nekem nem volt még feladatom, de, hogy őszinte legyek, olyan nagyon nem is bántott a dolog. Fáradt voltam, a nagy hőmérséklet különbséget is megéreztem, fájt a fejem, szerintem a gyomromat is sikerült nem kicsit elrontani, a már-már kereskedelmi mennyiségű, lopott (és épp ezért nagyon édes) naranccsal és mandarinnal, amire ráadásul vedeltem a vizet, mert olyan szomjas voltam tőle, egyszóval minél előbb pontot akartam tenni a nap végére.

Nem tudom, hány óra lehetett, de elköszöntem kollégámtól, (a harmadik srácnak még volt ideje, ő úgy döntött, ráközelít a felrakójára, és elment meg délután) és eltettem magam másnapra. Mivel, mint említettem, a gyomromban harmadfokú viharjelzés volt érvényben, elég sokára sikerült csak elszenderednem, amolyan félig éber állapotban kínlódtam csak az ágyban. Egyszer melegem volt, akkor az volt a baj, kitakaróztam, akkor meg fáztam. Gondolom, más is ismeri ezt az érzést. Épp elaludhattam, legalább is úgy éreztem, amikor halk motozásra figyeltem fel, a fejemtől pár centire. Először csak füleltem, nem tudtam eldönteni, álmodtam-e a zajt, vagy tényleg hallottam. A parkoló szinte üres volt, mellettem jobbról a kollégám állt, balról senki, a távoli sarokban egy spanyol kolléga hűtővel, vagy kétszáz méterre volt még egy angol lakóautó, két kisöreggel, meg egy kutyával,”aki” olyan volt, mint a puli, csak fehér-tarka, földig erő bundával. Délután már váltottunk velük pár szót.

Szóval füleltem, pár másodperc múlva újra hallottam a zajt, határozottan a bal ajtótól jött. Óvatosan kilestem a függöny mögül, így láttam, hogy három alak áll a kocsi mellett, egy meg a fejemtől talán 30 centire a zárral babrál. Nem mondom, hogy nem szartam be, azonnal magamhoz tértem. Hirtelen nem tudtam, mit csináljak, aztán beugrott, hogy van egy kapcsoló a műszerfalon, amiről nem tudtam először, hogy micsoda, ezért természetesen bekapcsoltam, és ekkor derült ki, hogy afféle pánikgomb, a légkürtöt kapcsolja be, és szól addig, amíg a tartályokban van sűrített levegő. Jobb kézzel épp elérni az agyról. Egy gondolattal később tenyérrel rácsaptam, a légkürt tudta is a dolgát, szerintem meg Madridban is hallották. A négy figura szerintem égből összecsinálta magát, ötfelé spricceltek el mellőlem. A baj csak az volt, hogy a kocsijuk, egy szakadt Opel Kadett ott állt az én gépemtől pár méterre, és sejtettem, hogy egyszer csak visszajönnek érte, és valahogy nem volt kedvem kiszállni a kocsiból, sőt, a két ajtót a biztonsági övekkel is kikötöztem.

Természetesen a hajnali ébresztőre felébredt kollégám is, sőt a parkoló túlsó végében álló hűtős is felkapcsolta a világítását, mintegy jelezve, hogy ő is fent van. A lakóautóban viszont csend volt. A kutya aludt a legmélyebben, mikor odamentünk, bennünket persze megugatott… Miután meggyőződtünk róla, hogy mar nem vagyunk egyedül, kollégámmal kiszálltunk a fülkéből, a másik kolléga is előjött, így hárman már nem fostunk annyira, és elindultunk a két öreget felkelteni. Nehogy már aludjanak!... Felzörgettük őket, elmagyaráztuk a hajnali ébresztő okát, mint kiderült, az ő kocsijukat is babrálták, látszott a zárakon. Időközben a négy figura is visszaszállingózott, a parkoló sarkából, tisztes távolságból hesszeltek minket, de mivel nem jöttek közelebb, mi sem erőltettük túlzottan az ismerkedést. Ki tudja, mifélék, akar meg fegyverük is lehet. Abban bíztunk, hogy az előző nap gyakorlatának megfelelően, a rendőrök csak bekanyarodnak a parkolóba, mert tegnap fel óránként elmentek mögöttünk. Most nem jöttek, nyilván más dolguk volt…

