2024. május 6., hétfő

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Költözések

    Általában jó véleménnyel szoktam lenni az albérletekről, azt hiszem most sincs ez másképp, még így sem, hogy ez a hónap kicsit kaotikusra sikerült. PErsze sikerülhetett volna jobban is, de azt hiszem el kell fogadni, vannak olyan dolgok, amik nem feltétlen csak rajtunk múlnak.

    Főleg olaszok miatt -nomeg mert más lakótársak hibái miatt is mi kaptuk a szomszédoktól az áldást, a költözés mellett döntöttünk.
    Esmein meg a hivatásos postás, kérdezőbiztos, vallási kopogtatós beengedős mókától történő megszabadulás okán igyekezett affele tendálni, szeptemberben költözzünk. Valahova.

    Egyik jó ismerősünk felajánlotta a másik szobáját , ismerjük óőket, és hálásak is voltunk ezért neki, tervben volt, hogy akár együtt is költözünk tovább. Az élet azonban közbeszólt...
    No de ne rohanjunk előre, vissza a kezdetekhez.

    A volt albink az 1-2. zóna határán lévő Hoxtonban volt. A környék csendes, a közlekedés kiváló, sokáig gyalog jártam be dolgozni. Igaz ez később változott.

    Szeptember 4-ig volt szerződésünk, hosszabítani még egy évre nem akartuk , mivel szeptemberben költözni szándékoztunk. Így szóltunk, hogy szerződés szerint időben, 1 hónappal korábban szólunk majd, de szeptemberben valamikor elköltöznénk, a pontos dátum még nincs meg.

    Folytatás...

    tildy 13 éve 20

  • Ismet magyar vonatkozasu kep a google cimoldalan.

    Szent-gyorgyi Albert szuletesenek 118. evforduloja.

    tildy 13 éve 21

  • Transcend 16GB SDHC Class 10 Memkartya visszahivas

    Mar irtam az egyik topikban rola , hogy odaveszett a nyaralasunkon keszult osszes kep es video. Igen, voltam olyan balga, hogy a frissen vasarolt kameramhoz csak egy memkartyat vettem, bizva a markaban, hiszen eddig csak jokat hallottam rola.
    Sajnos minden lehetseges megoldas - na jo, a Kurtot nem probaltam- kudarcot vallott, az adatok vegleg az enyeszette lettek...

    Viszont lehet erint masokat is, ezert megosztanam, hogy a Transcend visszahivta a 446136 XXXX es 446121 XXXX sorozatszamu kartyakat. (techsupport@transcend-uk.com cimen lehet felejuk jelezni)

    Sajnos az enyem is a fenti sorozatbol valo volt:(

    Transcend 16GB SDHC Class 10 Memory Card
    Transcend recalls the above product due to possible failure on data transfer with over 4GB usage.
    Due to manufacture process issue, item subjected to this recall might cause read/write blocking if in use capacity is over 4GB.
    Please follow these steps in order to determine whether your memory card is subject to this recall:
    Printed at the back of the SDHC Card is a 10-digit serial number, look at the first 6-digits to determine if your product is subject to this recall:
    http://www.transcend-uk.com/Support/ShowSNImg.asp?PartNo=ts16gsdhc10
    Serial Numbers subject to recall are: 446136 XXXX and 446121 XXXX
    (XXXX represents numbers from 0001 to 9999)

    Folytatás...

    tildy 13 éve 11

  • Londoni tuntetesek

    Eloszor is elnezest az ekezetek hianyaert, de komplikaltabb jelen esetben azzal irni. Mint a magyar sajtobol mar ertesulhettetek, London Tottenham nevu reszen szombat este ota "all a bal", sajnos azota mar terjed a varos tobbi reszere is. Tottenham egyebkent egyik legszegenyebb resze Londonnak, eszakon.

    2006-ban volt szerencsem atelni, ami Budapesten tortent, igaz akkor is csak egyszeru emberkent . Azt kell mondjam nem volt az sem kellemes, mar akkor is gondolkodtam a kivandorlason. Feltem. Hozzatennem: nem a rendoroktol. ( az hogy miert nem toluk, egyszeru: 1. probaltam elkerulnai necces helyeket, 2. probaltam partsemleges szinekbe oltozkodni, nehogy valaki mast higgyen , 3. a rendorsegre - meg ha kevesbe tartjak is be , vagy elszalad neha a lo , kicsit kemenyebben kene, hogy vonatkozzanak a szabalyok , ergo vannak dolgok, amiket elvileg nem tehet(ne) meg. Peldaul nem gyujt fel hazat, nem rabol ki boltot, nem dobal kovet (jobb esetben) es meg sorolhatnam. Az hogy ez anno megsem teljesen igy tortent, az szomoru , sot tobb mint szomoru.)

