2019. július 22., hétfő

Gyorskeresés

Az Apple Graphing Calculator születése

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Avagy hogyan lett egy leállított szoftverfejlesztésből földalatti projekt az Apple főhadiszállásán?

[ ÚJ TESZT ]

Csapatmunka

Szuperül haladtunk, de egyedül semmire sem mentünk volna. Egy jó szoftver megírása csapatmunka. Egy hatásos bemutatót össze tudsz egyedül is ütni, de egy selejtes kész termék, amit milliók fognak használni, nagyon rossz fényt vetne mindenkire.
Azt szokták mondani errefelé, hogy a munka első 90%-a könnyű, a második 90%-ban fáradsz igazán el, de a harmadik 90% - ami a részletek kidolgozása - attól lesz igazán jó egy termék.
Egy jó program, amit egyszerre könnyű használni, könnyű megtanulni, felhasználóbarát, hasznos és sokoldalú, rengeteg ember együttes tudását, tehetségét igényli. Greg és én meg tudtuk írni a programot működtető alapokat, de ez még édeskevés egy jó végeredményhez.

Többek közt jó minőségellenőrökre volt szükség, akik végigpróbálják az összes funkciót és felderítik azokat a hibákat és problémákat, amiket mi bentről nem veszünk észre. Egyszercsak, a semmiből nálunk termett két teszter, akikkel soha nem találkoztunk, de hallották a rólunk szóló pletykákat (eddigre egyfajta underground celebek lettünk a dolgozók körében). A számukra kiosztott tesztelni valót elképesztően unalmasnak találták, és úgy gondolták beszállnak hozzánk. Az egyiküknek PhD-ja volt matematikából, a másik pedig maga is írt már matematikai szoftvert. A Jóisten küldte őket.

Aztán kellett valaki, aki megírja a 3D megjelenítésért felelős részt, ami létrehozza a szoftver által kiszámolt ábrákat és formákat. Egy, a témában mozgó ismerősöm egy hétvége alatt megírta, nekem legalább egy hónap kellett volna.

Lassan kezdett formát ölteni a dolog, egy csomó grafikus, dokumentáció-író, programozó, matematikus, UI fejlesztő segített be a munkába. A programozás kulcsa a jelek szerint nem az intelligencia, persze azért nem árt. Nem is a kemény munka vagy a tapasztalat, bár nyilván azok is jól jönnek. A programozás kulcsa, hogy okos barátaid legyenek.

Egy komoly problémám volt még: hogyan csempésszük be a kész szoftvert a MacOS-be? Ez nagyságrendekkel jobban aggasztott, minthogy esetleg lebukhatunk birtokháborításért. A rengeteg munka, amit Greg és én belefektettünk, a számolatlan és önzetlen segítség, az idő, a hardver, az elfogyasztott üdítők és gyorskaja mind-mind kárba vész.

Megint csak egy idegen segített. Egyik éjjel, hajnal kettőkor beállított egy ember az irodánkba. Az ő munkája volt a PowerPC-khez szállított operációs rendszer master lemezének elkészítése. Így magyarázta: “Az Apple egy hardvercég, a gépeinket a világ végén lévő gyárakban gyártják le, ahol az egyik utolsó mozzanat, hogy a master lemezről átmásolják a gépek merevlemezére a rendszert. Ezt a lemezt én állítom össze és küldöm el a gyárba, szó szerint én döntöm el, hogy mi kerül rá”.
Azt mondta, hogy ha a gyártás beindítása előtti napig elkészülünk, akkor ráteszik a masterre a programunkat.

Miután ez a probléma is elhárult, sokkal könnyebben haladtak a dolgaink. Furcsa módon olyan erőforrásokhoz jutottunk, amik egyébként alkalmazottként soha nem lettek volna elérhetők. Például ekkor a világon összesen talán 200 PowerPC processzor létezett, ezek nagy része a hardvert tervező mérnököknél volt. Néhány tucat gépen dolgozhattak az operációs rendszert fejlesztő kollégák. Meg nekünk is volt kettő. Szinte az ajtó alatt csúsztatták át a gépeket, azzal a kísérő mondattal, hogy “Ezek a gépek nem léteznek, nem tőlem vannak, nem is ismerjük egymást. Ne jussanak ki az épületből!”

Októberben már elég közel álltunk a befejezéshez, és a nekünk segítő programozók meggyőztek, hogy mutassuk meg a főnökeiknek. Talán egy tucat ember zsúfolódott be az irodámba, és bár nem számítottam a támogatásukra, de úgy éreztem ennyivel tartozom nekik. Tartottam egy 20 perces bemutatót, el voltak ájulva. “Ki alá tartoztok?”, “Melyik csoporthoz?”, “Miért nem láttam én ezt még?” Amikor elmagyaráztam nekik a szitut, mindannyian jót nevettek, amíg rá nem jöttek, hogy komolyan beszéltem. “Ne reklámozd ezt a sztorit, ha nem muszáj.”

A PowerPC szoftveres részlegének vezetője egy egyetemi tanár volt. A PowerPC részleg marketing igazgatója egy matektanár fia volt. Látva ennek az oktatási szoftvernek a potenciálját, hogy ez minden iskola minden Macintosh-án ott lehet… Azonnal befogadtak.

Innentől vettek igazán furcsa fordulatot az események. A teszterek vezetője hivatalosan ráállította az embereit a program tesztelésére (azt nem mondtam neki, hogy egyébként is ezt csinálták már egy ideje). A lokalizációs csoport 20 nyelvre kezdte el lefordítani, míg a felhasználói felületért felelős csoport még egy használhatósági tanulmányt is elkészíttetett.

Mindeközben Gregnek és nekem továbbra is minden reggel úgy kellett belopóznunk az épületbe. A PowerPC-ért felelős csoport - amin az egész vállalat jövője múlt akkoriban - nem tudott nekünk beléptetőkártyákat szerezni, azokat ugyanis a beszerzéstől kellett volna kérni. Ahhoz pedig szerződés kellett volna. Azt pedig a jogi osztálytól kellett volna szerezni, akik, ha meghallották volna ezt az egész sztorit, azonnal kidobattak volna bennünket az épületből.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.