Mindegy, beültünk az én kocsimba, főztem egy kávét, leoltottuk a villanyt, és figyeltünk ezerrel. Nem telhetett el fél óra, az egyik muki odaólálkodott a kocsihoz, észrevettem és rányomtam a reflektort. Gyorsan beült, indított, és füstölgő kerekekkel kiporzott a parkolóból. Közben megvirradt, és megjelentek a rendőrök is, a hűtős kolléga lemeszelte őket, és elmondta, mi történt. Valamit firkáltak, de szerintem inkább alibiből, látszott valahogyan rajtuk, hogy nem nagyon tudnak mit kezdeni a történtekkel. Minden esetre, én eldöntöttem, hogy az engedéllyel tartott gázpisztolyomat, amit otthon belföldes „koromban” tartottam magamnál, eztán is hordani fogom. Fegyverviselési engedélyem van, anno nem mulasztottam el kiváltani, EU-n belül jó, meg aztán nem is mutogatni akarom. Mégis, valamiféle biztonság érzetet ad.
Nyolc óra körül eddigi társam is elhúzta a csíkot, gyakorlatilag egyedül maradtam. Nem sokáig vártam, hamarosan csörgött a telefonom, főnököm hívott, hogy induljak meg Tarragona felé, majd később küldi a pontos címet. Nem kellett kapkodnia, onnan, ahol álltunk, Valencia alatt, bő 350 kilométerre volt Tarragona. Mire odaértem, épp megálltam a 45 perc pihire, már villogott is a Casonon a piros led, megjött a cím: Santa Coloma de Queralt a felrakó, és Fossano a lerakó pénteken, Olaszban.

Igen. Ezeken a képeken Monte Carlo van.. Nagyon irigykedem. - Gamerkiller

A rakomány szalmabála lesz. Meg annyi volt az instrukció, hogy a városkába érve keressek meg egy bizonyos céget, ahol várni fognak, onnan majd kivezetnek a mezőre, ahol is maga a rakodás fog történni.
A városba érve hamar meglett a cég is, egy malom, vagy hasonló, ott várt egy traktoros emberke, aki mérlegelés után elém állva kikalauzolt a mintegy tíz kilométerre fekvő helyszínre, egy csűrszerű épülethez, ahol a bálák voltak. A baloldal nyitása után, nagyon profi módon, egy óra alatt plafonig rakta a pótot bálával. Ezután visszamerés, kicsivel több, mint 14 tonna lett, CMR, és tűz tovább. Úgy terveztem, Jungiig eljövök ma, itt alszok, és holnap kényelmesen megyek tovább. Figueresben teletankoltam megint, és utána itt megálltam. Alig több mint 700 km innen a lerakó, csütörtökön ott leszek kényelmesen. Miután minden kajám elfogyott, bűnöztem egyet, és bementem a „tiz eurós” étterembe vacsorázni. Dugig ettem magam, mar égett a gyomrom, ma csak narancsot ettem mandarinnal, tuti meghámoztam 5 kilót, mindkét kezem sárga a narancshéjtól. Erre utaltam a „jó a vége”-kezdéssel. Egy apró szépséghibája van csak a napnak, a nagy igyekezetben, hogy parkolót találjak, nem vettem eszre, hogy jobbról mellettem egy hűtő áll. Csak amikor már beütöttem a műszak végét. Így most itt duruzsol a lábamtól két méterre, szinte rezeg tőle a fülke. Sebaj, remélem, a két kancsó vörösbor majd átlendít az elalvás nehézségen.

Eddig a nap krónikája, azt hiszem semmit sem hagytam ki. Családdal természetesen a napi csöngetés -és SMS adag letudva, ok már alszanak, én is azt teszem mindjárt.
Jo ejt drágáim, jó ejt Magyarország!

