Egy atomóra emlékére
„Az idő értelme az örökkévalóság. Az idő értelme a pillanat.”
Klaus Hemmerle, néhai aacheni püspök
Jelen cikk egy emléket szeretne állítani annak az órának, melyet Atomichron néven ismerhet a világ, s melyről oly keveset tudunk. Éppen ezért úgy éreztem, érdemes pár szót ejteni egy olyan eszköz évfordulójáról, mely megreformálta egy ősi fogalom, az idő mérését.
Nem kisebb dolog történt október 2-án, 1956-ban, mint hogy New Yorkban üzembe helyezték az első, a nagyközönség számára is elérhető és beszerezhető atomórát.
Alább egy kis történelmi áttekintést teszünk az idő vélt fogalmáról, annak fontosságáról, végül a mérésével kapcsolatban, ez utóbbi esetben az órákat – melyek olyan alapvető részei lettek életünknek, mint például a Facebook, – szem előtt tartva.
Mielőtt folytatnám, pár szót érdemes ejtenünk magáról a kiindulási pontról, az időről, mely egyszerre misztikus és megfoghatatlan, továbbá olyan rejtélyes, mint maga az Univerzum.
Nagyon sokan próbáltak pontos magyarázatot adni erre a fogalomra. Többek közt Woody Allen szerint az idő lényegében nem más, mint amit az óra figyel. Én egy korábban írt irodalmi művemben azt állítottam, hogy az idő nem más, mint az órák éltetője, rugóik mozgatója. Albert Einstein szerint az időnek egyetlen oka van: minden nem történhet egyszerre. Erre mondják, ahány ház, annyi szokás. Filozófusok hada írt könyvtárakat megtöltő műveket csak erről a hárombetűs szóról, mely legalább annyira foglalkoztatta őket, mint élet-halál kérdése, vagy éppen Isten léte-nemléte.
Az ember már az ősidőktől kezdve folyamatosan próbálta megérteni, hogy mitől vannak éjszakák és nappalok, miért ismétlődnek meg pontosan mérhető időközönként különböző égi események, mitől áll összhangban az emberi test ezzel a megfoghatatlan valamivel. Már a legelején filozófusok és tudósok állították, az időt fogjuk fel úgy, mint a végtelen világmindenséget, nincs eleje, sem vége, pusztán mi, homo sapiensek a tudásunk bővülésével mértéket adtunk neki, mely mérték éppenséggel lehetne más is egy messzi-messzi galaxisban, de nálunk pont ennyi, és ez abból fakad, ahogy a Naprendszer bolyong, benne a bolygói, s mi magunk nemkülönben.
Hasonló ez a vélekedés az örökmozgóval (perpetuum mobile) kapcsolatban, mely egy olyan hipotetikus gép, amit, ha egyszer beindítunk, örökké mozgásban marad, miközben nem von el energiát a környezetétől és a belső energiája is állandó szinten marad. És most mindenki könnyedén rávághatja, ilyen nincs, nem is lesz, hiszen az ingát, gépet valakinek meg kell terveznie, el kell indítania. Utána már lehet örökké végtelen, de volt, kellett, hogy legyen egy kiindulási pont.
Ez egy végtelen (!) körforgás, szinte az emberi faj összes kérdése egy pontban csúcsosodik ki, egy ponton robban, s egy adott pillanatban egy ponton is roskad össze.
Az emberiség hosszú és hadakozásokkal teli történelme során a különböző és teljesen eltérő kultúrákban bekövetkező számos világnézeti változásoknak köszönhetően az idő mibenlétéről alkotott fogalmak is jelentősen változtak.
Továbbá az is megfigyelhető, hogy a különböző korok jeles személyiségei, tudósai és a hétköznapi emberek igen gyakran eltérő nézeteket vallanak az idő és a haladás tekintetében, melyek egymást kölcsönösen befolyásolták.
A nagy kérdés mindig az volt, hogy mi az idő, mihez viszonyítsuk a mérését, és ha viszonyítunk valamihez, nem lehetséges, hogy rosszul tesszük, hiszen a kiindulási pontot is mi alkottuk meg?
A tudósok pedig igen nagy csavart állítottak a fogalom és a hétköznapi nézetek közé: úgy gondolták, hogy az idő csupán egy eszköz, egy matematikai mérés-fogalom, mellyel két vagy több, különböző állapot közötti eltérés mérésére szolgál.
Most mindenki eljátszhatna azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha az óra nem 60 percből állna, nem tizenkettő hónapunk lenne, ha a perc szó helyett más szavat kellene használnunk…stb. Gondolom, már sokan átestek ezen.
Természetesen az idő fogalmának taglalása egy végtelen (!) hosszú írás tárgya is lehetne, mindenki hozzátehetne, elvehetne belőle, hogy imigyen is bizonyítsuk, az idő egy mérték, mely felett mi, emberek rendelkezhetünk. Mert az emberi faj számára, történelme során már számtalanszor kiderült, roppant fontos az a tudat, hogy mindent irányíthat, minden felett rendelkezhet.
Csupán pár dolog bizonyosodott be teljesen mindezidáig: az időt nem állíthatjuk meg, továbbá az, hogy az időnek van iránya, ugyanis a múlt rögzítve és változtathatatlanul eltelt mögöttünk, míg a jövő előttünk van, s nem szükségszerűen rögzített, annak alakulásába beleszólhatunk, de múlásába a fentiek szerint nem. Ugyanakkor csillagászok lelkesen kutatják azokat a pontokat a világegyetemben, ahol az idő meggörbülhet, lelassulhat, ily módon bizonyítandó, hogy az idő sem örök, végleges. Ilyen helyek például a fekete lyukak (vagy a kvazárok). Úgy legyen.