    Terjunk vissza kicsit a jelen helyzetre. Szeretem a biztonsagot, a nyugalmat, mint az emberek jo resze. Jelenleg nehany fiatallal elszaladt a lo.

    Folytatás...

    tildy 13 éve 214

  • Meteor Somogyban?

    Holnapra kiderul:)

    De biztos van itt par PH -tag aki esetleg latta.

    tildy 13 éve 8

  • Megszűnik a folyóírás oktatása - immár a 42. tagállamban

    BBC-n találtam a hírt, illetve egy magyar oldalon is, hogy immár Indiánában is megszűnik a kézírás oktatása. Azt mondják , hogy manapság már sokkal fontosabb illetve jobban illeszkedik a megváltozott a világhoz a gépírni tudás.

    Felmerül az emberben -mert tényleg szükség van gépírásra is- hogy miért nem tanítják mindkettőt? Nos , vannak akik azt mondják, nincs elég idő rá.

    Magyar fórumhozzászólásokat olvasgatva úgy látom, mindenki elég sötét képet vizionál , én azért nem lennék ennyire borúlátó. Bár lehet nem fogják iskolában tanulni, mégis önszorgalomból megtanulhatják. Aki meg akarja, meg fogja tudni tanulni.

    A legdurvább vízió szerint nem fognak tudni aláírni ezek a fiatalok (X) , illetve nem fognak tudni kézírást olvasni. Mások olyat vizionálnak, hogy pl. rajzóra helyett Photoshop lesz?! Nem lesznek kézzel írt képeslapok a kandallón, hova fajul a világ? :U

    A döntéssel , mint ahogyan írtam is, nem értek egyet egyébként én sem .A kézírás sok esetben jól jön, nem kell félni attól, hogy nincs áram, vagy lemerült a laptop . Mindezek mellett a finommotorikus mozgás is fejlődik.

    Kiváncsi vagyok a véleményetekre.

    tildy 13 éve 98

  • Az elmúlt napok margójára

    Avagy szösszenet egy összeomlásról és egy felálállásról...

    Talán tudjátok, pár hete Magyarországon jártam. Utazásom előtti nap viszont kiderült, valakinek mennie kell a cégtől, költségcsökkentés. Kettőnkkel, két magyarral beszéltek. Egy angol munkatársam munkaóráit pedig csökkentették. Semmi gond, kb. hat projektben részt vettem, gondoltam nem én leszek az, de azért nem volt így kellemes utaznom. Visszajöttem, temérdek munka , ki semlátszom belőle, majd 31-én csütörtökön másnapi meetingre invitáló üzenet várt. Ekkor már tudtam, nekem kell menni.

    Akkor még szinte fel sem fogtam. Automatikusan - szinte gondolkodás nélkül- ment fel a CV-m a cwjobsra, mindenhova , ahova tudtam. Másnap pedig beszélgetés, hogy nagyon sajnálják, de ez a helyzet. Nekem kell mennem. Fura egz éryés volt, ténzleg agzatlanul cselekedtem, automatikusan. Tudtam, hogz maradnunk kell, tudtam, hogy küldenem kell az önéletrajzokat, de lélekben nem voltam ott. Lélekben valahol egy sebeit nyalogató kiskutyaként próbáltam minnél kisebbre összehúzni magam, és azt szerettem volna, ha senki sem zavar.

    Igazándiból ezt a cikket valamikor akkor kellett volna megírnom, nem tudom teljesen visszadni ugyanis azt az érzést. Mikor szorít a gyomrod, mikor képtelen vagy gondolkodva tenni bármit is, amikor kapkodásnak tűnik minden.

    Folytatás...

    tildy 13 éve 22

  • IE6 2011-ben? Nem hangzik jól

    Ha megkérdezel fejlesztőket , mind az fogja mondani, minek már IE6-ra is optimalizálni. És valahol igazuk is van, elég csak az alábbi ábrára tekinteni.

    Viszont az üzlet az üzlet, és a megrendelőnek lehet olyan kérése, hogy bizony ha valami nem működik IE6-ban , akkor az legyen kijavítva. Elenkező esetben a cég ügyfeleket veszíthet. Az pedig ugye árt a biznisznek.

    Tegyünk először egy kis kitérőt a címben jelzett problémáról az IE6 felé.

    Kik használnak IE6-t?

    Jó kérdés. Az IE6 2001-ben jelent meg , tehát egy több mint 10 éves böngészőről van szó, igaz azóta már átesett jópár revisionon. Mivel a böngésző alapértemezett böngészőként jött például a Windows XP-vel , nagyon sokan nagyon sokáig nem is használtak mást. Már rég alkalmazott volt a tabbed browsing az operánál , de a jó öreg IE6 még mindig a régi módszereket alkalmazta.
    A developerek pedig szívták a fogukat pl. a boxkezelése láttán, és még sorolhatnám.

    Folytatás...

    tildy 13 éve 10

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.