Március 03. 19 óra 20 perc Menton-Franciaország

Minden úgy ment ma, ahogyan azt előzetesen elterveztem! Reggel fél kilenc körül ébredtem, szerencsére a vörösbor, amit a tetemes vacsora mellé fogyasztottam, segített az elalvásban, így szinte tudomást sem vettem a mellettem duruzsol hűtőkamionról. Reggel még, mire felébredtem, már nem is volt ott, azt sem hallottam, mikor ment el. Mivel tegnap este alaposan bekajáltam, (kagyló hegyek, sült-főtt-rántott húsok garmádaja, pörköltek, grillezett húsok, egy kis hal, meg egyéb tengeri mütyürök), aztán amolyan folytatást egy kis süti, majd friss ananász még nem tudom milyen gyümölcs, sárgadinnye, (de valami fantasztikusan édes fajta), egyedül a csigára nem vitt meg rá a gusztusom, pedig állítólag jó, és ezt is sokféleképpen készítik, van olyan is, mintha pörkölt lenne, nem sok időt adott a szervezetem a gyors „ürítésre”, magyarul nagyon kellett sietnem. Ez jó hosszú mondat lett…
Tehát szinte futva közelítettem meg azt a bizonyos helyet, majd elmentem egy kicsit vásárolni, mert szinte mindenből kifogytam. Vettem krumplit, hagymát, konzerveket, ásványvizet, a nejemnek olívabogyót, mert szereti nagyon, a fiuknak meg többfelé tengeri herkentyű-konzervet. Itt nem drága, és különlegességnek számít otthon, ahol viszont drága.

Miután visszatértem Tercihez, elpakoltam, lefőztem, és megittam a reggeli kávémat, közben indítottam a műszakomat, és kényelmesen elindultam. A határt negyed óra alatt elértem, aztán mar Francia földön haladtam jó tempóban. Nem nagyon siettem, a tempomatot 82-re lőttem be, így a fogyasztás is szépen alakult. Viharos szél fújt, az eső is esett megszakítás nélkül, mint később kiderült egész Franciaországban. (most is szakad). Úgy terveztem, hogy valahol az Olasz határ előtt, de meg Francia oldalon állok még, itt biztosabban találok helyet, mint odaát. Gyönyörű, hegyes-dombos vidéken vezetett az út, kár, hogy az időjárás nem engedte, hogy megálljak fényképezni, bár a kocsiból sűrűn kattogtattam. Errefelé kezdődik az a rész, ami bár szép, de sofőrszemmel borzasztó, én legalább is nem szeretem. Nagyon sok a kaptató, a fogyasztást már nem is merem nézni, majdnem végig szembe szélben, és felfele jöttem. Egyik alagútból ki, a másikba be, egy kolléga tavaly nyáron megszámoltatta a fiával, aki húzta a strigulát, állítólag 136 alagút van ezen a szakaszon. A GPS nem sokat ér itt. Monaco fölött állok, végigjöttem a Cote d’ Azur-on, csodaszép, pálmafákkal szegélyezett még az autópálya is, kicsit ront az összképen, hogy hatalmas a forgalom meg ilyenkor is, Nice-tol (Nizza) csak araszolnak a kocsik. Most Monaco felett állok, a parkoló a hegyoldalon van, óriási szakadék van jobb oldalon, alattam Monte Carlo, meg a tenger. Holnap, ha nem zuhog az eső, mindenképpen fényképezek.

Eredetileg úgy terveztem, ma mosok is, már-már kimarja a zacskót a cucc, szerintem vegyi fegyver kategória… Fől a vacsora, zacskós Maggi májgombócleves, a la gradilaci módra, erősen feltuningolva hagymával, krumplival, meg zöldségekkel. Ma még csak narancsot, meg mandarint ettem, mar kicsípte a nyelvem a savas gyümölcs leve, azt hiszem, visszaveszek a tempóból, meg hátha innen hazafelé kanyarodok, akkor vinnék haza is. Van még vagy 7-8 kilónyi. Reménykedtem, hogy lesz net, nem volt szerencsém, az előző kiállóban van, de ott nem volt hely már. Sebaj, talán Olaszban találok. Holnap a címre érek, alig több, mint 250 km ide, leadom a szalmabálákat, és jöhet a következő kanyar.
Na, megfőtt a zöldség, be kell fejeznem, mert éhen maradok.
Szép álmokat drágáim odahaza, jó ejt Magyarország!

