Hirdetés

Fáj a hátam

Egy ideje, ahogy abba hagytam a rendszeres sportolást, a sok óra után, amit a gép előtt töltöttem, bör "főnöki" székemben, jó elkezdett fájni a hátam, előbb csak a nyakam, majd a derekam is. Rájötte, hogy ha egyenes háttal ülök az segít, de akkor a hintaszékes funkció miatt, hintáztam, nem volt kényelmes gépelni, dolgozni, és a klaviatúrától is messze kerültem. Rájöttem, hogy ha letérdelek az asztalhoz, és az asztal lapjának támasztom a mellkasom, akkor minden tökéletes lesz. Így viszont a térdem kezdett el fájni. Mondjuk több órás kódolás közben, már a végére nem is éreztem, hogy fáj, Manapság már órákat tudok térdelni, nem érzem kellemetlennek, sőt, végre nem fáj a hátam. De tudtam, hogy ez így nem folytatható. Emlékeztem, hogy bátyám ugyan ilyen gondokkal küzdött, és akkor vettünk egy ilyen térdepelős széket, hát a mai napig nem votl használva, a gyári ülésfóliát most vágtam le róla :)). Meglátom milyen lesz ezen ülni. Csak még azt nem tudom hova fogom tenni amikor a másik székbe kívánkozik a valagam.

Merthogy az intelligencia betegség. (Második rész)

Azok, akik úgy vélik, az intelligencia valami nemes dolog, nyilvánvalóan nem elég okosak ahhoz, hogy belássák, az értelem sokkal inkább átok, mint áldás. A környezetem, az osztálytársaim, a tanáraim mindig intelligensnek találtak. Soha nem értettem pontosan, hogy miért és hogyan jutottak erre a következtetésre velem kapcsolatban. Sokat szenvedtem e pozitív rasszizmus miatt, mindazok miatt, akik összetévesztik az értelmesség látszatát az intelligenciával, és egy álságosan kedvezőnek látszó előítélet alapján arra kényszerítik az embert, hogy magára vállalja a tekintélyes személyiség szerepét. Ugyanúgy, ahogy a közvélemény leselkedik azért a fiatalemberért vagy fiatal lányért, akit a legszebbnek kiáltottak ki, s ezzel párhuzamosan kimondatlanul is megalázza a természet által kevésbé elkényeztetett embertársait, engem intelligens és művelt emberként ünnepeltek. Hogy utáltam azokat az egyetemi előadásokat, amelyeken részt kellett vennem, és látom, mennyire megsebzik, megalázzák azokat a fiúkat és lányokat, akiket a közvélekedés kevésbé ragyogó elméknek tekintett!

Úgy tűnik

Sikerült megölni a szerver gép lapját.
Nem látja az ide eszközöket néha, se a bios-t, ha mégis akkor a vga kártyát nem, ha mégis akkor biosig eljutok, ott fagy halálra. Post közben spec karakterekkel bombázza teli a képernyőt, majd fagyás.
10-11 év után, melyből azért 5-6-ot biztos ment szinte nonstop itt a vége. Jó kis Abit VL6-os lap. Kiszolgált alattam, nagyon szerettem. A proci tápellátásánál olyan 7 év után jött elő 3 púpos kondi, de a cseréjük teljesen megjavított a lapot. Túlhajtva is bírta a tempót, de alulfeszelni is szépen tudtam a procit alap órajelen. Áá, szerettem én ezt a lapot, főleg a legújabb biossal, amit vagy 1 hónapig vadásztam. Sajnálom. :O
Kezdődhet az utód után való nézelődés. Vinyóm van, valami ház is akad, de semmi más. Illetve a megmaradt alkatrész, ami valszeg megy a polcra, vagy a hardverapróra. Majd meglátjuk mire futja a keretből.

Laika

Egy film a világ első kutyájáról aki megjárta a világűrt.

[link]

ehh..

mikmak, műszaki rajz, alapjog, szabványhasználat, hálózatok, autocad, c
Egy pár a télapó zsákjából.
Kellemes lesz. :DDD

Csönd, hallgass!

Elég ebből, vége, ugyan azok a zenék váltakoznak a winampban.
Hallgass!
Pirate Radio adás ismét a láthatáron.
A hangszórókban feketeninjász aka mr.ninja, badmantime aka whu.
Őskoritmussal, bitráta, az nemkell. Az folyam OGG, minőség megy 128kbit/s-en is.
2009.09.04, hónapja újra. 1 óra.

Tovább?

2 szám, 2 hét

Két hete igen sokszor hallgatok két számot.
Valahogy furcsák, frissek, egyediek az eddigi zenéim között, ezt várom el egy új számtól.
Furcsa, hogy eleinte nem is tetszettek annyira, nagyon elütöttek a többi számtól, még azonos előadónál is, furcsa volt az új ritmus, az új elrendezés, a tört ritmusok.
Jay-Z nevéhez fűződnek főként a számok, de a munkákban több számomra kedves előadó is tevékenykedett, akik nélkül semmi nem lenne egyik szám sem, van aki szöveggel, van aki a furcsa ritmusfelfogásával tett hozzá.
Ömlesztve a 2 szám a következő lenne:

Jay-Z - Brooklyn Go Hard

Jay-Z - Can't Cheat Death

Többszöri meghallgatást igényelhetnek :)

Merthogy az intelligencia betegség. (Első rész)

Vannak emberek, akiknek semmi nem sikerül. Hiába vesznek fel magukra kasmíröltönyt, abban is úgy néznek ki, mint egy csavargó, hiába gazdagok, tele vannak adósságokkal, hiába nőttek nagyra, csak ugatják a kosárlabdát. Ma rádöbbentem, hogy én is azok közé tartozom, akik képtelenek megfelelően élni adottságaikkal, sőt, akik számára ezek a szerencsés adottságok kifejezetten hátrányt jelentenek.

A bolondok és a gyerekek megmondják az igazat. Az általános iskolában szörnyű sértésnek számít, ha az osztálytársaid azt mondják rád, hogy okos vagy, később aztán, ha valakiből intellektuel lesz, azt már erénynek tekintik. Csakhogy ez hazugság: az intelligencia fogyatékosság. Minthogy az élők tudják, hogy meg fognak halni, míg a holtak nem tudnak semmit, én úgy gondolom, rosszabb intelligensnek lenni, mint butának, mert az ostoba ember sem tudja magáról, hogy ostoba, míg az intelligens, még ha alázatos és szerény is, feltétlenül tudatában van a saját intelligenciájának.

Észre se vettem

Észre se vettem, hogy senior tag lettem.
Írogattam pár topikba, pár apróhirdetésbe, beszélgettem, vitáztam, eredményeimet osztottam meg kérdezgettem, így ismét léptem egyet. Ámen.