Tisztelt Nokia!
Sajnálattal kell közölnöm Önökkel, hogy az Önöknél vásárolt termékkel Nem vagyok megelégedve.
2006.04.2x-én vásároltam egy Nokia N80as típusú készüléket, amelyet a mai napig háromszor kényszerültem szervizbe vinni. Minden alkalommal egy új N80at kaptam kézhez. Ezzel talán még semmilyen gond sincs, inkább azzal, hogy a készülék szolgáltatásait a munkám során használom, használnám, ha működnének, és ha nem állandóan a szervizben lenne. Már akkor is elégedettebb lennék, ha a cserekészülék tudná ezeket a szolgáltatások biztosítani, de némely szerviz esetében, cserekészülékről sem beszélhetünk (Kapott cserekészülékek: Nokia 3310, Nokia 6610i). Nokia klubtagként szervizelés esetén, előnyben vagyok részesítve, elméletileg… Gyakorlatilag nemhogy 48h leforgása alatt, de 1hét elteltével sem kaptam vissza a készülékem. Az utolsó szervizbe (DÁTUM) adáskor felvilágosítást kértem mind a mintaboltban, mind a Nokia ügyfélszolgálattól arra vonatkozóan, hogy van-e lehetőségem más típusú készüléket igényelni. Azt az információt kaptam, hogy én erre jogosult vagyok. Egyeztetve az ügyfélszolgálattal, leadtam a készüléket, a szervizpapíron feltüntetve a SZAKVÉLEMÉNY szóval. A múlt héten sms formájában kaptam az értesítést, miszerint visszaérkezett a készülékem a szervizből. Felhívva a mintaboltot érdeklődtem arról, hogy a szakvéleményben hogyan vélekedtek az esetemről. Sajnos azzal kellett szembesülnöm, hogy szakvélemény az igénylés ellenére nem készült el. Kérdeztem, hogy ez hogyan lehetséges, válaszul pedig a szervizes kolleginát kapcsolták, aki arról tájékoztatott, hogy szakvéleményt, csak az ügyfélszolgálat kérhet tőlük, email formájában. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, akik sajnálattal közölték velem, hogy kénytelen vagyok átvenni az újabb N80at, és majd ha ez is elromlik akkor kezdhetjük elejétől a szakvéleményezést, mert erre utólag nincs lehetőség. Kaptam egy olyan fajta tájékoztatást is, miszerint készült szakvélemény, volt is bírálat ebben az ügyben, de erről semmilyen papír nem készült, azért mert az elbírálás negatív volt.
Nokia N80:
Dátum:2006.04.25
Imei:358361xxxxxx
Dátum:2006.06.10
Imei:358361xxxxxxx
Dátum:2006.08.10
Imei:358361xxxxxx
Jelenlegi (a készüléket nem használom, szervizdobozban van)
Dátum:2006.09.14
Imei:358361xxxxxxx
Sajnálattal tapasztalom, hogy egy ilyen méretű cégnél, mint a Nokia a cégen belüli kommunikáció nem megoldott. Arról is sajnálattal veszek tudomást, hogy a készülékszervizük nem tudja teljesíteni a saját maguk által megadott időkereten belüli készülékjavítást. Tudom, hogy cserekészülékre a szervizek nem kötelezhetőek, de egy „felsőkategóriás” készülékeknél a vásárló elvárná, hogy kapjon egy színvonalas készüléket.
Kérem Önöket, hogy esetemet, vizsgálják újra, és a készülék típuscseréjét, egy csereutalvány formájában engedélyezzék.
Köszönettel: N. Péter
Hirdetés
Tisztelt Nokia
MÁV-Régi ügy, ne járjon így senki
Tisztelt MÁV Észrevétel!
