Hirdetés

Ékszerkészítés

3 éve elterveztem, hogy belevágok egy akkoriban számomra teljesen új irányvonalba, mégpedig az ékszerkészítésbe.

Akkoriban közzétettem 1-2 kész munkát és folyamatfotót, de az akkor még csak kísérletezés volt, de azóta sok víz lefolyt a Dunán!

Szóval 2011-ben belevágtam az ékszerkészítés nemes feladatába, egyrészt mivel ezt a művészeti ágat még nem próbáltam soha, másrészt pedig úgy gondoltam, az üdítő kikapcsolódás mellett esetleg egy kis zsebpénz is lehet kilátásban (mert tudjuk, hogy az mindig jól jön, főleg egy egyetemistának).

Persze semmi kiforrott terv nem volt, gondoltam egyet, összekapartam otthon 1-2 szerszámot meg nyersanyagnak való fát, és kezdődhetett is a bohóckodás.

Nagyon mélyen nem mennék bele minden munkafázisba, mert nem egy érdekes dolog, lényeg a lényeg, hogy a kifúrt, lecsiszolt nyers medálba forrasztó/égetőpákával beleégettem a kívánt mintát (később festettem is már), majd ezután lelakkoztam 2-3 rétegben, a végén pedig szaténzsinórra fűztem és kiegészítettem 1-1 kis fabigyóval.

Új rang + random avatarok

Üdvözlet!

Csak el akarom újságolni a tisztelt nagyérdeműnek, hogy a tegnapi nap folyamán új szintre léptem itt a Prohardveren: Arcképgyáros lettem! :R Juhúúú

Mégegyszer nagyon köszönöm a főnökségnek az előléptetést, és ahogy időm engedi azon leszek, h munkáimmal még színesebbé tegyem az oldalt, és megszolgáljam az egyedi rangomat :).

Egy szó, mint száz avatar-készítést vállalok! Viszont arra én is szeretnék mindenkit megkérni (ugyanúgy, mint a többi kolléga), hogy fotókból NE kérjetek avatart, mert az nagyon macerás meló. Ehhez itt egy kis olvasnivaló, ami nagyon fontos, és nem lehet eléggé kihangsúlyozni! :P

Arcképgyárosok kérései

Az egyéni kérések jöhetnek hozzám is pm-ben, vagy a megfelelő topikokba. Ide légyszíves CSAK a random arcképekkel kapcsolatban tegyen be kérést az arra jogosult. Köszönöm.

Alkotókedv (v.2)

Szép estét!

Mivel még nincs blogout bejegyzésem, gondoltam megcsinálom az elsőt. Épp nincs jobb ötletem, ezért pár saját munkámat linkelem ide, és tűkön ülve várom véleményeiteket :) ( meg azért ez egy kicsi önreklámnak se rossz :D ).

Mostanság kicsit alább hagyott az alkotókedvem, így nagyrészt csak a sulis munkák szaporodnak :S. Ez főleg azért sem tetszik annyira, mert elég sablonos témákat kell feldolgoznunk. De hát ez van, majd lesz ez még jobb is.

Tervbe van véve továbbá, h nemsokára belevágok az ékszerkészítésbe is. Ez még csak kísérleti stádiumban van. Majd linkelem a fejleményeket. Holnap start!

De akkor ami már van: