Áttekintő: Batman a játékvilágban
Batmannak, akárcsak a mozivásznon, a monitorok és tévék előtt is hányattatott sorsa volt az elmúlt két évtizedben, tele rossz, rossz és csúf, ráadásul rossz játékokkal. Ez persze sarkítás, hisz voltak címek, melyek elértek egy elfogadható szintet minőség terén, de összességében elmondható, hogy a jó öreg denevér nem volt meghatározó tényezője a számítógépes játékok világának, köszönhetően annak, hogy leginkább a különféle rajzfilmsorozatokhoz kapcsolódó, széttagolt és különböző platformokon megjelenő alkotásokról beszélhetünk.
Aztán 2009 nyarán, egy évvel a The Dark Knight kirobbanó mozis sikere után a Rocksteady, egy alig fél évtizeddel azelőtt alapított fejlesztőcsapat a Warner és az Eidos égisze alatt megjelentett egy játékot, mely után egyöntetűen mindenki úgy gondolta: Batman visszatért a videojátékok Gotham City-jébe, hogy megmentse szeretett városát az enyészettől.
Persze nem volt tökéletes játék az Arkham Asylum, rövid történet, kissé repetitív boss-harcok és az RPG elemek szegényessége jellemezte (de legalább volt). Összességében azonban a legjobb Batman játék, talán az egyik legjobb TPS és a sok kreatív ötlet (platform elemek, rengeteg szétszórt trófea és fejtörő, melyek kitolták a játékidőt, free-flow harcrendszer, sokféle különböző challenge map), a mindig fantasztikus szinkronnal és zenével megspékelt remek történet miatt 2009 legjobbját üdvözölhettük benne.
Nyilvánvaló, azzal, hogy Nolan új életet lehelt Batman kalandjaiba a filmek világában, ráébresztette a Warnert, hogy van még rá kereslet, és az Arkham Asylum közönség és kritikai sikere is bebizonyította számukra, hogy jól tették, hogy a Rocksteady-re bízták játékadaptációt, noha a kvázi párhuzamosan készült Batman filmeknek és játékoknak semmi közük nem volt egymáshoz.
A siker után a fejlesztőcsapat gőzerővel munkálkodott a folytatáson, melynek az Arkham City alcímet adták, s melyet a teljesség igénye nélkül a következők jellemeztek: az Asylum területének többszöröse a bejárható terep, fejlesztett free-flow harcrendszer, újragondolt boss-harcok, okosabb AI, hosszabb, tartalmasabb fő sztoriszál, mellékküldetések tömkelege, csaknem háromszor több összeszedhető Riddler trófea, grafikai fejlesztések, többféle választható ruha minden játszható karakternek, a zene újragondolása és... Catwoman! Meglepően sok Catwoman.
Hirdetés
Nem fogok írni többet az Arkham City-ről, mivel a Rocksteady túlzás nélkül állítható, hogy egy örök életű klasszikust alkotott, melyet mindenkinek kötelezően ajánlott kipróbálni. A kritikusok elolvadtak tőle, a közönségsiker kirobbanó volt, díj- és pénzeső volt a készítők jutalma.
A történethez hozzátartozik egy mellékszál, az Arkham City Lockdown, mely iOS és Android platformokra jelent meg, ugyanúgy az Unreal Engine 3 alapjain, ugyanazokkal a dizájnelemekkel. Noha nem a korábbi Arkham játékokat fejlesztő srácok voltak a felelősek a programért, a NetherRealm Studios (a 2013-as Injustice: Gods Among Us kapcsán ismerős lehet a nevük) szép munkát végzett és egy szerethető, de nem biztos, hogy mindenki számára maradandó élményt nyújtó beat 'em up játékot készített (mai napig letölthető, bár kissé borsos áron).
Itt érkeztünk el jelen bemutató alanyához, a tavaly megjelent Batman: Arkham Origins-hez. Bevallom őszintén, nem figyeltem a közösségek reakcióját az előzetesen közreadott anyagok kapcsán, így nem kezdhetem olyan frappáns kifejezéssel magát a tesztet, mint az, hogy „felfokozott várakozás előzte meg a játékot”. A tények a következők: a Rocksteady épp mással foglalkozott, így a Warner az Arkham City Wii U portjáért felelős Warner Bros. Montréal kezébe adta legkedvesebb hősünk sorsát. Jól tették? Járjunk utána!
Batman: Kezdődik?
