Felvezetés

Koncert- és rendezvényhangosítással foglalkozom fesztivál- és klub szinten egy ideje, így rendelkezem egyfajta speciális rálátással a zene készítését és hallgatását illetően. Rálátás, amely inkább vélemény, hiszen hitéleti kérdésről beszélünk, egy olyan témakörről ahol az ízlés mellett évtizedes megszokásaink uralkodnak.

Azt hiszem, itt hoztam ki az első felhördülést a tisztelt olvasóból. Milyen megszokásaink? Pedig erről van szó. Az ember szeret nosztalgiázni. Ha egy régi kínos eset előkerül a baráti társaságban, akkor leginkább nevetni szoktak rajta. A régi dolgokra mindig jó ízzel emlékszünk. Nincs ez másképp az audió területén sem. Induljunk csak el.

Van a Shure SM57/SM58 mikrofon páros. Ipari standard, ősidők óta gyártják ezt a két mikrofont, melyek egyébként azonos kapszulára épülnek eltérő kosárral hangszer illetve ének célra. Annyira megszokott darab, hogy minden hangosító cég jelentős mennyiséget tart belőlük egy bizonyos színt felett, valamint az SM57 stúdió körülmények között is standardnak számít gitárra illetve dobra. Nem, nem azért mert annyira jó hangja van, hanem mert a fülünk megszokta a hangját, emellett jól kezelhető színpadi környezetben. Megszokás, praktikum és megbízhatóság. Egy jó közép, amiben sose csalódsz, olyan mint mondjuk a Ballantine's, egy standard, megfizethető tucat valami, aminél vannak persze sokkal jobbak is, sokszor feleslegesen, hiszen egy 12 éves Chivas Regalból miért csinálnál „viszkikólát”, holott még csak egy kategóriát mentünk feljebb.

A zenehallgatók jó része szívesen emlékszik vissza a bakelitekre, a meleg analóg hangzásra. Az igazság azonban az, hogy a „melegséget” pont az adja, hogy rossz. Ez a koncepció, valamikor ennyit tudott a technika, megszoktuk és szeretjük hogy nincs éles teteje, meg rossz a jel-zaj viszonya, hogy csak két részletet ragadjak ki.

A felvételkészítés

A valóság az, hogy a zenei kiadványok készítése rengeteg esetben hagyományokra épít. A világ nagy hangstúdiói - ahol nagy sztárok dolgoznak felvételeiken - nem tegnap nyitottak. Nem feltétlen kapcsolódási pont, de az eszközök amin a felvételek készülnek nem mai kütyük, kivéve a konvertereket és a számítógépes rögzítést. Mikrofonok, előfokok, kompresszorok, levellerek, melyek mind-mind ma is gyártott történelmi darabok, melyeknek egyéni hangja van, különböző viselkedése különféle használati módokban. Mindennek megvan a helye, itt szintén ismétli a történelem önmagát.

És hogy milyen egyéni hangról beszélek? Ezek a készülékek tökéletlenek, ez a lényegük. Analóg eszközök analóg alkatrészekkel, melyek nem viselkednek jól nevelt úriember módjára, bunkók, slamposak, pofátlanok, tolakodók vagy éppen lusták, tutyimutyik. Ezért van minden eszköznek egyéni hangja. Lehet csinálni matematikai úton tökéletes kompressziót és hangszínszabályzást, de a kutyát nem érdekli. Nem véletlen hogy a nem „vason” hanem számítógépen készülő zenék is ezt a hangzást akarják. Ezért aztán ott a klasszikus analóg eszközökről modellezett különböző plugineket használják, ahol ezeket az eszközöket nem tudják megfizetni „vasban”. Ezek többé kevésbé azt csinálják mint vas testvérük, csak olcsóbbak, és ha valamit megvettél akkor a számítási teljesítmény határáig annyi van belőle, amennyit akarsz.

Látható, hogy az olcsóbb keretből készülő produkciók is azt szeretnék mint a nagyok. A zene hagyományokra épülő dolog, és semmilyen körülmények között nem tud attól elszakadni. Például ott a torzított gitár ami tulajdonképpen egy véletlen. Mikor létrejött, ott tartott az elektronika ahol. Az erősítő meg nem volt elég hangos, hát meg lett tekerve, aztán torzított. De ez már történelem, mely napi szinten ismétli saját magát.

A felvétel hallgatása

A következő lépcsőfok, amikor az elkészült produkciót hallgatjuk. Ritka az „értő” hallgatóság, az emberek nagy részének majdnem mindegy min hallgatja a zenét, mert nem ért hozzá. Útközben, fülhallgatón, rádióban, MP3-ban telefonon hallgatja.

