Hirdetés

Előtétlencse adapter mobiltelefonhoz

Elöljáróban annyit, hogy ez nálam inkább kicsit brahi: van fényképezőgépem, többféle is, de mivel mobiltelefonom is van és a fotózás is érdekel, időről időre előtérbe kerül, hogy biggyesszek valamilyen előtétlencsét a telefonra.

Próbálkoztam már mágneses elven működő megoldással, aztán futottam egy kört egyfajta zselés rögzítéssel is, utóbbival egész jó makrókat lehetett készíteni.

Aztán néhány hete az egyik startup oldalon belefutottam a Beastgrip megoldásába, ami többek között 37 mm menetátmérőjű lencsét rögzítésére kínál megoldást. Persze a Beastgrip ennél többet tud majd, de az én brahista próbálkozásomhoz képest drágán és robosztusan.

Cinemacity Aréna – ide sem megyünk

Rendszeres moziba járóként elmondhatom, hogy szinte mindegyik moziban értek már ilyen-olyan kellemetlenségek, amik többé-kevésbé elrontották a moziás élményét. Nem akarok most mindegyikről szót ejteni (közben az íráshoz tartozó fórumban említettem párat), de az utóbbi egy hónapban tett látogatásom élményei mellett a szóban forgó moziban nem bírok elmenni szó nélkül.

Legtöbbször párommal kettesben vagy egy kedves jó barátommal és párjával kiegészülve négyesben szoktuk látogatni a budapesti mozikat. Ha az ember tutira szeretne menni és nem az első sor széléről szeretne ismerkedni a mozivászon perspektívájval, akkor egy ilyen mozilátogatás is kis szervezést igényel. Megbeszéljük az időpontot, ki mikor ér rá és lehetőség szerint interneten jegyet foglalunk. Ez utóbbi szempontból hatalmas piros pont a mozinak, az egyik legkorrektebb foglalási rendszer. Mondjuk, eleve egy mozis jegyfoglalás informatikai szempontból nem tűnik nagy feladatnak, mégis több mozi elbukik ezen a téren. Itt minden korrektül megy, kiválasztjuk, hogy honnan szeretnénk nézni a filmet, megkapjuk a visszaigazolást és kész. Így történt ez egy jó egy hónapja is. Aktuálisan az éppen futó képregény-adaptáció volt soron, zöldbe boruló hősünk, azaz Hulk kalandjait szerettük volna megtekinteni. Minden remekül haladt. Napokkal előtte megrendeltük a jegyet, megérkeztünk a moziba a jegy átvétele végett a film előtt 50 perccel (ez volt a visszaigazolásban), négyen három autóval érkeztünk – így sikerült a szervezés, szinte mindenki máshonnan érkezett. A büfében vételeztünk egy kis üdítőt, hogy a nagy izgalmak közepette ne száradjon ki a torkunk és beültünk a terembe, kezdődhet a film.

Express Upgrade to Windows Vista - a sztori vége

A történet első felében ([link]) március végén tartottunk a január végén elkezdett Vista kupon beváltásában. Innen folytatnám a történetet:

2007. április 3-án e-mailben válaszoltam a Moduslinknek, melyben leírtam, hogy 2007. február 9-én elutaltuk mind a három megrendelés összegét. A levélhez csatoltam az átutalást igazoló bizonylat scanjét.

2007. április 4. A logoutos írásom hozzászólásaiból megtudom, hogy a Moduslinknek van magyar képviselete (beavallom addig nem is gondoltam, hogy van ilyen). Megpróbáltam őket is és a Microsoft magyar képviseletét telefonon elérni. Nem sikerült.

Végül felhívtam a Moduslinket Hollandiában. A telefonos hölgynek elmondtam a problémámat, utána nézett a confirmation számainknak, és kérte, hogy akkor most ez így írjam le és küldjem el e-mailben. Mondtam neki, hogy ezt már megtettem tegnap. Azt mondta, hogy akkor semmi gond majd válaszolni fognak 1-2 héten belül (!). Rákérdeztem, hogy nem gond-e, hogy közben kifutunk az általuk írt 10 napból. Azt mondta, hogy nem, mert az e-mailt ezek szerint már elküldtem és akkor elvileg a pénz is ott van, ebben az esetben nem fogják törölni a rendelést.

Érdekes, hogy miközben eljutottam odáig a telefonmenüben, hogy ügyintézővel beszélhessek volt egy olyan menüpont ahol azok reklamálhatnak akiknek több, mint egy hete postázva lett a csomag és még nem érkezett meg. Ezt is megemlítettem, miszerint a weboldal szerint március 12-én adták fel és még nem kaptuk meg, erre azt a választ kaptam, hogy 2-3 hét is lehet a posta. Rendben. Nem maradt más hátra (ismét), mint a várakozás.

2007. április 11. Megérkezett a március 12-én feladott egy darab Vista lemez. A többiről továbbra sincs hír.