De mi most nem teszünk űrutazást. Bár milyen jó lenne! Helyette teszünk egy kis időutazást…
Az idő fogalmának kialakulása, mérésének pontos elmélete és gyakorlata igen fontos volt már a civilizációk hajnalán, mert az emberek szerették volna, hogy szervezettebbé váljon életük, hogy tudjanak mihez (bármihez) igazodni a mindennapi életük során.
Az idő mérését kezdetben elsősorban a Nap, a Hold és a csillagok állásához viszonyították. Ez így volt helyes. Ha most hirtelen eltűnne az összes óra a Föld nevű golyóbisról, és megszűnne az áram, mint energiaforrás létezni, valószínűleg mi is hasonlóképpen járnánk el, mint annak idején őseink.
Köztudott, hogy az idő mérésének alapjai egészen a sumer civilizációig nyúlik vissza. A saját mérési rendszerük alapja az általuk használt, igen sok tudós kedvencének számító, hatvanas számrendszer volt. Ez nagyon ismerős nekünk, hiszen úgy számoltak, hogy hatvan másodperc van egy percben, hatvan perc van egy órában, és hatvanszor hat nap van egy évben. Fontos megemlíteni a tizenkettes számot is, úgy számoltak, hogy tizenkettő éjszakai és ugyanennyi nappali óra telik el egy nap. Így könnyen kiderül: tizenkettő hónap van az évben. Megfigyelték, hogy alapvetően négy, teljesen eltérő időjárási ciklus zajlik le egy évben, így lett az év felosztva négy egészre, s így lehetett felosztani négy egységre a napot is, mert a tizenkettő fele a hat, s négyszer hat egyenlő huszonnéggyel. Imigyen lett felosztva a Földön az idő.
Nyilván úgy vélték igen okos őseink, hogy ha már kiváló számolási metódusuknak köszönhetően felosztották a csillagászati alapokon nyugvó földi folyamatokat, akkor ezt majd mérni is kell.
Ejtsünk pár szót tehát az időmérő eszközökről.
Kezdetek kezdetén a napóra szolgálta az emberiséget, mely egy álló pálcából állt, s melynek árnyéka egy órára kalibrált beosztásokra vetült. Ez az eszköz természetesen mindig a helyi időt mutatta.
Ezután következett az ókor talán legpontosabb időmérési eszköze, mint például az Egyiptomban talált vízóra (clepsydra). Több is Amenhotep egyiptomi fáraó sírjából került felszínre.
A vízórák használatosak voltak még Alexandriában is, s onnan terjedtek el világszerte. Kétségtelen előnyük volt, hogy a napórákkal ellentétben éjszaka is mutatták az időt.
Ezután a mindenki számára jól ismert, sok háztartásban, vagy társasjátékokban ma is használatos homokóra következett, mely a homokszemek folyását használta az idő múlásának mérésére. A homokóra figyelése amolyan transz-állapotba is küldheti az embert, nem véletlen tehát, hogy ezek a kecses eszközök annyira megfogták a művészvilág különböző személyiségeit.
Majd a mechanikus órák vették át az idő mérésének szerepét. A legrégebbi ismert mechanikus szerkezetet 1240-ben Villard de Honnecourt francia építész rajzolta le! Hengerkerékre csavart kötele súlyt húzott. Az így forgatott kereket a küllői között áthúzott kötél rugalmasan fokról fokra fékezte. A háztartásokban is használható mechanikus órák a XVI. században kezdtek elterjedni.
Egy évszázaddal később Christian Huygens holland fizikus megajándékozza a világot az ingaórával. Köszönet érte!
A technika fejlődésével egyetemben megjelentek az elektromos meghajtású mechanikus órák (az emberek többsége ragaszkodott a hagyományos számkijelzőhöz), később a kvarcórák, melyeket már 1929-ben megismerhetett a világ. Az első kvarcórát 1934-ben Berlinben mutatták be a széles publikumnak, s ennek a működése egy kvarckristály rezgésén alapul.
Egy megfelelően csiszolt kvarckristály akár sok millió rezgésre képes másodpercenként.
Már ekkor folyton ott lebegett a precíz óraművek készítői fejében egy bosszantó gondolat, nevezetesen: a mechanikus, vagy a kombinált óráknak mindig lesz egy alapvető hátránya, ez pedig az alkatrészek kopása. Svájc méltán híres volt a kitűnő óráiról, mégis tisztában voltak eme gonddal, s hiába jelentek meg a gombelemes órák, azok az elemek sem voltak, lesznek soha örök életűek.
Mondjuk ez a probléma nem mindenkit foglalkoztatott, így a kínai rizsföldeken himbálódzó dzsunkákon tonnaszámra selejtet gyártó órakészítő „szakembereket” sem. De a világ még nem Kína (egyelőre), így a probléma kiküszöbölésére a felvilágosodás korszaka elért ebbe a szegmensbe is, és ekképp született meg az évfordulós atomóra. Tovább nem is megyünk, így is hosszúra nyúlt eme kitekintés, még a végén kifutunk az időből…
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
