Öt
A Szem a Sellő közelében lebegett magányosan, zümmörészve. Rendszeresen használták új szerkezetüket. Egyszerre csak egy ember tartózkodhatott a megfigyelőállásban, akkor viszont két hétig. Csak csillagászokat engedtek fel, és olyan tudósokat, akik értettek a berendezések kezeléséhez. Mindenki a két hét letelte után a nyilvánosság előtt tájékoztatta a többi alariklakót arról, amit látott. A Szemet azért építették, hogy megfigyelhessék más világok életét, kultúrájukat, fejlődésüket, és hogy tanuljanak a hibáikból, nehogy ők is elkövessék azokat.
Földlakók nemigen értenék a működésének elvét. Pedig pofonegyszerű! Huszonnégy, száz méter átmérőjű lencse kapcsolódik egymáshoz spirális alakzatban. A gyújtópontban nagy teljesítményű lézersugár-kicsapó áll. A lézersugár magja hetvenhárom méter átmérőjű. Kilencvenhat elektromágneses motor szolgáltatja az energiát a lencsék mozgatásához, míg a lézersugarat az egyetlen atomerőmű táplálja, amit az alariklakók meghagytak a múlt örökségéből. Úgy vélték - és jól vélték -, hogy az egyetlen megmaradt erőművet felhasználhatnák jó célra, de csak akkor, ha nem marad a bolygó felszínén. Ezt is közösen döntötték el. Szép lassan haladtak afelé, hogy az egymás közötti párbeszéd átalakuljon telepatikus gondolatközvetítésekké.
A jövő utazása
Vissza a Szemhez! Az elektromágneses motorok szigorú utasításokat követve, a megfelelő pozícióba állították a lencséket, az atomerőmű pedig a kellő energia megszülése után lézersugarat szórt ki az űrbe a fókuszból. A Szemtől nem messze, ezeregyszáznegyven méterre, egy tömör aranyból és gyémántból és smaragdból és ezüstből álló, kilencszázezer-hétszázötvennyolc tonna súllyal bíró tölcsér lebegett. Erre volt jó a sok értékes holmi. A tölcsér rengeteg, vékony grafit-acél szálak segítségével kapcsolódott a Szemhez. A tölcsér gondoskodott arról, hogy a lézersugarak és tükrök a mindenkor megfigyelt égitesteket a valós, jelen állapotukban mutassák. Kommunikálásról még nem lehetett szó, de gőzerővel dolgoztak a megfejtésén.
Hirdetés
Mindenesetre megelégedtek az így elért lehetőségekkel, és szorgalmasan figyelték a bolygókat. Találomra választották ki őket. Egy-egy csillagásznak kedvencei is voltak, ők mindig ugyanazt a világot tanulmányozták. És rengeteget tanultak. Mindent alaposan feljegyeztek gránitlapokra, meg papírosokra. Meg a Szemet vezérlő számítógép memóriájába. Biztosra akartak menni. Már arra az esetre, ha valaha is átesnének egy agymosáson, vagy egymás agyát mosnák át. A félelem ott bujkált a zsigereikben, még nem szabadultak meg a múlt emlékeitől teljesen.
Íme a Szem!
Egy Oberon nevezetű alariklakónak a Föld volt a kedvenc bolygója. Ismerte naprendszerét, az ott keringő égitesteket holdjaikkal együtt, rendszeresen visszajáró üstököseit, meteorzáporait. Rengeteg érdekes dolgot látott. Hála a Megbékélés hosszú folyamatának, nemcsak a gondolataik változtak, hanem szervezetük is. Legfontosabb változás az volt, hogy életkoruk a huszonötszörösére nőtt azokhoz képest, akik még a Fajok Fennmaradása háború előtt éltek. Oberon várható életkora 2020 év volt. Most ezeregyszáznyolcvan éves. Így megy ez.
Nagyjából ötvenéves kora óta folytat megfigyeléseket a különös távcsővel. Annak, hogy éppen a Földbe szerelmesedett bele, igen egyszerű oka volt, mégpedig az, hogy történelme kísértetiesen hasonlított szülőbolygójához. Valóban.
Látta, mint tiporják egymást el különféle háborúk okán a földlakók. Hallotta Jézus szavait és az őrjöngő tömeget, kik földbe ásott fakeresztre szegezték gyönge testét. Megfigyelte a maja városállamokat Mexikóban, Constantinus diadalívét Rómában. Látta, amint a hunok elpusztítják és kifosszák a keleti államokat, és bevonulnak Pannóniába, majd megnézte Attila temetését, és birodalmának szétesését. Hallotta a gregorián énekek tiszteletet parancsoló szólamait. Megmosolyogta a bagdadi csillagvizsgálót, és látta, amint Hódító Vilmos, Normandia hercege elfoglalja Angliát, s mint indulnak útjukra értelmetlen keresztes hadjáratok. Tanúja volt az Árpád-ház kihalásának, a krakkói egyetem alapításának, az inka birodalom megerősödésének Peruban. Látta az Ég Templomát Pekingben, és a százéves háború végét. Látta, amint a portugálok partra szállnak Japánban, hogy Kopernikusz milyen hevesen érvel az égi pályák körforgásairól. Szemtanúja volt a hugenotta vallásháborúknak, a kínai parasztfelkelésnek, az ír nemzeti felkelésnek, Mongólia bekebelezésének. Látta, amikor Cavendish, angol kémikus és csillagász, felfedezte a hidrogént, Black pedig az olvadás- és párolgáshőt. Hallotta Beethoven második szimfóniáját, Haiti függetlenségének kitörő ricsaját.