Március 06. 17 óra 00 perc- La Jonquera –Spanyolország

Na, ennyit a hazafelé kanyarodásról! Bevallom, nagyot koppantam, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy egyelőre elfelejthetem a hazamenetelt. Mintha tavaly nem ezt ígérték volna… A „nagy átszervezés” előtt 3-4 hét után mindig hazaértem, ha más nem, akkor a kiutazástól számított negyedik héten beköszönhettem a családomhoz. Most meg, miután megígérték, hogy változások lesznek, itt vagyok. Ma négy hete jöttem el otthonról… Ennyit erről. Mindegy, a járatomat szerencsére haza tudtam küldeni, így nagy gáz nincs. „Csak” lassan azért hiányozni kezd a család. Pénzt tegnap kértem, mert az is elfogyott, még majdnem nem tetszett a vezénylőmnek, mintha a sajátját adná. Pedig tőlünk vonják le, érdekes… Nem is tudom, hogyan képzelik, hogy hetekig kóvályog az ember Európában, és közben nem eszik, nem fürdik, nem s….rik, stb.stb. Majdnem kiakadtam rá.

Tehát, miután reggel csináltam néhány képet Monaco-ról, meg a nem minden napi panorámáról, elindultam úti célom felé. A szél továbbra is viharosan fújt, de legalább az eső elállt az éjjel. Sokadszorra jártam azon a vidéken, de most is, amennyire a vezetés engedte, nézelődtem, fényképeztem. Néha szomorúan néztem a komputer kijelzőjére, ahol az eddig szép apránként rakosgatott megtakarítás kezdett múlt idővé válni, az erős szembe szélnek, és a rendkívül kanyargós, dimbes-dombos útnak köszönhetően. Az eredetileg 27,8 literes átlagfogyasztás ekkorra már bőven 30 felett járt, és hol volt még a vége!

Azért ha lassan is, de csak odaértem a lerakómra, egy álmos kisvárosba Olaszban, hajmeresztően keskeny, „SP-sok számjegyű” (itt az SP jelzésű utak alapvetően főutak, de csak a kétjegyűek normál szelességűek, a három-négy jegyűek már nagyon keskenyek) utakon át. Volt, hogy az út közepén kellett navigálnom, hogy egy-egy kisvárosban ne szedjem le az út fölé belógó erkélyeket. Alig vártam, hogy odaérjek. Közben a hó is szakadt, a levegő is fagypont körül volt, kaffa érzés volt a „nyárból” visszamenni a télbe. Viszonylag könnyen megtaláltam a címet is, mindössze egyszer kellett megkérdeznem, mert amit megadtak házszámot, azon egy Fiat márkakereskedés volt. A tényleges cím onnan kb. egy kilométer, már a városkán kívül, egy magángazdaság.

Miután egy kis hídon át kellett befordulni az udvarba, egy jó 5 kilométerre el kellett mennem, hogy megfordulhassak, és balra nagy ívben fordulhassak rá a hidra, így is a pót három tengelyéből a bal hátsó a levegőben volt kanyarodás közben. Behajtottam hát az udvarra, jött két emberke, jattoltunk, megtudakoltam, jó helyen járok-e, igenlő válaszukra átadtam a CMR-t, mint később kiderült a két tulajjal beszéltem. Megmutatták, hova, hogyan álljak, nyitottam a bal oldalt, megemeltem a tetőt, mire ezekkel megvoltam, mar jöttek is két traktorral, és gyakorlatilag fel óra alatt leürítették. Ezek után, az egyikük felment a pótra, és precízen lesöpörte azt. Ezek után összeraktam, és mivel még semmit nem kaptam a továbbiakat illetően, kiálltam a város szélén, egy szálloda elé, a leállósávba. Volt már ott pár kamion, tábla nem tiltotta a várakozást, illetve a parkolást, gondoltam, ott megvárom, amíg megkapom a következő fuvart.