Aztán van az igényes zenefogyasztó, aki lehetőségeihez mérten megadja a módját. Itt aztán elszabadulnak a vélemények a lehallgatási lánc minden pontját érintve. Mindenre lehet pro és kontra érvet találni. A lehallgatási lánc megint sok területen hagyományok és megszokások illetve az ízlés mentén épül fel. Gyerekkori barátom apja villamosmérnök a jobbik fajtából aki szabadidejében DIY audioval foglalkozik. Pár éve megemlítette, hogy nem tudja megérteni a csöves eszközök használatát, mert elektronikai viszonylatban elavultak. Emellé megemlített csak példaként 1%-os torzítási tényezőt. Évekbe telt mire odáig jutottam, aminek válasza is némiképp a cikk.

Menjünk kicsit arrébb, beszéljünk a mobil zenehallgatásról. Telefon, hordozható zenelejátszó, fül- és fejhallgató. Furcsállom az emberek ízlését. Folyamatos központi kérdés a mély hangok jelentős igénye. Én, aki hétről hétre dupla 18"-os szubládákkal dolgozom csak mosolygok ezen. A mély hangok lényege a megmozgatott levegő mennyisége, valamint a felület. Egy koncerten a 80-100 Hz alatti frekvenciatartomány a teljes testedre hatást gyakorol, azért hallod "többnek", holott egy jól beállított "motyót" mérve nincs mély többlet, csak felület, légmennyiség illetve olyan frekvenciatartomány ami otthon kimarad. Ezt a fajta érzetet a consumer audio eszközöket gyártók sunyi módon mély-közép többlettel akarják visszacsalni.

Másik kérdés a hangosság. Van a mastering, mely a lemezek készítésének utolsó munkafázisa. Itt az egyik fő kérdés a hangosság beállítása. Mérve két érték van, csúcs illetve „átlag” (peak/RMS). Minél jobban közelít az átlag a csúcshoz annál nagyobb lesz a hangosság. Persze ez nem ilyen egyszerű, de ez lényegtelen. És a felvételek viszont egyre csak hangosodnak. Az embereknek meg egész egyszerűen ez kell. Volt egy darabig HTC telefonom, Beats sallanggal. A funkciót kikapcsolva is dinamikátlanabb volt az eszköz mint amikkel találkoztam és rendesen szóltak. A Beats katasztrófa volt. Hullámzóvá tette a zenét nyírta a dinamikát a többlet hangosság érdekében, gyorsan kikapcsoltam. És az embereknek ez kell...

Kanyarodjunk vissza a high-end audióhoz, azon belül a kábelhez. Fanatikusok rettenetes pénzt tudnak szánni eszközeik összekötésére. Ez a hifinek számomra legkevésbé megértett területe. A produkciók készítése közben ez egész egyszerűen nincs meg igazán kevés esettől eltekintve. Referencia szint van. Az én két aktív stúdió monitor hangfalam standard jelkábellel van bekötve. A két kábel annyiba kerül, hogy abból 2.1-es hangfalszettet lehet venni ami már nem szól nagyon gagyin, pedig csak sima Klotz kábel Neutrik dugókkal, ráadásul nem is az aranyozott fajtából. Talán itt van az hogy a legtöbb pénzt lehet belerakni a legkisebb különbséget elérve. Úgy kezdtem, hogy hitéleti kérdés, ez itt tud tetőzni, mikor a „rézen veszekszünk”.

És hogy én hogy hallgatok zenét? A lehető legegyszerűbb módon. Van egy iMac gépem iTunessal. Nagyon sok zeném Apple Lossless, akár FLAC-ból konvertálva.
De van MP3 is, és van magasabb mintavételezésű/bitsűrűségű ALAC-om is. Emellé társul egy Roland Quad Capture USB-s hangkártyám, analóg hangerő potméterrel, szimmetrikus kimenettel.
A fent említett Klotz-Neutrik kábelekkel, a sor végén meg két DynaudioAcoustics BM5A stúdió monitor.

Próbálom úgy megtartani a zenét, ahogy van. Nem avatkozom közbe buta equalizációkkal. Nekem az az elvem hogy tartsuk meg azt, ami van, ésszerű határokon belül. Nem fektetek bele túl sok energiát, inkább élvezem a zenét, hisz ez a lényeg.

Ha a körülményekre koncentrálunk, akkor kevesebb marad a lényegből.