A katasztrófa
Az utolsó kép a még víz fölött lévő Titanicról
(nagyításhoz kattints a képre!)
A katasztrófa:
A Titanic miután elhagyta a Queenstowni kikötőt április 11-én Írország déli része mellett haladt el, hogy Április 17-én New Yorki kikötőben kikössön. Egészen április 14-ig minden a tervek szerint ment, mikor is este 11:40 perckor Frederick Fleet a kilátón egy jéghegyet vett észre a hajó előtt (a hajó reggel már több figyelmeztető jelzést kapott a környékbeli jéghegyekről). Aznap csendes volt a tenger, alig volt hullámzás ilyenkor nehezebb észrevenni egy jéghegyet. Frederick Fleet megrázta a bronzharangot majd a kilátóról riasztotta a hídon tartózkodó legénységet, ezt követően William Murdoch első tiszt kiadta a parancsot Hichens kormányosnak hogy fordítsa a kormány erősen balra majd teljes sebességgel hátra parancs hangzott el, hogy kikerüljék a jéghegyet. De már túl késő volt 22 csomós sebességről kellett volna lelassítaniuk ennyi idő alatt. Az első tiszt megnyomta a gombot mely automatikusan lezárta a vízzárórekeszeket többet nem tehettek.
A jéghegy egy nem látszó darabja a víz alatt fel nyitotta a hajó jobb oldalát a vízvonal alatt, mint egy konzervet. A lemezeket összetartó szegecsek elpattantak, a víz pedig megállíthatatlanul ömlött befele. Több utas észre sem vette az ütközést, főleg a hajó végén tartózkodóak.
Hirdetés
James Johnson egy éttermi dolgozó elmondása alapján;
Nem sokat éreztünk az egészből, azt hittük, hogy elhagytunk egy fogaskereket vagy valami hasonlót.”
Az ütközés erejét a kazánházban tartózkodó munkások észlelték a leginkább ők egy villámcsapáshoz hasonló hangot véltek felfedezni.
A videó indításához kattints a képre!
A jéghegy okozta sérülést 5 vízzárórekeszre terjedt ki, mint korábban leírtam a hajó 4 vagy kevesebb elöntött vízzárórekesszel tud a felszínen maradni 5 elöntöttel már nem. Miután éjfél tájékán a károk felmérésekor Smith kapitány és Thomas Andrews a hajó tervezője észrevette, hogy 5 db rekesz sérült a hasadás mentén, nyilvánvalóvá vált hogy a Titanic 1-2 órán belül menthetetlenül el fog süllyedni.
A hajó egyre nagyobb szögben kezdett előredőlni, ahogy süllyedt az orr része.
Annak ellenére, hogy a hajón lévő hasadás nem volt nagy még is egy tervezési hiba okán hamarabb süllyedt a hajó a vártnál. Ha a hiba ki is derült volna a tervezésnél, az sem mentette volna meg a hajót a pusztulástól. A gond pedig a cikk elején leírt tervezési hiba, a nem elég magas zárófalak. Ezen hiba okán, ahogy dőlt előre a hajó úgy folyt át a fal tétjén a víz egyik rekeszből a másikba.
Miután már a hatodik vízzáró rekesz is megtelt vízzel, Smith kapitány kiadta a parancsot a mentőmellények kiosztására.
Smith kapitány ezt követően utasította a rádiósokat az "SOS" segélykérés leadására, majd elküldték a Titanic helyzetét. 0:45 perckor megkezdődött az evakuálás, ám a hajó legénysége nem volt kiképezve ilyesmire. Sok mentőcsónak úgy került leengedésre, hogy tele sem volt emberrel. A protokoll szerint a nők és a gyerekek kerültek föl elsőnek a mentőcsónakokba, ám főleg első osztályú nőkkel kezdték a sort. A férfiak és a legénység a fedélzeten maradt.
A hajón utazó 2200 utasból mindössze 1178 fő számára volt hely a mentőcsónakokban. A hajón lévő műszaki személyzet és a két rádiós mindvégig ellátták munkájukat, mielőtt még elöntött volna a víz a rádiós kabint küldtek egy utolsó vészhívást 2:17 perckor de számukra már nem volt menekvés.
Ahogy a mentőcsónakokat eresztették le a Titanic hátulja az elöl betörő víz hatására erősen emelkedni kezdett, ám a hajótörzs nem bírta sokáig ezt a súlyt és *a harmadik kéményél kettétört. A kémények összedőltek, az orrész süllyedni kezdett nem sokkal utána a hajó tat része is elsüllyedt hajnali 2:30 perc tájéken, ezzel megkezdve útját a 3800 méter mély hullámsírjába. Mivel a hajó tatja nem volt áramvonalas a törésnél, ezért a süllyedés következtében szinte darabokra hullott mire leért az óceán fenekére. A Titanic orr része elég jó állapotban ért az óceán fenekére,viszont a hajó orra szinte teljesen belefúródott a tengerfenékbe.
A Titanic orr része manapság.
(nagyításhoz kattints a képre!)
Míg a Titanic süllyedt hullámsírjában, addig több mint ezer ember várta hogy kimentsék a vízből. Erre 4:00-ig kellett várni, míg megérkezett a Carpathia nevű gőzös hogy kiemelje a túlélőket. Ekkor szembesültek a szörnyű valósággal, mindösszesen 710 ember élte túl a katasztrófát a több mint 2200 emberből. Az emberek egy része ki sem jutott a hajóból a többi pedig a fagyos vízben kihűlt vagy a Titanic széteső darabjai zúzták halálra. A Carpathia legénysége a túlélőket ellátta, köztük kiemelném Dr. Lengyel Árpád orvost is aki azon az éjszakán fáradhatatlanul ápolta a Titanic katasztrófájának túlélőit.
A Carpathia 1912. április 18-án este 21:30 perckor kötött ki a New York-i kikötőben 40 000 ember várta őket a szakadó esőben. A túlélők kimentéséért a Cunard Line bónuszpénzt adott a legénység tagjainak, a túlélők pedig további jutalompénz ajánlottak a hősies viselkedésükért.
A Titanic katasztrófájában 1517 ember vesztette életét.
Edward J. Smith halálának körülményei máig tisztázatlanok. Egyesek látni vélték a vízben még élve. Mások szerint pisztollyal végzett magával.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
* A mai kutatások szerint a hajó nem a harmadik kéménynyél tört ketté, hanem középtájon a második és harmadik kémény közt. Valamint a hajótat sem emelkedett meg olyan mértékben, mint amilyen a Titanic című filmben volt látható. Valószínűleg ~23° fokos lehetett az emelkedése a tatnak, mikor is a hajótest nem bírta a nyomást és kettétört.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!