Amíg ott álltam, csak brahiból, gondoltam, rákeresek a netre, hátha találok valami kóbor jelet. Láss csodát! Volt net, igaz, jelszót kert a szörföléshez, de a levelező rendszer, meg a Skype működött. Csörr haza, innentől, (ez valamikor két óra körül volt délután) késő estig a családdal beszélgethettem. Miután a felrakót megkaptam, (Verzuolo) és kiderült, hogy mindössze 35 kilométerre van onnan, így nem is mentem már el aznap, annyit tettem, hogy befordultam a szálloda elé a parkolóba, és beütöttem a műszak végét.

Igaz, nomád körülmények között, de legalább, meg ha csak virtuálisan is, a családom körében tölthettem az egész estét, nem tudom, honnan jött a jel, de ezúton is köszönöm szépen. Jól kibeszélgettük magunkat, már estefelé jó nagyokat hallgattunk a nejemmel, elfogyott a mondanivaló. Azért, ha belegondolok, csodálatos dolog a számítástechnika, egy kis doboz segítségével (ami most ugyebár a laptop) és némi szerencsével, órákon át cseveghet az ember a szerettével, ingyen és bérmentve, akar a világ túlsó feléből is. Lehet, én vagyok elmaradva valahol, de még mindig rácsodálkozok sokszor, pedig még a betárcsázós-modemes őskorszakban kezdtem az ismerkedést a világhalóval.

Most épp beszélgetek a családdal, addig hazaküldöm a cuccost, hadd dolgozzanak vele….
Eltelt közben vagy három óra, eddig volt netem, most valamiért megint nincs… 24 órát vettem, az online időt méri, úgyhogy lesz meg alkalmam a családdal cseverészni a hétvégén. Érdekes módon, amennyire meleg volt napközben, most annyira lehűlt a levegő, be kellett indítanom a fűtést.
Tehát ott hagytam abba, hogy miután találtam használható netet, meg a felrakó sem volt messze, úgy döntöttem, hogy maradok, ahol vagyok, és reggel megyek át a felrakóra. A forgalom elenyésző volt, így nem zavart semmi az alvásban. Jó sokáig beszélgettünk, egy csomó képet is sikerült hazaküldenem. elég későn sikerült csak elaludnom, minden ökörségen járt az agyam, sokáig forgolódtam.

Másnap hatkor keltem, fel hétkor elindultam, negyed nyolcra a helyszínen is voltam. Ez egy papírgyár, Burgo Group a cég neve. Viszonylag gyorsan, 9 órára végeztem is a rakodással, 11 tekercs papír a rakományom, valamivel több mint 21 tonna súlyban. A szállítási cím pedig Sant Vicenc del Horts, Barcelona mellett. Megint csak marhára ráérek, mivel 9.-én reggel nyolcra kell a cuccot leszállítanom, és innen mindössze ahonnan állok 160 km. Majd kedden reggel időben indulok tovább, megtankolok Figueresben, szerintem ott fürdök is. Tegnap Franciában fürödtem, meg mostam is, mar lassan nem volt mit felvennem.

Közben figyelem itt mellettem a fejleményeket, egy korfórgo mellett állok, a lámpa alatt, az un. poros parkolóban, most sajnos a Shell kúton nem volt hely már délután. Az örömlányok megint itt korzóznak tőlem öt méterre, olyan feketék, hogy ha nem rikácsolnának, észre sem venné őket az ember. Lehet, ezert hangoskodnak? Ki tudja. Sikerült ma felnézni a blogomba is, örülök a pozitív fogadtatásnak, én tényleg nem gondoltam, hogy egyszer ez lesz belőle, hogy én irkálok a családnak, meg magamnak… Jól esik a sok hozzászólás, máris úgy érzem, hogy mindannyian az ismerőseim, így ismeretlenül is. Ezúton is üdv. mindenkinek! Valaki írta, hogy ha nem tudok miről írni, írjam le a tök általános dolgokat, úgymint mosás, főzés, ilyenek. Hát arról aztán tényleg mit lehet írni? Aki volt valaha kollégista, szerintem tudja, hogy zuhanyzáskor a legegyszerűbb a gatyát-zoknit-pólót kimosni. Állok a forró víz alatt, és miközben folyik rám, én suvickolom a motyót. Közben nagyokat sikkantva néha kiugrok a tus alól, mert ezek a mai zuhanyzók már legtöbbször nyomógombosak, és pont amire beállítja az ember a hőmérsékletet, addigra elmegy a víz. Akkor gomb újra megnyom, és random vagy jéghideg, vagy tűzforró víz jön először. Vagy jégcsappá dermedés, vagy komplett epilálás…