Az Arkham Origins nem árul zsákbamacskát, egy eredettörténetet kapunk. Batman két éve üldözi a bűnt, azaz inkább a bűn elkövetőit, akik igazából rá se bagóznak, bár már suttognak a gyávábbak egy árnyról, mely éjszakánként csap le felebarátaikra. Denevérünk szerelése is inkább katonai páncél, szíjakkal és csatokkal összetákolt kevlár - és acéllemezekből áll még, nem olyan letisztult gúnya, amit a korábbi játékokban láthattunk.
Maga Bruce Wayne is más még: 5 évvel járunk Joker elmegyógyintézetbeli akciója előtt, nyomát sem látni Batman megfontolt, higgadt, „ki, ha én nem” stílusából, akit itt látunk és hallunk az... nem Kevin Conroy! Hoppá, fussuk csak át a stáblistát!
Bizony kevés a megszokott név (ha van egyáltalán), ugyanakkor az ismerős hangok fiatalabb változatai megállják helyüket, Troy Baker, aki korábban Két-Arc volt, itt Jokert szinkronizálja - szerintem zseniálisan oldotta meg a feladatát, de ugyanígy a Batman megszólaltatásáért felelős Roger Craig Smith-t sem érheti panasz. Ez a Batman egy dühös, könyörtelen, megalkuvást nem ismerő, ugyanakkor láthatóan kezdő hős, aki hibázik még.
Nos, feléledve a kezdeti sokkból, miszerint Mark Hamill Jokerje nyugdíjba vonult és Kevin Conroy is más vizekre evez, megkezdődhet a játék prológja, mely szerint a Blackgate börtönben csintalanság történik Szenteste, így Wayne úrfi a fa felállítása (vagy inkább felállíttatása, valószínűleg Alfred végezte a piszkos munkát) után, de még a bejgli dézsmálása előtt beöltözik fentebb leírt álruhájába és a helyszínre repül a Batwinggel, hogy aztán megkezdődhessen az egy éjszakán tartó hajsza sok verekedéssel, lopakodással, verekedéssel, hackeléssel, verekedéssel, nyomozással és egy kis verekedéssel megtűzdelve.
Kezdjük is rögtön a legnagyobb negatívummal, ami engem leginkább zavart: Detroit utcáin nem tudok elképzelni annyi rosszarcút, mint amennyi Gothamben Szenteste az utcán kódorog, ráadásul teszik mindezt úgy, hogy kijárási tilalom van a nagy hóviharra való tekintettel, ezzel meg is lett magyarázva, miért csak olyan emberekkel találkozunk odakinn, akiket szét lehet verni.
A játék emiatt nagyon egysíkú tud lenni, úgyhogy érdemes különféle egyéb teendők után nézni, nehogy Batmannek ínhüvely-gyulladása legyen a sok bunyótól. Ráadásul a szétvert és eszméletlenül hóban hagyott ellenfelek újratermelődnek, így sosem fogynak ki az alvilág vezérei a humán erőforrásból (jó példa erre Pingvin hajója, amit többen őriznek a fedélzeten járőrözve, de ha egyszer bejutottál a hajóba és utána kimennél ugyanott, megint ugyanazok a fogdmegek járkálnak a fedélzeten, pedig épp csak fél perce intézted el őket).
Ilyen egyéb elfoglaltság lehet Riddler data pack-jainak a felszedése (itteni Riddler Trophy-k), melyek az egész térképen szétszórva találhatóak. Noha maga a bejárható terület kvázi két és félszerese az előző rész területének, majdnem a fél térkép megegyezik vele, így ismerős helyekbe futhatunk, persze öt év alatt sok minden fog változni mind az utcákon, mind az épületeken belül.
Mivel a terület ilyen óriási lett, a készítők (okosan) beépítettek egy gyorsutazási alternatívát a Batwing személyében, habár először fel kell oldanunk bizonyos rádió tornyok titkosítását, melyek a különböző területeke ledobási zónáit blokkolják. Amint meghackeltünk egy tornyot, a hozzá tartozó ledobási pont aktívvá válik és bármikor használható lesz, így könnyítve meg az egyszeri szuperhős dolgát.
Riddler adat pakkjain kívül is van mit keresgélni, hisz Anarky telegraffitizte az egész várost nagy anarchia jelekkel, amiket beszkennelhetünk, ám ezeket tényleg keresni kell, hisz nincsenek feltüntetve a térképen. Van egy másik, ehhez hasonló keresendő/szkennelendő szál is, ám azt nem lőném le, nekem is nagy örömöt okozott rájönni, ki az utolsó sziluett az adatbázisunkban.
