Hirdetés

Zengő-Honda-Michelisz

Hatalmas bejelentés született, vagyis hazánk fia, a magyar autósport eddigi legeredményesebb pilótája gyári autóval állhat rajthoz a 2013-as WTCC szezonban.

Ez eddig szép és kívánom, hogy pozitívan süljön el, de sajnos itt beleszólhatnak a piszkos anyagiak is. Mint ahogy a Zengő Motorsport elmondta megkapják az új fejlesztéseket, de mindenért fizetni kell. Aki figyelemmel követi a csapat WTCC-s útját soha nem volt az elmondható róluk, hogy dúskáltak volna a pénzben. Eddig amivel hozzá tudtak jutni egy kis pénzhez az a Yokohama Trophy volt, de mivel gyári versenyzőként nevezte őket a Honda ezért ettől a pénztől elesik.

A másik, ami nekem egy kicsit negatív szájízt hagy az az, hogy a tavalyi szezonban is volt olyan együtt működés, mint idén a Zengő-Honda koprodukció, de nem sült el fényesen. A Bamboo Engineering Chevy-jeire gondolok itt, ami papíron ugyanaz volt, mint az RML istállóé, de valahogy sose volt az hogy amikor a gyári Chevy-k megették a mezőnyt és külön kategóriában versenyeztek szinte akkor utánuk a privátoknak kellett volna jönniük de itt hála az istennek Norbi ennek keresztbe tudott tenni.

Tepsitelefonok, de minek?

Az idei CES ontja magából az 5 inch feletti tepsiket. A Samsung Galaxy Note egy olyan lavinát indított el, ami szerintem felesleges (bár sajnos a piac igazolja a Samsungot). A többi gyártó is látja, benne az üzletet ezért jönnek a Full HD phabletek.

A Huawei bemutatta az 5 inches D2-t és a (most kapaszkodjunk meg) 6,1 inches Ascend Mate-et. Hát ööööö ezmiez? Hova növelik még a gyártók a méretet? Következőnek már 7 inches telefonokat adnak ki, aminek manapság saját kategóriája van, mint tablet? Próbálkoztak, hogy abba is tesznek hívásra alkalmas 3G modemet, de hál istennek nem jött be. A bennük lévő hardver amúgy egész korrekt, de a méret... Hát mindegy, ha van piac rá adjanak ki ilyeneket de rendeset is.

Az általam eddig korrekt gyártónak tartott Sony is beújított egy ilyen telefonnal az Xperia Z-vel. Nagyon korrekt hardver van itt is, de ha 4,3-4,5 inchen hozták volna ki azt mondtam volna, hogy igen ez kell a népnek kisebb tepsi okostelefon ami még használható is.

Ki az a Vizio?

Ahogy böngészem a CES eseményeit megakadt a szemem egy számomra eddig teljesen ismeretlen gyártón ők pedig a Vizio. Egy kis utánanézéssel kiderült, hogy a Vizio egy amerikai gyártó, akik eddig a TV piacon próbáltak szerencsét ám a tavalyi év folyamán betették a lábukat a PC-s iparba. A nagyot viszont idén szeretnék robbantani, ami a CES-es portfóliójukon abszolút látszik.

Kezdjük először a tabletjükkel ami Windows 8 platformra épül. Nem kis újdonsággal kezdték ezt mint az első AMD-s tablettel. Egy kétmagos AMD Z60-as processzorral szerelt 11,6 inches tabletről van szó ami már méretre is eltér az eddig megszokott 10.1-esektől.Full HD kijelző,2 GB RAM és 64 GB tárhely valamint egy 2 megapixeles előlapi kamerát varázsoltak a tabletbe amire a biztonság kedvéért ha valakinek ez nem lenne elég még egy micro HDMI portot is felszereltek. A tablet formaterve személy szerint nagyon tetszik elegáns érzetet kelt és látszik, rajta hogy nem egy fröccsöntött műanyag izével van dolgunk.

Tegra 4

Elkezdődött a CES Las Vegasban és már nagyot robbantott az NVIDIA az új Tegra 4-el.Bevállt recepten ne változzass, marad a 4+1 mag de ott javítottak a nagy sikerű elődön ahol kell (csíkszélesség,LTE támogatás,akár 1,9 GHz-es órajel).Várom már a rá épülő termékeket(az Asus a facebook oldalán kiszivárogtatott annyit hogy van erre épülő terméke).Ezzel együtt még egy izgalmas terméket mutatott be az NVIDIA amolyan Apple-ös one more thing jelleggel, ez pedig a Project Shield kézikonzol.Android 4.2,Tegra 4,5 inches HD kijelző és Xbox-os kontroller szerű kialakítás hát na...Ezt úgy odarakták.Még egy érdekesség hogy megfelelő PC-s Geforce-al akár PC-s játékunkkal játszhatunk a konzolon a PC-ről streamelve.
Érdekes évnek nézünk elébe androidos konzol fronton itt az Ouya,Gamestick és most a Project Shield.

Twitter....Hát nem gondoltam volna

Eddig idegenkedtem a twitterezéstől mondván hogy elég a facebook.Belegondolva hogy milyen világban vagyunk és a blogbejegyzéseim egyre több ember felé szeretném eljuttatni ez egy jó eszköz szóval mától elérhető vagyok a twitteren.
Kövessetek légyszives a [twitter] oldalamon :D.

Mobiltudós program jelentkezés!

Néhány bejegyzéssel ezelőtt írtam a Magyar Telekom Mobiltudós programjáról.Most itt a lehetőség arra hogy egy remek csapat tagja legyen a kedves érdeklődő!A tagság feltétele egy nappali tagozatos tanulói jogviszony!
Jelentkezni a T-Mobile Hungary Facebook oldalán lehet!
Itt a link amin keresztül el lehet ezt érni: [Jelentkezés]

üdv a Balaton Soundról!

Mint már írtam a hetet Balatonon töltöm.Jelenleg amikor ezt a bejegyzést írom akkor a Telekom Teraszon vagyok ahol remek a hangulat még kora délután is.Tableteink is vannak hiszen ezeket is promózzuk jelenleg erről megy a bejegyzés is.Ami nálam van az egy Galaxy Tab 2 10.1 ami még portfólióban sincs.Néhány apró bugon kívül nagyon egyben van a cucc.Erről később mert vár a munka :D

A Mobiltudósok megszállják a Balaton Soundot!

Hát hogy is kezdhetném ezt a blog bejegyzést, hiszen extázisban vagyok jelenleg a holnap induló és egészen vasárnapig tartó projekt miatt.
IRÁNY ZAMÁRDI!!!!Meleg van, vízpartra kell menni, még ha csak munkáról is van szó. Öt másik Mobiltudós kollégával vállaltuk, hogy lemegyünk a Balaton Soundra és 4G-t promotálunk és különböző alkalmazásokkal ismertetjük meg a fesztiválozókat!
A Telekom biztosítja számunkra a szállást és a fesztiválbérletet....És mindezért még fizetést is kapunk!
Eddig is szerettem Mobiltudósnak lenni, mert nagyon sok pozitív dolgot kaptam a Telekomtól, de ezek után meg pláne!
Időközben indul amúgy a Mobiltudós program mintájára a Samsung Mobilers. Nagyot mosolyogtam amikor megáttam a Samsung Facebook oldalán a jelentkezésre buzdító linket. Regisztráltam én is, mert onnan is jönne teszt cucc és hát annak egy geekebb felfogású ember mindig örül :D.