Nagyon szórakoztató tud lenni, ki kell próbálni. Ezt lehet meg kombinálni, ha időre megy a tus, itt pont ilyen van, 15 percig van meleg víz. Először ezt nem tudtam…. Fütyörészve álltam kb. 13 percig a forró víz alatt, csak úgy natúr, aztán kezdtem sikálni magam a tusfürdővel. Pont, amikor a fejem búbjáig habos voltam, meleg víz ohne… El lehet képzelni, senkinek sem kívánom. Ma amúgy nagyon szép idő volt, se eső, se szél, igazi tavaszi állapotok voltak, az út is nyugis volt, tehát összefoglalva ma ideális körülmények között dolgozhattam. Nem sokkal 12 óra után értem ide, egyszerre egy magyar kollégával, és miután kerestem magamnak helyet, elmentünk ebédelni. Megint csak sikerült magam feltölteni mindenfele földi jóval, most a szervezeten a sor, lehet méregteleníteni!

Én a feltételeket megteremtettem hozzá, abban hiba egy szál sem. Szerintem Schobert Norbi sírva adna vissza az iparengedélyét, már, ha van neki ilyen, ha látná egy-egy ilyen nagy zabálásom. Hetekre telerakjuk ilyenkor magunkat mindennel, ami amúgy árt. Mondjuk talán a tengeri mütyürök kivétélt képeznek.

Tehát vagy két óra habzsi-dőzsi után, még el kellett menni vásárolni is, mondjuk az egyik áruház mar itt van a kocsitól talán 100 méterre. Kaja-pia készleteket feltöltöttem, vettem gázpalackot is, itt 1.2 Euró darabja, németben meg máshol 2-3 is van. Vettem magamnak két liter Sangriat is, nagyon baráti, mindössze 0.6 Euro per literes áron. Egyedül a kenyeret drágállom itt, de az meg van, most nem kellet vennem.

Mr. Csizmás csomagja. - Gamerkiller

A netre haragszom, most pl. úgy eltűnt a jel, hogy sehogy sem tudok visszamenni, pedig van vagy 5 hálózat. Persze, azt is el tudom képzelni, hogy rettenetesen túl van terhelve, lehet, nem egy erőgép szerver latja el a központi szerepet. Van, hogy 4-es jellel nem kap a gépem Ip-címet, máskor meg egyessel igen…

Közben folyamatosan jönnek az újabb szerelvények, szeretnének megállni, már minden létező helyet elfoglaltak, meg a korforgoban is állnak. Mi lesz itt… Lassan azt hiszem, elteszem magam holnapra, a lassacskán elszopogatott Sangria is jótékonyan lökdös az ágy felé, meg eljött, a „nem tudok mit írni már” jelenség is. Most tényleg írjak az akkukról, meg ilyesmiről? Akkor ez nem útinapló lenne, hanem műszaki leírás. De ha valaki tényleg kíváncsi rá, akkor a blogban megkérdezi, én szívesen felelek. Most nagy pihi jön, de előbb ki kellene óvatoskodnom a kocsi mellé, mert „dolgom” lenne. Csak „félek” a lányoktól, hátha a nagy sötétben nem veszem észre…
Na mindegy, egy életem, egy halálom, mennem kell!

Jó éjt drágáim odahaza, jó ejt Magyarország! (Azért csak Magyarország, mert alapjában véve magyar vagyok, az egész világra nem „vigyázhatok”) Kiegészítés tőlem Gamerkillertől: Neked is jó éjt Talmida! :)

Ékezesítve & Képesítve & Szerkesztve: Gamerkiller