Ha esetleg nem vagyunk gyűjtögetős típusok, más feladatok után is nézhetünk, ezek egyike a fejlesztői videókban nagy dérrel-dúrral beharangozott nyomozás. Lényege, hogy a korábbi részekből ismert szkennelési metódussal nem csupán egy kis területen megtalált egyetlen nyomot szkennelünk be, hanem egy komplett cselekményt próbálunk több különböző nyomból rekonstruálni.
Látványos, hisz a detektív mód tulajdonképpen a jelenbéli helyszínre vetíti rá az ugyanitt történt múltbéli történéseket, így a holografikus képen láthatjuk, mi miért van ott és úgy, ahol és ahogy (széttört üvegasztal, eltört villanypózna stb.).
Miután a megadott területen található összes nyomot felkutattuk és beszkenneltük, a detektív mód összerakja nekünk a teljes eseménysort, ezzel lendítve nagyot a nyomozásunkon. Üröm az örömben, hogy nagyon egyszerűek lettek ezek a szekvenciák, kissé talán önismétlőek is, cserébe sok van belőlük.
Mellékküldetésből szerencsére több is van még, plusz vannak véletlenszerűen elinduló bűncselekmények, melyeket, ha közel járunk, meg tudunk akadályozni. Ez persze annyit tesz, hogy szét kell verni mindenkit, aki a bűncselekményben részt vesz és ami szomorú, hogy nincs túl sokféle.
Rendszerint vagy egy bankrablás zajlik, vagy bandaháború készül kirobbanni, esetleg ennek egy válfaja, mikor a korrupt rendőrökkel verekednek össze a gazfickók, plusz volt a kedvencem, mikor egy nagydarab fickó folyamatosan fel akart törni egy bizonyos bankautomatát és mindig mikor a közelben voltam, le kellett ütnöm szerencsétlent. Kitartó srác, Karácsonykor nincs jobb dolga, minthogy összeverjék állandóan.
Batman: Így múlik el?
Nem beszéltem még a főszálról, ez azért van, mert nem is fogok. Amennyit az egyszeri olvasónak tudni kell, az az, amit unos-untalan a képünkbe toltak minden trailerben és leírásban: Black Mask, a gothami alvilág keresztapája csinos vérdíjat tűzött ki Batman fejére és nyolc fejvadász indult meg, hogy teljesítse a feladatot, ki a pénzért, ki a kihívásért, hisz ebben a világban Alfréden kívül senkit nem érdekel a Karácsony (és a bejgli).
Szerintem egy teljesen korrekt, fordulatos történetet sikerült tálalniuk a montréali srácoknak, fenntartja az érdeklődést, kellőképpen széttagolja a történéseket a térképen és remekül bevonja a karaktereket a történet folyamába.
A sztorinál persze adott, hogy beszéljek a boss-harcokról, hisz nem kevesebb, mint nyolc ellenfele lesz Batmannek egy éjszaka alatt, akikkel adja magát, hogy így vagy úgy, de megmérkőzzön (valakivel többször is). Nos elmondható, hogy bizonyos szempontból ápolja a hagyományokat a korábbi részekkel az Arkham Origins, másrészről viszont szakít velük és sajnos nem jó irányba szakad az új játék, ezt a nem jó irányt pedig Quick Time Event-nek hívják.
Nem tudom, ki találta ki a QTE-rendszert, de egy biztos: kreativitás hiányától szenvedő fejlesztők aranyba önthetik a nevét. Szó se róla, ismerek olyan játékokat, ahol jól vannak implementálva a QTE-szekvenciák, de az Arkham-örökség részeként az Originstől kicsit többet vártam volna, főleg, mivel a fejlesztők ígérgettek mindent, még Mr. Freeze nevét is fel merték emlegetni a második részből, pedig mind tudjuk, hogy olyan jó boss-harc, mint az, sosem fog játékhoz készülni és pont.
Voltak hagyományos verekedések, voltak az első rész Scarecrow-os lidércnyomásaihoz hasonló platformer küzdelmek, voltak hangtalan lopakodós összecsapások és voltak olyanok, melyeknél szimplán az döntötte el a harcot, hogy jó ütemben és elég gyorsan nyomogatod-e a megadott gombot. Nem akarok spoilerezni nagyon, de szomorúsággal tölt el, hogy a hangulatos cinematic trailerben ellőtt Deathstroke vs. Batman párharc is áldozata lett a QTE istenének oltárán. Mindent összevetve elmondható, hogy a sztori remekül sikerült, ugyanakkor a boss harcok felemásak lettek sajnos.