2007. április 23. E-mailt kapok a Moduslinktől. Megköszönik, hogy felvettem velük a kapcsolatot és bocsánatot kérnek a csúszásért. Közlik, hogy továbbították az átutalást igazoló bizonylatot a pénzügyi osztályuknak akik majd kivizsgálják az ügyet.
A levél ezzel a mondattal végződik amit a mai napig nem tudok hova tenni:
''If you feel that we can close this case please email: ...''
Tehát ha úgy érzem, hogy lezárhatjuk az ügyet akkor küldjek egy e-mailt a megadott címre. Naná, hogy ekkor már régen úgy éreztem, hogy le kellene zárni az ügyet, de szerintem nem úgy ahogy ők akkor gondolták. Ezért nem írtam a megadott címre.

2007. május 3. Gondoltam ismét megpróbálom elérni a hazai Moduslink képviseletet telefonon. Sikerült. Kapcsoltak egy hölgyhöz aki valamilyen szinten foglalkozik ezzel a kupon témával. Elmondtam neki dióhéjban a történetemet, majd megígérte, hogy utána néz a dolognak és próbál segíteni, majd jelentkezik.

2007. május 8. Nem tudom, hogy a hazaiak közbenjárására vagy csak úgy, de e-mailt kapok a hollandoktól, melyben kérik, hogy a mellékelt fax fedőlapot kitöltve faxoljam el nekik a banki átutalás igazolását és a megrendelés számokat. Megteszem. Alig pár óra múlva (!!!) újból e-mailt kapok tőlük, írják, hogy köszönik megkapták és amilyen gyorsan csak lehet meg fogjuk kapni a csomagokat, és elnézést kérnek a kellemetlenségekért.

2007. május 10. Az itthoni Moduslinkes hölgytől is megkapom e-mailben, hogy ő aktívnak látja a megrendelésünket a rendszerükben. Hozzáteszem, hogy én az ügyfeleknek fentartott weboldalon folyamatosan töröltnek látom a megrendelésünket.

2007. június 8. Gyakorlatilag eltelt egy hónap (a pénz átulásától pedig négy) és nem történt semmi. Ezért újból felhívom az itthoniakat. A hölgy azt mondja, hogy a rendszerük szerint május 18-án postázva lettek a csomagot. Azt javasolja, hogy ha jövő hét elején nem kapom meg akkor ismét keressem meg őt, mert az egész projekt leáll június végén, tehát ha addig nem kapom meg akkor már nem is fogom.

A másik kérdésemre, miszerint az elutalt 47 eurónak csak az egyharmadáról van számlánk és természetesen szeretnénk a többiről is, mert így most kis hiány van a könyvelésünkben, amit akármekkora összegről is van szó nem szeretnék a saját zsebemből kifizetni, nem tudott mit mondani.

2007. június 11. Piros betüs nap. Megjött a maradék kettő Vista DVD. Ugyan számlánk nincs róla, de már egyszerüen nincs energiám foglalkozni a dologgal, ugyan jobb helyre is el tudok költeni 30 eurót, de már nem érdekel. Így is közel 5 (öt) hónapos huzavona áll mögöttem, mire összejött a dolog.

Nem akarom minősíteni a történteket, szerintem a tények önmagukért beszélnek. Kiváncsi lennék rá mondjuk, hogy más országokban - netalántán az USA-ban - ahol nem lehet bármit megtenni az ügyfelekkel, hogyan zajlott egy ilyen dolog. Egy-két Vista eladásos statisztikában láttam, hogy elég sok ilyen kuponos Vista ment ki, gondolom, hogy nem az általunk megismert formában...

2007. június 26.

Express Upgrade to Windows Vista – avagy Vista kupon sztori

Azt gondoltam, hogy kivárom a sztori végét és csak, majd ha lezárult a dolog fogom leírni ezt a kis történetet, de a dolgok jelen állása szerint egyrészt ez még odébb van, másrészt olyan fordulatot vett az ügy, hogy kikívánkozik belőlem a történet eddigi része.

Miről is van szó?

[kép]

Tavaly, azaz 2006. december 15-én vásároltunk 3 db új céges notebookot kollegáim és jómagam részére. Vettünk hozzájuk 3 OEM angol nyelvü Windows XP Professionalt, melyekhez kaptunk un. Vista kuponokat (Redemption Form), amivel frissíthetjük az XP-t Vistára.

Ünnepek, év elejei káosz, miegymás, meg a Vista se jelent még meg akkor ugyebár – azt meg nem is gondoltam volna, hogy ennyi ideig fog tartani – tehát csak január végén álltam neki a dolognak, felvállalva mind a 3 Vista kupon ügyintézését.
A dolog lebonyolítását a Microsoft kiadta egy Moduslink nevü cégnek, így rajtuk keresztül kell intézni az ügyet.

A folyamat úgy néz ki, hogy fel kell menni egy weboldalra, ott be kell írni a kupon 22 jegyű sorszámát, az XP COA számát (ez a matricán szereplő szám, nem egyenlő a sorozatszámmal). Ekkor fogunk kapni egy rendelés visszaigazoló számot (order confirmation number), majd az ezzel a számmal és a neveinkkel kitöltött kupont kell a Moduslink hollandiai címére küldeni levélben, közben természetesen a upgrade árát ki kell egyenlíteni vagy kártyával vagy átutalással. Ha mindez megtörtént jön a csomag a Vista upgrade lemezekkel – elvileg.

