Aki használ régi routert valamelyik alternativ FW-rel az tudja, hogy a 4 MegaByte nem sok. De kis trükközéssel elég sok mindent (is) ki lehet hozni ezekből az eszközökből. Akár saját VPN szervert is üzemeltethetünk. Persze csak módjával hiszen nem egy sokmagos magas órajelű routerről beszélünk.
Nekem az elsődleges célom a kísérletezés, tapasztalat szerés az ismeretek bővítése volt.
Szóval MBazsee barátom adott egy nyugdíjazott TP-Link 841-et.

A kísérleti router. TP-Link 841
Először csak Custom Buildeket gyártottam. Device fórumtárs blog bejegyzése remek kondulási alap volt a témában. De sajnos hamar eljutottam arra a pontra, hogy a 4 Mega flash bizony nem sok. Ezt át lehet hidalni az úgynevezett extrootolással. Dióhéjban a folyamat lényege, hogy egy pendrivera kiterjesztjük a root particiót és a pendrive méreténél fogva megnőnek a lehetőségeink az alkamazások telepítésre. Igen ám, de a már említett router nem rendelkezik USB porttal. Ekkor vettem elő hcl fórumtárs bejegyzését. Ezen írás mentén először a 841-ből 3240-et csináltam. Majd idő hiányában a forrasztások elmaradtak, csupán a soros porthoz való tüskéket forrasztottam be. Viszont a sok sok böngészés közben volt egy mod. Mégpedig a flash IC cseréje egy nagyobbra. A témában elég sok, szerintem pongyola leírás van. És kezdőként nehézkes eligazodni, hogy mit is kellene pontosan csinálni. Ahhoz, hogy meg tudjuk ejteni a flash IC cserét szükségünk van egy nagyobb méretű flash IC-re.
Az én esetemben az eredeti IC típusa: s25fl032a
Googlizás és adatlap böngészés után vásároltam az ebay-ről 5 db MX25L6406E SOP8 IC Chip-et ~1000 Forintért [link]
Illetve rendeltem még egy CH341A programozót is kevesebb, mint 3000 Forintért. [link]