„Nem játék a játék csilli-villi grafika nélkül!” - mondhatná a Crysis-fan és talán igaza is lenne, nem az én tisztem eldönteni. Amit tudok, hogy az előző két részhez hasonlóan ez is az Unreal 3-as motorra épül és a Warner játékfejlesztő részlegének montréali divíziója igyekezett mindent kisajtolni a korosodó erőforrásból és az eredmény egy remekül optimalizált, kicsit bugos (Batman szaltózik néhányat repülés közben), de nagyon hangulatos grafika lett.
Az adatlapomon feltüntetett, erőműnek cseppet sem nevezhető PC-n is elfutott minimumon szaggatás nélkül, annyi különbséggel, hogy a mostani ASUS HD7750 helyett egy Sapphire HD6670 1GB DDR3 volt használatban akkortájt. Az új kártyával normal-high értékeket beállítva 1280-1024-es felbontáson is élvezhető volt a produktum,de azért néhol megröccent, jellemzően nagy tereken és sok körülöttünk legyeskedő ellenfél társaságában. Volt szerencsém kipróbálni a játékot egy jóval erősebb gépen (i7 3770K, 8 GB RAM, ATi R9 290X), ahol mindent maximumra véve, persze az NVidia feature-jei nélkül is folyamatos képet és káprázatos látványt kaptunk.
Érdekesség, hogy kis időre sikerült szert tennem egy XBOX 360-as verzióra is és összevetve a látottakat, azt kell mondjam, hogy PC-n minimum beállítások mellett is szebb talán a játék, mint konzolon. A játék hangjai és zenéi kiválóak, az új szinkronszínész gárda méltó utódja Conroy-éknak, ahogy a zajok is mind a helyükön voltak, nem tapasztaltam semmilyen problémát.
Mit is mondhatnék még az Arkham Originsről? Előrendeltem és a kiírt tízezer forint helyett csak kilencezerbe került, pedig volt hozzá póló (nagyon jó minőség, önmagában elkérhetnének érte 5-6000 forintot) és DLC is.
Viccet félretéve, én remekül szórakoztam a játékkal, 27 óra alatt a küldetések nagy részét sikerült megoldanom és a fejlesztéseket is mind unlockoltam, ugyanakkor az itt debütáló Dark Knight track-ek közül egyik végére sem jutottam el (ezek több lépcsős, egymásra épülő feladatok, melyeket bármikor bárhol lehet csinálni, tulajdonképp a játékos ügyességét teszik próbára).
Az igazi baj a játékkal szerintem az, hogy Nolan Batman világa sokkal inkább tetten érhető, mint a korábbi Arkham játékokban. Az itteni Batman Christian Bale filmbéli karakteréhez áll közelebb, Bane is feltűnő hasonlóságot mutat a The Dark Knight Rises főellenfeléhez, a zenék közt is voltak apró áthallások.
Az új ötletek felemásra sikeredtek, nem mertek a fejlesztők igazán belenyúlni a meglévő rendszerbe, inkább biztosra mentek a szájbarágós nyomozással és folyamatos verekedésekkel (melyekhez hozzátartozik, hogy valóban látványosak lettek, a sokféle ellenféltípus megjelenésével taktikai lehetőségek egész tárháza nyílt meg).
Ugyanakkor nem bántam meg, hogy megvettem megjelenéskor teljes áron, mert hangulatos darab lett az Arkham Origins, csak azok a pluszok hiányoznak belőle, amik az Arkham City-ben megvoltak az Asylum után, vagy inkább egy kis új vonulat, ami különlegessé teszi. Így igazából egy olyan játékot kaptunk, ami néhány ponton újított, bár nem eleget a korábbi részekhez képest, más helyeken pedig visszalépett sajnos.
A kritikusok is szolidan fogadták a játékot ennek megfelelően, az eladások pedig sehol nem érték el az előző rész szintjét. Mindenesetre remélem, hogy Joker ikonikus játékbeli mondata (I present to you the death of the Batman!) nem lesz igaz az Arkham szériára és a következő részt hegesztő csapat tanul az itteni hibákból, továbbfejleszti az ötleteket és gondolatokat, amik itt gyökeret vertek és akkor lehet, hogy az Arkham City méltó kihívóra talál.