Régen az alariklakók...
Oberon nagyot sóhajtott. És még a java hátra volt!
Sápadtan kínlódta végig az Osztrák-Magyar Monarchia hathatós közreműködésével kirobbantott első világháborút, milliók pusztulását nézte lesütött szemmel. Közvetlen ez után apró-cseprő háborúk borzolták a földlakók idegeit, hogy végül egymás iránt érzett gyűlöletük és hatalomvágyuk egy igazán nagy és véres és kegyetlen emberkohóvá csúcsosodjon, melyben embereket sütögettek kicsi kemencékben, illetve egész városokat perzseltek fel az atom ereje által. Ezen a ponton Oberon leesett a megfigyelőállásból, eszméletét vesztve zuhant a padlóra. Szemei előtt elektronikai műszerek villódzó fényei táncoltak vidáman, színesen. Megrémült. Legszívesebben a falba verte volna a fejét, annyira bántotta, hogy a távközlés terén ennyire el vannak maradva. Szólni akart a földlakóknak, figyelmeztetni szerette volna őket, hogy ne tegyék meg! Az emberek azonban megtették. És ujjongtak, sikoltoztak, háborús hősöket ünnepeltek. Folyt a pezsgő, mámor és dáridó.
Később már nem volt kíváncsi a Föld történelmére. Olyik pillanatban azért odalesett a történésekre, de attól sem lett jobb kedve. Kambodzsa, Vietnám, Angola, Észak-Korea, Kuba, Szerbia, Koszovó. Mindenütt háborúk, pusztulás, tetemek, járványok, éhínség. Félelmetes, soha nem képzelt hatásfokú új fegyverek. Vízhiány. Légszomj. Informatikai forradalom. Új és kegyetlen betegségek. Rák, AIDS, influenza. Ökológiai katasztrófák.
Minden pusztul...
Oberon sírt a Szem belsejében. Ha lett volna felhatalmazása rá, akkor a betontalapzatban rejtőző, gyémántdobozban csillogó aranylemezt sebtiben kirobbantotta volna kőkemény várából, hogy fejvesztve rohanjon sajnálatra méltó, távoli rokonai planétájára. Csakhogy nem volt ehhez elég gyors űrhajója. Gőzerővel dolgoztak pedig ügyes mérnökeik egy olyan repülő alkalmatosságon, mely a halóban lubickoló hidrogénre, napok közelében sugárzó héliumra, továbbá pulzárok és kvazárok görbült gravitációs terére, nemkülönben a szerencsére építkezve minden eddiginél gyorsabban közlekedik majd a nem is olyan távoli jövőben. Elkészültekor hatalmas ünnepséget kívántak rendezni a mérnökök és tervezők. Az ünnepség azonban el fog maradni, hála Oberonnak, aki ellopja az űrhajót, melynek neve egyébiránt Űrt Hasító Masina. Céljául tűzte ki, hogy figyelmezteti a földlakókat a közelgő veszélyre.
A földlakók azonban magasról letojták Oberon vészjósló okfejtéseit, s ezt egy alkalommal jól láthatóan ki is mutatták. Megrugdosták egy kicsit a tokiói tőzsde előtt. A földlakókat ugyanis csak a jól megszokott dolgok érdekelték, úgymint pénzszerzés, pénzcsinálás, gyengébbek leigázása, önpusztítás, meg egyebek. Két ember hallgatja csak meg figyelmesen, akiket lenyűgöz tudásával. Ez a két ember Daniel és Konrad Gabba. Addig azonban még eltelik pár év, Oberon így hát várt és tovább reménykedett. No, meg figyelt, ha egyáltalán volt hozzá kedve. Néha bosszúsan paskolta meg a finom és érzékeny műszereket; egyáltalán nem vált ínyére, amit látott.
Mindenesetre maradt a magány, a tehetetlenség, és az a tudat, hogy akármikor bepillanthat mások életébe, mindennemű beleegyezés hiányában, sőt, még a legszemérmesebb percek felett is uralkodhat, anélkül, hogy a pillanat varázsát megtörné, csak annyit kell mondania a Szem központi agyának a rádiófrekvenciás kommunikátoron keresztül, hogy: Föld.
Oberon pedig most azt mondta, hogy: - Föld!
És a Szem zimmegett - zümmögött, óriási energiát szakított fel, hogy lézersugara pontosan közvetítse a képeket, majd egy kattanással jelezte: látnivalót talált:
A földlakók élőhelye
Az Alarik részlet egy készülő regényből, melynek címe: És akkor mi van?
