Áttekintő: Batman a játékvilágban
Batmannak, akárcsak a mozivásznon, a monitorok és tévék előtt is hányattatott sorsa volt az elmúlt két évtizedben, tele rossz, rossz és csúf, ráadásul rossz játékokkal. Ez persze sarkítás, hisz voltak címek, melyek elértek egy elfogadható szintet minőség terén, de összességében elmondható, hogy a jó öreg denevér nem volt meghatározó tényezője a számítógépes játékok világának, köszönhetően annak, hogy leginkább a különféle rajzfilmsorozatokhoz kapcsolódó, széttagolt és különböző platformokon megjelenő alkotásokról beszélhetünk.
Aztán 2009 nyarán, egy évvel a The Dark Knight kirobbanó mozis sikere után a Rocksteady, egy alig fél évtizeddel azelőtt alapított fejlesztőcsapat a Warner és az Eidos égisze alatt megjelentett egy játékot, mely után egyöntetűen mindenki úgy gondolta: Batman visszatért a videojátékok Gotham City-jébe, hogy megmentse szeretett városát az enyészettől.
Persze nem volt tökéletes játék az Arkham Asylum, rövid történet, kissé repetitív boss-harcok és az RPG elemek szegényessége jellemezte (de legalább volt). Összességében azonban a legjobb Batman játék, talán az egyik legjobb TPS és a sok kreatív ötlet (platform elemek, rengeteg szétszórt trófea és fejtörő, melyek kitolták a játékidőt, free-flow harcrendszer, sokféle különböző challenge map), a mindig fantasztikus szinkronnal és zenével megspékelt remek történet miatt 2009 legjobbját üdvözölhettük benne.
Nyilvánvaló, azzal, hogy Nolan új életet lehelt Batman kalandjaiba a filmek világában, ráébresztette a Warnert, hogy van még rá kereslet, és az Arkham Asylum közönség és kritikai sikere is bebizonyította számukra, hogy jól tették, hogy a Rocksteady-re bízták játékadaptációt, noha a kvázi párhuzamosan készült Batman filmeknek és játékoknak semmi közük nem volt egymáshoz.
A siker után a fejlesztőcsapat gőzerővel munkálkodott a folytatáson, melynek az Arkham City alcímet adták, s melyet a teljesség igénye nélkül a következők jellemeztek: az Asylum területének többszöröse a bejárható terep, fejlesztett free-flow harcrendszer, újragondolt boss-harcok, okosabb AI, hosszabb, tartalmasabb fő sztoriszál, mellékküldetések tömkelege, csaknem háromszor több összeszedhető Riddler trófea, grafikai fejlesztések, többféle választható ruha minden játszható karakternek, a zene újragondolása és... Catwoman! Meglepően sok Catwoman.
Nem fogok írni többet az Arkham City-ről, mivel a Rocksteady túlzás nélkül állítható, hogy egy örök életű klasszikust alkotott, melyet mindenkinek kötelezően ajánlott kipróbálni. A kritikusok elolvadtak tőle, a közönségsiker kirobbanó volt, díj- és pénzeső volt a készítők jutalma.
A történethez hozzátartozik egy mellékszál, az Arkham City Lockdown, mely iOS és Android platformokra jelent meg, ugyanúgy az Unreal Engine 3 alapjain, ugyanazokkal a dizájnelemekkel. Noha nem a korábbi Arkham játékokat fejlesztő srácok voltak a felelősek a programért, a NetherRealm Studios (a 2013-as Injustice: Gods Among Us kapcsán ismerős lehet a nevük) szép munkát végzett és egy szerethető, de nem biztos, hogy mindenki számára maradandó élményt nyújtó beat 'em up játékot készített (mai napig letölthető, bár kissé borsos áron).
Itt érkeztünk el jelen bemutató alanyához, a tavaly megjelent Batman: Arkham Origins-hez. Bevallom őszintén, nem figyeltem a közösségek reakcióját az előzetesen közreadott anyagok kapcsán, így nem kezdhetem olyan frappáns kifejezéssel magát a tesztet, mint az, hogy „felfokozott várakozás előzte meg a játékot”. A tények a következők: a Rocksteady épp mással foglalkozott, így a Warner az Arkham City Wii U portjáért felelős Warner Bros. Montréal kezébe adta legkedvesebb hősünk sorsát. Jól tették? Járjunk utána!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