2007. január 24-én gondoltam, hogy nekivágok a dolognak, felmentem a megadott weboldalra, haladtam szépen előre formról formra, amikor egyszercsak elérkeztem oda, hogy meg kellett adnom a már említett kupon számát, itt viszont megakadtam, ugyanis a következő hibaüzenetet kaptam: We’re sorry but we are unable to validate your coupon – vagyis sajnálják, de nem tudják jóváhagyni a kuponomat.
Felhívtam a magyar Microsoft Ügyfélszolgálatot, ahol megkértek, hogy a hibaüzenet képernyőmentésével együtt írjam ezt le nekik e-mailben. Megtörtént.

Másnap, azaz 2007. január 25-én jött a válasz e-mail az MS Ügyfélszolgálatról melyben kérték, hogy küldjem el nekik mind a három kupon másolatát. Elküldtem. Még aznap jött is a válasz, melyben kaptam egy számot amit mind a három kupon érvényesítéséhez használnom kell majd.

2007. január 26-án a kapott számmal megpróbáltam tovább jutni a webes részen. Sikerült. Kiderült, hogy XP Professional-ről ingyenes a frissítés Vista Business-re (más lehetőséget fel sem kínált a rendszer), viszont a szállítás és kezelési költség 12.75 euró, az adó további 2.55, így összesen 15.30 eurót kell kifizetni a frissítésért. A rendszer bekérte a nevemet, címemet, a cég nevét és nemzetközi adószámát, viszont a folyamat végén a számlázási címnél már csak az én nevem szerepelt. Akármennyire kis összegről van szó, szerettem volna megbizonyosodni róla, hogy az igazi számlán a cég neve is fel lesz-e tüntetve, ezért levelet írtam a Moduslinknek ezzel kapcsolatban.

2007. február 2. Eltelt egy hét, válasz nem jött, így azt gondoltam, hogy ismét a magyar ügyfélszolgálathoz fordulok segítségért. Akiktől szinte azonnal válaszoltak, hogy továbbították a kérdést a területi irodához és amint választ kapnak értesíteni fognak.

2007. február 9. Újabb hét telt el, válasz se a Moduslinktől se a Microsoft Ügyfélszolgálattól nem érkezett és mivel már kezdtem unni a dolgot úgy voltam vele, hogy lesz ami lesz, akár kapunk a cég nevére elszámolható számlát akár nem elutaltatom a pénzt. Végigvittem a webes folyamatot a másik két XP példányra is, a kollegáim nevével és e-mail címével, továbbá a megadott számra elutaltattam 45.90 eurot, azaz mindhárom példány kezelési és szállítási költségét, a megjegyzés rovatba természetesen bekerült mindhárom order confirmation number.
A kitöltött kuponokat pedig postára adtuk Hollandiába.

2007. február 26. E-mailt kapunk mindhárman a Moduslinktől, miszerint az érvényesítési folyamatnak vége és folyamatban van a rendelésünk teljesítése. 4-6 héten belül meg kell kapnunk a rendelést, és e-mailben fognak értesíteni amikor postázták. Bármikor felmehetünk a weboldalra és ellenőrizhetjük a folyamatban levő rendelés státuszát. Ha nem kapnánk meg a rendelést a megadott időintervallumban akkor ezt május 1-ig mindenképpen jelezzük, mert ezután már nem áll módúkban ezzel foglalkozni.

Naponta ellenőriztem a weboldalon a státuszt, de semmi változás nem volt, a szállítási dátum mindig kitöltetlen maradt.

2007. március 19-én postán kaptunk egy a cég nevére szóló számlát, egy darab Vista frissítésről. És igen, az egyik kollegám számaival ellenőrizve a webes felület azt mutatta, hogy az egyik rendelést postázták március 12-én (egyébként még a mai napig nem érkezett meg). Nem értettem, hogy miért csak egy példány tart itt, amikor egyszerre három lett küldve, de gondoltam, hogy hátha nem egyszerre dolgozták fel őket, ezért lesz egy kis csúszás.

2007. március 30-án a másik kollegám és én e-mailt kapunk a Moduslinktől, miszerint sajnálják, de nem tudják teljesíteni a megrendelésünket, mert még nem érkezett meg a számlájukra a pénz, ha a következő 10 napban sem érkezik meg akkor törlik a rendelést. Ez azért jó, mert rendelést csak március 31-ig lehetett leadni, tehát ha ezt most törlik, akkor már nem fogunk tudni újat leadni.

Tehát itt tartunk most, ez az Express Vista Upgrade, zökkenőmentesen és egyszerűen.

Ezen írással egyidejűleg írok a Moduslinknek és a hazai Microsoft Ügyfélszolgálatnak is, a folytatásról beszámolok.

2007. április 3.