N. Péter vagyok, 21 éves győri egyetemista, aki már 15 éves kora óta vesz igénybe az ÖNÖK ''szolgáltatásait''. Debreceni állandó lakhellyel rendelkezem, és hetente haza járok, ami kb 4000Km vonatozást jelent havonta. Tegnapi nap folyamán 15 perces késéssel sikeresen beértünk Debrecenből Bp-re. Ezzel nem is volt semmi gond, hisz már megszokhatta az utazóközönség, hogy mindegy milyen vonattal megy, ezt a pár percet bele kell kalkulálni az utazásba. Ma hajnalban a 2006.02.06 6:05 perckor Bp-Keletiből induló személyvonattal akartam eljutni Győrbe, ami sikerült is. Másodosztályon utaztam 6od magammal... Aludtunk hisz még korán volt... Győr előtt kb 15kmrel a kalauz szabályszerűen felrángatott, és a jegyemet követelte. Úgy keltegetett, mintha tűz lett volna a vonaton, amit az utastársaim is furcsálltak. Elővettem nagyra becsült menettérti jegyemet, ami Bp-Keletiből Győrbe szólt, és 2006.01.30án váltottam meg. A pénteki hazautam folyamán ennek a Győrből- Bp-ig vonatkozó részét elhasználtam. 15:50kor indultunk Győrből, és 18:30ra értünk a Keletibe, így sikeresen lekéstem a debreceni csatlakozásomat. Természetesen volt még Intercity 19:05kor, amire persze már 1 héttel előtte nem lehet már kapni jegyet. Szállásintézés Pesten, magam gondja. Igazuk van. Miért nem indultam el korábban és akkor biztosan hazaértem volna.
Visszatérve a mai utamra. A kalauz miután felráncigált, közölte velem, h ez a menettérti jegy amit 2006.01.30án vettem már nem jó. Mondtam neki, h szerintem meg jó mert ezzel a jeggyel Bp-Győrt még nem tettem meg(logikus). Erre elrohant becsukta az ajtót. Kb. 1 perc sem telt és Három rendőrrel megjelent az ajtóban. Megalázottként álltam fel ülőhelyemről Győr előtt pár km-rel, és kezdtem beszélgetésbe a rendőrökkel és az ingerült kalauzzal (a kalauzt semmilyen módon nem sértettem meg, szavakkal sem) Kiszolgáltatva, utastársaim jelenlétében alázott meg a kalauz. A rendőrök igazoltattak, ami folyamán mindent rendben találtak, majd átadva okmányaimat a kalauznak Ő megírta az Utasleadási lapot, amire a törzsszáma nem került fel. Leszálltam a vonatról, és a Győri személyszállítási ügyfélszolgálatnál kezdtem a reklamációm, a rendőrök útba igazításával, 7:35perckor. Az ügyfélszolgálaton 3 hölgydolgozót találtam. Két hölgy foglalkozott is a problémámmal, az 1. Megértően a másik elutasítóan. A második hölgy közölte velem, ha nem tetszik a MÁV szolgáltatása, utazzak Busszal... Ez aztán az üzletpolitika. Az első hölgy kedvesen mondta h ez a kalauz a Keletihez tartozik, és ott kell majd a reklamációt elindítanom.
1. Nagy probléma: a Kalauz viselkedése: Egy korosodó kalauz (**** Gyula, sajnos a vezetéknevét OLVASHATATLANUL írta le és a törzsszáma nincs rajta)nem tudom hogyan viselkedhet így az utazókkal, és hogy van még mindig szolgálatban. Nemhogy egy magyar vonaton NEM megengedhető ez a magatartás, de Nemzetközi viszonylatban is rontja a magyarokról kialakult képet, és itt már nemcsak rólam van szó.
2. Én több, mint 4 éve utazom, és mindig ugyan így használtam a jegyemet, és senki sem szólt, még csak nem is figyelmeztetett, h ez nem helyes. A jegyről szóló tájékoztatást, pedig tessék minden állomásra kifüggeszteni, hogy ne járjon így senki, vagy a jegyen feltűntetni.
Megtisztelő válaszukat, és a panaszlevelem válaszát mihamarabb várom.
N Péter
Hirdetés

Gamer vagy irodai monitor? Ezek a fő különbségek
PR A monitor kiválasztása nem csupán a méretbeli különbségekről szól – sokkal inkább a felhasználási cél dönti el, hogy milyen típusú kijelzőre van szükségünk.



